Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

LILIOM

Örkény István Színház

Láttuk a Liliomot. A színlap szerint Molnár Ferenc Liliomát. De inkább csak részben Molnár Ferenc Lilioma ez, meg még a fiatal rendezőé, Kovács D. Dánielé és a szintén fiatal dramaturgé, Bíró Bencéé. (Van dramaturg gyakornok is: Marton Orsolya). Na de Molnár Ferenc maga is ennyire fiatalon írta a darabját (1909)...!

Jószándékú leszek: közel akarták hozni Molnár Ferencet a mai nézőhöz. De a múlt századelő Ligetét nem. A romantikát nem, Liliom mint csirkefogó báját nem. Azt azonban igen, és meglehetősen hangsúlyosan, hogy egy férfi mégiscsak megüthet egy nőt, még ha elkeseredésében is. Mások talán elítélik ezért, ő saját magát nem sem akkor, sem a valamiféle túlvilágon, és főként, bármekkora is az ütés, egy igazán szerelmes nőnek az nem fáj. Mi több, még az apját addig nem ismerő, sőt akkor is csak egy idegen férfinak tartó lánynak sem fáj, ha a kezére csapnak. Mert van olyan ütés, ami nem fáj. Tényleg?! – és ez pont a legproblémásabb momentum Molnár Ferenc darabjában. Több mint száz éve sem volt elfogadható igazából a verés – még ha gyakrabban megtörtént vélhetően, mint ma –, de a 21. században, Magyarországon még annyira sem elfogadható. És, mint tudjuk, az egyszeri ütés általában nem marad egyszerinek az idő múlásával – na de itt nincs szó hosszú évekről, hiszen Juli (Józsa Bettina) hamar terhes marad, és még csak harmadik hónaposan várandós, amikor Liliom (mi Patkós Mártonnal láttuk, a másik szereposztásban Tasnádi Bence m.v.) öngyilkos lesz. Ez Molnár Ferenc darabjában eleve szintén problémás: egy macsó lesz öngyilkos, mert nem tudja ellátni a családját, bár nagyon örül a jövendő babának?! – aki nem vállalhat el házmesterséget (ma már aligha van ilyen), mert akkor feladja „identitását” – de más állást sem talál? Az 1900-as évek elején talán, de a mai Magyarországon?

Vagy nem is itt játszódik? Hiszen koszosnak tűnő, sivár, szürke, sőt taszító betonhalmaz bármely ország nagyvárosában lehet. Talán egy aluljáró. De van játékterem is, meg fölötte talán egy pláza. (Ez egy nagyvárosi parkolóház a honlap szerint. Látvány: Giliga Ilka.) Utalnak ugyan a ligetre, ahova sétálni hívja – speciel Hugó (Vajda Milán) Marit (Kókai Tünde) –, na de el sem tudjuk ezt képzelni. Liget is lehet bárhol.

Idegen környezet, idegen életek. Itt földöntúli szerelem fakadna? Ki tudja. Minden lehet.

Liliom nem talál más kiutat, mint hogy Ficsurral (Borsi-Balogh Máté) végül mégis rabolni, sőt akár gyilkolni megy – kirabolni a pénzfeltöltőt. (Linzmann – Csuja Imre.) Molnár Ferencnél már üres zsákkal visszafelé jön Linzmann, itt a kazettájában van másfél millió… és Linzmann, aki korábban rendőr volt, már nyugdíjas, mert nem tud megélni a nyugdíjából, elkeseredett, ámde van fegyvere és ehhez nyilván fegyverviselési engedélye. Ficsurt itt csak lábon lövi, mint mondja, aki talán 3 évvel később hal meg, mint Liliom (a „túlvilágon” találkozunk vele ugyanis), Liliom pedig a rendőrök elől az öngyilkosságba menekül, egyedül hagyva szerelmét a gyerekkel. Juli – aki állami gondozott (volt) –, egyedül maradva, persze eltartja a lányát, a pláza helyett gyárban dolgozva, mint megtudjuk, a 16 éves lánya (Lujza – Kovács Dorottya e.h.) is gyárban dolgozik (óh, hiszen leszállították nem oly rég a tankötelezettséget…)

