Voltaire
(eredeti neve Francois-Marie Arouet (1694–1778) 1759-ben
írt Candide c. regénye a
középiskolában
kötelező olvasmány. Tanári
pályafutásom alatt szinte minden évben voltak
tizedikes osztályaim, a francia felvilágosodás
keretében került sor e regény
megbeszélésére. Jókat
beszélgettünk, miközben a cselekményt és
a mondanivalót
közösen kihámoztuk a műből, de még a legjobb
tanulóknak is az volt a
magánvéleményük, hogy ez
„hülyeség”. A mai
középiskolások vajon több
megértéssel fogadják-e Voltaire színpadra
alkalmazott modern hangszerelésű Candide-ját,
amelyet a macedón
vendégművész, Aleksandar Popovski
rendezett, ahol az irónia, és a végkifejlet
újabb csavarral bővül.
A
színpadi adaptációt David Jakovljevic
készítette, magyarra
fordította Verebes Ernő és Szabó
Réka. A mű címe az alkotók
elképzelése nyomán kibővült a
„radikális” kifejezéssel, vagyis
mélyült, izmosodott, szereplői pedig az emberi
létezés értelmét kutatják –
akár Madách -, mert nem tudnak belenyugodni az
életüket szüntelenül fenyegető
pusztításba, a háború
abszurditásába,
minduntalan a megoldást keresik.
Mintha a 21.
században az ember
minden cselekedete közéletivé válna. Nem
lehet többé elrejtőzni a magánélet
szűk bugyraiba, elvonulni egy lakatlan szigetre, ahol nincs politika
és
zaklatás. Földünk telítődött, nemcsak
benépesült minden sziget, de a távolság
megszűnt, mindenki elérhető, a technika
beköltözött legrejtettebb
gondolatainkba is, nincs menekvés.
A téma
szokatlan megközelítése
különleges színpadi megoldásokat hoz
létre. Vanja Magic díszlettervező
alsó hangon üres színpadban gondolkodik. Az első
jelenetben mindössze egy dobkészlet
van színen, ami kiegészül más hangszerekkel,
a cselekmény során pedig
térelválasztó falak szűkítik le a
színpadot, egy vagy két szobára redukálva a
belátható teret. A tengeri utazás egy kerekeken
gördülő csónakban történik,
amelyet a szereplők lapátokkal hajtanak, imitálva az
evezést. Mia Popovska jelmezei 21.
századi
koktélruhákat idéznek, keverik a toprongyot a
diszkók öltözékével.
De hogyan
értelmezi és gondolja
tovább Popovski rendezése Voltaire
„jámbor” főhősének világot
átfogó
kalandjait? Ha egy igazán felvilágosodott
író, mint Voltaire, már 1759-ben is
alapjában megoldhatatlannak látta az akkori világ
megreformálását, és pusztán
az irónia volt az eszköze, amellyel világunkat a
„létező világok legjobbikának”
mutatta be, vajon az azóta eltelt bő két és
fél évszázad megoldott-e valamit az
egyenlőtlenség, a hazugság, a háború, az
emberek kínzásának és
megalázásának
megszüntetése érdekében? Bevallhatjuk, hogy
nem. Sőt, azóta újabb problémák
tűntek fel égboltunkon, és küzdenünk kell
azért, hogy bolygónkat ne pusztítsuk
tovább, hanem megőrizzük utódaink
számára. Mindezen problémákon a
tehetetlenség
uralkodik, amelynek érzése bénító.
Mit tesz az elkötelezett ember, ha látja,
problémája megoldhatatlan? Úgy tűnik, nem lesz
öngyilkos, hanem kényszer-optimistává
válik: dalra fakad, és ennek szövegében
javítja ki a végzetes hibákat.
Így
tesznek Popovski rendezésében a
szereplők: Candide (Bordás Roland),
Kunigunda (Sipos Ilka), Pangloss (Rácz József),
Pacheta (Bubik Réka e.h.),
Öregasszony (Kristán Attila), Márta (Katona Kinga), Cacambo (Herczegh Péter),
pap (Varga József), az ifjú
báró (Berettyán Sándor),
akik a maguk
zenéjével lázadnak a kilátástalan
jövő ellen. A zene felold minden problémát,
eltereli a figyelmet a nehézségekről. Alkalmas arra, hogy
dalban elrejtve
fejezze ki a mai ember érzéseit. A
színészek által énekelt dalokba
(zeneszerző: Kovács Adrián) még
az
Internacionálé
is belefér (!), enyhén musical ízűvé
alakítják az előadást, sőt prózában
megismételve kifejezetten didaktikusak. Az utóbbi
évek színpadi adaptációit
ezek a fülbemászó dalok teszik
fogyaszthatóvá a széles közönség
számára, az
intellektuális mondanivaló kárára.
Mellesleg aláfestő zeneként egy-két
klasszikus zenemű részletei is felhangoznak (Richard
Strauss Zarathusztra híres kezdő akkordjai, Mahler
Adagiettója az V. szimfóniából,
vagy a Star Wars főcím-zenéje).
A
göröngyös út, amit bejárnak a
szereplők Westfáliából Dél-Amerikán
át Velencébe, végül Isztambulban érnek
célt, tele van testi szükségleteink gusztustalan
részleteivel, ezeken az
átlagos néző már meg sem botránkozik, sőt
fel sem merül benne, hogy ennek nem
kellene megjelenni. De a lényeget értjük, azt, hogy
kicsúszott a kezünkből a
földi folyamatok megfelelő irányítása,
és okunk egyáltalán nincs az
optimizmusra. Nincs kiskertünk, amit művelhetnénk
békében, mert az egész világ
egy hatalmas kert, és éjjel-nappal erre kellene
vigyáznunk.
További
szereplők: Tóth László, Kovács S. József, Holló
Patrik Albert e.h., Ficsor Milán
e.h., video design: Denis Golenja,
dramaturg: Szabó Réka, korrepetitor: Vitus Eszter,
koreográfus-rendezőasszisztens: Vida
Gábor.
Bemutató
és megtekintett előadás: 2025. október 10.
Budapest,
2025. október 12.
Megjelent a KLÁRIS
26/1. számában.
Földesdy
Gabriella
