A Farsang
(1885) Ion Luca
Caragiale (1852–1912) egyik ismert
vígjátéka, nem éppen a legjobb. A
románok
klasszikus drámaírója éles
szatírákkal ostorozta a 19. század végi
társadalmat,
elítélve a politikai korrupció magas fokát,
a kezdetleges társadalomszerkezetet
és a mindenáron gazdagságot hajszoló
nagypolgárságot, amely minden aljasságra
képes volt célja elérése
érdekében. Mindezt legjobban az Elveszett
levél (1884) c. vígjátékában
fogalmazta meg a színpadi
játék nyelvén. A nem sokkal később
írt Farsang a bukaresti felkapaszkodott
kispolgári közeget
mutatja meg, elítélve
sznobságát, erkölcstelen morálját,
közönséges jellemét. Caragiale a maga
korában nem volt népszerű azzal, hogy felmutatta az
igazságot, 1904-ben
emigrálásra kényszerült, Berlinben halt meg
1912-ben. Drámáinak mélységét
később fedezték fel, napjainkban
reneszánszát élik művei.
A Tháliában
bemutatott Farsangot Hamvai Kornél
fordította, illetve helyezte át a 19.
századból a
román forradalmat követő évekbe, nevezetesen
1992-be. Ehhez a körülmények
átalakítására is szükség volt.
Nem egy borbélyüzletben játszódik a
történet,
hanem egy tetováló szolgáltatónál, a
bál pedig egy hajóra került, míg
eredetileg egy külvárosi bálterem a helyszín.
Kimarad az elfuserált foghúzás,
és a főhős Nicut (eredetileg Nae borbély) nem vitriolnak
látszó tintával akarja
szeretője, a vehemens Mita leönteni, hanem klasszikus
gyilkoló szerszámmal
megölni. A megcsalás, az átöltözés,
álarc-csere és a körbehajszolás maradt a
régi vonás, a féltékenység az egekig
száll, a nők is összeverekednek, ahogy azt
már sokszor láttuk más
vígjátékok kapcsán, ha betegesen
ragaszkodnak egy
választott férfihoz, aki nem őket tekinti egyedüli
és kizárólagos szerelmüknek.
Meglepő, milyen
könnyen lehetett az eredeti helyszíneket és
cselekményt közel száztíz évvel
későbbi Romániában játszatni. Ennek legfőbb
oka, hogy a középpontban elsősorban
a magánéleti „körbecsalás”
motívuma áll, amely téma kortól
független. Az ember
jelleme, mint tudjuk, az elmúlt évezredek alatt nem, vagy
alig változott, a
féltékenység mind nők, mind férfiak
esetében szinte változatlan érzéseket
generál – különösen az utóbbi
kétszáz évben –, még a nyelvezetet is
alig
kellett ehhez hozzáigazítani. Nem is ezzel van baj.
A Hamvai Kornél
átírása által ábrázolt
világ nem gazdagította, inkább
szegényítette a Caragiale
féle primitív élethelyzeteket. Az
átírt, megújított történet
egyrészt
szatíraként a politikai karrier utáni
ácsingózást figurázza ki,
másrészt a
bohózat irányába mozdult el, s ez készteti
a színészeket is arra, hogy a
legegyszerűbb figurákat hozzák színre. Keszég
László rendezése és Árvai
György
díszlete egy harmadosztályú lepusztult teret
hozott létre, amely az első
részben tetováló műhelyként, a
másodikban hajóbárként funkcionál,
ám inkább egy
fészerhez hasonlít az olcsó anyagok, a
fantáziátlan berendezések (tetováló
szék, bárpult) miatt. A látvány harmadik
pillére, a jelmez (tervező: Szűcs Edit)
üde színfoltot képez az
előadásban. A két nő egymással feleselő kék
és égőpiros ruhája jól
egészítette
ki egymást, a politika felé tendáló
főhősnek, Nicunak jól szabott, gombokkal,
szőrmével díszített kockás kabátja a
magát máris miniszternek képzelő parvenü
kifejező öltözete. Vele szemben az adóellenőr rosszul
szabott, ókonzervatív
öltönye áll, balfácánságát
hangsúlyozva.
A színdarab
befejező
jelenetei igazán jelzés értékűek. A
jövőbe is látó tudakozó megmondja, hogy
miniszternek készülő főhősünk pártja olyan
kevés szavazatot kapott a
választáson, hogy be sem került a parlamentbe. Az
utolsó jelenetben a bálozó
hajót detonáció éri, és
elsüllyed. Nem mond ez eleget a jövőre vonatkozóan?
Vida Péter (Nicu) komikumra
kihegyezett alkatát főként jellegzetes
kappanhangjával és arcmimikájával
éri el. Játéka kellően ellenszenves, hiteles
a törtető, nőket, kuncsaftokat, vetélytársakat
megcsaló alakítása. Gubás Gabi
(Mita) végletes és erőszakos
féltékenysége a mindent magához
ragadó asszonyt szinte már túl is játssza, Szabó Erika (Didina) ennél sokkal
visszafogottabb szeretőt alakít. Mózes
András (Iordache) az egyetlen pozitív figura a
férfiak közül. A szerep
kevés esélyt biztosít arra, hogy ezt a
színész felszínre hozza. Jó volt Csőre Gábor (Cracanel), megcsalt
férj szerepben, ha a szemüveg lekerül
róla, szinte vaknak számít, s ez komikus
hatást kelt a nézőkben. A további
három szereplőnek maradtak a bohózati panelek: Bokor Barna (Pampon), Hevesi
László (Turcescu). Domokos
László (Pincér).
Dramaturg: Enyedi
Éva, zene: Márkos Albert,
rendezőasszisztens: Magócs Milán.
Bemutató
előadás: 2023. március 12.
Megtekintett
előadás: 2023. március 8.
Budapest, 2023.
március 11.
Földesdy Gabriella
