Többször felmerült bennem, hogy
mennyire szeretjük
Shakespeare „Szent Iván éji álom”
játékát, miért felejtkezünk meg ennek
magyar nyelvű,
hazai tájban, magyar történelmi miliőben
játszódó „kisöccsével”, a
„Balatoni
regé”-vel? Szerzője a maga
korában
népszerű és divatos író volt, az
átkosban a „megtűrt” listára került,
azóta
lusták vagyunk levenni onnan.
Herczeg Ferenc
egyik mellőzött írónk, a diktatúrák
szidták,
csépelték, ósdinak, polgárinak,
sekélyesnek titulálták, a
rendszerváltás után
megjelentek ugyan regényei, novellái és
emlékiratai, de elfelejtettük helyre
tenni, még mindig amolyan másodosztályú
író. Színházban többnyire csak a
„Kék
róka” megy tőle, pedig hatalmas életműve van,
színdarabja is negyven körül mozog,
köztük számos jól megírt,
néhány irodalmi értékű, és
néhány kifejezetten
közönségdarab.(1)
Hosszúra nyúlt
életében (1863–1954) arányos
írói korszakok
jöttek létre, jellemző rá az alkotói
fokozatosság szándékos vagy
szándéktalan
megvalósítása. Írói indulása
sem szokványos történet, amit érdemes itt
felidézni, oly sokévi hallgatás után ezt
megérdemli.
Herczeg a bánáti Versecen
született, családja az ottani sváb
nemzetiséghez tartozott, apja gyógyszerész volt,
majd a város polgármestere
lett. Gyerekként német anyanyelvű volt – magyar
nevelőnővel –, a magyar nyelvet
csak a szegedi piaristáknál sajátította el
tökéletesen. Ez a környezet döntő
volt számára, itt dőlt el, hogy nem a német, hanem
a magyar nemzet lesz az,
amelyhez tartozni szeretne a későbbiekben. Jogot tanult, mert
szülői elvárás
miatt előbb ügyvéd akart lenni, de közbejött a
párbaj, amit egy fiatal
katonatiszttel vívott. Meglepetésre a civil Herczeg oly
súlyos vágást ejtett
ellenfele hónalján, hogy a fiatalember belehalt.
Lelkiismeret furdalás mellett
még négy hónap börtönre is
ítélték tiltott párbaj miatt, ebből
három hónapot
töltött el Vácott, ahol megírta első
regényét, a „Fenn és lenn”-t.
Az első regény sikere után felhagy
a jogi tanulmányokkal, és
szorgalmasan kezd novellákat, publicisztikát írni.
A lapok egymás után hívják
munkatársnak, vagy épp kéziratot kérnek
tőle. Herczeg előbb a Budapesti
Hírlapnál dolgozik, nevet szerez magának, majd
1894 első vasárnapján megindul
Wolfner József segítségével az Új Idők c. irodalmi hetilap,
amely több mint
négy évtizeden át a legnépszerűbb olvasott
sajtóterméke a városi kis- és
nagypolgárságnak. A szerkesztés feladatát
Herczeg vállalta magára, az Új Idők a
korszak legjobb íróitól közölt
értékes szépirodalmat. (2)
Egymás után jelennek meg
novelláskötetei, kisebb regények
is, mint a Gyurkovics-lányok,
amikor 1893 elején Paulay Ede az utcán
szólítja
le, és kér tőle színdarabot. Herczeg igazi
eminensként reagál a Nemzeti Színház
igazgatójának, még aznap délután
elviszi neki a fiókjából előhúzott
színművét, a
tiszti környezetbe helyezett
„Hozományvadász”-t, amit Paulay azonnal
kiír
próbára, és „A dolovai nábob
lánya” címen kerül bemutatásra. (3) A
nyilvánvaló
siker elindítja a szerzőnek azt a színházi
sorozatát, amely hamarosan keresett
színpadi szerzővé avatja, és minden pesti (majd
vidéki színház) látatlanban is
elfogadja műveit.
Herczeg legszívesebben a Nemzetibe vitte
elkészült drámáit,
mígnem az „Ocskay brigadéros” nem
talált fogadókészségre. A szerző ekkor
átsétált a Vígszínházba, ahol
rendesen nem játszottak a századfordulón
történelmi tárgyú drámákat,
inkább csak franciás bohózatokat, azért
megpróbálta. Szerencséje volt, Faludi Gábor
igazgató (4) elfogadta, és 1901-ben
bemutatta. Megérte a századik előadást.
