Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A VILÁG ÉS A VÉGE

Magyar Udvari Kamaraszínház

Wass Albert két kisregényét adaptálta színpadra Andrási Attila. A rendezés is az ő nevéhez fűződik. A Jönnek! és az Adjátok vissza a hegyeimet! c. regények adaptálásán azonban az előadás jócskán túlmutat. Mi, a nézőtéren ülők ezt a többletet mindvégig a zsigereinkben éreztük. Talán a túlvilágról is volt látogatója az előadásnak. A fiatalon elhunyt Selmeczi Roland szelleme lebeghetett az altemplom felett. Az ő gigantikus erővel kieresztett, ellentmondást nem tűrő hangján örökre beleégett a retinánkba, amikor az Adjátok vissza a hegyeimet! első néhány mondatát nézzük a videón. A felvétel bárki által visszanézhető, visszahallgatható a neten.

Az író számos regényt írt Erdély hegyeiről, városairól és népeiről, amelyek az ott élő magyarokat, székelyeket és románokat mutatják be az elmúlt évszázadok viharai közepette. De az 1940 szeptemberi észak-erdélyi visszacsatolás körülményeiről, következményeiről e két regény és a Tizenhárom almafa szólnak. Andrási Attila adaptációja a lényegre koncentrál, a mellékeseményeket elhagyja, hogy a történet fő csapása érvényesüljön.

Szomjasan isszuk a színpadon elhangzó ihletett mondatokat, amelyeket az akkor már húsz éve román fennhatóság alatt élő magyarság hallat, amikor megtörténik a bejelentés az új határ vonaláról. Ez a vonal választja ketté Erdélyt egészen a háború végéig. Az önfeledt boldogság árad azokból, akik Észak-Erdély visszatért részében élnek, ők azok, akik néhány évre visszakapták a hegyeiket. Igazságosztás történt, gondolták akkor, s gondoljuk mi is. Egészen addig, amíg el nem jön a retorzió, és megint elveszik e gyönyörű táj, az ősi haza egyik legszentebb része. Háború, megtorlás, visszarendeződés, az ott élők szenvedése és végtelen fájdalma tölti el a szíveket, sugárzik az arcokról, a veszteséget érezve a lélekben és az érzékekben. Azután látjuk azokat, akik uralomváltás idején pusztán ruhát és szívet cserélnek, ha kell, románok, ha kell, magyarok. Átállás egyik oldalról a másikra, aki ezt képes megtenni, annak sem szíve, sem hazája nincsen (a haza ott van, ahol a haszon – Biberach szavai a Bánk bánból).

A magyarrá lett országrészre rászakad a háború, megérkeznek a behívók, az előadás főhőse Péter, otthon hagyja fiatal feleségét és kisfiát, hogy katonai egyenruhában védje a hazát. Julikát, Péter húgát a román Jeremiás Durdukás veszi feleségül. Julika boldogtalan ebben a házasságban, a bevonuló orosz katonák az ő testén töltik kedvüket. Az öldöklő harc a magyarok számára vereséggel végződik, a hazatérő Péter házát felégetve, szeretteit meggyilkolva találja. Bosszúért kiált mindez? Igen, de mégsem bosszúval felel, csak fájdalommal és keserűséggel: elvették mindenét, menekülni kényszerül üldözői elől, s mindenütt csak pusztulást, felégetést, áldozatokat talál.

A regényből szinte szó szerint átkerült az a beszélgetés, amelyet az egyes szám első személyben beszélő főhős folytat a századosával a háborúról. Ha a háború mögött gyűlölet, igazságtalanság, bosszú és gonoszság áll, ott nem győzhetnek a fegyverek. És ha mindkét félre igaz ez, akkor a két gonoszság közül a nagyobbik gonoszé lesz a diadal. És ez történt mindkét világháborúban. Nem ez a hivatalos álláspont, az író szubjektív meggyőződését fejti ki olvasóinak, amely a színpadról revelációként hangzik el.

Andrási Attilának sikerült a regényből színpadra hozni az erdélyi magyarság háború utáni teljes kifosztását, földbe döngölését, illetve az ebből fakadó mély elkeseredésüket. Elvették másodszor is tőlük a hazát, földet, falvaikat felégették, javaikat ellopták a győztesek, és nem kegyelmeztek. Ez az erdélyi magyarságnak a végét jelenti, a magyar világot és annak a végét. És mit ér a kárpótlásként kapott csekély alamizsna, a szökötteknek nyújtott amerikai befogadás, ami csak a fizikai lét elviselésében segít, a lélek tovább sajog a jómódban is. Az elveszített hazát – amit a darabban a hegyek jelentenek – nem pótolja semmi. Követelő hangon kiáltja ismét az elején már elhangzó, címül is szolgáló mondatot: ADJÁTOK   VISSZA   A   HEGYEIMET!

A díszlet mindössze néhány kellékből, katonaruhából, puskából, magyar zászlóból adódik össze. A kellékül szolgáló székeket maguk a színészek hozzák be s viszik ki, több esetben a színpadon szemünk láttára cserélik ki jelmezeiket. Az aláfestő zenét Farkas Gábor és Pál Péter válogatta össze. Orbán Borbála (Julika) és Pál Péter (Péter) az érzelmek sokszínű húrjait pengetik, amelyek időnként belőlünk is előcsalnak néhány könnycseppet. Orbán Bori bársonyos hangját ezúttal énekelni is halljuk. Dóczy Péter alakítja az összes katonatiszt szerepet, lemondó, mélabús arckifejezése előrevetíti a háború végkimenetelét. További szereplők: Csizmadia Gergely (Sepulesqu/Szép János), Illés Dániel (Durdukás), Tóth Zsuzsi (Teofána). Koreográfus: Pethő Kincső Nóra, dramaturg: Szigeti Réka, rendezőasszisztens: Ficsor Eszter.

Bemutató és megtekintett előadás: 2023. február 28.

Budapest, 2023. március 5.

Földesdy Gabriella

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©