Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A PELIKÁN

Radnóti Színház  

August Strindberg, a svédek leghíresebb drámaírója (1849–1912) nem kevesebb, mint 58 drámát írt élete során, és magánélete is elég viharos volt, sokan nőgyűlölőként tartják számon, valamint híres arról is, hogy ateistából ötven évesen „damaszkuszi” megtérővé lett. Számos drámája közül mára mindössze két naturalistának mondott művét tűzik műsorra – legalább is hazai színházaink –, egyik a Júlia kisasszony, a másik a Haláltánc.

1907-ben megnyitotta kísérleti kamaraszínházként az Intim Színházat, amely azonban csak 1910-ig állt fenn. E színháznak írta A pelikán c. négyszereplős drámáját, amely olyannyira ismeretlen, hogy még a lexikonok, életrajzok sem említik. Magyarra Kúnos László fordította, a Radnóti Színház számára Ördög Tamás rendezte, aki a Dollár Papa Gyermekei színházi műhely egyik alapítója.

Strindberget valószínűleg kudarcos magánélete késztette arra, hogy az egyén legfőbb problémájaként a családban való élésnek kizárólag a negatív oldalát ábrázolja, a házasságot pedig földi pokolnak tüntesse fel. Ez utóbbinak magas színvonalú drámai megjelenítése a Haláltánc c. színműve, A pelikán azonban jócskán elmarad tőle.

Elise, az Anya a központi figurája A pelikánnak (Tóth Ildikó). Amikor a darab elején megjelenik a színpad elülső oldalán, sokáig csak szemlézi a közönséget, nem mozdul, nem beszél. Pár perc múlva azonban elkezd mesélni meghalt férjéről, két gyerekéről és vejéről, Axelről. Úgy mesél, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, csak a férj utáni adósság vagy örökség nem ismert mindeddig. Fokról fokra, a három másik szereplő egyenkénti megjelenésével értesülünk Elise borzalmas tetteiről, gyerekei iránti közömbösségéről, hallatlan önzéséről. Kiderül volt férje iránti gyűlölete, fösvénysége, anyai kötelességeinek elmulasztása, és nagy megdöbbenésünkre az a tény, hogy veje, Axel, egyben az ő volt szeretője. Hozzáadta a lányához, férjének örökségét ígérve a férfinak.

Fredrik, Elise fia (Major Erik) már régen világosan látja anyja gonoszságait, mindig is apja pártján állt, az apjának hitt, aki szenvedett felesége szeretetlenségétől, gyakorlatilag az asszony kergette férjét a halálba. A fiú, látva a szülei közti antagonisztikus ellentétet, az anya kegyetlen bánásmódját, élvhajhászását, az évek óta tartó éhezést és fázást a rideg lakásban, nem akar megnősülni, távol tartja magát a lányoktól, hisz mindegyikben saját anyját véli felfedezni.

Gerda, Elise lánya (Sodró Eliza) nincsen tisztában a család valós viszonyaival, kezdetben anyjának ad igazat mindenben. A nászútról hazatérve kezd mindinkább rájönni, férje nem szereti, csak kényszerből vette feleségül, ráadásul nem őt, a feleséget szereti, hanem az anyját, akivel még mindig szerelmi kapcsolatban áll. Gerda most közeledik bátyjához, akivel eddig rossz viszonyban volt. Az egyetértés megteremtődik, de kiutat nem látnak helyzetükből.

Axel, Elise veje és egyben Elise szeretője (Bányai Kelemen Barna m.v.) egyívásúak, utalások hangzanak el arra vonatkozóan, hogy Axel és az elhunyt férj rossz viszonyban voltak. Sőt, mintha együtt tervelték volna ki Elise férjének idő előtti halálát, ám ezt a szöveg csak sejteti, nem mondja ki egyértelműen. Axel számító és gonosz, amikor kiderül, hogy nincs a beígért örökség, elmenekül a lakásból, az ottmaradottakra rázárja az ajtót.

A történet tragédiával végződik, de ez nem katartikus befejezés, inkább kétségbeejtő és deprimáló a nézők számára. Anya és a vő gonoszságának igazi áldozatai Fredrik és Gerda, akik a fojtó füstben készülve a halálra is jobban érzik magukat, mintha tovább kellene tűrniük anyjuk gonoszságát. Nincs más kiút e sötét világból, ezért nyomasztó mindaz, amit a színpadon látunk.

A rendezés a berendezetlen üres tér díszletével jelzi az idegen, rideg környezetet. A nappali szoba mindössze egy disznót formázó óriás kanapét állít a középpontba, amely tükröződik a fényes padlóban. A két nő ezen ülve, vagy rá támaszkodva fejti ki mondandóit, míg a férfiak állnak, a két testvér végül ezen a kanapén várja be közelgő végzetét. A díszlet része még a hatalmas bejárati ajtó, amely végül örökre bezárul (tervező: Izsák Lili). A jelmezzel is a szereplők karakterét próbálták felszínre hozni. Az Anya halvány bordó délutáni ruhát visel, polgári öltözete nem kihívó, pusztán annyit jelez, hogy viselője nem gyászolja férjét, és még szerelmet vár az élettől. Gerda zöldszínű kötényruhája nőietlenné teszi viselőjét, amit még csak fokoz a vastag harisnya és ízléstelen drapp szandál. A legfurcsább Fredrik kinézete, aki kopaszodik, ám hátul hosszú a haja, atlétatrikót, és az utolsó jelenetben alsónadrágot visel. Egyik felnőtt gyerek sem hasonlít saját korosztálya átlagos öltözetéhez, magatartásához. Axel öltözete jellegtelen nadrág, zakó (tervező: Ignjatovic Kristina).

Tóth Ildikó Elise szerepében mindvégig küzd, hogy olyan gonosz legyen, ahogy Strindberg megírta jellemét, a „pelikánt”, mely nem táplálja vérrel fiait, hanem szívja vérüket. Ám jóságos arckifejezése, szelíd lénye ellentmond ennek a karakternek. Mint szerep, a pszichológiában megtestesíti a kognitív disszonancia esetét: képtelen magát kívülről látni, és saját tetteivel szembenézni. Major Erik a fiú szerepében jól ráérzett a szerepre, meglepő koravén figurát játszik jelezve, már most fiatalon elérkezett a sztoikus bölcsességhez, hangját soha nem emeli fel. Sodró Eliza legtöbbször felemelt hanggal, anyját túlordítva hozza a csalódott fiatalasszonyt. Bányai Kelemen Barna (m.v.) kellően gonosz eszközökkel, durvasággal, iróniával alakítja Axelt.

A kamaradráma dramaturgja: Hárs Anna. A rendező munkatársa: Perényi Luca.

Bemutató előadás: 2024. május 10.

Megtekintett előadás: 2024. május 15.

Budapest, 2024. május 19.

 Földesdy Gabriella

  


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©