Zsúfolásig megtelt
nézőtér, számos illusztris vendég,
néző – nem akármilyen
előadás bemutatóját készülünk
megtekinteni.
Brechtet
talán nem mindenki szereti, ismerni azonban mindenképpen
fontos. A kaukázusi krétakör (1945)
magja lehet
egy ősi kínai legenda, vagy Salamon király bibliai
példázata – de maga a
történet kétségkívül grúz,
a katonák, lázadók kegyetlenkedései
azonban, sajnos,
bárhol és bármikor megtörténnek. Az
előadás teljességében visszaadja Brecht
szellemét, de az érzelmek terén jóval
mélyebben, mint Brecht.
A
történet lényege
meglehetősen ismertnek vehető: Grúzia
kormányzóját a hatalomra törő Herceg
megöleti, a várost pedig felgyújtják. A
menekülő kormányzóné magára hagyja
kisfiát, akit végül a konyhalány, Gruse vesz
magához, saját gyermekeként
neveli. Ő is elmenekül az égő városból,
és minden nehézséget vállalva egyetlen
célja, hogy megmentse a kisfiút, akit szintén meg
akarnak gyilkolni. A háborút
követően a kormányzóné visszatér,
és önmagának követeli vér szerinti
gyermekét.
A darab,
és így az előadás
természetesen jóval többről szól.
Kétségkívül
sok a meseszerű
elem, hiszen Gruse (Gruse Vacsnadze – Katona
Kinga) hogyan is tudna egyedül a hegyekben élelmet,
tejet, pelenkát
szerezni hetekig-hónapokig a csecsemőnek, élelmet
magának, meleget (fedelet)
mindkettőjüknek. Mégis képes rá.
Havazás, hóvihar állja útjukat a hegyekben.
Életszerű, hogy többször is otthagyná a
gyereket – az égő városban, később egy
házaspárnál –, mégis újra
és újra felvállalja. Bátor nő és
erős – túljár a
katonák eszén, amikor megerőszakolnák,
miközben az üldözött gyereket menti. A
háború után a rögvest feltámadt,
pénzért vett férjet nem fogadja el, megveti.
Hűséges, „egyszerelmű” ő, katonáját
(Szimon Csacsava – Bordás Roland, a
palotaőrség katonája) várja vissza.
Egy
zavargásnál valóban
nehéz kiigazodni, ki kivel van, ki elől kell menekülni,
honnan leselkedik
veszély.
A
kormányzónak, Georgi
Abasvilinek (Berettyán Sándor) a
legfőbb gondja a gyermek, Mihail;
„népnyúzásáról” itt nem
esik szó,
meggyilkolásának konkrét oka nincs azon
kívül, hogy kormányzó. De megölnek sok
más embert is vagyonáért,
„pártállásáért” –
a várost, ahol ők szándékoznak majd
uralkodni, felgyújtják. Hiszen ez a szokás,
nemigaz?
A tejet
áruló, meglehetősen
szívtelen férfi (Szarvas József)
is a
katonákat teszi felelőssé, amiért csak igen
drágán hajlandó tejet adni a
csecsemőnek.
Pontról
pontra érteni nem
igazán lehet a történéseket, de ebben az
esetben nem ez a fontos. A hangulata,
a megoldások, a mozgások, a zene mind együtt hatnak
ránk. Gruse szakadékok
fölötti halálosan veszélyes
átkelését óriási görgethető
kábeldobbal
szemléltetik – vagy mindketten elvesznek a gyerekkel, vagy
mindketten
megmenekülnek…
Fontos
bátyjának (Lavrenti –
szintén Szarvas József) és
feleségének (Aniko – Szilágyi
Ágota
m.v.) reagálása Gruse megjelenésére a
hegyekben a gyerekkel. Természetes, hogy
egy kis faluban szóbeszéd tárgya lesz egy
apátlan gyerek, így a báty férjhez
„kommendálja”
húgát jó pénzért egy
halálosan beteg fiatalemberhez (Joszif – Herczegh
Péter). Jó megoldásnak tűnik,
bár a púpos (!) anya (Szűcs Nelli)
viselkedése némi aggályra adhat okot, már
ami fia nagy betegségét illeti. A
derűs pillanatsorok egyike azonban
kétségkívül az „esketés”,
a részeges
szerzetes (Varga József), a mai
öltözékben megjelent fiatalok, talán
„násznép” – és meg sem
lepődünk, hogy a
háború végeztével (kihirdetik, hogy
vége a háborúnak) a „férj”
azonnal
feltámad, és mint várható, anyját
hívja azért is, mert a felesége „nem
szereti”.
