Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

MÁRIA ORSZÁGA

Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza

eszínház, 2023. május

Székely Csaba darabjának műfaji megjelölése: dráma. Az előadás pedig komédia, szatíra, csak éppen nem drámai. Hogyan lett egy szándékolt Shakespeare királydráma utánzatból, tényszerűen, egy groteszk előadás? Ehhez két ember kellett, a szerző és a rendező. A darabot a Szegedi Nemzeti Színház rendelte meg Székely Csabától, aki gondos kutatásokat végzett I. (Anjou) Lajos (1326–1382) ragadvány nevén: Nagy Lajos uralkodása (1342–1382) és az utána következő évek eseményeivel kapcsolatban, a történelmi hűség tehát szó szerint biztosított. A történet valójában megfelel egy királydrámának, ugyanis Nagy Lajos halála után a főurak ilyen-olyan érdekcsoportokat szerveznek, csakhogy az érdekek az események hatására változnak, így nem meglepően gyorsan születnek újabb érdekszövetségek, azután ezeket gyorsan követik a még újabb szövetségek. Az érdekcsoportok vezetői osztogatják a rangokat a tagoknak és maguknak, így az egyik-másik főúr több ragot is cserél rövid idő alatt. Nagy Lajos 40 évig uralkodott kialakult főúri gárdával, akik tisztelték, bölcsnek tartották, elfogadták a döntését, tőle kapták a rangjukat. Már a temetésén összeszólalkoztak az egyik legfontosabb kérdésen, ami mindenkit érintett: ki legyen a király? Nagy Lajosnak ugyanis nem született fia, három lánya volt (egy meghalt). Nagy Lajos úgy rendelkezett, hogy Mária (Menczel Andrea) legyen a királynő (11éves, Anjou Mária 1382–1385), és nagykorúságáig anyja, Erzsébet (Kotromanics Erzsébet – Botos Éva), a régens királyné uralkodjon. Ki hallott már olyat, hogy egy nő legyen a királynő! Ebbe az urak egy része nem egyezhet bele – egy nő, nahát! Nagy Lajos Mária nevű lánya esetében ez tényleg nem volt a legjobb ötlet, Mária fiatal és éppen a kamaszkorát élte, mint minden más, rendes gyerek az ő korában. Nem értette, de nem is nagyon akarta megérteni, hogy mit jelent az ország, a főurak, külföld és saját maga számára, hogy ő a királynő. Arról is Nagy Lajos döntött még, hogy Mária Luxemburgi Zsigmondhoz (Medveczky Balázs) menjen férjhez. Zsigmond mint egy világfi, be is költözött a királyi udvarba és várta az esküvőt, amit Erzsébet hátráltatott. Máriát viszont nagyon érdekelte ez az esküvő.

A főurak támogatásával, családi kapcsolatokra hivatkozva, megjelent Durazzói Károly mint trónkövetelő, és Mária 1385-ben le is mondott a javára a trónról. Az ellenségeskedések kora ezzel nem fejeződött be, és egy összeesküvés során Durazzói Károly (Barnák László) mint II. Károly magyar király halálos sérülést kapott. Közben Zsigmond rájött, hogy tennie kell valamit a trónért, csatát nyert, és megtartották az esküvőt. 1386-ban Mária Zsigmond társuralkodójaként visszakerült a trónra (ő 1395-ben halt meg).

Eddig valóban olyan, mint egy királydráma, azonban már Székely Csaba maga egy sajátos nyelvet használva változtatta a történetet komédiává. Ez a különös kavart nyelv középkorinak tűnik, de azzal, hogy mai és nem mindig szalonképes szavakkal párosítja, humorossá válik, és a téma a drámai, tragédiai jellegét elveszíti. Azt nem lehet megmondani, hogy a rendező (Alföldi Róbert) és a szerző milyen megállapodást kötöttek volna, és pontosan kitől származnak a darab további tragédiát meghazudtoló vonásai – lehet, hogy ezt ők sem tudnák megmondani. A humort szolgálja az is, hogy nagyon gyorsak az események. Például Lackfi István (Krausz Gergő) a játék idő alatt erdélyi vajdából lett horvát bán, majd nádor – ezekhez a váltásokhoz sok mindennek kellett történnie a színpadon (és persze annak idején a valóságban is.) A drámai jelleget szegényítette az is, hogy Shakespeare királydrámáiban esetleg egyszer váltott valaki rangot, de aki útban volt, azt megölték. Itt rengeteg összeesküvés, rengeteg rang, és mindenki végig élte a történéseket (kivéve II. Károlyt, akit a magyar urak hívtak az országba) – így operett jellege lett a darabnak. Egyébként énekeltek is a darabban, például Nagy Lajos temetésén (első kép) a Himnuszt. Hiába van a színlapon a dráma megjelölés, már az első pillanatban lehetett tudni, hogy itt nagy átverések lesznek műfajilag.

A sok nevetést és nyíltszíni tapsot megélt előadás főszereplői persze a színészek, kiválóan játszottak. Nagyon nehéz egy nem színésznek belegondolni, hogy egy valóságos, önmagában nagyon tragikus korszak eseményeit az ízlés határán belül kell humorosan eljátszaniuk, úgy, hogy a közönség értse a kettősséget. A nézőnek azonban azt kellett tapasztalnia, hogy a színészek láthatóan még élvezték is ezt az ironikus játékot, és így végül egy roppant szórakoztató előadást tudtak létrehozni. A történelem meghatározó eseményei bizonytalan, hozzá nem értő, kisstílű, vagyis tulajdonképpen mindennapi emberek cselekedetein keresztül valósulnak meg. Ez minden korban így van. Mária egy kamaszlány, Erzsébet, aki most tulajdonképpen az uralkodó, mert lánya helyett uralkodik, másrészt egy szerelmes asszony, aki szerelmével, a nádorral (Garai Miklós – Borovics Tamás) együtt egymás után hozzák a rossz döntéseket, hiszen nem tudnak racionálisak lenni – szerelmesek, és úgy viselkednek, mint mindenki más, akin elhatalmasodik a szerelem. A férfiak olyanok, mint legtöbbjük, ott van mögöttük, mellettük az asszony, aki megmondja, hogy „mi legyen”. Ezek a motívumok nem éppen a drámai jelleget erősítik.

A humort szolgálta a díszlet és a jelmezek is, Kálmán Eszter munkája. A jelmezek is kettősséget mutattak. Egyszerű háziruhákat, dzsogingot viseltek magyarosnak tűnő díszítéssel, vagy királyi, főúri darabokkal bővítve, például egy köpennyel, palásttal stb. Feltűnő, hogy a fejdíszek, különösen Erzsébeté és Máriáé korhűnek tekinthetők. Különös megoldás volt és a szatirikus vonást erősítette, hogy Nagy Lajos koporsóját mint a díszlet részét ide-oda tologatták, az előadás alatt végig ott volt a színpadon, fel is használták, Mária az anyjával rajta ült, azon ült II. Károly is, szeretkeztek is a koporsón. A díszletet három, mozgatható fallal lehetett változtatni.

Nagyon örültem, hogy a szegedi bemutató után pár héttel már az eszínházban meg lehetett nézni, és nem kellett vidékre utazni az előadásért.

Bemutató: Szeged, 2022. április 29.

Budapest, 2023. május 9.

Megjelent a Kláris 24/1. számában.

Tóth Attiláné dr.

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©