Tudjuk,
regényt
színpadra adaptálni nagyon nehéz, Bartis
Attila hatszáz oldalas regényét még
annál is nehezebb. Töredékes
epizódokból és emlékképekből kell
építkezni, amiket átszőnek az imitált
erotikus jelenetek, mindezt úgy, hogy az időrend eleve borul
(csapong
össze-vissza), a főhőst három színész
játssza. Egyikük a narrátor, a másik,
illetve a harmadik színész a narráció alatt
eljátssza a cselekményt, amiről szó
van. A játék erősen filmszerű, az
adaptációt készítő Mikó
Csaba megoldásai filmforgatókönyvbe illenek,
rendező: Nagy Péter István,
dramaturg: Sándor
Júlia.
Mind a regény,
mind az
adaptáció egyszerre akar
családtörténet és nemzedéki
krónika, amolyan „valós”
történelmi háttérből előjövő
sorstragédiák sorozata lenni. Négy nemzedék
Szabad Andrásairól
szól az író sűrű emlékszövetekből
összerakott
története. A beszélő nevű főhős és
felmenőinek mindegyike különös
egyéniséggel
bír még anyai ágon is! Alapvetően az epikus
felépítésű cselekménybe beúszik
néhány párkapcsolat. Köztük is a
szerelmek, az anya, a feleséggé lett Éva és
a
grófnő alakja, másfelől barátok,
epizódfigurák formálják,
végletesítik a fiatal
András életét, amellett, hogy elsősorban az
apjával küzd megállás nélkül.
Egyrészt apja rákbetegségével kell
együtt élnie, ez megviseli, másrészt az apa
1956-os forradalmi tetteit,
börtönbüntetését, később a
börtöntársakkal való
konspirálást szemléli idegenül,
értetlenül. Apja iránti ellenséges
megnyilvánulásai igazságtalannak tűnnek, ahogy a
Kádár-korszak politikai
eseményeinek visszfénye, majd a
rendszerváltásra tett szkeptikus megjegyzések
sem mindig egyértelműek. Több a tagadás, mint az
elfogadás.
A rendhagyó
történetmesélés a
díszletmegoldásokat is rendhagyóvá teszi. Schnábel Zita úgy oldja meg a
díszletet,
hogy alapvetően nincs díszlet, a háttérben
időnként feltűnik egy konyhaszerű
kuckó, ahol a színpad elején elbeszélt
cselekmény jelenik meg illusztrációs
módszerrel, vagy valódi játékként.
Ezt leszámítva a díszlet helyett hol egy
térelválasztó szöglete ad helyet szerelmi
jeleneteknek, vagy szárítókötélre
teregetett ágynemű jelzi: most éppen András
gyermekkorában járunk, anyja a
kiterített tiszta ruha meghitt hátterében.
Szabad András
tanulságos, vagy tanulság nélküli
történetét a két utolsó
generáció elénk tárt
sorsában követhetjük végig. Az apa-fiú
egymásra utalt, sokszor konfliktusos
kapcsolatát három színész formálja
meg: az apa László Zsolt
alakításában, a fiú Porogi
Ádám és Katona Péter Dániel játékában
kulminál. Nincs a
szó szoros értelemben vett konfliktus pont azért,
mert a cselekmény „elmesélt”
formában jelenik meg, a színészek úgymond
megvalósítják. Sokszor egyszerre
vannak színpadon mindhárman, egymásnak
adják a szót és a cselekvés jogát,
nagy
figyelemre van szükség, hogy kövessük, mi
történik éppen.
Bartis
regényét – és
persze az adaptációt – átszövi a főhős
hobbija, ami később életcéllá, kereső
foglalkozássá is válik, ez a
fotográfusság. Az apa tanítja meg fiát
fényképezni
egy Leica fényképezőgéppel, később a
fotók behálózzák a főhős élettereit.
A
fotó középponti részévé
válik a jeleneteknek, rendre elhangzik ugyanis, mi van
a képen balra, jobbra és középen. A főhős a
sivár leltárszerű felsorolás
mellett mégis mindig azt szeretné lefotózni, ami
nincs a képen látható
formában, ám mégis ott van. A láthatatlan
tartalmat. A sokszor titkolt,
megsemmisítésre ítélt művészi
fotók egy amerikai kiállításon landolnak
sikerrel.
És itt lép
be Éva,
András legfontosabb kapcsolata a történetbe.
Korábbi szerelmeit képes
érzelmileg, gondolatilag kezelni, őrjítően szeretni őket,
majd csalódni bennük,
Éva nem birtokolható, titokzatos, egyszerre vonz
és taszít. Túl sok lesz
Andrásnak, a féltékenység nevetséges
helyzetekbe kergeti, végül el kell
engednie. Az asszony valahol okosabb nála, amit nehéz
elviselni. Éva
évtizedekkel később, halála után
válik igazán fontossá a főhős
számára, amikor
három dolog is bekövetkezik, amire nem
számított.
A három és
fél órás
adaptációt (húsz perc szünettel) sokszor
türelmetlenül szemléljük, mi jön még
ezután? Lehet, kevesebb több lett volna, talán az
időrenddel lehetett volna
jobban gazdálkodni. A regény legalább a szerelmek
tekintetében megtartja a
sorrendet. Gagarin a színpadon keretet, hivatkozási
lehetőséget jelent, sőt
űrrepülése ad lehetőséget a főhős
ateizmusának igazolására.
A
színészekre a
szokottnál is nehezebb feladat hárult.
Állandóan színen van mindenki, s erején
felül teljesít. László Zsolt bizonyul a
legfajsúlyosabb szereplőnek, botra
támaszkodva és kórházi ágyon
betegen, szenvedve a ránehezedő politikai
nyomástól, emlékezetes marad. A fiút
játszó Porogi Ádám és Katona
Péter Dániel
sem marad el teljesítményben. A nők közül az
Évát alakító Lovas Rozié
a kiemelkedő szerep, ő csak egyetlen figurát alakít
nagy dinamikával. Kováts Adél
viszont
több szerepben is feltűnik (anya, grófnő, Dalma),
átalakuló képességét,
sokoldalúságát bizonyítva. Bata
Éva
két figurát hoz hitelesen (Selyem Adél,
Nóra), Berényi Nóra Blankának
négy szerepében (Imolka, Klári, Johanna,
Lilla) csak villanásnyi időre van lehetősége, hogy a
megformált figurát
egyénítse. Rusznák András,
Pál András, Bálint András
jeleskednek a
számos epizódszerepben.
A regény egy alig
észrevehető keretet alkalmaz, eleje az
adaptációból hiányzik. Egy elgázolt
kutyával indul a regény, és egy Goya festette
kutya-képeslappal zárul. Elején a
rossz ómen, a végén az élet
folytatásának reménysége. Ami közte
van, a megélt
élet.
LED design: Wurk
Ikona, jelmez: Pattantyus Dóra, zene: Dargay
Marcell, Csizmás András, a
rendező munkatársa: Ari Zsófi.
Bemutató: 2023.
március 5.
Megtekintett
előadás:
2023. május 15.
Budapest, 2023. május
21.
Megjelent a Kláris 24/1.
számában.
Földesdy
Gabriella