Híres
írók híres
regényei egyre inkább alapanyagként jelennek meg
színházi előadásban. Sokszor
olvassuk azt, hogy színpadra adaptálta X, vagy Y
regényéből színpadra
alkalmazta Z. Jelen esetben Dosztojevszkij regényét
Hargitai Iván
nemcsak,
hogy adaptálta, hanem jócskán
átalakította, lecsupaszította,
megkurtította.
Végül a rendezés is az ő nevéhez fűződik
ebben a pici térben, amelyet sajátos
módon Magyarósi Éva rendezett be
koporsóval a közepén, amely asztalként is
szolgál, a falakban fiókok rejlenek,
amelyekből időnként kezek nyúlnak ki, hogy
simogassák vagy cibálják a
kínlódó
szereplőket.
Az írói
életmű
kulcsfontosságú műve A Karamazov
testvérek. A „szörnyeteg” apa
élveteg, züllött élete, a tőle
származó négy fiúgyerek, valamint
meggyilkolása
mintha csak kiinduló pont lenne, és a lényeg az,
ami mögötte van. Mit jelent az
ember számára a bűnelkövetés, az
önfelmentés, a gyűlölet, a szenvedés. Isten
hogyan kapcsolódik mindehhez, mi a szerepe a
lelkiismeret-furdalásnak? Nem az a
kérdés, ki ölte meg Fjodor Karamazovot, aki minden
hozzátartozója számára
pusztán a romlást hozta. Mindkét
feleségét halálba kergette, fiaival nem
törődött, törvénytelen fia, Szmergyakov, erőszak
következtében jött a világra.
Mind a négy fiúnak lehetett indítéka a
gyilkosságra, játszadoztak a
gondolattal, ám nem tették meg. A középső
fiú, Iván sugalmazására végül a
törvénytelen
Szmergyakov ölte meg apját. Még az
ítélethirdetés előtt öngyilkos lesz, ő
tehát
nem büntethető. De büntethető a legidősebb fiú,
Dimitrij, aki ellen még volt
menyasszonya, Kátya bizonyítékkal is
szolgál. El is ítélik sokévi
szibériai
száműzetésre.
A rendezés szinte
kiiktatja a folyamatos cselekmény követését.
Ugrál térben, de főként időben. A
szobányi színpad mögött lévő
üvegfal választja el az előtértől a
„vallatás”
terét. Az előadás úgy kezdődik, hogy Dimitrijt
kihallgatják a megölt apja
ügyében, meztelenre kell vetkőznie, nincs-e nála
eldugott bizonyíték. Itt
zajlik a törvénytelen Szmergyakov
„megdolgozása”, amelyben Iván a bűnös. A
fiú
teljesen a befolyása alatt áll, apját is
Iván sugalmazására ölte meg, és az
öngyilkosság is tulajdonképpen menekülés
számára.
Az Aljosa és
testvérei
közti harc, valamint a két asszony őrjöngése a
férfiak vetélkedése közepette
durva tettlegességig fajul, a frivol Grúsa, aki
három férfinak is majdnem egy
időben a szeretője és a szendének tűnő Kátya
szerves részei a fennálló
káosznak, valamint Dimitrij
elítéltetésének. Az érzelmek, a
gyűlölet, a
megaláztatás az egekig hatolnak. A darabot szünet
nélkül játsszák, száz perc
érzelmi vulkán, még időnk sincs, hogy mindez
leülepedjen a tudatunkban.
A sűrített
cselekmény
során számos jelenet első pillantásra nem
követhető az ott ülők számára.
Néhány
szereplő elhagyása (Fjodor Karamazov, Sztarec), illetve
néhány mellékes
szereplő központba helyezése (Iljusin, Kolja)
átrendezi a regénybeli
viszonyokat. Miért szerepel Jézus, és miért
nem tudjuk, hogy Iván mikor beszél
az Ördöggel? Talán mert minden és mindenki
egybefolyik. Ugyanaz a színész
játssza a két női szereplőt, Aljosát és a
lengyel udvarlót, valamint
Szmergyakovot és az ügyészt, Iljusát
és Jézust, Kolját és az Inkvizítort.
Mindezt túl sok felfogni első látásra.
Az előadás
legforróbb
pillanata, amikor Aljosa (Fekete Gábor)
átlép a nézőtérre, és felteszi a
kérdést az ott ülőknek. Ártatlannak
érzik-e
magukat? Van-e olyan bűnük, amit eddig nem vallottak be? A
kérdésre –
bármennyire is valóságos – nem vár
választ, épp elég az, hogy mellbe vágja a
nézőket ez a felszólítás. Ha nem is
kényszerülünk válaszolni, mindenképp
elgondolkodunk azon, kik vagyunk és milyen bűn, mulasztás
terhel bennünket.
Kísérleti, vagy provokatív színház,
jut eszünkbe, amely mindig csak stúdió
körülmények között valósul meg,
hiszen egy nagyszínházban már zaklatásnak
tűnhet. A három elhangzó dalbetét funkciója
sem világos. A szocialista mozgalmi
dalt éneklő kórus
értelmezhetetlen.
Az előadás
óriási
feladat elé állítja a színészeket. A
száz perc intenzív végigjátszása
maximális
átéléssel, fizikai igénybevétellel
testi és szellemi erőpróba. Lukács
Dániel (Dimitrij) vad
indulatokkal játszik, de a végére eljut
büntetése elfogadásához, már
közelgő
szabadságáról vizionál, a lehetetlent
ostromolja. Lábodi Ádám
(Iván) és Fekete Gábor (Aljosa) többször
is egymásnak
feszül, az óriás mozdulatok, földön
fetrengés, egymásnak feszülés alig
valósítható meg a szűk hely miatt. Kulcsár
Viktória (Grúsa, Kátya) mindkét nő
megformálásában túltejesít
fizikailag,
hangerőben is. Az ordítás eltorzítja a kimondott
szöveget, nem is mindig
érthető. Horváth Sebestyén
Sándor
(Szmergyakov, Ügyész) ügyesen lavíroz a
két teljesen különböző karakter között.
Két kamasz fiú, Molnár André
Lukács (Iljusa,
Jézus) és Maszlag Bálint (Kolja)
felnőtt teljesítményt nyújt az
epizódszerepekben.
Felkavaró
előadás,
Istennel, hittel, lelkiismerettel, szembesítése
tükörbe nézésre késztet. Ránk
zúdítja a lelkiismeret vizsgálatot. Dramaturg: Szokolai Brigitta, jelmez: Papp
Janó, koreográfus: Horváth
Ádám,
zenei vezető: Kéménczy Antal,
rendezőasszisztens: Czipó Gabriella.
Bemutató: 2023.
február 24.
Megtekintett
előadás: 2023. február 22.
Budapest, 2023.
február 25.
Földesdy Gabriella