Megveri, ez sem hat Gruséra – természetesen
–, erre megint sírva fakad. Hiszen
gyáva ember.
Az I.
részben a katonák
kegyetlenkedése, szinte vérszomja meglehetősen jól
megmutatkozik. E tényekről
talán nem akarnánk tudni, attól még marad a
rengeteg rémtett a világban
manapság is…
A
bírót (itt Azdak mint a
falu jegyzője szerepel a színlapon) a II. részben
ismerjük meg, mi több,
lényegében őrá épül e rész (Trill Zsolt).
Ekkor már változik a helyzet, amiről a bíró
sem tudja eldönteni, számára mikor
mi a jó. Megmentette a Nagyherceget (szintén Varga
József), bár csak annyit feltételezett
róla, hogy
földbirtokos, mégis futni hagyta – ezért
csaknem kivégzik, aztán a Nagyherceg,
uralomra kerülve, nemcsak kegyelmet ad neki, de kinevezteti
újra bírónak. Ezt
ép ésszel aligha lehet átélni. Azdak
bolondnak is mondja magát, ami nem
teljesen valószínű, hiszen könyveket tüntet
el…
Különös
bíróval állunk
szemben: rongyos ruhájában pénzt fogad el
azoktól, akik fölött ítélkezni fog, de
nem a kapott
pénz mennyisége szerint dönt. Élnie kell
valamiből, hát elfogad minél többet.
Az írnok is ebből él feltehetően (Salva, rendőr – Kristán Attila). A bíró azonban
rendszerint a szegények javára
dönt, emiatt is kerül bajba később.
Ki a jobb?
Herceg,
kormányzó, Nagyherceg – a bíró
teljesen világosan vesztesnek magát a grúz
népet
mondja ki a sírok fölött. (Brecht)
Sok
ítéletet hoz a bíró, míg
színe elé kerül a kormányzóné
(Natella – Szász
Júlia) és Gruse a „gyermekperrel”. Egy
halvány utalás is elhangzik arról,
hogy csak a várható örökség miatt kell a
kisfiú a kormányzónénak. A
bíró
tesz-vesz, kérdezget, tűnődik, könyvét bújja,
megpróbálja rávenni a lányt, hogy
önként mondjon le a kisfiúról. Gruse azonban
a gyerek jobb jövőjét nem a
gazdagságban látja, amit a fiú megkapott volna, ha
odaadja a gyereket – amint a
bíró ezt igen részletesen ecsetelte is –,
hanem abban, hogy a fiú a szegényeket
továbbra is meglássa, becsülje, ne lépjen
át rajtuk, mint amikor gazdag lenne.
Ez is tetszik a bírónak, pedig Gruse többször
megsértette, saját
értékítéletét
védve.
Azdak
végül a régi
krétakörös próbatételt rendeli el. Előbb
talán nem is hiszi, hogy Gruse a fentiek
ellenére mintegy átengedi a gyereket az
édesanyának, akiről pedig tudja, hogy
nem szereti. Azdak megismételteti a
„próbát”, az eredmény persze ugyanaz,
Grusének nincs szíve szétszakítani a
gyereket. A kormányzóné bár magához
öleli
a kisfiát, de nem látjuk arcán a győzelmi
mámort, inkább a nem értést,
a csodálkozást, hiszen a másik nő, Gruse
jóval erősebb nála, fejben dőlt el tehát
– itt a lemondás –, meg szívből is
egyszersmind, avagy másodperc töredéke
alatti sorrendben? És még azt is gondolhatjuk, hogy ő, a
kormányzóné végül, bár
látszólag a bíró döntése
szerint, önként mond le a fiáról Gruse
javára.
Tréfás
jelenet a vége felé a
válni kívánó idős házaspár
megjelenése, akik válóokként egyetlen
dolgot
mondanak: „Nem vagyunk már szimpatikusak
egymásnak”. Végül
„véletlenül” a bíró
végérvényesen nem őket választja el
egymástól, hanem az amúgy sem beteljesült
házasságot Gruse és a katonaság elől
„megbetegedett” fiú között, így
végre
Gruse katonaszerelmével élhet majd együtt,
felnevelve a kisfiút.
