A
genius, vagy zseni az élet minden
területén feltűnhet, bár ezt igen ritkán
teszi. Úgy véljük, hogy a zseni
intelligens, kreatív, lenyűgöző, meghatározó.
Ugyanakkor különleges, nem
illeszkedik az általános elvárásokhoz, nem
értékeli az egyszerűbb megoldásokat,
az átlagostól eltérő véleménye van
– ez racionális is, ugyanis ő kitűnik
(kilóg) a társadalomból, mert hatásosabbak,
meggyőzőbbek a cselekedetei, tehát
nem fogadhatja el magára nézve az átlagost (a
középszerűt). A zseni tudja, hogy
amit ő tesz, az jobb az összes eddigi megoldásnál,
és semmi köze a
középszerűséghez, eszébe sincs harcolni
vele/ellene, a saját zsenialitásának
elismerése érdekli, esetleg annak közkinccsé
tétele.
A
bántódásokat nem ő okozza, hanem ő
szenvedi el. A társadalomnak gyakorlatilag nincs
szüksége zsenikre, mert azok
megzavarják az állóvizeket, olyasmit mutatnak fel,
ami még nem volt. Az őt érő
bántások legtöbbje nem irigységből
származik, hanem értetlenségből, az
újtól
való tartózkodásból.
Peter
Shaffer
viszont úgy alkotta meg az Amadeust,
hogy Mozartot és Salierit szembe állította, a
rendezőkre bízva, hogy kinek a
problémája által határozzák meg az
előadást. II. József (a kalapos) császár (Wunderlich József) idejében, az
udvarában, az ő városában, Bécsben vagyunk.
Ő maga is zenél, patronálja a
zenészeket, megélhetést biztosít nekik. Van
is egy kiváló zenésze, aki remek
zeneszerző, operákat is ír, kulturált ember
és lojális minden szempontból az
udvarhoz és magához a császárhoz,
segíti a kezdőket. Megbíznak Antonio
Salieriben (Ötvös András), hisznek
neki, a tanácsára számítanak. Ebbe a
békésen folydogáló, középszerű
rendszerben
egyszer csak megjelenik egy fiatalember, a zseni, Mozart (ifj.
Vidnyánszky Attila), aki nem lojális senkivel,
egyszer hallott
zeneművet képes hibátlanul visszajátszani
azért, hogy belejavítson, nem
tisztelve az eredeti szerzőt. Ő nem tiszteli más művét,
mert tudja, hogy az övé
a legjobb.
Eddig
Salieri bízott a saját tehetségében,
mert szerinte neki ezt Isten adta, morális élete
fejében – szerződést kötöttek.
Most mindennél nagyobb a bántódása, az
elkeseredése, haragja, mert megcsalta őt
az Isten, Bécsbe küldött egy zsenit. Innentől kezdve ő
sem tartja be azt a
moralitást, amit Istennek fogadott, nem támogatja az
ifjút, sőt gátolja. Tehát
nem a zseni és a középszint harcáról
van szó (Salieri nem volt középszintű a
maga korában), hanem egy egyezség
megbomlásáról, amely egészen más.
Nem egy
emberrel áll szembe Mozart, hanem egy
életszemlélettel. Salieri, elveszítve
Isten támogatását Istent játszik, vissza
akarja állítani az eredeti helyzetet.
Abban tévedett, hogy ő tudta legjobban, hogy Mozart zseni,
és ő maga Mozart
gyilkosának tekinti magát, amit nem tud
megbocsátani magának, hiszen ő ember
(nem Isten). A szerző a sok, Mozart halálával kapcsolatos
teóriából ezt
választotta azon az alapon, hogy Salieri maga terjesztette ezt,
miután
elvesztette racionális
ítélőképességét és bolondok
házába került – egyes
változatok szerint öngyilkos lett Salieri.
Az Amadeus
az egyik legtöbbet játszott színdarab, szinte minden
színháznak van saját
felfogása az ügyben. Készült egy film is,
amerikai, csehszlovák koprodukcióban,
Milos Forman rendezésében. A film
forgatókönyvét maga Peter Shaffer írta. A
film 8 Oscart kapott és még 3 jelölése is
volt, 1984-ben mutatták be, tény,
hogy a maga korában remekműnek számított. Mivel
Shaffer maga írta a
forgatókönyvet, a film és a színdarab szinte
teljesen megegyezik. Nem csoda, ha
a Hegedűs D. Géza által rendezett
színdarab sok egyezési pontot mutat a filmmel, csak
objektíve a filmnek sokkal
több lehetősége van a hatásosabb,
látványosabb ábrázoláshoz. Sokat
segít ebben,
itt a Pesti Színházban, az arany függönyök
sokasága. Hiszen arany korban
vagyunk, most születnek az aranykort idéző remekművek,
amelyek majd
évszázadokon keresztül bearanyozzák az
emberek életét, most alkot Mozart. Ezt
az aranyos ragyogást a rengeteg függönnyel Pater
Sparrownak (született Verebes
Zoltán, magyar filmrendező, látványtervező)
köszönhetjük.
A
mostani előadást Hegedűs D. Géza rendezői
elvein túl a Mozartot alakító ifj.
Vidnyánszky Attila határozza meg. Általában
nehéz eldönteni, hogy a darab Salieriről vagy
Mozartról szól/szóljon. Shaffer
ezt a rendezőkre bízza. Hegedűs D. és Vidnyánszky
döntöttek, Mozartról szól a
mostani előadás. A zseni harcáról a
konzervatív életszemlélettel, amely az
egész császári udvarra és magára a
császárra is jellemző. Mozart a saját
megélhetéséért küzd, azért,
hogy legyen lehetősége alkotni, hogy élni tudjon.
Ebben a harcban nem is lehet egy másik ember az ellenfele.
Vidnyánszky apró
mozdulataival, elfordulásaival, a Salieri iránti
bizalmával kifejezi ezt. A
másik főszereplő Salieri, Ötvös András
által megformázva. Ő is remek játékkal
marad, a súlyos problémáját
átélve, második, nem tör az igazi főszerepre.
A
korhű jelmezeket Pintér Aninának
köszönhetjük.
Fontos
megemlíteni Mester Dávidot, aki a darab
zenei betéteiért felelős. Részleteket
hallunk Mozart műveiből, megfelelő formában, illeszkedve a
szöveghez, az
időkorlátok figyelembevételével.
Bemutató:
2023. november 25.
Budapest,
2024. április 12.
Tóth
Attiláné