Komédia,
pamflet vagy
példázat, esetleg szatíra Görgey
Gábor
1966-ban keletkezett színdarabja, amely keletkezésekor
mind a színházi szakmát,
mind a közönséget elbűvölte. Akkoriban,
mindössze huszonegy évvel a II.
világháború után és tíz
évvel az akkor még sem áthallásban, sem
madárnyelven
nem említhető levert forradalom és néhány
napos szabadságharc után egy
drámaíró
létező társadalmi karakterek
segítségével mutat be hatalomtechnikát.
Abban az
időben „stukkert”a nézők csak nyugati filmekben
láthattak, de azokból is csak a
szelídebbek jutottak el a vasfüggöny mögé,
nehogy megrontsák a szocialista
ember békeharcos lelkivilágát.
Görgey divatos
darabja
a Kádár-korszak végéig hellyel-közzel
tartotta pozícióját, az egyre nagyobb
„szabadság”, majd a politikai
kurzusváltások révén elvesztette
aktualitását. A
benne szereplő karaktereket szinte teljesen ki kéne
cserélni, nyelvezetét maivá
alakítani, hogy a 21. századi közönség
saját magára ismerjen benne. De akkor
már nem lehetne Görgeyt szerzőként feltüntetni.
Egy-egy
színház mégis
próbálkozik újraélesztésével.
Így volt ez 2015-ben, amikor a József Attila
Színház tűzte műsorra, és megpróbált
életet lehelni belé. Huszti Péter
rendező hagyta a színészeket kibontakozni, nem
erőltetett semmiféle koncepciót az előadásra.
Most az
Újszínházban Kiss József
rendezésében láthatjuk ismét
a lecsengőben lévő komédiát. Néhány
teljesen elavult részletet kihúztak a műből
(dramaturg: Bártfay Rita), a Bubik
István Stúdiószínpad piciny
színpadát nem volt nehéz ablaktalan
szobává
alakítani, ahol öt szék és egy kredenc
szolgál berendezésként egy lepukkant
pianínóval (díszlet és jelmez: Kiss
Beatrix). A szobához tartozik egy ajtó
nélküli WC-fülke, amelyet használat
közben is láthatunk. Egyedül a jelmezek teszik az
eddigi szokásoktól eltérővé
az előadást, a ruha, a smink minden szereplőt cirkuszi
figurává alakít. Az öt
szereplő ötféle bohócot vonultat föl, mindegyik
más karaktert képviselve.
Az öt szereplő
közül
négynél megjelenik a fegyver által kapott hatalom
birtoklásának érzése, vagyis
az, hogy markában tartja a többieket. Cuki, a gengszter (Jászai László),
Méltóságos, az arisztokrata (Bánföldi
Szilárd), Márton, a parasztgazda (Almási
Sándor), végül Kiss, az
értelmiségi (Kazári András)
mind olyan szereplő, aki azt az uralkodó rendszert
szimbolizálja, amely a történelem folyamán
részese volt egyfajta hatalmi
struktúrának. Az ő beidegződéseikkel
találkozunk a színdarabban, saját
társadalmi osztályuk kívánalmai szerint
„uralkodnak”, kirekesztve, megalázva a
többieket, nem működnek együtt a többiekkel,
céljuk, a többiek elpusztítása,
vagy puszta térdre kényszerítése. K.
Müller, az ötödik szereplő (Vass György)
nem lesz birtokosa a
stukkernek, ő az a kisember, aki minden rendszerben
meghunyászkodik,
gondolkodás nélkül kiszolgálja a hatalmon
lévőket. Elvtelensége, talpnyaló
természete irritáló, gyakorlatilag ő a
legellenszenvesebb figura.
Nincs ideális
uralkodás a történelemben. Valakik mindig fent,
mások akkor lent vannak, a fent
lévők időnként helyet cserélnek a lentiekkel, de a
cserével nem lesz jobb a
sorsunk. A nyalizó kisember alapvetően gyáva ahhoz, hogy
valamikor uralkodjon
mások felett.
A darab vége,
akárhányadszor is nézzük, mindig meglepi a
nézőt. Amikor vége van, akkor sincs
vége, mert minden kezdődik elölről. A szabadulás
illúzió, néhány pillanatig
tart, jön a csalódás, az új éra,
új kiszolgáltatottság.
Az
Újszínház
rendezésében mindez a cirkuszban állandó,
két szám közti hézagot kitöltő
bohócok viaskodásává,
öncélú játékává
válik, vagyis, oly nagyon ne vegyük
komolyan.
Minden szereplő hoz
valami sajátos ízt az alakításába.
Jászai László a bumfordi bűnözőt hozza a
maga műveletlenségével, Bánföldi
Szilárd végig raccsolja az egész
szövegét és
előkelősködő mozdulataival szórakoztat, Almási
Sándor kackiás bajusza csak
rajzolt, nem igazi és nem is művi, ő a legharsányabb
táncban és beszédben is.
Kazári András alakítása az
intellektuális sunyiságot hozza színre, azt a
figurát, aki hallgat, de belül mindenkinél
különbnek érzi magát. Vass György
minden képzeletet felülmúl azzal a pitiáner
viselkedési móddal, ahogyan egy
pillanat alatt átáll egyik rendszerről a másikra.
Mindegy, éppen melyik van
hatalmon, ő kiszolgálja. Hangját is ehhez a
nevetséges szerephez igazítja,
nyálas vagy édeskés beszéde
hátborzongató.
Zeneszerző: Szép
András, a rendező munkatársa: Ullmann
Krisztina.
Bemutató
előadás: 2024. február 23.
Megtekintett
előadás: 2024. február 21.
Budapest, 2024.
február 25.
Földesdy Gabriella