Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

BROOKLYNI MESE

Belvárosi Színház   

Woody Allen komédiája világpremier! Fordította Zöldi Gergely. Címét mondhatnánk gengszter-mesének is, de ez félrevinne bennünket. A darab ugyan valóban egy maffiózó családról szól, de a középpontban Raffaello ellopott világhírű madonnás képe áll. Az egész mese egyetlen szobában játszódik, aminek egyik fele szinte egy bár is lehetne zongorával, szalonzenekarral, hangulatlámpával, a zongorán italokkal és poharakkal. De igazából ez egy nappali része egy nem túl ízléses ülőgarnitúrával, a falon egyveleg-képekkel egy feszülettel. Az apa, Sal (Mészáros Máté) rém büszke iskolázatlanságára, még érettségije sincs, de jól boldogult eddig is, sok pénzt szerzett, és további zsíros „állás” néz ki számára, ha még elintéz valamit. (Nem intézi el, ami itt javára válik – igaz, közben mégis meggyilkol valaki mást.)

Családszerető ember, feleségének, a volt táncosnőnek (Terry – Járó Zsuzsa) és két fiatal lányának mindent megad, amit csak kérnek. (Angelina – László Lili, Isabella – Bíró Panna Dominika.) Nagyobbik lányának vőlegénye (Tony Spalone – Rohonyi Barnabás), kisebbiknek is udvarlója van már (Vito Rienzi – Mészáros Martin), mindkét vőjelölt „szakmabéli”, az idősebbiket szinte fiának tekinti Sal, nagy reményekkel.

Ebbe az „idillli” környezetbe toppan be a régóta ismert orgazda (Lippy Resnick – Schruff Milán), aki számos jó üzletet hozott már Salnak. Most különleges ajánlata van a gazdag férfi számára: a nemrégi múzeumi nagy képrablásból származó híres Raffaello-képet kínálja megvételre, amit egyelőre nem lehet eladni, de idővel tetemes összegért eladható lesz. Ő majd vevőt is szerez rá. Salnak ugyan fogalma sincs sem a festőről, sem a képről, de végül belemegy az üzletbe.

Így aztán hamarosan a híres és gyönyörű kép ott lóg a nappali falán. Kiváló rendezői ötlettel a színpad szélén, háttal a nézőknek, imitáltan – így mi látjuk, amint gyönyörködnek benne, vagy éppen értetlenül bámulják a képet a jelenlévők, miközben a szoba hátsó falán fokról fokra – kockáról kockára – egyre teljesebben megjelenik nekünk is a kép egésze egy egyszerű, de jó megoldással: időről időre leakasztanak egy-egy négyzetet a falról, mögötte a kép egy-egy részlete bukkan elő.

Innen kezdődik igazából maga a „mese”. A fő kérdés: kire hogyan hat a remekmű, különösen a madonna arcáról sugárzó belső béke. A feleség azonnal érzi a szoba kopottságát, ízléstelenségét, és lassanként – Sal teljes ellenérzését figyelembe sem véve – átrendezi a szobát. Nem utolsó sorban régi vágyát követheti, hiszen lakberendező akart volna lenni. Így lassanként kicserélődik a kanapé egy kényelmetlen antik kerevetre, a fal csiricsáré tapétája kínai mintázatúra, a szokványos bakelit telefon olyan antikra, amin alig hallani a beszédet, mert folyton csak recseg. Sal vért izzad, hogy a feladat – előbb pszichológiai ráhatás, majd láb alóli eltevés – részleteit megbeszélhesse az arra illetékesekkel. Az addig csak csapongó, bulikba, táncolni járó szeleburdi lányt, Isabellát rögtön megfogja a madonna belső békéje, előbb csak egy kendő jelzi, ahogyan szép lassan végbemegy belső átalakulása templomba járással, elköteleződéssel egy másik, tartalmas élet iránt. Udvarlója, Vito egyáltalában nem érti, nem tetszik neki ez az átalakulás, hiszen ő is a maffiózó életet követné, tanulva Saltól. Végül azonban a lány iránti szerelmet választva kész követni egy távoli szigeten lévő lepratelepre szolgálni – ha mást nem tud nekik tanítani, hát majd táncolni tanítja őket…

A másik lány, Angelina még rejtélyesebb. Évek óta halogatja az esküvőt a szépreményű maffiózó-tanonccal, Tonyval, aki igazán szereti a lányt. Csakhogy a lány valami mást keres. Korábban festett is, de abbahagyta – a Raffaello-kép természetesen azonnal lenyűgözi, ismét kedvet kap a festéshez, művészettörténethez, újra kezdi a tanulást, és természetesen ehhez azonnal partnert is talál a tanára (Andrew Chase, festő) személyében.