Mindez már hét-nyolc évvel
történik az első színdarab sikere
után. De mi a titka Herczeg színpadi sikereinek?
Egyáltalán, miről ír drámát,
színművet, vígjátékot, bohózatot?
Színdarabjait sokféle
szempontból tudjuk csoportosítani, az
egyik lehetőség, amikor az előzményből született,
illetve az előzmény nélküli
darabokra osztjuk őket. A színdarabok mintegy
felénél azt tapasztaljuk, hogy
Herczeg előbb novellaként – esetleg
regényként – írta meg a
történetet, majd
abból fejlesztette tovább színpadi művé.
Legelőbb a Gyurkovics-lányok járt így,
még a cím is változatlan maradt, mindössze a
hét lány
kiházasításából négy
került bele a színműbe. A többi esetben is
változtatott kisebb-nagyobb
mértékben a történeten, néha
jelentősen. „A láp virága” című
novellájában a női
főszereplő „A kivándorló” c.
színdarabban háttérbe szorul, s a férfit
teszi meg
főszereplővé. Novellából keletkeztek a Karolina (Akinek szerencséje
van), a Tilla (Álomország),
A fekete lovas (A hét
sváb), az Első vihar (Lehel,
az
emberölő), Az ezredes
(Huszti Huszt c.
regény és Lovag
és kalmár c.
novellák), Éva
boszorkány (Kaland) című darabjai is.
Jelentős drámái,
vígjátékai vannak, amelyek nem epikus
alapműből jöttek létre, hanem eleve színpadra
íródtak. Elsőként említhetjük a
legjelentősebbnek tartott „Bizánc” című
drámáját 1904-ből. Eredetileg a mohácsi
csatáról, illetve annak tragikus előzményeiről
készült színdarabot írni Herczeg
azzal a szándékkal, hogy rámutasson a
mohácsi vész és jelen korának politikai
hasonlóságára, illetve arra, hová vezet a
meggondolatlan pártpolitika, a
széthúzás. De maga is megijedt ennek politikai
súlyától, és a cselekményt
1453-ra, Konstantinápolynak a törökök
által való elfoglalása napjára téve.
A
cserét úgy hajtotta végre, hogy az
írói szándék, illetve figyelmeztetés
azonos
maradt. Nemzetféltése – németsége
ellenére a magyarságot féltette –
országgyűlési képviselőségéből
eredt, látván a parlamenti pártok öngyilkos,
tizenhat éven keresztül húzódó
obstrukciós politikáját. A Bizánc
„jóslata” az
első világháborúval és a
békediktátummal fényesen beigazolódott. (5)
Politikai indíttatású az
„Árva László király”
című
tragédiája is, amelyben a Hunyadiak korát
idézi fel, V. Lászlót, a Habsburg
uralkodót és magyar királyt téve meg
főszereplővé, s ítéli el benne az erő
hiányát, amely tehetetlenségbe és
aljasságba (Hunyadi László
kivégeztetése)
torkollik. Itt Hunyadi László a pozitív hős, olyan
személy, akire bízni lehet
az országot.
Hasonló módon nyúl
Széchenyi és Kossuth párharcához „A
híd”
című drámájában. Itt azonban nem foglal
állást egyértelműen, a két
államférfi
közül melyik a jobb, vagy melyik az igazi.
Patikamérlegen méri ki
mindkettőjüknek erényeit, hibáit, végül
a nézőre bízza, ki mellé áll. Ennek
ellenére akkor is, azóta is úgy tartják
számon – mérvadó
bírálók –, hogy
Herczeg ezt egyenesen politikai megrendelésre írta
1925-ben, a Horthy-korszak
legitimációja, a mérsékeltebb
Széchenyi mellé való kiállás
jegyében. (6)
Leszámítva a
történelmi témájú vagy a
társadalmi
mondanivalót tartalmazó darabjait, a szellemes
társalgási és vígjátéki
történeteiben Molnár Ferenccel rivalizál.
