Katona
József ikonikus
drámáját (1815) nem lehet elégszer
játszani. A fiataloknak
azért, hogy lássák, az idősebbeknek pedig, hogy
– újra láthassák. Mert két
rendezés sem egyforma sohasem, még ha ugyanaz a rendező
is állítja többször
színpadra, mint ebben az esetben Vidnyánszky
Attila. Opera-rendezésére is utal egy picurka
bejátszás (Hazám, hazám...!),
eltéveszthetetlen.
Nagy
díszletekre most se
számítsunk a Nemzeti nagyszínpadán, a
technikai lehetőségeket azonban
maximálisan kihasználják. A szereposztásban
jórészt fiatalabb színészeket
láthatunk, ami azonnal felveti Bánk (Berettyán
Sándor) életkorának hihetőségét:
ennyire fiatalon – nem is igyekeznek
„öregbíteni”– nagyúrnak megtenni a
király részéről elég nagy
merészségnek
tűnik. Igaz, maga a király, II. Endre (Berettyán
Nándor) sem idősebb. Bánk bán
látványosan a darab második részében
kap
erőre, teljesedik ki, mutatkozik meg rátermettsége,
határozottsága, ami
elengedhetetlen egy nagyúr (nádor), a király
helyettesének posztjához. Igaz,
megtudjuk, hogy már gyenge ifjúkorában is
részt vett csatában, amikor éppen
Tiborc (paraszt – Kristán Attila)
mentette meg az életét.
Gertrudis
királyné (Ács Eszter) –
kirívó piros
nadrágkosztümjében – kellően ellenszenves,
hangos, magyarellenes, olykor nem is
titkolja gyűlöletét. Viszonya „imádott”
öccsével, Ottóval (Herczegh Péter)
kissé különös, ellentmondásos. Minden
esetre
nemhogy nem ellenzi, hogy elcsábítsa a szerintük
együgyű Melindát (Barta Ágnes), de
még bátorítja is erre.
Az előadásban plasztikusan láthatjuk az udvar
erkölcstelenségét, romlottságát e
téren is. Izidora (Bendeleiben Izidora, türingiai
leány – Szász Júlia), aki
szintén külföldről érkezett, szereti
Ottót, neki
még az is „belefér”, ha megcsalja, hűtlen
hozzá – Ottó gyilkossága [mint
tudjuk, Biberachot (Szabó Sebestyén
László) öli meg, nehogy elmondhassa
korábbi gyilkosságát Fülöp király
esetében, később megmutatkozik végtelen
gyávasága is) azonban már nem.
A
történet egyébként is
meglehetősen szövevényes, bár Katona József
igyekezett történelmileg hűen
megírni, amennyire ez lehetségesnek látszott
1815-ben (Gertrudis többi testvére
nem szerepel, Melindát itt Ottó csábítja
el, ami nem bizonyos, a királynét
pedig nem Bánk ölte meg, Bánk horvát
bán több fordulat után 1228-ban halt meg.)
Bánk
bán felindultságának
oka azonban legalább ennyire, ha nem még inkább
Magyarország hanyatlása, a
királyné és a többi meráni
által az ország kifosztása, kirablása, a
gazdaság
tönkretétele. Ez utóbbi azonban főként Tiborc
szavai nyomán tudatosul benne, visszaérkezésekor
az összeesküvőket, az indulatos Petur bánnal (Mészáros Martin) az élen még
királyi szóval lecsendesíti.
Biberach
(„egy lézengő
ritter”) furfangos, senkinek nem elkötelezett, hiszen
számára „ott van a haza,
ahol a haszon”. Ottót nem figyelmezteti a
várható következményekre, ha
felhasználja az általa odaadott altatót a
királynénak és a „hevítő szert
(?)”
Melinda számára – mindkettő hatásosnak
bizonyult.
Ma
már
nehezen képzelhetjük
el azt a mély elkötelezettséget, odaadást,
amit a király iránt éreztek a
„jobbágy”-ok (itt Gertrudis Bánkot nevezi
így, jelezve hatalmát fölötte,
amelyet azonban a királyné erkölcstelensége
miatt Bánk megkérdőjelez). A
királyné megölése nem egyszerű
gyilkosság tehát. (Többször elhangzik
János
esztergomi érsek híres kétértelmű mondata
is Gertrudis megölése kapcsán: „A
királynét megölni nem kell félnetek jó
lesz ha mindenki egyetért én nem
ellenzem.”)
Bánknak
mint nádornak az
összeesküvés sem jelenthetett semmiféle
megoldást, a gyilkosságban főként az
addig elnyomott indulatai vezérelték. Az
előadásban nem is „csak” megöli a
tőrrel a királynét, ennél jóval nagyobb
kavarodást, felfokozott dinamikus
jelenetet látunk, azaz nem ketten vannak a színen, hanem
szinte a teljes udvar
és a magyar nemesség is.
