Mondhatnánk,
hogy
rémregényből színpadra írt
rémdrámát látunk. Mary Shelley
1816-ban vetette papírra a tudós – vagy
inkább
kuruzsló – Victor Frankenstein már abban az időben
sem hihető, mára pedig
legfeljebb tudományos-fantasztikus kategóriába
sorolt történetét. Igazából
nem is az ő történetéről van szó,
hanem az általa teremtett lénynek, egy név
nélküli „Kreatúrának” nevezett
entitásnak sorsáról. A regényt Nick
Dear
adaptálta színpadra, Koltai M.
Gábor fordította, és Keresztes
Tamás rendezte.
Élettelen
anyagból
élőt varázsolni mindig is foglalkoztatta a tudós
társadalmat, de még jobban a
művészeket, főként az írókat. Mi lehet a
sorsa egy összetákolt teremtménynek,
miután életre kel? A Bábszínház
előadásának nem a frankensteini testrészek
összerakása a témája, hanem a
létrejött Kreatúrának további sorsa. A
történetben nem a horrort hangsúlyozza, hanem az
emberi tartalmat erősíti,
üzenetet hordoz, kinek mit.
A teremtett lény
megjelenítése és annak bábszerű
mozgatása kulcsjelentőségű, másképpen
szólva
bravúrfeladat. Az életnagyságnál nagyobb,
két hatalmas lábból, kézből és
fejből
álló báb létrehozása és
három bábművész által való
mozgatása pont azon a
határon van, amit a néző még képes
elviselni, kellően borzasztó, de nem
visszataszító látvány. A fej
mögött álló Teszárek
Csaba alkotja a Kreatúra törzsét, néha
kijön mögüle, és közvetlenül
kommunikál
a többi szereplővel.
A kezdő jelenetben
Frankenstein megijed saját, „túl jól”
sikerült művétől, és magára hagyja. Az
általa teremtett lény ekkor elindul,
önálló életet kezd élni, sorra
éli át az
emberekkel történt találkozások kudarcait,
védekezés címén ő is támad,
így esik
áldozatul William, Victor öccse. A koldus, a
prostituált, a földműves házaspár
meglátván az idegen óriáslényt,
elborzad, és vagy menekül, vagy elpusztítani
akarja a szokatlan látványt. Egyetlen
találkozás hoz gyümölcsöző
eredményt, a
vak öregember, aki megsajnálja a hozzá
segítségért forduló, beszélni nem,
csak
nyöszörögni tudó lényt, enni ad neki,
megtanítja beszélni. A beszéd
elsajátítása ad további lendületet,
hogy öntudatra képes ébredni, és felismeri
a magány szörnyűségét, és társ
létrehozásáért fordul teremtőjéhez.
A kulcsszó a
szeretet, amelynek hiánya teszi gonosszá mind a
természetes, mind a mesterséges
lényt.
Frankenstein, bár
ódzkodik ettől és tevékenysége
összeütközésbe kerül
magánéletével, mert
menyasszonyának nem tudja megmagyarázni, mivel
foglalkozik. Mégis titokban
elkészíti a „női Kreatúrát”,
hogy most már holt anyagból életre keltett
férfi
és nő egymásra találjon. A kísérlet
sikerül, ám a női lényt alkotója
kénytelen
meggyilkolni, hogy bosszút álljon a követelőző
és túl sokat akaró „férfi
Kreatúrán”, később ő gyilkolja meg a
feltaláló menyasszonyát. Tudós és
teremtménye végül együtt járják
az északi sarki hómezőket, s kettejük
közül a
Kreatúra parancsol, ő húzza a szánt, s ő
bírja szusszal az utat, míg létrehozója
tehetetlenül kínlódik, s élet-halál
közt lebeg, miközben haladnak az ismeretlen
végtelen felé. Kár, hogy épp a vége
kidolgozatlan maradt, tisztázatlan a két
szereplő viszonya.
Olyan –
látszólag
képtelen – történetről van szó, amely
egyre inkább válik aktuálissá mai
áthallásban. A 21. század nem elhalt
személyek testrészeiből alkot mesterséges
lényeket, inkább szervetlen anyagokból hoz
létre robotokat, amelyekkel az a
célja, hogy az emberi tevékenységeket
pótolja, maga helyett dolgoztassa őket.
Ezt manapság mesterséges intelligenciának nevezik,
nagy jövőt jósolnak neki.
Bizonyos nézetek szerint a „jól
sikerült” robotok éppúgy képesek
lesznek
„életre kelni”, előbb-utóbb a szerves
világ, így az ember fölött is átvenni az
uralmat, mint ahogy a darabbeli Kreatúra esetében
megtörtént. Amit látunk a
színpadon, ezt a nézetet mutatja meg. Nagy
kérdés, hogy a majdani gépnek
lesznek-e érzelmei, vagy éppen azért jutottunk el
a robotokig, mert a jólétben
élő szerves emberi lényből egyre inkább kihal a
szeretet embertársai
iránt. A darab felveti a
kérdéseket, de
messze van attól, hogy válaszokat tudjon adni rá.
A színpadi
megvalósítás magas színvonalú,
jól szolgálja a mondanivalót. A bábot
és a
jelmezeket Hoffer Károly tervezte, a
díszlet alkotója Keresztes Tamás, aki
vászonfüggönyök fel- és
lehúzásával módosít
tereket, vagy jelez idő- és
helyszínváltozást, a színpadi mozgás
alkotója Vati Tamás. A
kísérőzenét Kézdy Luca szolgáltatja,
hegedűjátékán
kívül más eszközöket is alkalmaz, hogy
különleges hangeffektusokat hozzon létre.
A hitelesség
mégiscsak
a színészi játékon áll vagy bukik, s
ez nagyszerűen megoldott. A
Kreatúrát megjelenítő három
bábjátékos
teljesítménye a legbonyolultabb, köztük
Teszárek Csaba mozgásban, de főként
hangi változatosságban kiemelkedő. Bartha
Bendegúz és L. Nagy
Attila a testükkel alkotják meg az
óriás bábot. A további
színészek közül Podlovics
Laura érzékletes, bensőleg átélt
figurákat hoz (női Kreatúra, Elizabeth),
kiváló Csarkó Bettina (Agatha,
prosti, cseléd) mindhárom megjelenésében,
valamint a vak öreg szerepében Blasek
Gyöngyi, Frankensteinként Márkus
Sándor. További szereplők: Tatai Zsolt,
Szolár Tibor, Beratin Gábor,
Engárd Emil, Pethő Gergő.
Dramaturg: Gimesi
Dóra, mozgóképtervező: Varga Vince,
rendezőasszisztens: Bánky Eszter. Az
előadás időtartama 120
perc szünet nélkül.
Bemutató
előadás:
2022. február 25. [Londoni ősbemutató: 2011]
Megtekintett
előadás:
2023. június 4.
Budapest, 2023. június
8.
Földesdy
Gabriella