Igen jóban voltak egymással – az
udvariasság szintjén –, mindketten sikeresek
voltak, és műveiket ugyanott adták
elő. Molnár Ferenc a Vígszínház első
számú háziszerzője volt, de Herczeg is
háziszerző volt ugyanott, csak könnyebb
fajsúlyú darabjait vitte a Vígbe, a
nehezebbeket a Nemzetibe. Molnárnak csak egyszer sikerült a
Nemzetiben
megjelennie, az „Úri divat” című
darabjával (bemutató: 1917. nov. 23.), amit
viszont Herczeg stílusában írt meg. De akár
Herczeg is írhatta volna Molnár
legszellemesebb vígjátékait, mint a
„Játék a kastélyban”, „A
hattyú”, az
„Olympia” fergeteges iróniával illetve
bravúrral megírt műveit, vagy a
„Marsall” című egyfelvonásost.
Herczeg viszont válaszként
megírta a „Kék rókát”
Molnár
stílusában, és ez lett a legsikeresebb
színdarabja, egymást követték a
külföldi
bemutatók német, francia, olasz, amerikai
változatok. Történetesen ez, a
legsikeresebb színdarab is novellákból állt
össze egységes egésszé. Herczeg
három novellát egyesített: a „Megcsaltak
valakit”, „Az asszonyevő” és „A
házibarát” címűeket. Garantáltan
politikamentes, kortalan témája – a
házastársi
hűtlenség és annak lehetséges
következményei – minden korszakban aktuális. A
szerző csak sejteti a hősnő (Cecil) hűtlenségét, nem
bizonyítja rá, a figurát
játszó színésznőnek kell
érzékeltetni egyéniségével, hogy
Cecil hű maradt, vagy
hűtlen volt. A sztárok közül ketten is –
Varsányi Irén és Bajor Gizi – száz
előadásszám fölötti szériában
játszotta a szerepet, hálásak voltak a
lehetőségért.
Végignézve Herczeg könnyedebb
színműveit, a Kék
rókán kívül
Molnár Ferenc-i hangulatot áraszt a „Tilla”
hét jelenetből álló története a
végzetes nőről, akit elhagyott szeretője öl meg, vagy a
„Karolina” című
egyfelvonásos, amelynek hadnagya az elmaradt légyott
helyett előléptetést kap
cserébe. De molnári elemeket ötvöz „Az
ezredes” című vígjáték felsült
gengsztereivel és pénzsóvár gazdagjaival,
vagy a „Kéz kezet mos” enyveskezű
szereplői, akik kenőpénzért mindenre hajlandóak. A
„Sirokkó” kényúrként
viselkedő zeneszerző mestere és a férfiak közt
vergődő énekesnője is beállhatna
a Molnár-színdarabok hősei közé, az
„Utolsó tánc” ötven év
fölötti szép Jucija
igazi Molnár-figura, menekül az öregség elől,
udvarlóit a férj oktatja ki a
házi szokásokról.
Herczeg legélesebb
szatírája, a „Majomszínház” is
mutat
rokon vonásokat Molnárral. Az úri
társadalom még a majomfeleséget is elviseli,
ha gazdagodhat általa. Az önhitt úri
társaságot nevetségessé tevő szatíra
nem
lett siker, elfelejtették.
Az egész herczegi életműben
egyedülálló helyet foglal el a
„Balatoni rege” című vígjáték,
amely 1901-ben keletkezhetett, az „Ocskay
brigadéros” vígszínházi sikere
után ez a darab volt a következő, amit Faludi
Gáborékhoz benyújtott a szerző. Keletkezésének
történetéről a szerző nem szól
emlékirataiban, később is csak diszkréten. Annyi
bizonyos, hogy az ifjú Mátyás
király kalandjáról szóló
történetet Szigligeti Ede „Kinizsi” című
vígjátékából
merítette, amely darab a Magyar Tudós
Társaság 1842-es
drámapályázatán második
díjat nyert. (7) Ez a történet azonban Kinizsen (?)
játszódik, nem a Balaton
mellett, vagyis mindazt, ami a Balaton
tündérvilágáról került bele,
Herczeg
találta ki, vagy máshonnan merítette.
Tudomásunk szerint Herczegnek csak
1929-től volt közvetlen
kapcsolata a Balatonnal, amikor Badacsony-Lábdiban vett egy
szőlős telket, és
parasztházat épített rá. Korábban az
Adriai tengeren töltötte a nyarakat, a
„Balatoni rege” írásának idején
is, előbb saját, „Hajnal” névre
hallgató
vitorlás hajóján, a háború
után pedig az olasz tengerparti üdülőhelyeken, vagy
vendégként az „Alfieri” gőzösön. (8)
A badacsonyi
telekvásárláson kívül az
író Balatonhoz való
kötődésének apró
megnyilvánulása, hogy az 1943-ban írt
„Fecske és denevér” című
négyszereplős színdarabjának
színhelyéül is egy közelebbről meg nem nevezett
balatoni üdülőhelyet jelölt meg.
