Kemény
Zsigmond
azonos című regénye 1858-59-ben
jelent meg négy kötetben. A szerző igen jártas volt
Erdély történelmében, ő
maga is egyike volt az elszegényedett erdélyi főurak
számos képviselőjének.
Történelmi regényei nemcsak tényanyagukkal
emelkednek ki a kor hasonló művei
közül, de jellemei és a lélektani
ábrázolás is kiválóan sikerült,
kár, hogy a
kissé régies nyelvezet, a komor történelmi
háttér mára kiszorította Keményt
és
műveit a köztudatból. Témája Erdély
vergődése a 17. századi török világ
és az
európai vallásháborúk
árnyékában létrejött erdélyi
vallásszabadság nehézségei
közepette. Amikor a négy bejegyzett vallás mellett
megjelenik a szombatosok
fanatizmusa, kérdés, hogy a fejedelemség mit tud
kezdeni velük.
Andrási Attila a regény
színpadra adaptálója és egyben rendezője
is,
dramaturg: Csurka Dóra. A sok szálon
futó és sokszereplős regényt
lerövidítették, s ami ezzel együtt járt,
le is
egyszerűsítették. I. Rákóczi György (Dóczy
Péter) fejedelemségéből keveset látunk,
mert előtérben a szombatosok egyik
fehérruhás „angyala” áll a
középpontban, Laczkó István (Juhász
Károly), az ő árulását és
végül mártíromságát
ismerjük meg
közelebbről.
A cselekmény az
1638-as évben játszódik
Gyulafehérváron és Balázsfalván. A
Bethlen Gábor által
megteremtett aranykor I. Rákóczi György
fejedelemsége alatt nem olyan fényes,
mint másfél évtizeddel korábban. A
harmincéves vallásháború a zenitjén
van,
hogyan hat majd a végkifejlet az erdélyi felekezetekre?
Két „alulról jött” főúr
ellentéte alkotja a történet fővonalát.
Pécsi Simon (Kákonyi Tibor), aki maga is
a szombatosok vezető egyéniségének
számít, valamint Kassai István (Tokaji
Csaba) ítélőmester, a fejedelem titkára,
akinek Elemér unokaöccse és
örököse (Pál Péter)
éppen Debórát,
Pécsi lányát (Orbán
Borbála) akarja
feleségül venni. A két fiatal szerelmes
egymásba, a politikai ellentét atyáik
között azonban szétválasztja őket. Kassai le
akar számolni a szombatosokkal,
elsősorban Pécsivel, ehhez a „rajongó”
Laczkó Istvánt használja eszközül, aki
az ő jobbágya. Laczkó árulóvá
válik, ami őrülésbe kergeti. Felesége
és
gyermekei a fejedelem oltalma alá kerülnek ideiglenesen.
Kassai
ármánykodása
miatt a szombatosokat perbe fogják, de nem ítélik
halálra, pusztán
vagyonelkobzásra. Közben Elemért a szombatos
gyűlésen megölik, de a megőrült
Laczkó István is meghal. A szombatosok tovább
folytathatják a judaizmushoz
közeli vallásukat, az Ószövetséghez
ragaszkodtak, ünnepnapjuk a szombat volt,
tagadták a szentháromságot.
Erdély az 1568-as
tordai országgyűlés óta a
vallásszabadság földjének
számított, a szombatosok
viszont az unitáriusok közösségéből
váltak ki, nem védte őket a tordai
egyezmény. Az ő üldözésük mégsem
államérdekből történik, hanem
néhány kapzsi
főúr szerzésvágya és önzése
indítja el a lavinát. Elég, ha Kassai
István, a
befolyásos fejedelmi titkár meg akarja szerezni
Pécsi Simon egyik-másik
birtokát. Az ideák és eszmék melletti vagy
elleni harc csak a vallási rajongók
vagy az életükért küzdők sajátja, a
gazdagabbak általában a még nagyobb
vagyonért kapaszkodnak. Az ártatlanok esnek
áldozatul, a szerelmes Debóra,
elvesztvén Elemért, boldogtalan sorsra jut.
Andrási Attila
regényadaptációja az erdélyi
történelem egy kevéssé ismert
epizódját viszi
színre máig érvényes tanulsággal. A
csonka tartalmat is csak narrátor
beiktatásával tudja megoldani, ám az ő
információitól nem leszünk okosabbak.
Ráadásul a cselekmény nem jut el az eredeti
regény végkifejletéig, részletei
azonban megragadják a néző
fantáziáját, amikor betekinthet a közel
négyszáz
éves élethelyzetbe. Az előadás érdeme a
színvonalas ismeretterjesztés.
Muszáj
említést tenni
a díszletről és a jelmezekről, mindkettő Papp
Janó munkája. A színpad jobb oldalán
látható egy furfangos szerkezet, amit
nevezhetünk történelmi körhintának. Ez egy
kisméretű forgószínpad, amit kézzel
hajt egy szereplő – legtöbbször a narrátor
–, rajta egy kétoldalas trónszék áll
baldachinnal. A szerkezet sokatmondó, mert a
történelem parabolájának, esetleg
a szerencse forgandóságának is betudható.
Forgási sebessége inkább mai korunk
száguldását idézi fel a nézőben. A
jelmezek tetszetős, színes brokátselyemből
készültek, még a kiegészítő
kellékek is megfeleltek a korabeli viseleteknek,
legalább is az imitáció illúziókeltő
volt.
A színészi
teljesítmények nem kiegyensúlyozottak. A
jól eltalált karakterek teljesítménye
a szokásos élvezetes játékot
nyújtja, hiteles Dóczy Péter a fejedelem
szerepben,
Kákonyi Tibor a megfélemlített Pécsi
szerepében, és szívet melengető a
szerelmes pár idilli megformálása Orbán
Borbála és Pál Péter ihletett
játékában. Laczkó rajongását
Juhász Károly próbálta
emlékezetessé tenni az
„őrülési jelenetekben”,
feleségét, Bodó Klárát Tóth
Zsuzsi játszotta kellő beleéléssel.
Külsőségesnek éreztem Illés
Dánielt (II. Rákóczi György) és Hevesi Tóth Evelint
(Báthory Zsófia), szereptévesztésnek tudtam
be Tokaji Csaba fiatal és testes
alakját a
regénybeli aszkétikus öregúrnak, Kassai
Istvánnak szerepére. Molnár
Zoltán narrátorként egyrészt
felesleges figuraként volt jelen, másrészt
állandó megelégedett mosolygása
zavaró tényezőkét hatott.
Összességében,
a
szünet nélküli másfél órás
előadás leköti a néző figyelmét,
befejezése szép
kerekre sikerült. Az összes szereplő a színpadon azt
mondja ki, hogy az életben
a szeretet a legfontosabb, Debóra
válaszként ezt szerelemre
javítja. A
történet éppen a világban lévő
szeretet/szerelem hiányára világít
rá, arra,
hogy mennyi szenvedést hozott akkoriban a szerelem
megélése. Debóra lemondott
róla, Bodó Klára szenvedett miatta, míg
Báthory Zsófia szerelmével zsarolta
leendő fejedelmi urát. Szerencsétlen nősorsok akkor is
voltak, most is vannak,
a férfiaknak marad a vagyonszerzés és a
háborúban való katonáskodás.
Rendezőasszisztens: Ficsor Eszter.
Bemutató és
megtekintett előadás: 2024. március 22.
Budapest, 2024.
március 25.
Megjelent a
Kláris 24/4.
számában.
Földesdy Gabriella