Az 1960-as években
világszerte uralta a színházak műsorát Edward
Albeenek a boldogtalan, kiégett házasság
traumáját kíméletlenül leleplező
színdarabja. Keletkezése (1962) után négy
évvel (1966) már film is készült
belőle, az akkor álompárként számon tartott
Richard
Burton és Liz Taylor
főszereplésével, öt Oscar-díjat is
besöpörve, világszenzáció volt a
sikerük.
A meddő
házasságok és
a felek közt zajló mindennapos kölcsönös
lejáratások darabbeli ábrázolása nem
újdonság. Strindberg Haláltánca
vagy
Ibsen Babaháza [Nóra], Csehov unott
és utálkozó házaspárjai mind
megelőzték Albeet. De az elődök még hittek egy
jobb életben, a szereplőknek még voltak ideáljaik,
nem zsigeri gyűlölet
hajtotta őket, hanem a csalódás, az elkeseredés,
amelyből nem láttak kiutat,
mert oly kicsiny volt a mozgásterük. Albee figurái
minden létező etikai határt
átlépnek, a házasságtörést nem
szerelemből, inkább érdekből, bosszúból,
vagy az
idő kitöltésének egyik
megnyilvánulásaként követik el. A
vidéki egyetemen
történelmet oktató George és felesége
Martha, a rektor lánya értelmetlen,
céltalan életet élnek, napjaikat az
alkoholizálás teszi ki, vendégeiket, a
fiatal Nick biológiatanárt és naiv,
babaarcú feleségét, Honeyt előbb a túlzott
szeszfogyasztásra veszik rá. Később
beavatják legrejtettebb titkaikba, sőt a
vendégek titkait is kigúnyolják, így sorra
kerül Honey gyakori hányása,
álterhessége, végül az is, hogy ő maga
követ el mindent azért, hogy ne legyen
gyereke, hisz fél a szüléstől. A háziak
övön alul vagdalkoznak, miközben
egymást is elárulják. Mind ahányszor a
fiatal pár tiltakozik, hogy talán nem
„idegenek” előtt kéne mindezt megbeszélni, a
válasz lehengerlő: ők mindig is
így társalognak, miközben
strigulázzák, ki mikor hány ütést vitt
be a másiknak.
A tatabányai
Jászai
Mari Színház kamaraszínpadára rendezte meg Guelmino
Sándor Albee darabját. A
tragikomédiaként jegyzett színdarabot Elbert
János fordította, amely ebben az
előadásban kibővült néhány manapság
divatos trágársággal. A színpadkép a
jellegzetes nappali szoba, csakhogy a szélén
homokozót találunk, a mennyezetről
lelógó hintát, falitáblát
strigulákkal és vicces rajzokkal. Mindez utalhat egy
közös gyermek jelenlétére is, de itt más
funkciója van, inkább a házban lakó
házaspár, Martha és George szüntelen
veszekedésének terepévé vált a
közös
otthon (díszlet: Fekete Anna). A
díszlet a második felvonásban egy beltéri
vizes medencével is bővült,
bekapcsolva egy újabb helyszínt egymás
szívatására, megalázására.
Beszédes az
olvasósarok, ahol a könyvkupac csak ragasztott
díszlet, az absztrakt festmény
darabolt hallal és felezett almával, ezek
szimbólumai a bűnbeesésnek és a
keresztény értékek teljes
tagadásának.
Az a farkas, amitől
nem félnek a szereplők, már nemcsak a kertek alatt
jár, de már bent van a
lakásban, sőt az egyének lelkében, pusztít,
marcangol, széttép mindent, ami
széppé, és értelmessé tehetne egy
házasságot. Ez a farkas felzabálja a lelket.
A darab vége felé Martha elárulja, hogy George az,
aki mindig a legjobb hozzá,
akire mindig számíthat, aki szereti és
elkényezteti őt, s ő mégis gyűlöli, épp
ezért gyűlöli, a férfi feltétlen
szeretetét gyűlölettel viszonozza, mert nem
bírja elviselni. Felrúgja kettejük titkos
szerződését, miszerint senkinek nem
beszélnek a kitalált fiukról, mert ez a fiú
szimbolizálja a köztük lévő erős
kapcsot. Martha mesélni kezd George kudarcos első
[önéletrajzi!] regényéről,
amelyet a rektor apa nem engedett nyilvánosságra hozni,
de mégsem ez, hanem a
közös gyermekről szóló mese
tálalása a vendégeknek az, amire George
véget vet
az illúziónak. Ez már
Marthának is sok,
tudja, hogy valaminek vége van ezáltal, valaminek, amit
nem lehet újrakezdeni,
feltámasztani, azért még élünk
tovább …
Albee
kiváló jósnak
bizonyult, nemcsak jól megválasztott karaktereivel, hanem
a nyugati civilizáció
erkölcsi hanyatlásának hiteles művészi
megjelenítésével a drámai műfajban. A
gondolat filozofikus megfogalmazása Oswald
Spengleré, a gondolat elterjesztése inkább a
művészeken múlik. George a
második felvonás végén olvasás
közben idézetként mondja ki az író
gondolatát: „… a Nyugatnak…
végül is el kell buknia.”
A hatvan évvel
ezelőtti cselekmény újbóli megtekintése,
végigkövetése megdöbbenti a mai nézőt,
nem lehet észrevétlenül átsiklani felette. Bakonyi
Csilla (Martha) életkorilag valamivel fiatalabb, mint a
darabbeli feleség,
ám fergetegesen játssza a fékezhetetlen
gonoszsággal átitatott, maga körül
mindent elpusztító feleséget. Crespo
Rodrigo (George) szintén kiváló a
kapcsolatokban állandó veszteséget
kénytelen elkönyvelő, munkában, érzelmekben
kudarcos férfi életre keltésében. Bartos Ági (Honey) a
vendégházaspár
feleségét játssza, mind jelmezében
(kislányos fehér ruha), mind a naivság,
öntudatlanság megjelenítésében hiteles
volt, ahogy Csabai Csongor (Nick) is a karrierista
értelmiségi prototípusa,
amit még magának sem vall be.
Jelmeztervező: Kárpáti Enikő, rendezőasszisztens: Tóth Bianka.
Megtekintett
előadás: 2024. február 9.
Budapest, 2024.
február 12.
Megjelent a
Kláris 24/4.
számában.
Földesdy Gabriella