Rejtőzködésére jellemző a
keszthelyi epizód. 1921. július
2-án ünnepelték a híres Helikoni Ünnepek
századik évfordulóját. Az
ünnepség
irodalmi részét a Kisfaludy Társaság
szervezte, ennek keretében Festetics
Tasziló herceg megbízásából
Herczeget kérték fel, hogy írjon
egyfelvonásos
komédiát az alkalomra. Ekkor készült „A
holicsi Cupidó” bájos háromszereplős
vígjáték, amit az ottani Uránia moziban
adtak elő, átalakítva színházzá a
helyiséget. Az illusztris darabot Bajor Gizi, Aczél Ilona
és Ódry Árpád
játszották. Az ünnepségen a
kormányzó és felesége, Ella grófnő,
György gróf,
Beöthy Zsolt, Rákosi Jenő, Szász Károly is
részt vettek, ők és a szerző a
hercegi kastélyban lettek elszállásolva. Itt
történt a vacsora után, hogy
György gróf Herczeg kezébe adta a
könyvtár becses kincsét, a Festetics-kódexet,
benne Magyar Benignának, Kinizsi Pál
feleségének imádságos könyve, amelyet
pálos barátok írtak és rajzoltak a 15.
században. A hűvösvölgyi
emlékiratokban Herczeg ugyan
odaírja, hogy „hallottam és olvastam
róla” (9), de egy szóval sem említi, hogy
húsz évvel azelőtt vígjátékot
írt – a Balatoni
regét –, amelyben e két híres
személy szerelembe esését és
rögtöni házasságkötését
örökíti meg.
Tény, hogy a
Vígszínház a kézirat
kézhezvétele után rögtön
műsorra tűzte, és 1902. február 1-jén be is
mutatta a Balatoni regét.
A
bemutató részét képezte a
Vígszínház akkori nagy
vállalkozásának, az ún.
„magyar ciklusnak”, arra vállalkozván, hogy
száz estén keresztül kizárólag
magyar szerzőtől játszik a színház
színdarabot. A vígjátékot Pécsy
Kálmán
rendezte, zenéjét Kun László szerezte, aki
abban az időben a Vígszínház házi
zeneszerzője, karmestere volt. De hát
miről is szól a mesejáték?
A helyszín a
gyönyörűséges badacsonyi koporsó alakú
hegy
vízparthoz közel eső lankája, fölötte
Magyar Benigna asszony várkastélya,
előtte tisztás, ahol éppen Hunyadi Mátyás,
az ifjú király táborozik
kíséretével. A történet időpontja
ismeretlen, feltehetően még Mátyásnak Beatrix
hercegnővel kötött házassága előtt
játszódik, nem csoda, ha
középpontjában egy
szerelmi kaland áll, ami azonban balul sül el az
ifjú király számára.
A szerelmi furfang azonban nem
magától alakul ki, szükség
van a Balaton szellemeire, akiket megidéz a
vígjáték. A tó vízi királya
rendesen egy aranylábú trónszéken ül a
tó mélyén, és körülötte
sellők állnak
szolgálatára, mint Lesence, Gyöngyös, Habos,
Békaporonty és Sió, a tó
„tündérei”, akiknek semmi keresnivalójuk
a parton. Ám Siót üldözi a király
fékevesztett huncutságáért, ugyanis
elfűrészelte a trónszék lábát egy
kagylóval, és nevetségessé tette az agg
királyt, aki hanyatt esett székéből. A
bősz uralkodó hiába ül föl egy termetes
harcsára Siót üldözendő, a komisz sellő
kiszökik a partra, és képes összegubancolni
bizonyos szálakat. Mindjárt ellopja
Stóziusz mester varázserejű csizmáját, amit
az a nádasba rejtett, s ettől egy
kamasz fiú alakját ölti magára. Később
a szép Molnárné kakasát lopja el,
végül
a király ujjáról kézcsókolás
közben a gyűrűt. Cserfes és szemtelen,
magáról azt
terjeszti, hogy csak félig-meddig tündér, anyja igaz
ugyan, hogy Tomajka volt,
a legszebb sellő, de apja földi ember, mégpedig a
szép Benigna édesapja, a
délceg horvát bán! Persze ezt a vízi
lények erősen vitatják, szerintük legfeljebb
Munci lehet Sió apja, a keszthelyi
cigányprímás. Hisz a lopást és a
hegedülést
is tőle örökölhette a komisz félvér!