Megismerjük még a feleség régi barátnőjét, aki szintén táncosnő volt (Millie – Cseh Judit) –, ízelítőt kapunk egykori táncukból is egy bárban Sallal együtt –, aki meglátva a Raffaello-képet, azonnal igényt tartana egy hasonlóra. Végül is egy másik híres képet is elloptak a múzeumból! Feltehetően ő kénytelen híres kép nélkül élni tovább.

Angelina elhívja végül a tanárát, hogy nézze meg ő is a híres képet. Andrew lassanként rájön, hogy a kép honnan származik, és persze azonnal vissza akarja vitetni a múzeumba. A lánnyal abban maradnak végül, hogy ő megfesti a kép másolatát – az inkább megy neki, mint jó képet festeni –, kicserélik a két képet, az eredetit visszaadják a múzeumnak, a másolatot a papa eladja anélkül, hogy tudna a cseréről, a vevő meg majd úgy sem mer szólni, sem reklamálni, ha kedves az élete.

Megérkezik a másolat. A két lány, sőt még az anya is érzékeli, hogy valami nincs rendben, nem olyan a kép kisugárzása, mint ami megfogta őket. Tony azonban, aki addig ügyet sem vetett a képre, most megdöbben, mert őrá éppen ezért hat ez a kép, olyannyira, hogy végül nem könnyen, de nem áll bosszút a – hozzá képest igencsak „nyeszlett” – tanár-festőn, akihez a menyasszonya hozzá akar menni, elhagyva őt.

A papa mindebbe kénytelen belemenni, de a rossz híreknek itt nincs végük: a feladat elvégzésével megbízott Vito a talán ház körüli teendőket is ellátó marcona gengszter Vincével (Ficzere Béla) kudarcot vallottak: Vince a tetthelyen a kép hatására ismét pityeregni kezdett, visszavágyva Szicíliába, ahonnan gyilkosság miatt kellett eljönnie – most azonban valóban visszamegy, cserbenhagyva Vitót még a gyilkosság előtt.

A rend őrei közben a város valamennyi maffiózóját lecsukták – kivéve Salt, mert őt nem tudták lehallgatni a telefon folytonos recsegése miatt… Minden rosszban van jó itt is. És még az oda nem illő régi lábtartóját is visszakapja!

A kellemes szalonzenéből pedig még ráadást is kapunk, nem utolsó sorban a vastapsok következtében. Mert nem csak, sőt talán nem is annyira a meseszövés ragadja magával a közönséget – bár a fentiek szerint ez sem elhanyagolható –, hanem a rendezés és a színészek játéka külön-külön és együtt is.

De hogy mindez igaz lehet-e: egyetlen kép, vagy akár általában a művészet lehet-e ekkora hatással az emberekre? Inkább mese ez, mint valóság? Feltehetően az előbbi, ennek indoklásától, előnyei és hátrányai taglalásától inkább eltekint a szerző is.

Díszlettervező: Khell Csörsz, igazán nem lehet egyetlen rossz szavunk sem az összhangra (vagy az elején annak hiányára), az ajtókra, a zenészek elhelyezésére a zongora mögött. Szakács Györgyi jelmezei belesimulnak az előadásba, a nőké többféle és zömében esztétikus, a férfiaké megoszló: Salé „rémes” a szándékosan köpcös alkatára, a fiatal maffiózóké sem egyöntetű, Tonyé csaknem elegáns, Vitóé kissé semmitmondóbb, követve az apa értékítéletét. Andrew ruházata sem éppen egy „befutott művész” ruházata, ami szintén megfelel a valóságnak.

Rendezte: Szabó Máté, a rendező munkatársa Dicső Dorka.

Producer: Orlai Tibor.

A szórólapon látható festmény címe: Aranypinty Madonna, plakáttervező: Csáfordi László.

Zenekar: The Brooklyn Trio (Oláh Péter – nagybőgő, Dennert Árpád / Mester Dániel – klarinét, Oláh Dezső / Egri János Jr – zongora).

Bemutató: 2024. október 4.

Megtekintett előadás: 2024. október 3.

Budapest, 2024. október 4.

Györgypál Katalin

  


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©