Molnár Ferenc
vígjátékai még száz év
múltán is szórakoztatnak, esetenként
harsány kacajra késztetik a nézőket. Ez
különösen érvényes az
egyfelvonásosokra, amelyeknek feszes,
poén-dramaturgiára épített szerkezete
mindig a kellő pillanatban hozza az éppen megfelelő
eseményt, kifejezést,
mozdulatot, beszólást. Megunhatatlan, nem
mellékesen a színészek számára
szívmelengető ajándék.
Eklatáns
példa
minderre éppen az Egy, kettő, három és Az ibolya c. bravúrdarabok, amelyek
most egy estén láthatóak a Gobbi Hilda
Színpadon, Rátóti Zoltán
rendezésében. Még akkor is élvezzük a
játékot, ha már
sokadszor látjuk-halljuk, amint Norrison bankelnök a
szemünk előtt építi fel az
önérzetes, szociáldemokrata érzelmű Fusz
Antal sofőrt elegáns kapitalista
bankárrá, hogy az amerikai lány milliomos
szülei számára vonzó vő legyen. De
ugyanígy várjuk – akárhányszor is
láttuk már korábban –, hogy az
ibolya-szerénységű Sobri Ilonka miként csavarja
ujja köré a dörzsölt
színigazgatót, aki egyébként mindenkit
kidob a jelentkezők közül. Ez Molnár
Ferenc varázsa, pazar helyzeteket talált ki, és
pazar szerepeket írt.
A
Molnár-vígjátékok
sajátsága, hogy manapság, a rendezői
színház fénykorában sem nagyon lehet
változtatni a szövegen, a történeten, és
persze, a díszleten sem (tervező: Székely
László). Norrison a munkás
külsejű sofőrből az elegáns irodájában
csinál előkelő bankigazgatót, ehhez kellenek
az alkalmazottak, megfelelő kellékek, mint ahogyan Ilonka nem
máshol, mint az
igazgató irodájában csinálja meg a
szerencséjét. A sajátos, molnári
szituációk durva rendezői
átalakításokkal elvesztenék
sármjukat, az üres színpad, vagy a
modernizált (trágár)
szöveg nem hozná a szokásos hatást, sőt
valószínűleg lefagyna a mosoly az
arcokról.
Az viszont
fennáll,
hogy zaklatott jelen korunkra különösebb
mondanivalót nem szabad keresni
ezekben a jól megcsinált komédiákban. A
figurák legtöbbje legfeljebb karikatúra,
a konfliktusok nem valódiak, legfeljebb egy-egy fordulat,
beszólás, karakter
emlékeztet a korabeli és máig jelen lévő
figurákra. De örök emberi problémákba
ágyazódva, mint gazdag lány és
szegény fiú szerelme, nagyhatalmú igazgató
és
hűtlen szerető, az alkalmazottak
„olajozásával” működő sikeres bank,
netán az
öngyilkossággal fenyegetőző hisztérikus primadonna,
avagy óriási túlkínálat
kóristalányokból. Mindez jól
játszható, gyakori helyzet az élet
mindennapjaiban. Ezekre a problémákra ad Molnár
közhelyes, ámde szellemes
válaszokat komédiáiban.
Mondanivalónak ott
van
Norrison elnök utolsó mondata: „az
egész
emberiség… az szégyellje
magát”,
mármint arra válasz ez, hogy a titkár elismerőleg
jelenti ki: az egész világ a
főnök rendelkezésére áll, s elintéz
mindent, ha kell, egy óra alatt. Még
poénkodik is, hogy az amerikaiaknál ehhez egy
egész nap kell. Az emberiség
viszont azóta sem szégyelli magát, egyre
képtelenebb helyzeteket produkál, a
Norrison féle jóságos öreguraknak mára
más trükköket kellene kitalálniuk.
Az ibolya is rejteget
szerény mondanivalót. Alapállása, hogy
túlkínálat van színésznőkből,
táncosnőkből, kóristalányokból, sok a
jelentkező,
s köztük kevés tehetséges. A jelentkezők
mindenképp valami feltűnő
cselekedettel akarják felhívni magukra a figyelmet,
ám hiába, mert az igazgató
nem hatódik meg még a
felkínálkozástól sem, rögtön ki
is rúgja az ilyent. Egész
más a helyzet a szende őszintével, aki nem alakoskodik,
pusztán naiv, egyszerű
és bájos, vagyis ellenállhatatlan.
Az ibolyában lezajlik (a
valóságban nem) a veszekedés Szeniczey
művésznő (Udvaros Dorottya)
és a főrendező (Rátóti Zoltán)
között, háttérben a
készülő operett facipős táncán. Így a
primadonna, aki nem szerepel a darabban,
csak beszélnek róla, hangilag megjelenik.
Schnell Ádám kiváló
Norrison, jól kiválasztott színész,
méltó folytatója
az általam eddig ismerteknek (Feleki
Kamill, Márkus László, Kern
András). Bodrogi Gyula erején
felül
teljesít
mint titkár, Reiter Zita kissé
túl
egyszerűre vette Lydia milliomoslánynak a
figuráját, nincs tétje
játékának, már
bejőve tudja, hogy azonnal meg fog oldódni a
problémája. A gyerekarcú Steenhuis
Raul túl fiatal Fusz Antalnak.
Ez utóbbi abból adódik, hogy a szerepek nagy
részét még egyetemi hallgatók
játsszák, vizsgaprodukcióként került
be az előadás előbb a Gyulai Várszínházba,
most a Nemzeti műsorába. A titkárnők közül Domokos
Éva Lili (Kuno kisasszony) volt a legjellegzetesebb, aki
pipiskedve,
lábujjhegyen szökdelve játszotta végig a
tízpercenként jelentő titkárnőt fekete
keretes szemüveggel és fején jókora
paradicsomkonttyal. Rácz József
(Félix) remek volt ötperces jelenetében, ő
játssza
Begónia új csábítóját,
térdel közben és hajtogatja, hogy ő egy marha.
További
szereplők: Szép Domán (angol
szabó), Tóth László
(Dubois-Schottenburg), Kristán Attila (orvos), Fülöp Tamás m.v. (divatárus), Stauróczky Éva, Szalma Lenke,
Bubik Réka,
Varga Anna Zsófia (titkárnők).
A
színigazgatót Kristán Attila
alakítja, mintha ideges
és fáradt lenne, talán nem a szerep
velejárója e két tulajdonság. Mellette Ficsor Milán (zeneszerző) maga a
kicsattanó életöröm. A hálás
szolga szerepet Rácz József
játssza, ő az egész este legjobb epizódja. László Rebeka mint Ilonka, a
szerény kis
ibolya, valósággal szerény volt,
kacérság nélkül.
Jelmeztervező: Tordai Hajnal, zeneszerző, dramaturg: Verebes
Ernő, rendezőasszisztens: Trimmel
Sándor Ákos.
Bemutató és
megtekintett előadás: 2023. szeptember 27.
Budapest, 2023.
szeptember 30.
Földesdy Gabriella