Talán még izgalmasabbá szándékoztak tenni Molnár Ferenc történetét, hogy éppen háromszor látjuk meghalni Liliomot. Természetesen kezdőképként, azután valamikor középtájt, és a végén. Harmadszor már teljes a halála, a népes mentőcsapat is eltávozik, ott hagyják egyedül Julit a „testtel” (kissé nehezen hihető!) – és Juli odavonszolja a „testet” a világító táblához, hogy kettőjükről fényképet „készíttethessen” kvázi szelfiként. A holttest mellett elmondott szavaiból kellene megtudnunk, megéreznünk feltétlen és mélységes szerelmét, Liliom halála után nem is megy férjhez – még az esztergályoshoz sem –, mert ő Liliomé, papír nélkül is. Igyekszünk hinni…

És még nincs vége a változtatásoknak. Liliom rokona, az őt és Julit eltartó Hollunderné fényképész szerepét férfi (Znamenák István betegsége miatt mi Friedenthal Zoltánnal láttuk) játssza. Komikus szálként? Higgyük ezt, nem akarok belemenni a „gendertémába”, Hollundernénak még saját fia is van.

Másképpen is lehet élni, amit megmutat Hugó és Mari szerelme, boldogulása. Hugó a 16 év alatt üzletláncot hoz létre… és lett 5 gyerekük. Ez is egy „opció”, mondanánk ma. Csendes szerelemként indult az ételfutárral, tartózkodón, aztán kezet lóbálva, „szívszerelemmel”, csendesen üldögélve egy padon. A pad nem a betonrengetegben van persze (és szerencsére), de ezt nem látjuk, Mari csak elmeséli. Muskátnéról, a játékterem meglehetősen ellenszenves tulajdonosnőjéről (Szandtner Anna) később már nem hallunk. Ő az, aki Juli miatt kidobta Liliomot, és akihez Liliom nem ment vissza, éppen Juli terhessége miatt. Talán tényleg szerette is Liliomot, szintén persze a maga agresszív módján?

A darab mesébe fordul, amikor a túlvilágon találkozunk Liliommal, ugyanabban a szürke betonfülkében. Felmérik tetteit, vizsgálják, kiszabják, hány évet kell „tisztulnia” – Liliomnak egyelőre 16 évet, akkor visszamehet a földre egy napra, hogy valami jót csináljon. Ficsúrnak ez sikerül, mert megjavítja hátrahagyott családja házának tetejét – még egy rablónak is lehet rendes családja –, így az örök fényesség vár rá, Liliomnak ez nem sikerül, sőt amikor kiutasítják a házból, a férfi lánya kezére csap, mint említettük. De ez nem fáj, el ne felejtsük!

Több más egyetemi hallgató is szerepel „Orvosok, Rendőrök, Angyalok képében”: Baranyi Emma e.h., Juhász Bence e.h., Kerek Dávid e.h., Gellért Dorottya e.h., Liber Ágoston e.h., Nemes Tibor e.h., Szász Gabriella. (Kovács Dorottya e.h. nevét már említettük.) Ők egyben kórust is alkotnak.

Fény: Baumgartner Sándor, sound design: Bartha Márk, zenei konzulens: Kákonyi Árpád, média design: Bartha Máté.

Nem beszéltük Molnár Ferenc és a mostani előadás eltérő nyelvezetéről, ami helyenként túlságosan is az, Molnár Ferenc nyelvezete még részletekben sem illik ebbe a környezetbe, az ábrázolt mai világba, trágár kiszólásokba.

A csirkefogó élete és halála 7 képét most szünet nélkül, nem egészen 2 órában játsszák, nagy sikerrel. Miért a nagy siker? – kérdezhetnénk. Mert az Örkény Színház. Mert Molnár Ferenc. Mert sok a fiatal, akik talán most látják először, számukra tehát ez a Liliom. Mert ez a feltétel nélküli, odaadó, önfeláldozó, viszonzást nem váró, szavak nélküli szerelem oly szép!? És siker főként azért, mert a színház varázsa ma is töretlen, sőt Juli látszólag hangsúlytalan játéka akár még akaratlanul is éppen ennek a látszat-szelídségnek a megfoghatatlan erejét, hatását mutatja meg a „macsó” férfira…?! Talán.

Bemutató: 2022. október 9.

Megtekintett előadás: 2023. március 26.

Budapest, 2023. március 27.

Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©