Azon persze, hogy Mátyás
eredetileg vadászni jött
Badacsonyba hű kíséretével (Drágfi,
Palóczi, Stóziusz mester, Pipacs
jokulátor), majd légyottra hívja a szép
özvegy Benignát, senki sem
csodálkozhat, még akkor sem, ha előtte azon töpreng
a király, hogy fizettessen
adót az asszony várkastélya, birtoka után,
vagy sem. Mátyásnak jár a légyott a
fiatal özveggyel. De nem számol
azzal,
hogy vetélytársa akad a vitéz
molnárlegény, Kinizsi Pál
személyében. Ez csakis
úgy történhet meg, hogy Mátyás
úri passzióból az erdélyi vajda helyett
Kinizsinek ajándékozza a temesi bánságot.
Temesi bánként a paraszt Kinizsi
főúrrá lőn, s méltó párja lehet egy
nemes asszonynak. Benigna, aki már előbb is
szemet vetett a vitéz molnárra – csak a rangja
hiányzott –, nem sokat
gondolkodik, kedvére való a fiatal, erős legény,
elhunyt férje öreg is volt –
egy heti házasság után meghalt –, most itt
az alkalom, hogy mindent bepótoljon.
Kinizsinek meg sem kell kérni a kezét, Sió
elrendezte ezt is, ahogy a többi
csínyt is kigondolta, Mátyás gyűrűjével
odahozatta a tihanyi apátot, aki így a
király parancsára adja össze a nemes párt.
Bájos epizód a nagy móka
közepette, hogy amikor Kinizsi még
egyszerű molnárlegény volt, a szép
Molnárnénak próbált udvarolni, aki
kinevette,
hisz magasabbra vágyott. Temesi bánként már
kellene neki Kinizsi, ám ekkor már
a frissen főúrrá lett molnár vágyik feljebb
az asszonyok „létráján”, s
elutasítja a szép özvegy
próbálkozását, aki gyorsan hozzámegy
a várnagyhoz.
A jelmezes játék sem maradhat el
az esketés mellől, mivel a „mókamester”
is járt Shakespeare iskolájába, ismeri a Szent
Iván éji tréfát. Mátyás
épp
akkor érkezik vissza valahonnan, amikor a
„bábszínház” kezdődik. A
játékban a
rókaképű király letérdel a lúdfejű
hölgy előtt, aki csókot vetve kulcsot ad
neki, de távozáskor fityiszt (illetve hosszú
orrot) mutat utána. Majd egy
ökörfejű vitéz szerelmet vall a lúdnak,
tetszésre talál, az új párt
összeesketi
a bagolyfejű pap. Jön ám a róka
lámpással, kulccsal, de hoppon marad.
Mátyás,
az ifjú szerelmes király, látván a
sanyarú valóságot, érzékelvén
a rajta esett
sérelmet – hisz a bábjátékban
saját maga kigúnyolását fedezte fel
–, mérgében
elveszi Benignától a várát, s Kinizsit
éjszakára visszaküldi a malomba.
Másnapra azonban megenyhül, jó arcot vág a
történtekhez, a Benignától elvett
várat a hozzá tartozó falvakkal Kinizsinek
ajándékozza, aki kellő módon tud majd
rá vigyázni, ahogy a temesi bánság
vagyonára is. A király dereglyére száll, s
elvonul Somogyba „ügyeket intézni”.
A Vígszínház kitett
magáért, pompás díszletet tervezett a
vígjátékhoz. Az első felvonásban két
hatalmas sátor (királyi és a
kíséreté),
kör alakú kőülés és
háttérben Benigna vára volt látható,
a másodikban egy óriás
fatörzs töltötte be a teret, amelynek előterében
Mátyás aludt leterített
köpönyegén, amikor felment a függöny.
