Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

AMADEUS

Pesti Színház

Mozart 1781-ben, mindössze 25 évesen érkezett Bécsbe a letelepedés szándékával, háta mögött igen jelentős európai sikerekkel. II. József ekkor éppen 40 éves, jelentős eredményekkel uralkodóként; a Bécsben igazán nem jelentéktelen Antonio Salieri pedig 31 éves. Peter Shaffer drámájának címe azonban nem Mozart, hanem Salieri, műve egy kivételes zsenihez képest magát csak középszerűnek gondoló-érző, egyébként sikeres és tehetséges ember drámája. Mozart neve önmagában fogalom is, (néhány más művész nevével együtt) az abszolút kiválóság, őstehetség, zseni stb. fogalma, etalonja, amit tovább növel máig ismeretlen pontos oka korai halálának.

A Pesti Színházban Zöldi Gergely fordítása alapján a Hegedűs D. Géza és Hársing Hilda által készített színházi változatot láthatjuk két részben, Hegedűs D. Géza rendezésében. Mozart alakja (ifj. Vidnyánszky Attila), magatartása, felfogása, kiszólásai oly mértékben idegenek Bécstől, az udvar felfogásától és szokásaitól, ami lehetetlenné teszi, hogy a fiatalember az udvarban állást találjon, bármennyire is tehetséges a zenében. Öntörvényűsége új megoldásokra ösztönzi a zeneszerető, hegedűn játszó császár (Wunderlich József) és az udvar parancsai, előírásai, szokásai ellenében. Salieri (Ötvös András) az, aki azonnal felismeri Mozart óriási tehetségét, és azonnal szembeállítja a magáéval, amit addig „isteninek” vélt – de az isteni dallamokat Mozart zenéjében hallja meg. Ha nem is azonnal, de megesküszik, hogy Mozartot elpusztítja. Olykor sikerül gátat szabnia Mozart érvényesülésének, olykor nem, még barátjának is tetteti magát, amit Mozart örömmel vesz. Constanzét, Mozart szeretett feleségét (Constanze Weber – Szilágyi Csenge, anyja, Frau Weber – Kútvölgyi Erzsébet) végül nem „csábítja el” Mozart segítése fejében, de azt megérti: nem a jósághoz, az erkölcsös élethez kötött a zseniség. És ha már ő úgysem zseni, akkor minek legyen „jó”? – nem támogatja tovább a szegényeket, és a házastársi hűséget is megszegi, boldogan lesz szeretője az addig áhított énekesnőnek, Katherinának (Katherina Cavalieri, Salieri sikeres tanítványa – Márkus Luca).

Mozart senki társaságában nem hazudtolja meg magát: egész lényét átitatja szexuális túlfűtöttsége Constanzéval (Intim koordinátor: Egyed Bea), szinte túlvilági lelkesedése a zene, saját munkái iránt a császárral és az udvari emberekkel, már aki ezt hagyja. (Gottfried van Swieten báró, a Császári Könyvtár prefektusa – Telekes Péter, Franz Orsini-Rosenberg gróf, a Császári Opera igazgatója – Gados Béla, Johann Kilian von Strack, császári kamarás – Karácsonyi Zoltán). Ráadásul irritálóan öntelt, ellentétben Salieri visszafogottságával, vívódásával saját tehetsége felől.

Mozart szinte gyermekien viselkedik, mindenkit megsért, magatartása, felfogása mindenkit elriaszt. Komponálásért alig, vagy egyáltalán nem fizetnek, tanítványai elfogynak, de amúgy sem szeret tanítványokkal vesződni, egyre inkább és hevesebben csak zeneszerzéssel akar foglalkozni. Apja halála megrendíti. (Leopold Mozart – Hegedűs D. Géza.)

Ugyanakkor sokat költenek, ő maga is dorbézol éjszakákon át, később a gyerekeire is pénz kellene, egyre inkább nyomorognak, miközben folyamatosan remekműveket hoz létre. Salieri még cselédlányt is fizet nekik név nélkül (Lorl, szolgálólány – Bukovszky Orsolya e.h.), csakhogy megtudja, min dolgozik „vetélytársa”. Közvetlenül azonban nem árt neki, halálát nyilván nem ő okozza, bár „gyűlöletével mérgezi tíz éve” – mondja. Mozart ebből nem sokat érez meg, úgy tűnik, saját külön világában él a leginkább, a zene bűvöletében, varázsában. Talán tudja, talán nem, hogy a császár háborúzik a törökökkel, ami miatt csökkentik az udvari zenészeknek adható fizetséget is. 1790-ben meghal II. József, az új császár pedig másképpen gondolkodik, Mozart ekkor már mind jobban betegeskedik. Halála közeledtével egyre többet küzd éji álomképével, még attól is fél, hogy megőrül… és mégis szinte folyamatosan komponál.

