Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR

Nemzeti Színház

Zsúfolásig megtelt nézőtér, számos illusztris vendég, néző – nem akármilyen előadás bemutatóját készülünk megtekinteni.

Brechtet talán nem mindenki szereti, ismerni azonban mindenképpen fontos. A kaukázusi krétakör (1945) magja lehet egy ősi kínai legenda, vagy Salamon király bibliai példázata – de maga a történet kétségkívül grúz, a katonák, lázadók kegyetlenkedései azonban, sajnos, bárhol és bármikor megtörténnek. Az előadás teljességében visszaadja Brecht szellemét, de az érzelmek terén jóval mélyebben, mint Brecht.

A történet lényege meglehetősen ismertnek vehető: Grúzia kormányzóját a hatalomra törő Herceg megöleti, a várost pedig felgyújtják. A menekülő kormányzóné magára hagyja kisfiát, akit végül a konyhalány, Gruse vesz magához, saját gyermekeként neveli. Ő is elmenekül az égő városból, és minden nehézséget vállalva egyetlen célja, hogy megmentse a kisfiút, akit szintén meg akarnak gyilkolni. A háborút követően a kormányzóné visszatér, és önmagának követeli vér szerinti gyermekét.

A darab, és így az előadás természetesen jóval többről szól.

Kétségkívül sok a meseszerű elem, hiszen Gruse (Gruse Vacsnadze – Katona Kinga) hogyan is tudna egyedül a hegyekben élelmet, tejet, pelenkát szerezni hetekig-hónapokig a csecsemőnek, élelmet magának, meleget (fedelet) mindkettőjüknek. Mégis képes rá. Havazás, hóvihar állja útjukat a hegyekben. Életszerű, hogy többször is otthagyná a gyereket – az égő városban, később egy házaspárnál –, mégis újra és újra felvállalja. Bátor nő és erős – túljár a katonák eszén, amikor megerőszakolnák, miközben az üldözött gyereket menti. A háború után a rögvest feltámadt, pénzért vett férjet nem fogadja el, megveti. Hűséges, „egyszerelmű” ő, katonáját (Szimon Csacsava – Bordás Roland, a palotaőrség katonája) várja vissza.

Egy zavargásnál valóban nehéz kiigazodni, ki kivel van, ki elől kell menekülni, honnan leselkedik veszély.

A kormányzónak, Georgi Abasvilinek (Berettyán Sándor) a legfőbb gondja a gyermek, Mihail; „népnyúzásáról” itt nem esik szó, meggyilkolásának konkrét oka nincs azon kívül, hogy kormányzó. De megölnek sok más embert is vagyonáért, „pártállásáért” – a várost, ahol ők szándékoznak majd uralkodni, felgyújtják. Hiszen ez a szokás, nemigaz?

A tejet áruló, meglehetősen szívtelen férfi (Szarvas József) is a katonákat teszi felelőssé, amiért csak igen drágán hajlandó tejet adni a csecsemőnek.

Pontról pontra érteni nem igazán lehet a történéseket, de ebben az esetben nem ez a fontos. A hangulata, a megoldások, a mozgások, a zene mind együtt hatnak ránk. Gruse szakadékok fölötti halálosan veszélyes átkelését óriási görgethető kábeldobbal szemléltetik – vagy mindketten elvesznek a gyerekkel, vagy mindketten megmenekülnek…

Fontos bátyjának (Lavrenti – szintén Szarvas József) és feleségének (Aniko – Szilágyi Ágota m.v.) reagálása Gruse megjelenésére a hegyekben a gyerekkel. Természetes, hogy egy kis faluban szóbeszéd tárgya lesz egy apátlan gyerek, így a báty férjhez „kommendálja” húgát jó pénzért egy halálosan beteg fiatalemberhez (Joszif – Herczegh Péter). Jó megoldásnak tűnik, bár a púpos (!) anya (Szűcs Nelli) viselkedése némi aggályra adhat okot, már ami fia nagy betegségét illeti. A derűs pillanatsorok egyike azonban kétségkívül az „esketés”, a részeges szerzetes (Varga József), a mai öltözékben megjelent fiatalok, talán „násznép” – és meg sem lepődünk, hogy a háború végeztével (kihirdetik, hogy vége a háborúnak) a „férj” azonnal feltámad, és mint várható, anyját hívja azért is, mert a felesége „nem szereti”. Megveri, ez sem hat Gruséra – természetesen –, erre megint sírva fakad. Hiszen gyáva ember.