Háttérben a tó partja, a felhőbe vesző
víztükör szolgált díszletként. A
terebélyes fa alá pedig becammogott egy barna
medvebocs jelmezbe öltözött 5–8 éves
kisfiú, a fa mellett megállt jobb felől. A
felvonás második jelenetében
tülkölés, rigó éneke hallatszott, majd a
medvebocs
elcammogott a színfalak mögé. (10)
A vígszínházi
előadásnak parádés szereposztása volt.
Mátyás
királyt Fenyvesi Emil, a fiatal
sztárszínész játszotta, Benignát
Csillag Teréz,
aki a Nemzetiből szerződött – átmenetileg – a
Vígbe. Kinizsi Pált Pethes Imre
és Góth Sándor játszották
felváltva, Pipacsot Szerémy Zoltán, Siót
Varsányi
Irén, a szép Molnárnét Haraszthy Hedvig,
Stóziusz mestert Vendrei Ferenc
alakították, vagyis az akkori
Vígszínház színe-java. A
látványos mesejáték
összesen 17 alkalommal került színre.
A Nemzeti Színház 1923. november
24-én újította fel a
vígjátékot Hevesi Sándor igazgatása
idején és rendezésében, a színpadi
kísérőzenét ezúttal Lavotta Rezső szerezte,
aki ez idő tájt a Nemzeti Színház
karnagyaként működött.
Erre az alkalomra Herczeg írt
néhány mondatot a
műsorfüzetbe, amely elárul valamit a Balatoni rege
keletkezéséről:
„Sok esztendővel ezelőtt szüreti
mulatságon voltam a
Badacsonyon […] és ott a tó partján, egy
valószínűtlenül és
szívfájdítóan szép
holdvilágos estén, megszületett a »Balatoni
rege« ötlete.
A darab
tulajdonképpeni hősei: az édes és mohó őszi
verőfény, a berkek fölött ülő
harmonikus csend, a haldokló erdő színpompája, a
hullámok szeszélyes játéka, az
erjedő must izgató szaga. A komédia
központjában Mátyás deák áll,
aki diadalmas
magyar Dionysosként vonul keresztül a nép
fantáziáján és akinek semmi, de semmi
köze sincs a történelmi Mátyás
királyhoz.”(11)
A nemzeti színházi
felújítás is parádés
szereposztást
produkált. Mátyás királyt az akkor
nemrég (Bárdos Artúr által) felfedezett
Petheő Attila játszotta, Benignát Cs. Aczél Ilona,
Kinizsit Kiss Ferenc, a
várnagyot Bartos Gyula, Pipacsot Náday Béla,
Siót Bajor Gizi, Gundát Vándori
Margit, Palóczit Mihályfi Béla alakította,
16-szor adták elő.
A vígjátékot még az
1926-ban megrendezett nemzeti színházi
„Herczeg-ciklus” alkalmával is
eljátszották (január 29-én), valamint
1933-ban,
a szerző hetvenedik születésnapjára rendezett
felújítások részeként ismét
előadták (nov. 24-én). (12) Ez utóbbinál
új szereposztást írtak ki, benne Szabó
Sándor (Mátyás), Lukács Margit (Benigna),
Lehotay Árpád (Kinizsi), Ungvári
László (Pipacs), Balázs Samu (Palóczi),
Eőry Kató (a szép Molnárné), Apáthy
Imre (Stóziusz). Siót
ezúttal is Bajor
Gizi alakította.
A Balatoni
rege meséje, fordulatai, humora és
szépsége
alapján versenghetne Vörösmarty „Csongor
és Tündé”-jével vagy Heltai „A
néma
levente” bűbájos reneszánsz
utánérzésű meséjével. Csakhogy
valami miatt nem
népszerű, modern kori rendezőink sem kapkodnak utána, de
a 20. század első
harmadában összesen sem érte el a negyven
előadási számot. Pedig nem a
vígjátékban van a hiba, mert az minden
szempontból megfelel mindenféle kényes
ízlésnek.
