A szerző, Mary
Chase a darabot 1944-ben írta, ezzel vált
híressé mint drámaíró.
Amerikai újságíró volt, 1981-ben halt meg.
A darabból 1950-ben filmet
készítettek. Örkény István
fordította.
A darab
minősítése:
vígjáték. Valóban az, ha az ember nem
gondolkodik el azon a szokatlan eseten,
hogy miért is van a főhősnek egy 2 méteres nyúl
barátja, egy olyan barát, akit
senki sem lát, csak Elwood (Rudolf Péter),
vagy talán ő sem? Létezésének
bizonyítéka egy kalap, tetején két lyukkal,
ahol
a nyúl füle kifér. Ez a kalap időnkét
elveszik, keresni kell, de vígjátéki
szempontból veszélyes helyzetekben
önállóan mozog a térben. Elwood
bárkivel
találkozik, bemutatja Harveyt, így Ethel néninek
is (Kútvölgyi Erzsébet), aki –
mindenki máshoz hasonlóan – igyekszik
ebből a furcsa helyzetből minél előbb menekülni. Elwood
úgy beszélget
Harvey-vel, a nyúllal, a barátjával, mintha
valóban egy önálló személyiség,
valóban egy igazi emberi barát lenne, akinek saját
véleménye van. Beszélgetés
közben kérdéseket tesz fel Elwood Harveynek,
és helyette válaszol,
természetesen mást mond, mint amit Elwood maga
válaszolna. Harvey cselekedetei
szabadok, a véleményét szabadon
„hangoztatja”, vagyis Harvey az
alternatívákat
hordozza, az egyetlen utat megkérdőjelezve, ebből
kifolyólag tanácsokat ad,
előrejelez, és bejönnek az előrejelzései.
Megnyugodva tapasztaljuk, hogy Harvey
nem az Isten, nem is a Mesterséges Intelligencia, ugyanolyan
„ember” ez a
„nyúl”, mint mi magunk, vagyis mint Elwood. Nem is
lehet több, mint Elwood,
csak más, például megfigyeli a
környezetét, az embereket, és tud előrejelezni.
Mi is tudnánk, ha figyelnénk és
gondolkodnánk. Harvey fő tanácsa, hogy
barátságosak legyünk egymáshoz,
becsüljük meg egymást és saját magunkat
is.
Ezért a szanatórium összeomlásának
pillanatában az idegszanatórium
igazgatójának azt tanácsolja (Elwoodon
keresztül, az ő szavaival), hogy menjen
pihenni egy olyan helyre, ahová vágyik.
Elwood az
unokahúgával
(Veta Simmons – Balázsovits Edit)
és
annak lányával (Mae – Koós
Boglárka)
lakik a jómódú család
házában, már csak ők hárman, három
generáció. Elwoodnak
magának nincs családja, nemcsak egyedül van, hanem
magányos is. Nagyon nehéz
elviselni a magányosságot, aki tud, az menekül ettől
az állapottól. Harvey is
menekül, ezért „alkot, szerez, kigondol”
magának egy barátot, Harveyt.
Harveyben nem az a lényeg, hogy nyúl, hanem az, hogy
barát. El lehet neki
mondani a problémákat, „meghallgatja”, meg
lehet hallgatni az ő „válaszát”,
vagyis nem vagy egyedül, van, aki számon tart, akit
érdekel, hogy mi van veled.
A rokon nők
társasági
életet szeretnének élni, de Harvey aktív
„jelenléte” ezt lehetetlenné teszi,
senki sem szeret teázni egy elképzelt, de
tanácsokat osztogató nyúl
társaságában. A rokonok úgy érzik,
hogy Elwood és barátja, Harvey tönkreteszi
őket, az életformájukat, az életüket, az
idegeiket, ezért elhatározzák, hogy
idegszanatóriumban helyezik el Elwoodot. Innentől tombolnak a
vígjátéki
eszközök közönséget megnyerő rohamai. Az
idegszanatórium információs szobája
pont alkalmas erre. Itt találkozik a felvételt
intéző orvossal, dr.
Sandersonnal (Brasch Bence) Veta.
