Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A VÉGE

Radnóti Színház

Tudjuk, regényt színpadra adaptálni nagyon nehéz, Bartis Attila hatszáz oldalas regényét még annál is nehezebb. Töredékes epizódokból és emlékképekből kell építkezni, amiket átszőnek az imitált erotikus jelenetek, mindezt úgy, hogy az időrend eleve borul (csapong össze-vissza), a főhőst három színész játssza. Egyikük a narrátor, a másik, illetve a harmadik színész a narráció alatt eljátssza a cselekményt, amiről szó van. A játék erősen filmszerű, az adaptációt készítő Mikó Csaba megoldásai filmforgatókönyvbe illenek, rendező: Nagy Péter István, dramaturg: Sándor Júlia.

Mind a regény, mind az adaptáció egyszerre akar családtörténet és nemzedéki krónika, amolyan „valós” történelmi háttérből előjövő sorstragédiák sorozata lenni. Négy nemzedék Szabad Andrásairól szól az író sűrű emlékszövetekből összerakott története. A beszélő nevű főhős és felmenőinek mindegyike különös egyéniséggel bír még anyai ágon is! Alapvetően az epikus felépítésű cselekménybe beúszik néhány párkapcsolat. Köztük is a szerelmek, az anya, a feleséggé lett Éva és a grófnő alakja, másfelől barátok, epizódfigurák formálják, végletesítik a fiatal András életét, amellett, hogy elsősorban az apjával küzd megállás nélkül. Egyrészt apja rákbetegségével kell együtt élnie, ez megviseli, másrészt az apa 1956-os forradalmi tetteit, börtönbüntetését, később a börtöntársakkal való konspirálást szemléli idegenül, értetlenül. Apja iránti ellenséges megnyilvánulásai igazságtalannak tűnnek, ahogy a Kádár-korszak politikai eseményeinek visszfénye, majd a rendszerváltásra tett szkeptikus megjegyzések sem mindig egyértelműek. Több a tagadás, mint az elfogadás.

A rendhagyó történetmesélés a díszletmegoldásokat is rendhagyóvá teszi. Schnábel Zita úgy oldja meg a díszletet, hogy alapvetően nincs díszlet, a háttérben időnként feltűnik egy konyhaszerű kuckó, ahol a színpad elején elbeszélt cselekmény jelenik meg illusztrációs módszerrel, vagy valódi játékként. Ezt leszámítva a díszlet helyett hol egy térelválasztó szöglete ad helyet szerelmi jeleneteknek, vagy szárítókötélre teregetett ágynemű jelzi: most éppen András gyermekkorában járunk, anyja a kiterített tiszta ruha meghitt hátterében.

Szabad András tanulságos, vagy tanulság nélküli történetét a két utolsó generáció elénk tárt sorsában követhetjük végig. Az apa-fiú egymásra utalt, sokszor konfliktusos kapcsolatát három színész formálja meg: az apa László Zsolt alakításában, a fiú Porogi Ádám és Katona Péter Dániel játékában kulminál. Nincs a szó szoros értelemben vett konfliktus pont azért, mert a cselekmény „elmesélt” formában jelenik meg, a színészek úgymond megvalósítják. Sokszor egyszerre vannak színpadon mindhárman, egymásnak adják a szót és a cselekvés jogát, nagy figyelemre van szükség, hogy kövessük, mi történik éppen.

Bartis regényét – és persze az adaptációt – átszövi a főhős hobbija, ami később életcéllá, kereső foglalkozássá is válik, ez a fotográfusság. Az apa tanítja meg fiát fényképezni egy Leica fényképezőgéppel, később a fotók behálózzák a főhős élettereit. A fotó középponti részévé válik a jeleneteknek, rendre elhangzik ugyanis, mi van a képen balra, jobbra és középen. A főhős a sivár leltárszerű felsorolás mellett mégis mindig azt szeretné lefotózni, ami nincs a képen látható formában, ám mégis ott van. A láthatatlan tartalmat. A sokszor titkolt, megsemmisítésre ítélt művészi fotók egy amerikai kiállításon landolnak sikerrel.

És itt lép be Éva, András legfontosabb kapcsolata a történetbe. Korábbi szerelmeit képes érzelmileg, gondolatilag kezelni, őrjítően szeretni őket, majd csalódni bennük, Éva nem birtokolható, titokzatos, egyszerre vonz és taszít. Túl sok lesz Andrásnak, a féltékenység nevetséges helyzetekbe kergeti, végül el kell engednie. Az asszony valahol okosabb nála, amit nehéz elviselni. Éva évtizedekkel később, halála után válik igazán fontossá a főhős számára, amikor három dolog is bekövetkezik, amire nem számított.

A három és fél órás adaptációt (húsz perc szünettel) sokszor türelmetlenül szemléljük, mi jön még ezután? Lehet, kevesebb több lett volna, talán az időrenddel lehetett volna jobban gazdálkodni. A regény legalább a szerelmek tekintetében megtartja a sorrendet. Gagarin a színpadon keretet, hivatkozási lehetőséget jelent, sőt űrrepülése ad lehetőséget a főhős ateizmusának igazolására.

A színészekre a szokottnál is nehezebb feladat hárult. Állandóan színen van mindenki, s erején felül teljesít. László Zsolt bizonyul a legfajsúlyosabb szereplőnek, botra támaszkodva és kórházi ágyon betegen, szenvedve a ránehezedő politikai nyomástól, emlékezetes marad. A fiút játszó Porogi Ádám és Katona Péter Dániel sem marad el teljesítményben. A nők közül az Évát alakító Lovas Rozié a kiemelkedő szerep, ő csak egyetlen figurát alakít nagy dinamikával. Kováts Adél viszont több szerepben is feltűnik (anya, grófnő, Dalma), átalakuló képességét, sokoldalúságát bizonyítva. Bata Éva két figurát hoz hitelesen (Selyem Adél, Nóra), Berényi Nóra Blankának négy szerepében (Imolka, Klári, Johanna, Lilla) csak villanásnyi időre van lehetősége, hogy a megformált figurát egyénítse. Rusznák András, Pál András, Bálint András jeleskednek a számos epizódszerepben.

A regény egy alig észrevehető keretet alkalmaz, eleje az adaptációból hiányzik. Egy elgázolt kutyával indul a regény, és egy Goya festette kutya-képeslappal zárul. Elején a rossz ómen, a végén az élet folytatásának reménysége. Ami közte van, a megélt élet.

LED design: Wurk Ikona, jelmez: Pattantyus Dóra, zene: Dargay Marcell, Csizmás András, a rendező munkatársa: Ari Zsófi.

Bemutató: 2023. március 5.

Megtekintett előadás: 2023. május 15.

Budapest, 2023. május 21.

Megjelent a Kláris 24/1. számában.  

 Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©