Néhány
éve költözött át a
Csengery utcába, a Fáklya Klubba az Élhető Világ Irodalmi
Kör. A Kláris
folyóirat köré csoportosult írók,
költők, képzőművészek, zenészek jönnek
össze
minden hónap első és harmadik keddjén, hogy
egymás örömére felolvassanak műveikből,
vagy énekkel, zeneszerszám-kísérettel
színesítsék a műsort.
Minden alkalommal
az első órában
két szerző mutatkozását hallhatjuk, akik
művészi pályafutásukról számolnak
be,
valamint saját írásaikat olvassák fel.
Mindnyájunk örömére a legutóbbi
márciusi
összejövetelen két olyan szerzőt hallhattunk, akik
egyedi, izgalmas irodalmi
témát vetettek fel. A két költő: Boér Judit és Kreischer-Ruszin Nelly.
Mindketten – a még széles körben alig ismert
– japán költészettel is
foglalkoznak: haikuval, haibonokkal, tankákkal és
haigákkal. Az ősi japán
verselés tulajdonságai: tömörség,
asszociáció, szimbolizmus. A tanka: (rövid
vers) öt soros, 31 szótagos, rímtelen,
líraiságra törekszik. Első 3 sora a
látvány megfogalmazása, 4-5. sora a
látványra adott reflexió. Haiku: 3 soros, 17
szótagos, rímtelen forma. A waka: (tanka) első 3
sorából fejlődött az 1600-as
évektől. Haibun: verses útinapló, a haiku
és prózai kommentárja, külön műfaj.
Haiga:
„A digitális haiku-művészet egyik formája,
mely egy művészeti alkotás és egy
haiku párosítása.
Boér
Judittól rendkívül izgalmas és
tanulságos előadást hallhattunk, ahogy
összevetette a magyar költészetet és a
japán tartalmi és formavilágot. Tapasztalás
és kutatási kedv: ez a költői
érzékelés jellemző rá, mely
átalakítja az ész
hideg tapasztalatát a lélek
áhítatává. Mert van valami, aminek
hiányában nem
lehet élni, s ezt Boér Judit széles
látókörű tudásából is
kihalljuk. Gitárművész
barátnőjével megzenésített verseinek
előadására is sor került. Már régebben
is
tapasztaltuk, milyen kedves énekhangja van, amely
gitárzene kísérettel még
csodálatosabb volt.
Kreischer-Ruszin Nellynek
idén jelent meg egy kis formátumú könyve „Barangolás”
címmel, amelyből merítettem a fenti, keleti
verselésről szóló,
tájékoztató
adatokat. Verseiben azzal indokolja a japán formavilágot,
hogy „Fellelt írásaim között
számos egymondatos
gondolat volt, amikből nem lettek versek, de tartalmuk miatt
megtartottam a töredéket,
’szösszeneteknek’ neveztem őket,
helypótlásra használtam belőlük…”
Mikor régebben másoktól hallottunk az
Élhető Világ összejövetelein haikukat,
megtudtuk, hogy ezeket kétszer kell felolvasni.
A szerző könyve előszavában erre is választ ad:
„A műfaj kívánta tömörség miatt
nem csak megérteni, de látni, átérezni,
kibontani, mintegy megélni kell.
Kortyolgatva élvezni, mint egy finom nedűt.”
„Illanó” c. 3 soros versében ezt
írja: „Illat, gondolat,/ tovatűnő
pillanat./ Megfoghatatlan.”
A „Barangolást” olvasva,
úgy érezzük, hogy versei, bár
számunkra még
szokatlan, keleti formákba öntöttek, mégis a mi
lelkünkhöz is szóló versek.
Mert ismerősök, mintha már valahol olvastuk volna,
és minden soruk visszaköszön
emlékezetünkből. Az érzés, melynek
forró, titkos erejéből táplálja az
ütem
árama a verssorokat, mintha a mi érzésünk is
lenne. Ezért az igazi, nagy, örök
versek mindig „nemzetköziek”, ugyanazt az
emberiséget ünnepli, vagy siratja. A
költő egy egész világ helyett fogalmaz: mi
érezzük, ő kimondja és versbe
rendezi azokat.
Az Élhető
Világ közössége valami olyat ad a
hozzájuk látogatóknak és
mindnyájunknak, ami két órára elfeledteti
velünk ezt a versenyzésre alapozott,
individualista társadalmat, amely elborít
nyomasztó élményével. Amit a világ
elismer belőlünk, mindig csak az és annyi, ami rokon
bennünk a világgal. Mi
ennél többet teszünk: olyan hiteles szellemi
élményt adunk, melyek gondolatokba
formálódtak, szavakkal kimondhatók és
egymással megoszthatók.