Az I. részben a katonák kegyetlenkedése, szinte vérszomja meglehetősen jól megmutatkozik. E tényekről talán nem akarnánk tudni, attól még marad a rengeteg rémtett a világban manapság is…

A bírót (itt Azdak mint a falu jegyzője szerepel a színlapon) a II. részben ismerjük meg, mi több, lényegében őrá épül e rész (Trill Zsolt). Ekkor már változik a helyzet, amiről a bíró sem tudja eldönteni, számára mikor mi a jó. Megmentette a Nagyherceget (szintén Varga József), bár csak annyit feltételezett róla, hogy földbirtokos, mégis futni hagyta – ezért csaknem kivégzik, aztán a Nagyherceg, uralomra kerülve, nemcsak kegyelmet ad neki, de kinevezteti újra bírónak. Ezt ép ésszel aligha lehet átélni. Azdak bolondnak is mondja magát, ami nem teljesen valószínű, hiszen könyveket tüntet el…

Különös bíróval állunk szemben: rongyos ruhájában pénzt fogad el azoktól, akik fölött ítélkezni fog, de nem a kapott pénz mennyisége szerint dönt. Élnie kell valamiből, hát elfogad minél többet. Az írnok is ebből él feltehetően (Salva, rendőr – Kristán Attila). A bíró azonban rendszerint a szegények javára dönt, emiatt is kerül bajba később.

Ki a jobb? Herceg, kormányzó, Nagyherceg – a bíró teljesen világosan vesztesnek magát a grúz népet mondja ki a sírok fölött. (Brecht)

Sok ítéletet hoz a bíró, míg színe elé kerül a kormányzóné (Natella – Szász Júlia) és Gruse a „gyermekperrel”. Egy halvány utalás is elhangzik arról, hogy csak a várható örökség miatt kell a kisfiú a kormányzónénak. A bíró tesz-vesz, kérdezget, tűnődik, könyvét bújja, megpróbálja rávenni a lányt, hogy önként mondjon le a kisfiúról. Gruse azonban a gyerek jobb jövőjét nem a gazdagságban látja, amit a fiú megkapott volna, ha odaadja a gyereket – amint a bíró ezt igen részletesen ecsetelte is –, hanem abban, hogy a fiú a szegényeket továbbra is meglássa, becsülje, ne lépjen át rajtuk, mint amikor gazdag lenne. Ez is tetszik a bírónak, pedig Gruse többször megsértette, saját értékítéletét védve.

Azdak végül a régi krétakörös próbatételt rendeli el. Előbb talán nem is hiszi, hogy Gruse a fentiek ellenére mintegy átengedi a gyereket az édesanyának, akiről pedig tudja, hogy nem szereti. Azdak megismételteti a „próbát”, az eredmény persze ugyanaz, Grusének nincs szíve szétszakítani a gyereket. A kormányzóné bár magához öleli a kisfiát, de nem látjuk arcán a győzelmi mámort, inkább a nem értést, a csodálkozást, hiszen a másik nő, Gruse jóval erősebb nála, fejben dőlt el tehát – itt a lemondás –, meg szívből is egyszersmind, avagy másodperc töredéke alatti sorrendben? És még azt is gondolhatjuk, hogy ő, a kormányzóné végül, bár látszólag a bíró döntése szerint, önként mond le a fiáról Gruse javára.

Tréfás jelenet a vége felé a válni kívánó idős házaspár megjelenése, akik válóokként egyetlen dolgot mondanak: „Nem vagyunk már szimpatikusak egymásnak”. Végül „véletlenül” a bíró végérvényesen nem őket választja el egymástól, hanem az amúgy sem beteljesült házasságot Gruse és a katonaság elől „megbetegedett” fiú között, így végre Gruse katonaszerelmével élhet majd együtt, felnevelve a kisfiút.
Problémás lehetne a gyerek életkora, Brechtnél 2 év (a polgárháború időtartama körül), itt marad pólyás, de mivel ez „példázat”, nem okoz gondot, bár így nehezebben érzékelhető az idő múlása.

Sok szereplő sok szerepet játszik, nehéz lenne pontosan követni, de ez megadja a mozgalmasságot, fordulatokat az előadásnak. (Eredetileg legalább 70 szereplős Brecht darabja!)

Brechtet látunk, de valóban másképpen a szokottnál. Jelzik is: Nemes Nagy Ágnes és Garai Gábor fordításának felhasználásával írta Kozma András. Elmarad a bevezető, a két kolhoz (!) vitája egy földdarabért („Kié a völgy?”), így nem kell azon tűnődnünk, hogyan függ össze az anyaság érzelmi kérdése a tulajdon racionális problémájával, így  maga a legenda kerül színre.

Gruse alakja a vártnál is sokkal megindítóbb, életszerűbb, szívszorítóbb. Fokozatosan ébred rá felelősségére egy idegen gyerek iránt, akit végül teljesen magáénak érez.

Az előadás kezdetén azonnal megtudjuk, hogy egy régi mesével állunk szemben, az előadás folyamán is olykor megszólal a háttérből, színfalak mögül a narrátor, a legszükségesebb tudnivalókat elmondva – de alig tűnik fel, ahogy hömpölyög az előadás egésze.

