Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

3TÉL

Radnóti Színház 

A 20. század a horvát történelemnek is zivataros százada, annak ellenére, hogy ők mindkét háborúból győztesen kerültek ki. Tena Stivicic, jelenleg Skóciában élő horvát születésű drámaíró színművében négy generáció történetét kíséri végig egy család sorsában, és nem tudja megkerülni a jelenleg uralkodó politikai állásfoglalást, például Tito marsallról és az ő partizánjairól, akik a „támogatott”, győztes oldalon álltak. Természetesen némi szó esik a gaz fasiszta usztasákról is, akik Hitler mellé álltak, és szerepük szégyenletes.

Mindez három évszám köré csoportosul és egymásba játszik a darabban. 1945, a háború vége, 1990, Jugoszlávia szétesése és 2011, Horvátország csatlakozása az EU-hoz adja meg az események hátterét. A darab szerzője londoni ösztöndíjas tanulmányai során írta meg részben saját családjának némileg kibővített történetét, amivel Susan Smith Blackburn-díjat nyert, színdarabját 2015-ben a londoni National Theater is bemutatta. Stivicic egy interjúban elmeséli, hogy a horvát történelem eseményei ismeretlenek az angol közönség számára, nekik mindaz, amiről szó esik, merő egzotikum, ami nagy érdeklődésre nem tart számot, hisz Horvátországból csupán az adriai tengerparti nyaralások kapcsán szoktak beszélni.

A zágrábi Kos családban Vlado, az apa az egyedüli férfi, felesége Mása, két lánya, Alisa és Lucija, valamint sógornője Dunja alkotják a családot, korábban még velük élt Mása és Dunja anyja, Ruza, Alekszandr Kralj a lányok apja, és a ház eredeti tulajdonosa Karolina, akinek apja Argentínába menekült a háború után. Ruza nagymamáék 1945-ben költöztek be abba a házba a kis Másával, ahol anyja cselédként dolgozott valamikor, a lakást egy kommunista funkcionárius utalta ki hálából a fiatalasszony agitációs mozgalmi munkájáért. Évekig együtt élnek az itthon maradt Karolinával, majd a föléjük, alájuk költöző szomszéd családokkal. 1990-ben összegyűlik a család, amikor Ruza meghal, a harmadik dátum esetén 2011-ben pedig a kisebbik lány, Lucija esküvője adja az apropót a családi találkozóhoz.

A családi összejövetelek sosem zökkenőmentesek. Mosolyogva indulnak, előbb-utóbb előkerülnek a régi sérelmek, életmódbeli különbségek, amire még rájön az állandóan változó politika. A II. világháború után mesterségesen létrehozott Jugoszlávia Tito haláláig együtt maradt, ám utána kirobbantak a lefojtott indulatok, megindult a széthúzás, hiszen az összekovácsolt, ám teljesen különböző célú nemzetek mind önállóak akartak lenni, és saját akaratuk szerint boldogulni. Tudjuk, az indulatok polgárháborúba torkollottak, a balkáni lőporos hordó – nem először – lángra kapott, és évekig háborúztak szerbek, horvátok, bosnyákok (és a többiek is), csak a nemzetközi katonai beavatkozás vetett véget ennek, sok-sok áldozatot hagyva maga után. A Kos családban a háború után Vlado elvesztette tanári állását, Dunja pedig elvált agresszív és erősen nacionalista férjétől, Karloótól.

A darab magánéleti problémái legjobban a két lánytestvér, Alisa és Lucija között meglévő és meg-megújuló ellentétben mutatkoznak meg. Alisa Londonban tanul és dolgozik, szingli jelenleg, de tervezi, hogy hazaköltözik a közeljövőben. Szexuális szabadosságáról (néger partner, leszbikussággal kacérkodás) apjával vitatkozik, míg Lucija a hagyományos házasságot választja egy gazdag vállalkozóval. A konfliktus akkor durvul el, mikor Alisa Markótól, az elköltöző szomszédjuktól megtudja, hogy Lucija vőlegénye kényszerítette őket arra, hogy kártérítés ellenében költözzenek el a házból. A két lány közti vita hangereje és gyűlölködő jellege bennünket, nézőket is letaglóz. A harag bent marad a lányokban, nem békülnek meg egymással, nyitva marad, melyiküknek van inkább igaza.

A darab utolsó jelenetében a család ősanyjának, Monikának (Ruza anyja) szelleme jelenik meg az esküvőre készülő házban, és elmeséli, hogy amikor cselédként kezdett dolgozni az Amrus családnál, a tulajdonos fia titokban belészeretett, bár nem hangzik el, de valószínű, hogy tőle származik egyetlen lánygyermeke, az a Ruza, akinek leszármazottai egyedüli birtokosai lesznek a régi polgári háznak.

Kálmán Eszter díszlet- és jelmeztervező nem épített díszletet a színpadra, egyetlen pohárszékkel és egy nagy ovális asztallal bútorozta be a teret, ahol a parázs veszekedések zajlanak. Mindezt néhány kellék egészíti ki, mint a háttérben egy virtuális tv-készülék, amit időnként bekapcsolnak, de látunk egy videót is, ahol Karloo beszél hazája lehetséges jövőjéről. A ruhák a 20. századi trendet követik, Lucija esküvői fehér csipkeruhája viszont beszédesen túlméretezett: álhagyomány, máz, hamis vallásosság.

A darabot Falcsik Mari angolból fordította, lektor: Lantos László, dramaturg: Kelemen Kristóf, ömlik a trágár beszéd a színpadról, felteszem az eredetiben is így van ez, nem másképp. A színészi alakítások közül Sodró Elizát (Lucija) kell elsőként említeni, akinek színpadi ordítása talán még az utcára is kihallatszik, annyira szenvedélyes. Ezúttal a szerep neki való, számos süteményt fogyaszt el, amivel mindenféle falánkságát képes érzékeltetni. Bata Éva (m.v.) (Alisa) ugyancsak ordítva beszél a darab súlypontján, testvére ellenpontjaként ő is jól játszik. Az ordítás helyett inkább befelé, fojtott hangon kellene beszélniük, az legalább olyan hatásos. További szereplők: László Zsolt (Vlado), Tóth Ildikó (Mása), Pálfi Kata (m.v.) (Dunja), Schneider Zoltán (Karloo), Kováts Adél (Karolina), Bodoky Márk (m.v.) (Mása apja), Berényi Nóra Blanka (Ruza), Hay Anna (m.v.) (Monika), Nagy Márk (Marko), Gazsó György (Marinko).

Rendezte: Alföldi Róbert, rendező munkatársa: Ari Zsófi, világítás: Baumgartner Sándor.

Bemutató előadás: 2023.október 21.

Megtekintett előadás: 2024. február 3.

Budapest, 2024. február 5.


               Földesdy Gabriella

  

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©