Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

DON JUAN, AVAGY A KŐSZOBOR LAKOMÁJA

Nemzeti Színház

A világszínpad egyik kedvenc figurája, a nőhódító spanyol nemes, a sevillai Don Juan. Alakja számos híres írót megihletett, nem szólva a zenei feldolgozásokról. Sören Kierkegaard saját filozófiai rendszerébe is beillesztette a Don Juan-témát, és kifejezetten Mozart operájában találta meg a téma tökéletes megvalósulását. Szerinte Mozart zenéje annyira kifejező, hogy a színpadi cselekmény már szinte felesleges. De számos a prózai feldolgozás, ezek mind más oldalról közelítenek a figurához. A Nemzeti Színház ezúttal Moliere művét (1665) vitte színre Alekszandar Popovszki rendezésében. Fordító: Illyés Gyula és Gáspár Endre.

Minden attól függ, hogy a rendező mit akar kihozni a témából, kit vagy mit hív segítségül saját elképzelése megvalósításához. Popovszki két idegen szövegrészt is beilleszt az előadásba. Puskin egyfelvonásosából (Don Juan kővendége) felhasznál egy jelenetet, másrészt a „titokzatos nő” szerepeltetésével (Udvaros Dorottya) új figurát iktat be, aki az eredeti művektől független mondanivaló kimondásával egy más irányba tereli a színdarabot.

Az előadás koncepciójának megismerése a díszlettel kezdődik. A függöny felhúzása után a néző egy illúziót keltő színpadképpel találkozik. Hatalmas, vörösesbarna színben játszó oszlopok között néhány fekvő hasáb, néhány freskó imitáció látható, s mindez a plafonba épített tükör segítségével tükröződik, mintegy mennyet alkotva. Föld és ég egybejátszik (tervező: Sven Jonke), menet közben az oszlopok hol állnak, hol fekszenek, időnként félárbóc formát öltenek. A díszlet első megpillantása gyönyörűséges élmény. Mia Popovszka jelmezei kellemesen keverik a stilizált régi ruhadivatot a mai anyagokkal és minimál öltözetekkel.

Don Juan spanyol nemes (Bordás Roland) és Sganarelle, segítő társa szolgai minőségben (Rácz József) sajátos céllal járják az utakat, vizeket. A nemesúr házasságokat köt azokkal a hölgyekkel, akik megtetszenek neki. Legutóbb Elvirát (Szász Júlia) vette feleségül, akit egyenesen az apácakolostorból szöktetett meg. Hamar ráunt, mert megtetszett neki egy parasztlány, Charlotte (Barta Ágnes), aki ugyan Pierrot (Berettyán Sándor) menyasszonya, ám mindez nem számít. Neki is házasságot ígér, de erre már sosem kerül sor, megszökik, és megmenti Don Carlost (Berettyán Nándor) a haramiák támadásától, s ekkor még nem tudják egymás kilétét. Carlos Elvira bátyja, Don Juan pedig az, aki megszöktette, majd elhagyta Elvirát. Juan e konfliktusból is szerencsésen kimenekül.

 A temetőben keresi fel és vacsorára hívja a korábban általa megölt parancsnok kőszobrát. Itt lép be a Puskin művéből ismert találkozás Donna Annával (Katona Kinga), a parancsnok özvegyével. A cél itt is a hódítás, ám ezúttal nem jár sikerrel, az asszony elmenekül csábítója elől. A darab befejeződhetne a híres képmutatást magasztaló monológgal (ez még ma is érvényes, pedig a 17. századi Franciaország viszonyaira világít rá), majd Juanra lecsap a mennykő, és elnyeli a föld. De az ismert vég itt elmarad, mert Juant a titokzatos nő (kvázi anyaszerepben) menti meg, aki a szerelem mindenhatóságáról beszél, miközben magához öleli a keresztényi felfogás szerint sorozatos becstelenséget elkövető csábítót.

Vajon szükség volt-e a rendező lényeget érintő változtatásaira? A mondanivaló ismeretében muszáj volt változtatni, hiszen az alapmű befejezésének teljes átalakításáról van szó. A főhős mindvégig perlekedik az égi hatalmakkal, dacol, tagad, önkényesen cselekszik, és nem bánja, hogy ellenállásba ütközik néha. Csábít, mert őt is csábítják, és a nők szinte várják, hogy áldozatul essenek vágyainak. Mindezért nem az égiek büntetését kapja, hanem a felmentést: a szerelem az egyetlen értelmes, szép és felemelő dolog az életben, amely megfér a házasság keretein belül is. A házasság fontos alapja a társadalomnak, de a szerelem szabad. A mondanivaló relativizálja a házastársi hűséget, és közelíti a mai gondolkodáshoz, illetve a mára kialakult nemi gyakorlathoz a - sokak szerint elavult - Don Juan történetet.

(Moliere-nél az epizódszereplő koldus nem hajlandó Juan kérésére káromkodni, az ajándékba kapott aranypénzért sem. Popovszki rendezésében a koldus hálából mégis rebeg egy káromkodás-kezdeményt. Ennyire távol van a következetes erény a mai embertől!)

Sganarelle figurája közelít leginkább az eredeti elképzeléshez. Ő az, aki hol bírálja urát, és próbálja megtéríteni a maga módján, hol részt vesz a csínytevésekben, legtöbbször gyáva, és nem vállalja egyiket sem. Rácz József üdítő komikus figurát alkotott belőle. A Don Juant játszó Bordás Roland egy új színt hoz a figura megteremtésében. Dörzsölt vagány, vagy kéjenc alak helyett kisfiús naivitással, magától értetődő egyszerűséggel próbál Don Juan lenni. A nők közül Barta Ágnes (Charlotte) a legcserfesebb, sőt szemérmetlen perszóna, Szász Júlia (Elvira) komor és szemrehányó áldozat, Katona Kinga (Anna) a megsértett női szemérem képében jelenik meg. Ács Eszter (Maturina) egy áhítozó szolgáló-féle, akinek esélye sincs komolyabb szerepet játszani a történetben. Berettyán Sándor (Pierrot) szerepét színesíti a tájszólással való beszéd, Rubold Ödön (Juan apja) szavait a jogos felháborodás. További szereplők: Berettyán Nándor, Varga József, Tóth László, Kovács S. József, Szép Domán. Dramaturg: Verebes Ernő, díszlettervező-asszisztens: Riederauer Dóra, zene: Marjan Nekjak, rendezőasszisztens: Vida Gábor.

Bemutató előadás: 2023. február 8.

Megtekintett előadás: 2023. február 7.

Budapest, 2023. február 10.

Megjelent a Kláris 23/4. számában.


                       

 

                                               Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©