Ismeretes, rendkívül termékeny zeneszerző volt. Rövid élete alatt – 35 évet élt mindössze – több mint hatszáz zeneművet hozott létre, korának szinte minden zenei műfajában jelentőset alkotott. Írt miséket, operákat, oratóriumokat, kantátákat, orgona- és zongoraműveket, versenyműveket és szonátákat a legkülönfélébb hangszerekre, kamarazenei műveket, dalokat, balettet, színpadi kísérőzenét. Utolsó művét már nem fejezhette be, Salieri jegyezte le végül (Shaffer drámája, amely Puskin műve és nem történelmi tények alapján készült, csak fikció Salieri és Mozart viszonyát illetően.)

„A varázsfuvola” szabadkőműves tartalmát igazából csak Gottfried van Swieten báró ismeri fel, aki Mozartot bevezette a szabadkőművesek közé, és most kitagadta mint árulót. A bárót Salieri hívta meg a külvárosi színházi bemutatóra.

Ha azt kutatjuk, mitől zseni valaki, vagy miként születik egy remekmű, tévúton járunk. Salieri a darabban szinte beleőrül a gondolatba, hogy ennyire túlszárnyalta őt valaki, hogy éppen Mozart, az csaknem mindegy. Középszerűvé süllyed saját szemében, amit nem képes elviselni. Mozart halála után még 34 évet élt, és a darabban végül öngyilkos lesz. Valójában cáfolja, hogy megölte volna Mozartot, a darabban egy félmondatos utalás is történik a Puskin művében megírt legendára – de a tudat, hogy nem ő a zseni, vagy másképpen: ő nem zseni, szinte megöli. A középszerűek pártfogója lesz igen keserűen – és szemében mindenki csak középszerű, aki nem Mozart, így megvetendő, lenézendő, talán „haszontalan” is. Tehát értéktelen. Mármint Shaffer darabjában, és így az előadásban.

Pedig Salieri a maga korában a legelismertebb operaszerzőnek számított: operáit Bécsen kívül játszották Drezdában, Münchenben, Firenzében, Milánóban, Velencében, Rómában, Nápolyban, Párizsban, Prágában, Koppenhágában és Stockholmban is. Korában sokkal híresebb és jobban megbecsült komponista volt Mozartnál. Salieri 1813-ban a bécsi konzervatórium alapító tagja, majd 1817-től igazgatója is lett. Tanítványa volt Beethoven, Franz Schubert, Liszt Ferenc és Johann Nepomuk Hummel is. Az azonban elképzelhető, hogy Salieri zenéjét még életében elfelejtették, ellentétben Mozart zenéjével.

Az előadásban Salieri mellett találjuk a két hírhozót, Első Venticellót (Csapó Attila) és Második Venticellót (Ertl Zsombor), akik külön színt adnak a történésekhez. Giuseppe Bonno – Dengyel Iván, Emanuel Schikaneder – Nyomárkay Zsigmond e.h.

Játszanak (táncolnak) még: Bálint Barna, Dzsupin Ádám, Fehér Laura, Tóth Brigitta, Szabó András, Vitárius Orsolya. Koreográfus: Bodor Johanna.

A díszlet igen jellegzetes, rengeteg földig érő, óriási, mozgatható aranyszínű függöny uralja a színpadot. Olykor egy kisebb méretű pianínót láthatunk és székeket, kisasztalt, ha szükséges. Díszlettervező: Pater Sparrow.

Sok részletet hallunk természetesen Mozart operáiból, egyiknek részleteit mozdulataival maga Mozart szinte eljátssza a császárnak. Zenei munkatárs: Mester Dávid.

Mozart alakja, megformálása ebben az előadásban is különleges, egyedi, és igen jellegzetes a különbözősége Salieri megjelenésétől, figurájától. Ezt természetesen igen eltérő öltözékük is mutatja. A jelmezek mind korabeliek, kifejezőek, fényűzőek, Mozart szinte idegenül mozog az udvartól némileg eltérő öltözékében. Jelmez: Pintér Anina.

Rendezőasszisztens: Szládek Kata.

Bemutató: 2023. november 25.

Megtekintett előadás: 2023. december 5.

Budapest, 2023. december 6.

 

Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©