Időnként el kell
látogatni határon túl élő magyar
közösségek színházaiba, vajon ők
miféle
problémákkal találkoznak kisebbségi
közösségeikben. Milyen az ő színházuk,
más,
mint az anyaországé? Azt hiszem, erre igennel kell
válaszolnom.
A komáromiak
saját,
modern építésű színházában
– az épület előtt Kaszás Attila szobra
áll – egy
szlovák szerzőnek, Daniel Majlingnak
2022-ben írt színdarabját játsszák,
amit magyarra Forgács Miklós
fordított, egyben ő a dramaturg is. Az előadást Czajlik József (m.v.) rendezte.
A kétrészes
színdarab
műfaja meghatározhatatlan, a rendező szerint nem
tragédia, nem komédia, de vannak
benne elégikus és tragikomikus elemek. Pszeudó
orosz közegben kel életre, de ez
a jól ismert és elfogadott klasszikus orosz irodalom
hatása amolyan szlovák
sajátosság. A szlovák színházi
közvélemény szinte csak az idegen környezetben
játszódó színművekre figyel fel.
Szerkesztőségben játszódik több jelenete is,
emellett sokféle szerelmi viszonyt mutat be, sőt a
megtekintés után mindez
filozofikus kérdéseket vet fel bennünk. Miért
is Föltámadás a darab címe?
Tolsztoj regénye csak messziről integet
felénk, a kifejezés itt inkább egy olyan
föltámadásra utal, amiben a szereplők
hátrahagyhatják eddigi illúzióikat, a
megszokásból, tespedtségből, vagy vert
helyzetből ébredhetnek fel, majd tudatosabban élhetik
tovább az életüket.
Látunk olyan
jeleneteket, ezeknek értelme csak jóval később
derül ki, amikor bezárul a
logikai lánc. Larissza szerkesztőasszony (Hostomsky
Fanni) észérvekkel utasítja el Arkagyij
Sztyepanovics író (Olasz István)
legutóbbi könyvét. Bezzeg
Lev Lvovics szerzőnek (Matusek Attila) minden
műve megjelenik a Mír Kiadónál. De Lvovics
ráadásul még szerelmet is vall
Larisszának, aki ugyan elutasítja a szerelmes
férfit, de azt megengedi, hogy a
legújabb írásának szövegét az
asszony testére – hátára,
„bőr”-öltözetre – írja.
Közben az asszony a főnökébe, Genagyij Szamszonovicsba
(Béhr Márton) szerelmes, aki ezt egyelőre
nem viszonozza.
Mindez azonban csak
mellékkörülmény, hiszen egészen
más dolgokról van szó. Hogyan lehetséges
az,
hogy Leontyin Vszevolodovics (Fabó Tibor)
portás egész életében Szvetlana
Pavlovnába (Molnár
Xénia) volt szerelmes, aki másnak a felesége?
Amikor Leontyin meghal,
végrendeletében erre az asszonyra hagyja minden
vagyonát. Az pedig még
érdekesebb, hogy egy lezuhanó gépből egy nő
felhívja Arkagyijt és bevallja
neki, hogy ő élete legnagyobb szerelme, majd meghal. Ez
utóbbinál kiderül, hogy
az asszony összetévesztette a telefonszámokat. Akit
az asszony ki akart
tüntetni vallomásával, éppen a
szeretőjéhez ment pásztorórára.
A furcsa
véletlenek, a
célba nem ért vallomások, csalódások
kirángatják a szereplőket a jól megszokott
komfortzónáikból, közben
rájönnek, hogy furcsa tévedésből vannak azon
a helyen,
ahol élnek, a mellettünk élő társukat egy
távoli idegen személy emelte
piedesztálra. Véletlenek ezek, vagy mindennek így
kellett történnie?
Beavatkozhatunk-e a történésekbe? A csalódott
Lena szomszédasszony (Szvrcsek Anita) (m.v.)
hiába próbálja
meghódítani Leontyint, nem sikerül neki. A
pszichológus Kirill (Szebellai Dániel)
pedig összeomlik
testileg-lelkileg, amikor megtudja, hogy évtizedeken át
egy idegen férfi
szerette feleségét, Szvetlánát a
távolból. Ezek vis maior helyzetek.