Bánk
pedig többszörösen
vesztes, hiszen az ország sorsát sem tudta megoldani,
és felesége – akinek
később megbocsátott annak őrültségében
is – meghalt. Az ország sorsának
megoldása azonban eleve lehetetlen feladat volt
egyszemélyben, életkorától
függetlenül…
Többször
szembesülünk
Nagy-Magyarország stilizált
térképével, amelyen külön
választhatóak az
országrészek, olykor Bánk fia, Soma (Hegedüs
Donát Dorián) játszik velük…
és többször halljuk a „Nagy-Magyarország
mennyország” jelmondat e második felét. Az
előadás vége felé a feltámadt Petur
bán (?) játszadozik az immár véres
térképdarabokkal.
Népes
jelenetek váltakoznak
kevés szereplősekkel. Az udvarral látványosan
ellentétes a magyarok kifejező
néptánca, de még a kisgyerekek
játéka, éneke is. Jellemző, hogy Bánk
bán fia,
Soma karddal játszik. A rendezésben II. Endre negyedik
kicsi gyermeke, Erzsébet
is jelen van, talán éppen ő énekel egy
hosszú dalt egyedül.
(Magyar
urak: Gémesi Zoltán m.v., Hajdu
Ádám m.v., Hornyák
István m.v., Latabár Öcsi m.v.,
Varga Péter m.v., Palyov Attila
m.v., Taba
Csaba m.v. Gertrudis gyermekei: Bognár
Heléna, Kalmár Gergő, Menyhárt Boglárka,
Szentkereszty Csongor.)
Ami az
előadásban talán a
leginkább hangsúlyt kap, az a hazaszeretet. Ez
többféleképpen is megnyilvánul:
Tiborc erkölcsössége, a magyar nemesek (urak)
feldúltsága, még ha saját
vagyonukat is féltik, Bánk mint nádor
vívódása hazaszeretet,
szerelemféltés és
erkölcs, önfegyelem között; a magyar énekek,
magyar néptánc, népviselet, gyerekek
magyar dalai és játékai. A
háttérben, vagy másképpen szólva a
mélyben pedig ott
van az alapvető igazság: az ország
jólétéhez elkötelezett emberek kellenek.
A
„Királyi gyermekek
nevelői” Vida Gábor, Nagy Mari és Varga József. Nagy Mari azonban inkább
szemlélője az eseményeknek, gyakran megjelenik a
színen látszólag
észrevétlenül, sőt, amikor Tiborc leül
szalonnázni a színpad szélén,
többször
is „kér” (és kap) katonát,
hátranyújtva a kezét. Tiborc pedig
„kibeszél” az
előadásból, amikor Katona József
szövegét mondja, mely szerint még a
gólyák is
kihalnak a kéményről, mert az emberek maguk eszik meg a
hulladékot – „ez
hülyeség!” – és megy tovább a
szöveg.
Az
előadás a további
szereplőkkel lesz teljes. Melinda bátyjai az idős és
folyton szunyókáló Mikhál
bán – Rubold Ödön és
Simon bán – Szép Domán.
Myska bán – Madácsi István.
A
jelmezek
igen sokfélék,
hiszen a szereplők Tiborctól a meráni
királynéig, úti ruhában megjelenő
nádorig, nemesek magyaros öltözetéig, sőt
ledér örömlányokig (Meráni hölgyek:
Bodor-Jó Renáta m.v., Gulyás
Anna m.v.), és papi (?) ruháig
terjed. Általában korhű, Melindáé
világos színű, szinte „falusias” még
az
udvarban is. Az utolsó jelenetekben pedig teljes a kontraszt
Melinda fehér ruhája
és a királynő élénkpiros
nadrágkosztümje között. Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina.
Óriási
félig kész szőtteseket
látunk a darab vége felé, amelyen korabeli
jelképek láthatók. Elemzésük
külön
tanulmány lehetne. Szövőnők: Balogh
Edina, Kiss Izabella, Kosina Mónika.
Dramaturg:
Verebes Ernő, rendezőasszisztens: Herpai
Rita.
Kiváló
a zene, ennyire
aláfestő, hangulatot kifejező, sokszínű
összeállítást ritkán hallhatunk.
Ha pedig
valakinek ahhoz
támad kedve – korától függetlenül
–, hogy utánaolvasson akár Katona
drámájának
(számos elemzés áll rendelkezésre),
akár – ezzel összefüggésben is –
történésekben és harcokban bővelkedő magyar
történelmünknek, az lehet még a
„ráadás”.
Könnyed
előadásra azonban
nem számíthatunk a 3 órában (1
szünettel).
Bemutató
és megtekintett előadás: 2023. szeptember 3.
Budapest,
2023. szeptember 4.
Györgypál Katalin
