Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

ELVÁSIK A VERES CSILLAG

Újszínház  

Nemrég a Tizenhárom almafa c. Wass Albert-regényt láthattuk a Nemzeti Színházban, most annak folytatását, az Elvásik a veres csillagot tűzte műsorra az Újszínház. A két részben játszott színjátékot színpadra alkalmazta és rendezte: Kiss József.

A történet egy kis székely faluban zajlik 1946 és 1957 között. Wass Albert ekkor már nem élt Erdélyben, a háború utolsó hónapjaiban elmenekült, mivel alaptalanul megvádolták a románok. A szülőföldjén történtekről azonban szinte mindent tudott, ezért hiteles műveket tudott írni az új szocialista román uralom visszásságairól.

Horesnyi Balázs díszlete jelzésszerű. A virágzó kukoricaföldet néhány, a színpadból kinövő száraz növény szimbolizálja, a helyszínt pedig egy óriási kapu első vagy hátsó fele jelzi, attól függően, hol vagyunk: a pártházban, a tanácsházán, vagy a határban. A hátsó kisebb kapu jelenti a főhősnek, Tánczos Csuda Mózsinak és családjának portáját. Igaz-Juhász Katalin jelmezei egyrészt hitelesek, másfelől szellemesek. Az orosz tányérsapkák méretesebbek a valóságosnál, ezért komikus hatásuk van, viszont a székely öltözetek visszafogottak, dísztelenek, ahogy a történet megkívánja.

Mózsi magán viseli a székelység minden jó tulajdonságát, megtestesíti a székely ember furfangját, becsületességét, hazaszeretetét, földhöz, családhoz való ragaszkodását. Nagy túlélő nemzet minden rendszerben megtalálja a modus vivendit. Túl kell járnia mind az orosz komisszár, mind a román funkcionárius, sőt még a kommunistává vedlett magyar jegyző és a magyar bajkeverők eszén és butaságán, rosszabb esetben gonoszságán.

Végig neki drukkolunk, mert látjuk, hogy ő a legkülönb a szocializmust erőltető, a magyar lakosságot sanyargató román környezetben. Mózsit a komisszár kinevezi vadőrnek, de csak azért, hogy őzet, nyulat, vadkacsát lőjön neki és rókabundával feltűnést keltő „bárisnya” feleségének. Később ez a komisszár Mózsira bízza, hogy a pártmunka ellenőrzésére küldött orosz delegációnak bemutassa a korszerűen megművelt földeket, az állattartást, a konkrét pártmunka helyett pedig medvevadászatra csábítja a furfangos székely az ellenőrt. Még azt is elhiteti vele, hogy ő lőtte meg a medvét. A hatalmas bádog veres csillag fel is kerül a szemközti hegy tetejére.

Mózsinak és kis családjának ellensége is akad bőven. Meg kell védenie őket és kicsiny földje termését a beszolgáltatástól. De ezt is megoldja. A nagyobb baj akkor jön, amikor már nem orosz komisszár dönt a falu és a székelyek sorsáról, hanem a románok veszik át a teljes irányítást, megalázzák a magyarokat, aki nem engedelmeskedik, azt Dobrudzsába deportálják mocsár lecsapolásra. Kevesen térnek onnét haza, de Mózsi és családja ezen a kényszermunkán is emberségesen viseli a rá szabott terhet. Vigaszt nyújt a társainak, ő maga pedig almafát ültet, mert így akarja bizonyítani, hogy van jövő.

A szerző apró bölcsességeket rejt el a műben, ezeket a főhős a kilenc éves fiának meséli, hogy a gyerek megértse. Az egyik röviden és szellemesen magyarázza a szocializmus lényegét: „Ami azelőtt a tiéd volt, az most a másé. Ami azelőtt jó volt, az most rossz. Ami azelőtt okosság volt, az ma lopás, s ami azelőtt lopás volt, az most törvény. S mindezt együtt úgy nevezik, hogy szocializmus. Érted már?”

Az előadás jelenetei sűrű egymásutánban sorjáznak, és revelációként hatnak a nézőre. Mindezt a kiváló színészi játék és a kifejező aláfestő illetve kísérőzene (Cári Tibor) teszi lehetővé. A színészek közül a legnagyobb hatást Jászai László (Dombi/Tarpoján) kelti, testes alakjával betölti a színpadot. Orosz katonai ruhájában mozogva, valamint a magyart végig oroszos majd romános akcentussal beszélve igazi élményt nyújt. Jánosi Dávid (Mózsi) kiváló székely paraszt szerepében, kis góbéság, csintalanság azért hiányzik szép kiejtésű játékából. Papp Attila három szerepet is játszik, annyira különbözőek a karakterek, amelyeket teljesen más játékmód jellemez, hogy képtelenség felismerni, hogy ugyanaz a színész játssza őket. A három közül a magyar jegyző szerepe igazán különleges képességeket kíván. A jegyző sánta, féloldalasan jár, egyik keze kacska, és a karja is béna. Mindezekkel az adottságokkal kell bukfenceznie a színpadon. A negatív figura beszéde is ellenszenves, míg tanítóként és a hadnagy szerepében kisebb és vonzóbb a színészi feladat. Említést érdemel Tóth János Gergely (Piripók, román jegyző) lendületes és türelmetlen játéka, oda kell figyelni széles mozdulataira. Koncz Andrea (Rozál) Mózsi feleségét játssza, kis szerep, nem ad lehetőséget kibontakozásra, Orosz Csenge (Dombi felesége) kis szerepében hozza az ellenszenves orosz nőt, aki még nevetséges is. További szereplők: Boráros Imre, Incze József, Farkas Tamás, Kazári András, Bősz Mirkó, Szarvas Balázs, Major Zsolt, Labanc Dániel és mások.

Rendezőasszisztens: Szarvas Balázs.

Bemutató előadás: 2024. november 8.

Megtekintett előadás: 2024. november 6.

Budapest, 2024. november 9.

Megjelent a Kláris 25/2.számában.

Földesdy Gabriella

  

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©