Már a mű keletkezésének
idején – és később is a Herczegről
írt tanulmányokban – fanyalogtak kissé,
és okot a fanyalgásra mindig lehet
találni. Keszler József (13) a mű
eredetiségét kérdőjelezte meg, Szigligetinek
tulajdonítva minden érdemet, Zsigmond Ferenc a
visszafogott „hangfogós”
humorról, hidegségről panaszkodik, kifogásolja,
hogy a Balaton mitológiája nem
eleven hagyomány. (14) Azért jó pontokat is adnak
a darabnak, így elismeréssel
adóznak a legendás király alakjának
megformálásáról, amelyet nem ér
kegyeletsértés a lovagias kudarc kapcsán. Kornis
Gyula monográfiájában
egyenesen a felfelé törekvő osztályöntudat
megjelenését látja Kinizsi Pál
figurájának megteremtésében. Valóban
szédítő karriert fut be egyetlen nap
alatt. Az első felvonásban mufurc, esetlen
molnárlegényként ismerjük meg, de a
király bizalma, amellyel megteszi temesi bánná,
illetve a szép Benigna látható
vonzalma őhozzá, megnöveli önbizalmát,
szemünk előtt nő fel a feladathoz. (15)
Szabó József tanulmánya
elismeréssel adózik a valóság és
fantasztikum szerencsés keveredéséért, a
történelmi anekdota mintaszerű
feldolgozásáért. (16) Abban is megegyeztek az
elemzők, hogy a vígjáték Mátyás
király ábrázolása nem sérti a
kényes ízlést, nem kegyeletsértő, mint
ahogy
annak tekinthető többek szerint a vele szinte egy időben
keletkezett
„Királyidillek”, Bródy Sándor
három egyfelvonásosa.
A szerző ebben a művében is elrejt
néhány meglepő
fordulatot, amely joviális voltánál fogva oly
jellemző rá. A nagyurak altruista
vonása megtalálható Benignánál,
amikor nagylelkűen meghívja jobbágyait a
készülő lakodalmi mulatságra, s bőven osztogatja
nekik javait. De ennek fogható
fel Mátyás király hirtelen döntése,
amikor az erdélyi vajdát javasolják emberei
temesi bánnak, ám ő azért is az ott lévő
Kinizsit nevezi ki e fontos posztra.
Mindezt egy próba előzi meg, amelyben egy tőrrel kell
megszúrnia Kinizsinek
Drágfi uramat, hogy a rajta lévő páncél
életmentő voltát bizonyíthassa vele,
másrészt a dicsekvő, elbizakodott Drágfit
megszégyeníthesse, harmadszor Kinizsi
feltétlen engedelmességéről meggyőződjön.
Jellemző Herczegre az a kegyúri
javaslat, amikor Mátyás lámpásokkal akarja
kirakni a Balaton partját Benigna
kedvéért.
Mindenesetre a dicsérő szavak sem
tudták népszerűvé tenni a
vígjátékot, igazán fájó, hogy
a tó mitológiája, tündéries elemei
tényleg nem
váltak élő hagyománnyá, és egy nem
létező hagyományt nehéz megteremteni.
A vígjáték
kétségkívül legszellemesebb szereplője,
intrikusa
Sió tündérfigurája – nagyon is emberi
vonásokkal – monológjából
álljon itt
néhány mondat. A pimasz feleselés szólhat
apának, uralkodónak, a víznek, itt a
Balaton királyának szól:
„Mit nekem a király?
Megúntam már a hínárszagú
pocsolyáját!
Bömbölhetsz, koronás bivaly: nem szeppen meg
Sió! Igenis pocsolya! Holmi
széllel bélelt versfaragók tengernek neveznek,
magyar tengernek, de azért
pocsolya vagy. Görgeted a habjaidat reggeltől estig és a
habjaid mindig
egyformán unalmasak; csillogtatod a színeidet, mint
páva a farkát és a
csillogásod ásításra készt! S
miféle társaság lakik a tóban? Ízléstelen halcsudák,
nagyképű
vízi emberek és banális sellők […] Eh,
nem állom tovább! Nyakamba veszem a világot
és emberek közé megyek.” (I.
felv.)
Ugyanez a Sió a harmadik felvonás
végén egy igazán költői,
egyenesen shakespeare-i kis monológgal búcsúzik a
közönségtől:
„Királyi sárkány
hasítja bíborszárnyaival az
aranypárát – s
mint káka-kéve a szélben, meghajlik minden
szellem, meghajlik Sió is. Ha léha
volt a játék, mit veled űztünk: tudom, nem neheztel
érte fölényes szellemed.
Mert az elme, mely felölel egy világot: egyaránt tud
gyönyörködni az oroszlánok
viadalában és tud mosolyogni a vízibogarak
szeszélyes táncán.”(III. felv.
