SZÍNHÁZ

MIÉRT PONT KIVI?

Rózsavölgyi Szalon és Kőszegi Várszínház

 

Laetitia Colombani darabja vígjáték is és dráma is. Még úgy is megoszlik a téma, hogy az első rész komikus, a második rész fényében tragikomikus, a második rész pedig egy happy-enddel végződő dráma. Az első rész komikus hangulata szükséges a második rész pozitív befejezéséhez. A darab komikumát a magányba süllyedés mélysége adja. Barnabé Leorux (Schneider Zoltán) könyvelő magányosan él felesége halála óta. Fontos számára a pontosság és a precizitás, a szabálykövetés. Elfoglalja magát azzal, hogy reklamáló leveleket ír, hiszen az élet más, mint a megfogalmazott szabályok, ezért kisebb-nagyobb mértékben minden területen előfordulnak mulasztások, amelyeket Barnabé nem hagy szó nélkül. Reklamáló leveleit dossziéba rendezve tartja, várja a választ. Minden napja, az étkezése is, egy maga által kialakított rendet követ. Például minden napra más joghurtot vásárol, péntekenként kivis joghurtot, új-zélandit. Nem fordulhat elő, hogy mondjuk szerdán véletlenül megeszi az új-zélandi kivis joghurtot. A szerző irracionális esetekkel jellemzi a magányba süllyedt ember nevetséges, ugyanakkor sajnálatra méltó, szomorú életét. Egyetlen emberrel tart kapcsolatot Barnabé, a pszichiáterével (Takács Katalin), akinek minden szerdán fizet azért, hogy meghallgassa. Mi nézők jókat nevetünk azon, amikor Barnabé elszántan számolgatja a spagetti szálakat, és elmondja terveit a fiának (Varga Ádám), amelyek szerint fontos feladat vár rá, mert a tarkababot és a mák szemeit is meg kell számolnia. Miközben nevetünk, már tudjuk, hogy egy, sajnos, nem ritkán jelentkező, súlyos állapotról hallunk „beszámolót”. Miért ez a fontos és halaszthatatlan számbavétel? Valaki ellopta, betört és elvitte, nem eléggé elítélhető módon megtámadta Barnabé magánszféráját, biztonságát (nem beszélve a joghurt áráról), eltüntette a hűtőből a péntekre szánt új-zélandi kivis joghurtot. Ki lehetett az, aki mindezt elkövette, mikor és hogyan? Mit fog még elvinni? Valóban mi, nézők is, gondolkodunk, keressük a megoldást. Barnabé következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy bűneset történt, és megfigyelő kamerát szereltet fel a fiával, aki elkezd gyanakodni, hogy ez a mániákus ellenőrzési törekvés az apjánál betegséget jelezhet. Szerez is egy neurológust, aki megvizsgálja, de normálisnak tartja az apját. A helyzet fokozódik, ugyanis Barnabé rajtakapja a bűnözőt, aki nem más, mint egy fiatal lány, Lili (Kiss Anna Gizella e.h.). Lili, kiismerve Barnabé életvitelét, szokásait, beköltözött, titkon Barnabé volt feleségének a szobájában levő szekrénybe. Ez jó ötletnek tűnik a hajléktalan lány számára, hiszen abba a szobába sohasem megy be Barnabé. A férfi fel akarja jelenteni a lányt, de a fia lebeszéli. Az egymást évekig nem látogató apa és fia e szokatlan eset kapcsán többször találkoznak, beszélgetnek, már eljutnak addig is, hogy Barnabé rábeszéli fiát, hogy örüljön a jelentkező babájuknak, kezdje el szeretni a még csak magzat babát és baba mamáját, közben a részegségig leisszák magukat együtt. (Ez óriási kommunikációs siker mindkét részről!). Sőt, Barnabé problémáinak önző képviselésével a pszichiáter nőt is rádöbbenti arra, hogy változtatni kell az életén. Belesodródva mások problémáiba, kezdi érdekelni a joghurtot lopó lány további élete, amikor kap egy levelet, amelyben egy új-zélandi kivis joghurt van egy bocsánatkérő levéllel, amelyben hírt kap arról is, hogy a lány egy segítő szervezetnél van, ahol dolgozik is.

A magányról van szó, korunk súlyos népbetegségéről. A jellegzetes okkal indít a szerző, ugyanis Barnabé élete valamikor gyönyörű volt kettesben a feleségével, de özveggyé válva kirekesztetté válik. Nem minden esetben egy tragédia az oka a bezárkózásnak, körülvehetjük magunkat falakkal saját félelmeink, aggódásaink, bizonytalanságunk, kishitűségünk miatt is. Ilyenkor sok mindent kitalálhatunk létezésünk igazolására, támadjuk például az észrevett hibákat, vagy azokat, akik azt elkövették, bizonyítva, hogy mi itt vagyunk és figyelünk. Szervezhetünk saját és fontosnak tartott rendet a joghurtfogyasztással, vagy a mindennap más színű fogkefével (például Déri Tibor). Ügyesen bánik a szerző a sajátos rögeszmékkel, nem csinál belőlük indokolatlan és csupán nevetésre sarkalló eseteket. Erre két oka lehet, egyrészt lehetőséget ad Barnabének, hogy jó kapcsolatot alakítson ki a fiával, és figyelmeztet minket, depresszióra hajlamos átlagembereket, hogy ha segítesz másokon, akkor neked is lesz lehetőséged visszatérni az emberek közé – rajtad múlik.

Őze Áron, a rendező, elsősorban a főszerepre koncentrál, hiszen valóban ő viszi a vállán darabot, Schneider Zoltán könnyeden, hiba nélkül „hozza” a magánnyá fokozódott egyedüllét irracionalitását. Még három szereplőre volt szüksége a szerzőnek a darab színpadi megjelenítéséhez – ők is teljesítik a feladatukat. A jelmezek (Kiss Fabióla) nem kívánnak sok ötletet, a díszlet (Enyvvári Péter) annál inkább, hiszen a színház egyébként is kicsi terébe a szokásos színhez viszonyítva derékszögben még egy helyszínt kellett elhelyezni, figyelembe véve a nézők forgolódási lehetőségét is.

Fővárosi bemutató: 2023. augusztus 23, Rózsavölgyi Szalon

Budapest, 2024. április 2.

                           Tóth Attiláné dr.