Woody
Allen
komédiája világpremier!
Fordította Zöldi Gergely.
Címét
mondhatnánk gengszter-mesének is, de ez félrevinne
bennünket. A darab ugyan
valóban egy maffiózó családról
szól, de a középpontban Raffaello ellopott
világhírű
madonnás képe áll. Az egész mese egyetlen
szobában játszódik, aminek egyik fele
szinte egy bár is lehetne zongorával, szalonzenekarral,
hangulatlámpával, a
zongorán italokkal és poharakkal. De
igazából ez egy nappali része egy nem túl
ízléses ülőgarnitúrával, a falon
egyveleg-képekkel egy feszülettel. Az apa, Sal
(Mészáros Máté) rém
büszke
iskolázatlanságára, még
érettségije sincs, de jól boldogult eddig is, sok
pénzt
szerzett, és további zsíros
„állás” néz ki számára,
ha még elintéz valamit.
(Nem intézi el, ami itt javára válik – igaz,
közben mégis meggyilkol valaki
mást.)
Családszerető
ember, feleségének, a volt táncosnőnek (Terry
– Járó Zsuzsa) és
két fiatal lányának mindent megad, amit csak
kérnek. (Angelina – László Lili,
Isabella – Bíró Panna Dominika.)
Nagyobbik lányának vőlegénye (Tony Spalone –
Rohonyi Barnabás), kisebbiknek is
udvarlója van már (Vito Rienzi – Mészáros
Martin), mindkét vőjelölt
„szakmabéli”,
az idősebbiket szinte fiának tekinti Sal, nagy
reményekkel.
Ebbe
az „idillli” környezetbe toppan be a
régóta ismert orgazda (Lippy Resnick – Schruff
Milán), aki számos jó üzletet
hozott már Salnak. Most különleges ajánlata van
a gazdag férfi számára: a
nemrégi múzeumi nagy képrablásból
származó híres Raffaello-képet
kínálja
megvételre, amit egyelőre nem lehet eladni, de idővel tetemes
összegért
eladható lesz. Ő majd vevőt is szerez rá. Salnak ugyan
fogalma sincs sem a
festőről, sem a képről, de végül belemegy az
üzletbe.
Így
aztán hamarosan a híres és gyönyörű
kép ott lóg a nappali falán. Kiváló
rendezői ötlettel a színpad szélén,
háttal a nézőknek, imitáltan – így mi
látjuk, amint gyönyörködnek benne, vagy
éppen értetlenül bámulják a
képet a
jelenlévők, miközben a szoba hátsó
falán fokról fokra – kockáról
kockára –
egyre teljesebben megjelenik nekünk is a kép egésze
egy egyszerű, de jó
megoldással: időről időre leakasztanak egy-egy négyzetet
a falról, mögötte a
kép egy-egy részlete bukkan elő.
Innen kezdődik
igazából maga a „mese”. A fő
kérdés: kire hogyan hat a remekmű,
különösen a madonna arcáról
sugárzó belső béke. A feleség azonnal
érzi a szoba
kopottságát, ízléstelenségét,
és lassanként – Sal teljes
ellenérzését
figyelembe sem véve – átrendezi a szobát.
Nem utolsó sorban régi vágyát
követheti, hiszen lakberendező akart volna lenni. Így
lassanként kicserélődik a
kanapé egy kényelmetlen antik kerevetre, a fal
csiricsáré tapétája kínai
mintázatúra, a szokványos bakelit telefon olyan
antikra, amin alig hallani a
beszédet, mert folyton csak recseg. Sal vért izzad, hogy
a feladat – előbb
pszichológiai ráhatás, majd láb
alóli eltevés – részleteit
megbeszélhesse az
arra illetékesekkel. Az addig csak csapongó, bulikba,
táncolni járó szeleburdi
lányt, Isabellát rögtön megfogja a madonna
belső békéje, előbb csak egy kendő
jelzi, ahogyan szép lassan végbemegy belső
átalakulása templomba járással,
elköteleződéssel egy másik, tartalmas élet
iránt. Udvarlója, Vito egyáltalában
nem érti, nem tetszik neki ez az átalakulás,
hiszen ő is a maffiózó életet
követné, tanulva Saltól. Végül azonban a
lány iránti szerelmet választva kész
követni egy távoli szigeten lévő lepratelepre
szolgálni – ha mást nem tud nekik
tanítani, hát majd táncolni tanítja
őket…
A
másik lány, Angelina még rejtélyesebb.