Van a színdarabnak
egy
komikus vonulata is, pl. a kövér takarítónő,
aki unos-untig járkál a portára,
Leontyinnak hoz ebédet, súrol, pucol, hogy a férfi
megszeresse, feleségül
vegye. De bőven komikus Arkagyij figurája is, amikor megkeresi a
hűtlen férfit,
és megtalálva, ott a helyszínen jól
összeveri. Komikusnak vehetnénk a meztelen
testre írt regényszöveget is, ha nem lenne egyben
romantikus lírai szépségű
gondolat.
Mindez együtt
lehetne
szórakoztató, gondűző színházi
előadás is, a realista színjátszás egy
kései
megnyilvánulása. Ha jobban belenézünk, akkor
találunk még valami mást is benne.
Körülvesznek bennünket megmagyarázhatatlan
jelenségek, amelyek ellen vagy lázadunk,
vagy elfogadjuk őket. De irányítja ezt valaki?
Félve mondjuk ki sokszor a
régebben kézenfekvő kérdést:
történik csoda, vagy Isten irányítja az ember
földi létét? Keressük mi az Istenünket
egyáltalán mostanában, amikor mindez nem
divatos, mert csak a saját önző céljainkkal vagyunk
elfoglalva? Valójában
Isten-keresők vagyunk, de magunk sem tudunk róla. Az elveszett
kapcsolatot
földiek és égiek közt helyre kellene
állítani.
Daniel Majling, a
darab szerzője bevallja egy interjúban, hogy élt magyarok
közelében és a
kollégiumban lakott is magyarokkal, de nem ért
belőlünk semmit, nyelvünket sem
beszéli. Három magyar írót nevez meg,
akiket ismer, olvasott tőlük (Karinthy Frigyes,
Örkény István,
Krasznahorkai László), és igyekszik a
két nép közt a kulturális
kapcsolatokat ápolni. Ennél sokkal többet tesz a
rendező, Czajlik József, aki
nagy lelkesedéssel beszél Majling művéről,
szívvel-lélekkel fogott hozzá
megrendezéséhez, és hozzájárult az
előadás sikeréhez. Mintha a kisebbségi
magyarság többet tenne a többségi nemzet
értékeinek megismertetéséért. Ez
fordítva már nem látszik olyan fontosnak,
lényegesnek.
A komáromi magyar
színház közönsége hálás,
ha egy kis biztatást kap az övéitől, szereti
színészeit, különösen, ha jó
előadással örvendezteti meg őket. És a Föltámadás
épp ilyen.
A díszlet
kifejezetten
forgószínpadra készült (tervezte: Gadus
Erika m.v.). Nyílt színi forgásokkal
változtatják a helyszíneket, mindenütt
modern vonalú fehér, piros, fekete színű
bútorok dominálnak. Őry Katalin (m.v.)
jelmezei napjainkban
hordott átlagos öltözetek, kivéve a testre
szabott „bőr” öltözetet, erre írja
Lvovics a regényét. Fény: Majoros
Róbert,
zene: Lakatos Róbert, a rendező
asszisztense: Balaskó Edit.
Az előadás
ifjúsági
volt, a helyi magyar gimnázium tanulói tanáraikkal
együtt nézték meg, és
pisszenés nélkül figyeltek, majd állva
tapsoltak a színészeknek. Időnként
nevetéssel fogadtak egy-egy beszólást vagy
szereplőt, egyébként nagyon
fegyelmezettek voltak. Elképzeltem, hazai viszonyok
között a mi diákjaink
hogyan fogadták volna a látottakat.
Valószínűleg gondok lettek volna a
fegyelemmel.
Bemutató
előadás: 2024. május 17.
Megtekintett
előadás: 2025. január 14.
Budapest, 2025.
január 19.
Megjelent
a Kláris 25/3.
számában.
Földesdy
Gabriella