Utolsó megszólalás) (17)
Így ér véget a Balatoni
rege, amelynek tündérvilága ugyan
tényleg nem honos sem a magyar irodalomban, sem a tó
környékén, ám gyümölcsöző
lehetne a nyári szezon szabadtéri színpaddal
rendelkező üdülőhelyein
megteremteni valamely – a Balatonhoz kapcsolódó
– hagyományt alkalmi
társulatok, esetleg amatőr színjátszók
segítségével. Ennek az utólagos
hagyományteremtésnek lehetne egyik kiinduló eleme
Herczeg Ferenc vígjátéka.
Megérdemelné.
Jegyzetek
1. A
„Kék róká”-n kívül
bemutatásra került „A híd” című
drámája az
Evangélium Színházban
Udvaros Béla rendezésében (Bemutató: 1999.
nov.
21.). 1995-ben. Mihályfi Imre rendezett
tv-játékot „A harmadik testőr”
címmel „A három testőr” c. Herczeg
bohózatból.
2. Herczeg Ferenc emlékiratainak
második kötete, „A gótikus
ház”számol be az Új Idők
alapításáról. Wolfner József a
Singer és Wolfner kiadói
rt. igazgatója volt 1932-ig, a lapalapítás az
ő nevéhez és kiadójához fűződik.
Bp. Szépirodalmi, 1985, 286–289.p.
3. „A dolovai nábob
lányá”-ról lsd. a 2. sz. jegyzetet. 259-265.
p.
4. Faludi Gábor az 1896-ban
megnyílt Vígszínház igazgatója
volt. Egy darabig a Nemzeti
Színház
riválisaként is működött. A
magántőkéből létrejött és
fenntartott színház vezetője
legtöbbször egyszemélyi döntést hozott az
intézményhez benyújtott
színművek
tekintetében.
5.
A
„Bizánc”-ról lsd. a 2. sz. jegyzetet.
427–430. p.
6. SZABÓ József: Herczeg Ferenc a
drámaíró. Debrecen, 1937.
Református Kollégium K. (Magyar irodalmi dolgozatok)
7. SZIGLIGETI Ede: Kinizsi.
Vígjáték három felvonásban. Kiad
a Magyar Tudós Társaság.
Pest,
Eggenberger, 1844, 92 p.
8.
A
badacsonyi telekvásárlásról a
„Hűvösvölgy” emlékkötetben
olvashatunk (155–162. pp.) A Hajnal
c. vitorlás hajóról Herczeg Ferenc
emlékezései. A gótikus ház. Bp.
Szépirodalmi, 1985, 369–378. p. Az 1920-as években
tett
itáliai kirándulásáról az Alfieri
gőzösön, szintén a Hűvösvölgy c.
emlékkötetben olvashatunk. Bp., Szépirodalmi,
1993, 114–126. pp.
9. Herczeg Ferenc emlékezései. Hűvösvölgy. Bp.,
Szépirodalmi,
1993, 105–107.pp.
10.
A
Balatoni rege vígszínházi
rendezőpéldánya. Kézirat. 1902. OSZK. Színháztörténeti Tár.
A kézirat ceruzás rajzokat és ceruzás
megjegyzéseket közöl.
11. Herczeg-ciklus a Nemzeti
Színházban 1926. január 29 –
február 9. A
„Magyar színpad” Ingyen
melléklete.
15. p.
12.
A
Nemzeti Színház 150 éve. A N.Sz. műsora 1933/34.
színházi évad. 288. p.
13. Keszler József írása a
Magyar Nemzetben jelent meg, az
1902. 51. számban.
14. ZSIGMOND Ferenc: Herczeg Ferenc. Kiad. A
Debreceni
Csokonai Kör 1928. 95. p.
15. KORNIS Gyula: Herczeg Ferenc. Bp. Singer
és Wolfner Rt. 1944.
45-46. p.
16. SZABÓ József: Herczeg Ferenc a
drámaíró. Debrecen, Ref.
Kollégium K. 1937. 29-30.p.
17. Az idézetek forrása Herczeg
Ferenc gyűjteményes díszkiadásának
XXVIII. Kötete. Bp., Singer és Wolfner Rt. K., 1925.
Budapest, 2012.
február 14.
MEGJELENT a
TEMPEVÖLGY c. folyóirat 2012 szeptemberi
számában