Évek óta halogatja az esküvőt a
szépreményű maffiózó-tanonccal, Tonyval,
aki igazán szereti a lányt. Csakhogy a
lány valami mást keres. Korábban festett is, de
abbahagyta – a Raffaello-kép
természetesen azonnal lenyűgözi, ismét kedvet kap a
festéshez,
művészettörténethez, újra kezdi a
tanulást, és természetesen ehhez azonnal
partnert is talál a tanára (Andrew Chase,
festő) személyében.
Megismerjük
még a feleség régi barátnőjét, aki
szintén táncosnő volt (Millie – Cseh
Judit) –, ízelítőt kapunk egykori
táncukból is egy bárban Sallal együtt
–, aki meglátva a Raffaello-képet,
azonnal igényt tartana egy hasonlóra. Végül
is egy másik híres képet is
elloptak a múzeumból! Feltehetően ő kénytelen
híres kép nélkül élni tovább.
Angelina
elhívja végül a tanárát, hogy
nézze meg ő is a híres képet. Andrew
lassanként
rájön, hogy a kép honnan származik, és
persze azonnal vissza akarja vitetni a
múzeumba. A lánnyal abban maradnak végül,
hogy ő megfesti a kép másolatát – az
inkább megy neki, mint jó képet festeni –,
kicserélik a két képet, az eredetit
visszaadják a múzeumnak, a másolatot a papa eladja
anélkül, hogy tudna a
cseréről, a vevő meg majd úgy sem mer szólni, sem
reklamálni, ha kedves az
élete.
Megérkezik
a másolat. A két lány, sőt még az anya is
érzékeli, hogy valami nincs rendben,
nem olyan a kép kisugárzása, mint ami megfogta
őket. Tony azonban, aki addig
ügyet sem vetett a képre, most megdöbben, mert
őrá éppen ezért hat ez a kép,
olyannyira, hogy végül nem könnyen, de nem áll
bosszút a – hozzá képest
igencsak „nyeszlett” – tanár-festőn, akihez a
menyasszonya hozzá akar menni,
elhagyva őt.
A papa mindebbe
kénytelen
belemenni, de a rossz híreknek itt nincs végük: a
feladat elvégzésével megbízott Vito a
talán ház körüli teendőket is
ellátó
marcona gengszter Vincével (Ficzere Béla)
kudarcot vallottak: Vince a tetthelyen a kép
hatására ismét pityeregni kezdett,
visszavágyva Szicíliába, ahonnan gyilkosság
miatt kellett eljönnie – most
azonban valóban visszamegy, cserbenhagyva Vitót
még a gyilkosság előtt.
A
rend őrei közben a város valamennyi
maffiózóját lecsukták – kivéve
Salt, mert
őt nem tudták lehallgatni a telefon folytonos recsegése
miatt… Minden rosszban
van jó itt is. És még az oda nem illő régi
lábtartóját is visszakapja!
A
kellemes szalonzenéből pedig még ráadást is
kapunk, nem utolsó sorban a
vastapsok következtében. Mert nem csak, sőt talán
nem is annyira a meseszövés
ragadja magával a közönséget – bár
a fentiek szerint ez sem elhanyagolható –,
hanem a rendezés és a színészek
játéka külön-külön és
együtt is.
De
hogy mindez igaz lehet-e: egyetlen kép, vagy akár
általában a művészet lehet-e
ekkora hatással az emberekre? Inkább mese ez, mint
valóság? Feltehetően az
előbbi, ennek indoklásától, előnyei és
hátrányai taglalásától inkább
eltekint a
szerző is.
Díszlettervező: Khell Csörsz, igazán nem lehet
egyetlen rossz szavunk sem az összhangra (vagy az elején
annak hiányára), az
ajtókra, a zenészek elhelyezésére a zongora
mögött. Szakács Györgyi jelmezei
belesimulnak az előadásba, a nőké többféle
és zömében esztétikus, a
férfiaké megoszló: Salé
„rémes” a szándékosan köpcös
alkatára, a fiatal maffiózóké sem
egyöntetű, Tonyé csaknem elegáns,
Vitóé kissé
semmitmondóbb, követve az apa
értékítéletét. Andrew
ruházata sem éppen egy „befutott
művész” ruházata, ami szintén megfelel a
valóságnak.
Rendezte: Szabó
Máté, a rendező
munkatársa Dicső Dorka.
Producer: Orlai
Tibor.
A
szórólapon látható festmény
címe: Aranypinty
Madonna, plakáttervező: Csáfordi
László.
Zenekar: The
Brooklyn Trio (Oláh Péter –
nagybőgő, Dennert Árpád / Mester
Dániel –
klarinét, Oláh Dezső / Egri János Jr
– zongora).
Bemutató:
2024. október 4.
Megtekintett
előadás: 2024. október 3.
Budapest, 2024.
október 4.
Györgypál
Katalin