Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

FARSANG

Thália Színház

A Farsang (1885) Ion Luca Caragiale (1852–1912) egyik ismert vígjátéka, nem éppen a legjobb. A románok klasszikus drámaírója éles szatírákkal ostorozta a 19. század végi társadalmat, elítélve a politikai korrupció magas fokát, a kezdetleges társadalomszerkezetet és a mindenáron gazdagságot hajszoló nagypolgárságot, amely minden aljasságra képes volt célja elérése érdekében. Mindezt legjobban az Elveszett levél (1884) c. vígjátékában fogalmazta meg a színpadi játék nyelvén. A nem sokkal később írt Farsang a bukaresti felkapaszkodott kispolgári közeget mutatja meg, elítélve sznobságát, erkölcstelen morálját, közönséges jellemét. Caragiale a maga korában nem volt népszerű azzal, hogy felmutatta az igazságot, 1904-ben emigrálásra kényszerült, Berlinben halt meg 1912-ben. Drámáinak mélységét később fedezték fel, napjainkban reneszánszát élik művei.

A Tháliában bemutatott Farsangot Hamvai Kornél fordította, illetve helyezte át a 19. századból a román forradalmat követő évekbe, nevezetesen 1992-be. Ehhez a körülmények átalakítására is szükség volt. Nem egy borbélyüzletben játszódik a történet, hanem egy tetováló szolgáltatónál, a bál pedig egy hajóra került, míg eredetileg egy külvárosi bálterem a helyszín. Kimarad az elfuserált foghúzás, és a főhős Nicut (eredetileg Nae borbély) nem vitriolnak látszó tintával akarja szeretője, a vehemens Mita leönteni, hanem klasszikus gyilkoló szerszámmal megölni. A megcsalás, az átöltözés, álarc-csere és a körbehajszolás maradt a régi vonás, a féltékenység az egekig száll, a nők is összeverekednek, ahogy azt már sokszor láttuk más vígjátékok kapcsán, ha betegesen ragaszkodnak egy választott férfihoz, aki nem őket tekinti egyedüli és kizárólagos szerelmüknek.

Meglepő, milyen könnyen lehetett az eredeti helyszíneket és cselekményt közel száztíz évvel későbbi Romániában játszatni. Ennek legfőbb oka, hogy a középpontban elsősorban a magánéleti „körbecsalás” motívuma áll, amely téma kortól független. Az ember jelleme, mint tudjuk, az elmúlt évezredek alatt nem, vagy alig változott, a féltékenység mind nők, mind férfiak esetében szinte változatlan érzéseket generál – különösen az utóbbi kétszáz évben –, még a nyelvezetet is alig kellett ehhez hozzáigazítani. Nem is ezzel van baj.

A Hamvai Kornél átírása által ábrázolt világ nem gazdagította, inkább szegényítette a Caragiale féle primitív élethelyzeteket. Az átírt, megújított történet egyrészt szatíraként a politikai karrier utáni ácsingózást figurázza ki, másrészt a bohózat irányába mozdult el, s ez készteti a színészeket is arra, hogy a legegyszerűbb figurákat hozzák színre. Keszég László rendezése és Árvai György díszlete egy harmadosztályú lepusztult teret hozott létre, amely az első részben tetováló műhelyként, a másodikban hajóbárként funkcionál, ám inkább egy fészerhez hasonlít az olcsó anyagok, a fantáziátlan berendezések (tetováló szék, bárpult) miatt. A látvány harmadik pillére, a jelmez (tervező: Szűcs Edit) üde színfoltot képez az előadásban. A két nő egymással feleselő kék és égőpiros ruhája jól egészítette ki egymást, a politika felé tendáló főhősnek, Nicunak jól szabott, gombokkal, szőrmével díszített kockás kabátja a magát máris miniszternek képzelő parvenü kifejező öltözete. Vele szemben az adóellenőr rosszul szabott, ókonzervatív öltönye áll, balfácánságát hangsúlyozva.

A színdarab befejező jelenetei igazán jelzés értékűek. A jövőbe is látó tudakozó megmondja, hogy miniszternek készülő főhősünk pártja olyan kevés szavazatot kapott a választáson, hogy be sem került a parlamentbe. Az utolsó jelenetben a bálozó hajót detonáció éri, és elsüllyed. Nem mond ez eleget a jövőre vonatkozóan?

Vida Péter (Nicu) komikumra kihegyezett alkatát főként jellegzetes kappanhangjával és arcmimikájával éri el. Játéka kellően ellenszenves, hiteles a törtető, nőket, kuncsaftokat, vetélytársakat megcsaló alakítása. Gubás Gabi (Mita) végletes és erőszakos féltékenysége a mindent magához ragadó asszonyt szinte már túl is játssza, Szabó Erika (Didina) ennél sokkal visszafogottabb szeretőt alakít. Mózes András (Iordache) az egyetlen pozitív figura a férfiak közül. A szerep kevés esélyt biztosít arra, hogy ezt a színész felszínre hozza. Jó volt Csőre Gábor (Cracanel), megcsalt férj szerepben, ha a szemüveg lekerül róla, szinte vaknak számít, s ez komikus hatást kelt a nézőkben. A további három szereplőnek maradtak a bohózati panelek: Bokor Barna (Pampon), Hevesi László (Turcescu). Domokos László (Pincér).

Dramaturg: Enyedi Éva, zene: Márkos Albert, rendezőasszisztens: Magócs Milán.

Bemutató előadás: 2023. március 12.

Megtekintett előadás: 2023. március 8.

Budapest, 2023. március 11.                     

Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©