Városégés, gyilkolások, rablások, torokelvágás, hóvihar, kézigránát bevágása a bezárt emberek közé, szörnyűségek – és mindezzel szemben egy – ráadásként üldözött – csecsemő, gyerek mentése… aznap, miután Gruse éppen elbúcsúzott katonaszerelmétől, akit még ő maga küld a háborúba harcolni, hogy majd utána boldogan élhessenek együtt. (Hogyan is fogadhatna el ez a lány férjül később egy gyáva katonaszökevényt?)
Lírai, nagyon kedves jelenetek Gruse és a katona között szerelmük feléledése, megvallása – gyönyörűnek is mondanám. Gruse anyaként való kibontakozása pedig annyira felemelő, amilyet nagyon ritkán láthatunk.
Ugyanígy rendkívül megindító (és az előadásban egyértelmű) a bíró valós megalázkodása a fiait a háborúban elvesztett asszony előtt, aki Grúzia anyácskának nevez meg – Grúzia, tehát a hazája előtt borul le testével-lelkével.
A meseszerűséghez tartozik a befejezés is: az ítélethozatal után a bíró eltűnt a faluból, de még sokáig emlegették...
Az eseményeket nem mindig az ész dönti el, olykor az érzelmek mindent elsöpörnek. Akár a szerelem, akár az öldöklés terén.

Néhány színész egy-egy szerepet játszik, a többiek 3-7 szerepet olykor egészen eltérő karakterekként, melyeket mind nem is tudtunk felsorolni (az egyik legkirívóbb lehet Zsuzsuna, a „kikapós” meny ellentétben a feketeruhás Grúzia anyácskával – Martos Hanga e.h.), a színészeket annál inkább: Farkas Dénes, Szép Domán, Kovács S. József, Madácsi István e.h.

Grúz táncmotívumokat, grúz népzenét is megismerhetünk, az előadás hitelességét ez is felerősíti: bár mese, de mégis valós történetnek is beillik. (Zene: Gia Kancseli.) A kaukázusi óriási hegyek akár rémisztőek is lehetnek, a hóviharokat is el tudjuk könnyen képzelni, az emberek élete nyilvánvalóan kemény volt. Egy ilyen adottságú környezetben is lehet jószívű valaki, évszázadok óta itt élő népről van szó – csak keménységből aligha maradtak volna fenn, ehhez gyermekeket kellett szülni és felnevelni. Ebben a rendezésben mi nézők nem maradhatunk szemlélő kívülállók, a rendezés, ezen belül a színészi játék zömében annyira szuggesztív – elsősorban természetesen Gruse, a II. részben Azdak és Gruse –, hogy nem maradhatunk kívül a játékon. Ettől még részben Brecht, de több is, hiszen az érzelmek felerősítésével még hangsúlyosabbá válik az anyaság (az élet fenntartása), az igazság, ami sohasem csak egyetlen lehet, az emberek és jellemük sokfélesége. Szimon, a katona, visszatérve előbb elutasítja Grusét, megtudva, hogy férjnél van, gyereket nevel – megismerve az igazságot, teljes szívéből fogadja el Grusét és a gyereket. Sokfélék a parasztok is. Brechtre utal azonban a „mai” titkárnő megjelenése, vagy a már említett három sirató, pontosabban a szereposztás szerint Vendég.
Díszlet: hátul végigvonuló híd, ami számos célt szolgál. Feltűnő egy nagyméretű kép egy pufók angyalkával, a kép előbb a háttérben áll, a bíró ítélkezései során előrébb kerül. A híd alatt hatalmas zajjal működtethetőek a nehéz fa tolóajtók, melyekkel nyithatók-zárhatók az emelvény alatti kisebb terek.

A jelmezek sokféleségét pedig szinte lehetetlen lenne sorolni, annyiféle öltözék sorakozik szemünk előtt, nagy vonalakban követve a grúz népi motívumokat is. Díszlet- és jelmeztervező maga a rendező.

Mint általában az igaz érzelmeket keltő előadások, agyunkat az előadást követő órák, napok dolgoztatják meg. Hiszen mégiscsak Brecht darabját látjuk, egészen különös, kiváló rendezésben. Avtandil Varszimasvili grúz rendező a grúz színházi élet kiemelkedő alakja, a Tbilisziben működő Gribojedov Állami Színház művészeti vezetője és a saját alapítású Liberty Theatre igazgatója. Az előadásban Brecht „drámai példázata a jóságról” élővé válik, a legenda megelevenedik előttünk. Dramaturg: Kozma András, rendezőasszisztens: Kernács Péter.

Mindehhez pedig mindegyik, szintén kiváló színész, beleértve Szarvas Józsefet, Szűcs Nellit és másokat, minden lehetőséget megad Katona Kingának és Trill Zsoltnak, hogy kimagasló játékukkal együtt vigyék sikerre az előadást. Időtartama 3 óra 15 perc, korábbi kezdése (18 óra) feltehetően hozzájárult ahhoz, hogy senki nem a hazajutás problémáira gondolt közben. Az Ukrajnából menekülő asszonyokat a gyerekekkel azonban nehéz lenne figyelmen kívül hagyni…

Bemutató és megtekintett előadás: 2023. január 7.

Budapest, 2023. január 9.

Megjelent a Kláris 23/4. számában.

                        Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©