Nemrég a Tizenhárom almafa c. Wass Albert-regényt
láthattuk a Nemzeti Színházban, most annak
folytatását, az Elvásik a veres
csillagot tűzte műsorra az Újszínház. A
két részben
játszott színjátékot színpadra
alkalmazta és rendezte: Kiss József.
A történet
egy kis
székely faluban zajlik 1946 és 1957 között.
Wass Albert ekkor már nem élt
Erdélyben, a háború utolsó
hónapjaiban elmenekült, mivel alaptalanul
megvádolták a románok. A
szülőföldjén történtekről azonban szinte
mindent
tudott, ezért hiteles műveket tudott írni az új
szocialista román uralom
visszásságairól.
Horesnyi Balázs díszlete
jelzésszerű. A virágzó kukoricaföldet
néhány, a színpadból
kinövő száraz növény szimbolizálja, a
helyszínt pedig egy óriási kapu első vagy
hátsó fele jelzi, attól függően, hol vagyunk:
a pártházban, a tanácsházán, vagy
a határban. A hátsó kisebb kapu jelenti a
főhősnek, Tánczos Csuda Mózsinak és
családjának portáját. Igaz-Juhász
Katalin
jelmezei egyrészt hitelesek, másfelől szellemesek. Az
orosz tányérsapkák
méretesebbek a valóságosnál, ezért
komikus hatásuk van, viszont a székely
öltözetek visszafogottak, dísztelenek, ahogy a
történet megkívánja.
Mózsi magán
viseli a
székelység minden jó tulajdonságát,
megtestesíti a székely ember furfangját,
becsületességét, hazaszeretetét,
földhöz, családhoz való
ragaszkodását. Nagy
túlélő nemzet minden rendszerben megtalálja a modus vivendit. Túl kell járnia mind az
orosz komisszár, mind a
román funkcionárius, sőt még a
kommunistává vedlett magyar jegyző és a magyar
bajkeverők eszén és butaságán, rosszabb
esetben gonoszságán.
Végig neki
drukkolunk,
mert látjuk, hogy ő a legkülönb a szocializmust
erőltető, a magyar lakosságot
sanyargató román környezetben. Mózsit a
komisszár kinevezi vadőrnek, de csak
azért, hogy őzet, nyulat, vadkacsát lőjön neki
és rókabundával feltűnést keltő
„bárisnya” feleségének. Később
ez a komisszár Mózsira bízza, hogy a
pártmunka
ellenőrzésére küldött orosz
delegációnak bemutassa a korszerűen megművelt
földeket, az állattartást, a konkrét
pártmunka helyett pedig medvevadászatra
csábítja a furfangos székely az ellenőrt.
Még azt is elhiteti vele, hogy ő
lőtte meg a medvét. A hatalmas bádog veres csillag fel is
kerül a szemközti
hegy tetejére.
Mózsinak és
kis
családjának ellensége is akad bőven. Meg kell
védenie őket és kicsiny földje
termését a beszolgáltatástól. De ezt
is megoldja. A nagyobb baj akkor jön,
amikor már nem orosz komisszár dönt a falu és
a székelyek sorsáról, hanem a
románok veszik át a teljes
irányítást, megalázzák a magyarokat,
aki nem
engedelmeskedik, azt Dobrudzsába deportálják
mocsár lecsapolásra. Kevesen
térnek onnét haza, de Mózsi és
családja ezen a kényszermunkán is
emberségesen viseli
a rá szabott terhet. Vigaszt nyújt a társainak, ő
maga pedig almafát ültet,
mert így akarja bizonyítani, hogy van jövő.
A szerző apró
bölcsességeket rejt el a műben, ezeket a főhős a kilenc
éves fiának meséli,
hogy a gyerek megértse. Az egyik röviden és
szellemesen magyarázza a
szocializmus lényegét: „Ami azelőtt a
tiéd volt, az most a másé. Ami azelőtt jó
volt, az most rossz. Ami azelőtt
okosság volt, az ma lopás, s ami azelőtt lopás
volt, az most törvény. S mindezt
együtt úgy nevezik, hogy szocializmus. Érted
már?”
Az előadás
jelenetei
sűrű egymásutánban sorjáznak, és
revelációként hatnak a nézőre. Mindezt a
kiváló színészi játék
és a kifejező aláfestő illetve kísérőzene (Cári Tibor) teszi lehetővé. A
színészek
közül a legnagyobb hatást Jászai
László
(Dombi/Tarpoján) kelti, testes alakjával betölti a
színpadot. Orosz katonai
ruhájában mozogva, valamint a magyart végig
oroszos majd romános akcentussal
beszélve igazi élményt nyújt. Jánosi
Dávid (Mózsi) kiváló székely
paraszt szerepében, kis góbéság,
csintalanság
azért hiányzik szép kiejtésű
játékából. Papp
Attila három szerepet is játszik, annyira
különbözőek a karakterek,
amelyeket teljesen más játékmód jellemez,
hogy képtelenség felismerni, hogy
ugyanaz a színész játssza őket. A három
közül a magyar jegyző szerepe igazán
különleges képességeket kíván. A
jegyző sánta, féloldalasan jár, egyik keze
kacska, és a karja is béna. Mindezekkel az
adottságokkal kell bukfenceznie a
színpadon. A negatív figura beszéde is
ellenszenves, míg tanítóként és a
hadnagy szerepében kisebb és vonzóbb a
színészi feladat. Említést érdemel Tóth János Gergely (Piripók,
román
jegyző) lendületes és türelmetlen
játéka, oda kell figyelni széles
mozdulataira. Koncz Andrea (Rozál)
Mózsi feleségét játssza, kis szerep, nem ad
lehetőséget kibontakozásra, Orosz Csenge
(Dombi felesége) kis
szerepében hozza az ellenszenves orosz nőt, aki még
nevetséges is. További
szereplők: Boráros Imre, Incze József,
Farkas Tamás, Kazári András, Bősz Mirkó,
Szarvas Balázs, Major Zsolt, Labanc
Dániel és mások.
Rendezőasszisztens: Szarvas Balázs.
Bemutató
előadás: 2024. november 8.
Megtekintett
előadás: 2024. november 6.
Budapest, 2024. november
9.
Megjelent a Kláris
25/2.számában.
Földesdy
Gabriella
