Wass
Albert
két kisregényét adaptálta színpadra Andrási Attila. A rendezés is az ő
nevéhez fűződik. A Jönnek! és az Adjátok vissza a hegyeimet! c. regények
adaptálásán azonban az
előadás jócskán túlmutat. Mi, a
nézőtéren ülők ezt a többletet mindvégig
a
zsigereinkben éreztük. Talán a
túlvilágról is volt látogatója az
előadásnak. A
fiatalon elhunyt Selmeczi Roland szelleme
lebeghetett az altemplom felett. Az ő gigantikus erővel kieresztett,
ellentmondást nem tűrő hangján örökre
beleégett a retinánkba, amikor az Adjátok
vissza a hegyeimet! első néhány
mondatát nézzük a videón. A felvétel
bárki által visszanézhető,
visszahallgatható a neten.
Az író
számos regényt
írt Erdély hegyeiről, városairól és
népeiről, amelyek az ott élő magyarokat,
székelyeket és románokat mutatják be az
elmúlt évszázadok viharai közepette. De
az 1940 szeptemberi észak-erdélyi visszacsatolás
körülményeiről,
következményeiről e két regény és a Tizenhárom
almafa szólnak. Andrási Attila
adaptációja a lényegre koncentrál, a
mellékeseményeket elhagyja, hogy a történet
fő csapása érvényesüljön.
Szomjasan isszuk a
színpadon elhangzó ihletett mondatokat, amelyeket az
akkor már húsz éve román
fennhatóság alatt élő magyarság hallat,
amikor megtörténik a bejelentés az új
határ vonaláról. Ez a vonal választja
ketté Erdélyt egészen a háború
végéig. Az
önfeledt boldogság árad azokból, akik
Észak-Erdély visszatért részében
élnek,
ők azok, akik néhány évre visszakapták a
hegyeiket. Igazságosztás történt,
gondolták akkor, s gondoljuk mi is. Egészen addig,
amíg el nem jön a retorzió,
és megint elveszik e gyönyörű táj, az ősi haza
egyik legszentebb része. Háború,
megtorlás, visszarendeződés, az ott élők
szenvedése és végtelen fájdalma tölti
el a szíveket, sugárzik az arcokról, a
veszteséget érezve a lélekben és az
érzékekben. Azután látjuk azokat, akik
uralomváltás idején pusztán ruhát
és
szívet cserélnek, ha kell, románok, ha kell,
magyarok. Átállás egyik oldalról a
másikra, aki ezt képes megtenni, annak sem szíve,
sem hazája nincsen (a haza ott van, ahol a haszon
– Biberach
szavai a Bánk bánból).
A magyarrá lett
országrészre rászakad a háború,
megérkeznek a behívók, az előadás főhőse
Péter,
otthon hagyja fiatal feleségét és kisfiát,
hogy katonai egyenruhában védje a
hazát. Julikát, Péter húgát a
román Jeremiás Durdukás veszi
feleségül. Julika
boldogtalan ebben a házasságban, a bevonuló orosz
katonák az ő testén töltik
kedvüket. Az öldöklő harc a magyarok
számára vereséggel végződik, a
hazatérő
Péter házát felégetve, szeretteit
meggyilkolva találja. Bosszúért kiált
mindez?
Igen, de mégsem bosszúval felel, csak fájdalommal
és keserűséggel: elvették
mindenét, menekülni kényszerül
üldözői elől, s mindenütt csak pusztulást,
felégetést, áldozatokat talál.
A regényből szinte
szó
szerint átkerült az a beszélgetés, amelyet az
egyes szám első személyben
beszélő főhős folytat a századosával a
háborúról. Ha a háború
mögött gyűlölet,
igazságtalanság, bosszú és gonoszság
áll, ott nem győzhetnek a fegyverek. És ha
mindkét félre igaz ez, akkor a két
gonoszság közül a nagyobbik gonoszé lesz a
diadal. És ez történt mindkét
világháborúban. Nem ez a hivatalos
álláspont, az
író szubjektív meggyőződését fejti
ki olvasóinak, amely a színpadról
revelációként hangzik el.
Andrási
Attilának
sikerült a regényből színpadra hozni az
erdélyi magyarság háború utáni
teljes
kifosztását, földbe
döngölését, illetve az ebből fakadó
mély elkeseredésüket.
Elvették másodszor is tőlük a hazát,
földet, falvaikat felégették, javaikat
ellopták
a győztesek, és nem kegyelmeztek. Ez az erdélyi
magyarságnak a végét jelenti, a
magyar világot és annak a végét. És
mit ér a kárpótlásként kapott
csekély
alamizsna, a szökötteknek nyújtott amerikai
befogadás, ami csak a fizikai lét
elviselésében segít, a lélek tovább
sajog a jómódban is. Az elveszített hazát
–
amit a darabban a hegyek jelentenek – nem pótolja semmi.
Követelő hangon
kiáltja ismét az elején már
elhangzó, címül is szolgáló mondatot:
ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET!
A díszlet
mindössze
néhány kellékből, katonaruhából,
puskából, magyar zászlóból
adódik össze. A
kellékül szolgáló székeket maguk a
színészek hozzák be s viszik ki, több
esetben a színpadon szemünk láttára
cserélik ki jelmezeiket. Az aláfestő zenét Farkas Gábor és Pál
Péter válogatta össze. Orbán
Borbála (Julika) és Pál Péter
(Péter) az érzelmek sokszínű húrjait
pengetik, amelyek időnként belőlünk is előcsalnak
néhány könnycseppet. Orbán
Bori bársonyos hangját ezúttal énekelni is
halljuk. Dóczy Péter alakítja az
összes katonatiszt szerepet, lemondó,
mélabús arckifejezése előrevetíti a
háború végkimenetelét. További
szereplők: Csizmadia Gergely (Sepulesqu/Szép
János), Illés Dániel
(Durdukás), Tóth Zsuzsi
(Teofána). Koreográfus: Pethő Kincső
Nóra, dramaturg: Szigeti Réka,
rendezőasszisztens: Ficsor Eszter.
Bemutató és
megtekintett előadás: 2023. február 28.
Budapest, 2023.
március 5.
Földesdy Gabriella