Szigligeti Ede
vígjátékát (1849) ezúttal Vecsei H. Miklós írta át
színpadra, sőt a Csángálló
zenekar zeneszámainak szövegeit is ő szerezte, sokat
megőrzött az eredeti cselekményből. De
különös, hogy beiktatta a szereplők közé
a színműírót, Szigligetit. Az ötlet kedves,
kár, hogy sokszor csak díszletnek
érezzük a szakállas öreget, aki kezében
fekete könyvvel áll vagy üldögél a
színpadon, szerepe nem sok. A szövegre figyelünk, ami
tele van akcentussal
ejtett mondattal, mai szleng utalásokkal, vicces
kiszólásokkal (kvázi
szépség, kvázi modo), a gyors
beszédtempó miatt sokszor nem érteni, ki mit mond,
a hátul ülők lemaradnak a
poénokról.
Másfelől új
díszletvariánssal és
játékmóddal is találkozhattunk a
népszerű klasszikus
vígjátékunk legújabb
változatában. A rendező ifj.
Vidnyánszky Attila megújított
néhány karakterfigurát a
darabban, a színpadi mozgást
kiszélesítette, felgyorsította, szinte mindig
ugrál, táncol, elesik, hajlong, mászik valaki
előttünk, ráadásul a nézőtér is
részesévé válik a fergeteges
játéknak, égőt cserélnek a
lámpában, bizonyos
kifejezések zárlatot okoznak a fényekben, de a
legmeglepőbb, hogy a szünetben
lángost sütnek a színpadon, és zsíros
kenyeret osztanak a nézők között. A
lángos hamar elfogyott, a sorban állók egy
része hoppon maradt. A rendezői
ötletek kimeríthetetlen tárháza ez az
új Liliomfi,
a rendező ifjú Vidnyánszky, aki minden eddigi
szerepében egy túlmozgásos,
akrobatikus elemekkel tűzdelt fiatalembert alakított (Hamlet,
Mozart, Trepljov,
Chaplin), most színészeit hozza ugyanebbe az
„örökmozgásba”.
Captatio benevolentiae
[a hallgatóság megnyerése]? Igen, az is,
elsősorban a fiatal közönség
megnyerése a színháznak, sőt mintha a rendező
veszélytelen drognak szánná a
színház közönségre gyakorolt
hatását. Az effajta színházi
élmény kizökkent az
unalmas rutinból, esetenként párkapcsolatot
helyettesít, elvon az értelmetlen
politikától, munkahelyi stressztől, egyenesen egyfajta
antidepresszánsnak
fogható fel. De mégsem ez a központi
mondanivaló, végül is a színház nem
egészségügyi intézmény. A
lényeg a színjátszás szeretetének
megvallása. Camilla
mondja ki az eredeti szövegben a mondatot, amely a jelenlegi
előadás lényegét
fejezi ki s teszi általános
megállapítássá:„én
ellenállhatatlan szenvedélyt érzek a
színészethez” A finálé minden itt
szereplő személlyel kimondatja ezt a
mondatot, utoljára Szilvai professzoron a sor, aki nagyon
nehezen, akadozva, de
mégis elhangzik tőle a mondat, miközben leveszi ősz
parókáját.
A mondat
hitvallásként
funkcionál, és túlnő mind Szigligeti szimpla
rokoni kibéküléssel végződő
befejezésén, valamint az 1954-ben forgatott Makk
Károly film lázadó főhősén is,
aki nem békül ki nagybátyjával, sőt
szerelméből is színésznőt farag.
Bajunk legfőképp a
díszlettel adódott (hozzávéve a
lángos sütést, zsíros
kenyér-osztást). Csiki Csaba
díszlete meghökkentő,
zsúfolt, ám funkciótlan.
Lomtalanításra felhalmozott használt
bútorok, sehová
nem vezető lépcső, ajtó alatt mélység,
ajtódömping egy rakáson. Ez a színpad
levegősebb egymásba nyíló szobákat
bírt volna el. Cs. Kiss Zsuzsanna
jelmezei egységes stílűnek ugyan nem mondhatók, de
legalább információval
szolgálnak viselőjükről, és ez itt fontos.
Kányai fogadós kiábrándító
parókája
és testhez álló nadrágja, felsője
hangsúlyozza kövérségét és
sült paraszt voltát,
az ifjú Schwartznak mókás pepita gigerli
öltözete van, Bodri kutyát pedig
egyetemi hallgató alakítja hátán fekete
subával, összegömbölyödve.
Keresztes Tamás (m.v.)
életkorával (46) talán a legidősebb
színész, aki
Liliomfit játszott. Még így is hiteles,
nagyszerűen ért a tréfacsináláshoz,
és
élvezi a szerep adta lehetőségeket. Gál
Réka Ágota (e.h.) Mariskája kedves
jelenség, de még hiányzik a báj és a
szenvedély belőle. Viszont Szilágyi
Csenge Kamillaként remek vénkisasszony, kellően irigy
és szerelmesnek
ostoba (korban ő illik a 46 éves Liliomfihoz!). Ötvös
András vagány Szellemfi, kiszólásai
sajnos nem mindig
érthetőek, Rudolf Péter Szilvai
professzora telitalálat, még szimpatikus is lesz a
végére. Gyöngyösi Zoltán
Gyuri pincére botcsinálta zsonglőrködéssel, Hegedűs D. Géza a bunkóság
eljátszásával
válnak humorforrássá. További szereplők: Varga-Járó
Sára (Erzsi), Méhes László
(Ede),
Zoltán Áron (ifj. Schwartz), Borbiczki Ferenc (öreg Schwartz).
Zene: Kovács
Adrián, Mester Dávid, dramaturg: Németh
Nikolett, koreográfus: Berecz István,
világítás: Csontos Balázs,
rendezőasszisztens: Szládek Kata.
Bemutató
előadás: 2024. szeptember 21.
Megtekintett
előadás: 2024. október 2.
Budapest, 2024.
október 4.
Földesdy
Gabriella
