SZÍNHÁZ

SOLNESS

Örkény Színház Stúdió                           

A Stúdió területe relatíve kicsi, téglalap alakú helyiség. Most mind a négy oldalon, a fal mellett 2 sor szék van a nézők, és részben a színészek számára. Marad tehát egy még keskenyebb, hosszú téglalap alakú játszóhely, melyre mind a négy oldalról és nagyon közelről a nézők „fürkésző” tekintete irányul, benne a színészekkel, akik általában akkor sem mennek ki a helyiségből, ha nem játszanak, hanem leülnek a nézők közé, olykor onnan mondják a szerepük szerinti mondatokat (ami az átlagosnál jóval nagyobb erőfeszítést követel tőlük). Ezeket a mondatokat Gáspár Ildikó fordította Ibsen drámájából, ő is rendezte. Ari-Nagy Barbara a dramaturg. A címe nem is Solness építőmester, hanem csak Solness. A szerep ugyan Halvard Solness építőmester, de olykor inkább maga Mácsai Pál a maga fiatalos mozgásával és közismert énekesi tapasztalatával, beleértve kiforrott gitárjátékát is.

Nos, ne keressük Solnesst. Itt van ő is valahol, a maga kételyeivel, hiszen „nincs diplomája”, kételkedik magában, a világban, Istenben – egyszerre haltak meg ikerfiaik pár hetesen, 12 éve. Solness maga látszólag kiheverte, megmagyarázta magának, hogy szándékosan hagyta Isten a halálukat, hogy ő csak az építéssel foglalkozzon; igen ám, de azóta csak családi házakat épített, a tűzvész után felparcellázva a hatalmas birtokot, ami számára nem az igazi alkotás. Torony, templom igen, házak családoknak nem, hiszen neki már nem lehet. Felesége, a halovány Aline Solness (Hámori Gabriella) nem heverte ki a fiai elvesztését, nem is fogja, és nem is vár már semmit az élettől. Nyilvánvalóan semmi szüksége az új családi „torony”-házra, ami éppen elkészült, abban ő nem fog lakni a három felesleges gyerekszobával.

Solness kételkedik tehetségében, fél az ifjúságtól, maga mellett akarja tartani a korábban nem túl erkölcsösen legyőzött elődje (itt asszony, az energikus Bertha Brovik – Pogány Judit) tehetséges, de diplomával szintén nem rendelkező fiát, a kissé színtelen, csendes Ragnar Brovik műszaki rajzolót (Polgár Csaba).

Az éppen 10 évvel ezelőtt megismert, akkor gyereklány, Hilde Wangel (Szaplonczay Mária e.h.) váratlanul jelenik meg poggyász nélkül, egyetlen váltó alsóneműjét zsebéből veszi elő, hogy ki kellene mosni… Most tehát pontosan 22 és fél éves, viselkedése, követelései, álomvilága azonban egy romantikus, szenvedélyes, irreálisan gondolkodó fiatal lányénak felel meg, ám éppen ezzel képes végül magával ragadni a mestert – azt a férfit, aki igazából csak az ő képzeletében él. Ibsen darabja egy nap alatt játszódik, ennyi idő alatt nem lehet felépíteni semmit, legfeljebb egy játék-házat – ami kinevezhető palotának mindkettőjük képzeletében. De talán ez nem is fontos. A lényeg (lenne), hogy ráveszi Solnesst: minden tériszonya ellenére újra másszon fel a kész toronyház tetejére, és ő tegye fel a koszorút, aminek többféle jelentése is lehet: legfőképpen Istennel való találkozása, egyedül Istennel négyszemközt, mint akkor, éppen 10 éve… és hogy Hilde így fizikailag is, igazán felnézhessen rá, az ő Mesterére. És láthatóan végül Solnessnek sincsen ez ellenére.

Ekkor Solnessnek már nincs szüksége Ragnarra, elengedi, építse meg saját terveit – saját életét –, vele együtt elküldi az addig Ragnar miatt magánál tartott, egyébként őbelé szerelmes irodavezetőt, Frida Foslit (Zsigmond Emőke), hogy férjhez menjen Ragnarhoz. Bertha pedig már halálosan beteg.

Alinával, a feleségével évek óta nem beszélgetnek, házasságuk nyilvánvalóan régóta megfeneklett, templomtorony építése senkinek nem kell, nem kap rá megbízást, csak a saját toronyháza maradt eredménynek. És most vállalkozik arra, hogy igenis, maga viszi fel a koszorút oda, hogy Hilde és talán mások is felnézhessenek rá. És persze lezuhan… de ez már talán nem fontos – a lényeg, hogy fenn volt. Ha nem is egy templomtorony tetején.

A Háziorvossal, Doktor Leo Erdallal való beszélgetésből tudjuk meg leginkább, hogy Solness még abban is kételkedik, őrült-e (mint felesége gondolja), vagy sem. Az előadásban Bajomi Nagy György betegsége miatt Terhes Sándor beugrását láthattuk.

Épp úgy többrétű az előadás, mint Ibsen eredeti drámája. Igyekeznek humort és néhol némi iróniát is belevinni, Mácsai dalai, még a nézőközönséget is bevonva, medicinlabda, diavetítés, egyéb kellékek további színt visznek az előadásba a színészek szinte folytonos, dinamikus mozgása mellett.

Zene: Matisz Flóra Lili, látvány: Szabados Luca, főként mai jelmezekkel. Érdemes kiemelni, hogy Hilde fehér menyasszonyi ruhára hasonlító ruhában jelenik meg talán mint „hercegnő”, alatta farmer-póló, felette egy piros termópulóver és feltűnően tornacipő. Külön játszanak a világítással, olykor a nézők is fényárban úsznak. Film: Juhász András, Pálos Gergely: láthatjuk többek között Mácsai Pál gyerekkori fotóit, művészvilágú neveltetését (tudjuk, apja Mácsai István festőművész volt), fiatalkori képeit is, amibe nem is akarják belemagyarázni Solnesst; láthatunk Solness által épített valamiféle érdekes házakat; és végül, hosszasan egy háztetőn (az Örkény Színház tetején?) Solnesst hatalmas, addig nem látott Drakula-köpenyben, diadalmasan, talán Hildével, ámde az után, hogy megtudtuk: Solness már lezuhant onnan… (Média design: Juhász András.)

Abban mindenesetre bízhatunk, hogy Mácsai bármilyen jutalomjátéka még sok-sok évet várat magára. Ez talán annak csak egy nagyon előzetes finom szellője volt.

Bemutató: 2022. október 6.

Megtekintett előadás: 2023. június 11.

Budapest, 2023. június 12.

 

 

                    Györgypál Katalin