Vetából árad a kétségbeesés
irányította, nem éppen követhető panasz
Elwoodra és
Harveyre, ezért az orvos úgy rendelkezik, hogy Veta a
beteg, és őt viteti el a
szanatórium érdekeit lelkesen képviselő
betegszállítóval, Wilsonnal (Orosz
Ákos). Közben megérkezik Elwood
is, ez a kedves, Vetát és lányát szerető
ember, akinek az orvos beszámol az
intézkedéséről. Ki gondolná, az orvosban
fel sem merül, hogy rosszul döntött. A
véletlen is közrejátszik, mert az orvos pont akkor
szól Elwoodhoz, amikor az
szokásának megfelelőn, be akarja mutatni Harvey-t,
belevág a szavába – a
közönség nevet, hiszen tudja, hogy mit mondana Elwood,
de ebben megakadályozzák,
és ezzel a történet eddigi kellemetlen fordulata
megerősödik.
Megérkezik a
család
ügyvédje (Fesztbaum Béla) is, aki
perrel fenyeget a rossz döntés miatt. A szanatórium
igazgatója (Dr. Chumley – Kőszegi Ákos),
félve a következményektől,
maga indul Elwood és Harvey keresésére.
Dúsan turkálva a vígjátéki
véletlenek
között, az igazgató úr kezd Harvey-követő
lenni. A taxisofőr (Kövesi Zsombor) a kiszabadult
Vetát
kiokosítja, hogy mi vár Elwoodra, ha ebbe az
intézetbe kerül. Az ijedt Veta
magával viszi Elwoodot haza, és persze Harveyt is. Az
igazgató a feleségével (Nagy-Kálózy
Eszter) utazni készül egy
virágokkal teli szigetre. Dr. Sandersons és Miss Kelly, a
főnővér (Szilágyi Csenge)
számára elkezdődik a
veszekedős szerelem. Mea is társra lel Wilsonban, a
betegápolóban.
A darab
rendkívüli
vígjáték, mert a sok ’egyik ajtón ki
és a másikon be’ vígjáték
között egy olyan
történeten nevetett a közönség
felszabadultan, amely után napokig elmélázhat
azon, hogy jó-e, hogy magába zárkózik.
Talán helyesebb lenne, ha kedves lenne a
munkatársaival, a szomszédokkal, jó lenne
barátokat gyűjteni, akik figyelnek
rá, akiknek a problémáival ő maga is foglalkozna.
Ilyen módon felvetett
pszichológiai problémán sokkal többen
gondolkoznak el, mintha egy tudományos
előadást hallottak volna a témáról.
Rudolf Péter mint
Elwood remekül oldotta meg a feladatot, kikacsingatás
nélkül. Más darabokban is
megismert képességei segítségével
pontosan tudta hozni a komédiát komoly
stílusban, megbicsaklás nélkül. Ebben a
vígjátékban most a teljes komolyság, a
mély beleérzés volt a legfontosabb a
színész részéről. A rendezőt (Valló
Péter) dicséri, hogy a színészek
alkalmazkodtak Rudolf Péter stílusához, mindenki
komolyan, szilárdan igyekezett
megfelelni. Egy alakítással kapcsolatban lehet javasolni
visszahúzódást, a
hangos, szinte ripacskodó jajveszékelésre
Balázsovits Edit esetében sincs
szükség. Úgy vélhető, hogy teljesen
kizökkent idegállapotot lehet felmutatni
eget rengető üvöltözés nélkül is.
Élőzene
kísérte a
darabot, ami különös szerepet kapott a
díszletváltáskor. A díszletekért Bagossy Levente
felelt, munkája tökéletesen illeszkedett a darabhoz.
A jelmezeket Benedek Mari tervezte, amely
szintén
átgondoltnak mondható, így Elwood világos
barna kabátja, alatta a hasonló
öltönnyel. Wilson jelmeze is jól sikerült. A
két rokon hölgy ruhája (Elwood
felöltőjével együtt) kifejezte a három
generáció divatját.
Ezt a darabot azok is
nézzék meg, akik nem szeretik a
vígjátékokat!
Bemutató: 2022.
április
9.
Budapest, 2023.
április 23.
Megjelent a Kláris 23/6.
számában.
Tóth
Attiláné dr.