Problémás lehetne a gyerek életkora,
Brechtnél 2 év (a polgárháború
időtartama
körül), itt marad pólyás, de mivel ez
„példázat”, nem okoz gondot, bár
így nehezebben
érzékelhető az idő múlása.
Sok szereplő
sok szerepet
játszik, nehéz lenne pontosan követni, de ez megadja
a mozgalmasságot,
fordulatokat az előadásnak. (Eredetileg legalább 70
szereplős Brecht darabja!)
Brechtet
látunk, de valóban
másképpen a szokottnál. Jelzik is: Nemes
Nagy Ágnes és Garai Gábor
fordításának
felhasználásával írta Kozma
András.
Elmarad a bevezető, a két kolhoz (!) vitája egy
földdarabért („Kié a völgy?”),
így nem kell azon tűnődnünk, hogyan függ össze az
anyaság érzelmi kérdése a
tulajdon racionális problémájával,
így maga a legenda kerül
színre.
Gruse alakja a
vártnál is
sokkal megindítóbb, életszerűbb,
szívszorítóbb. Fokozatosan ébred rá
felelősségére egy idegen gyerek iránt, akit
végül teljesen magáénak érez.
Az
előadás kezdetén azonnal megtudjuk,
hogy egy régi mesével állunk szemben, az
előadás folyamán is olykor megszólal a
háttérből, színfalak mögül a
narrátor, a legszükségesebb tudnivalókat
elmondva –
de alig tűnik fel, ahogy hömpölyög az előadás
egésze.
Városégés,
gyilkolások,
rablások, torokelvágás, hóvihar,
kézigránát bevágása a bezárt
emberek közé,
szörnyűségek – és mindezzel szemben egy
– ráadásként üldözött –
csecsemő,
gyerek mentése… aznap, miután Gruse éppen
elbúcsúzott katonaszerelmétől, akit
még ő maga küld a háborúba harcolni, hogy
majd utána boldogan élhessenek
együtt. (Hogyan is fogadhatna el ez a lány
férjül később egy gyáva
katonaszökevényt?)
Lírai, nagyon kedves jelenetek Gruse és a katona
között szerelmük feléledése,
megvallása – gyönyörűnek is mondanám.
Gruse anyaként való kibontakozása pedig
annyira felemelő, amilyet nagyon ritkán láthatunk.
Ugyanígy rendkívül megindító
(és az előadásban egyértelmű) a bíró
valós megalázkodása
a fiait a háborúban elvesztett asszony előtt, aki
Grúzia anyácskának nevez meg –
Grúzia, tehát a hazája előtt borul le
testével-lelkével.
A meseszerűséghez tartozik a befejezés is: az
ítélethozatal után a bíró eltűnt
a faluból, de még sokáig emlegették...
Az eseményeket nem mindig az ész dönti el, olykor az
érzelmek mindent
elsöpörnek. Akár a szerelem, akár az
öldöklés terén.
Néhány
színész egy-egy
szerepet játszik, a többiek 3-7 szerepet olykor
egészen eltérő karakterekként,
melyeket mind nem is tudtunk felsorolni (az egyik
legkirívóbb lehet Zsuzsuna, a
„kikapós” meny ellentétben a
feketeruhás Grúzia anyácskával – Martos Hanga e.h.), a színészeket
annál
inkább: Farkas Dénes, Szép
Domán, Kovács
S. József, Madácsi István e.h.
Grúz
táncmotívumokat, grúz
népzenét is megismerhetünk, az előadás
hitelességét ez is felerősíti: bár mese,
de mégis valós történetnek is beillik. (Zene:
Gia Kancseli.) A kaukázusi
óriási hegyek akár rémisztőek is
lehetnek, a hóviharokat is el tudjuk könnyen
képzelni, az emberek élete
nyilvánvalóan kemény volt. Egy ilyen
adottságú környezetben is lehet
jószívű
valaki, évszázadok óta itt élő
népről van szó – csak keménységből
aligha
maradtak volna fenn, ehhez gyermekeket kellett szülni és
felnevelni. Ebben a
rendezésben mi nézők nem maradhatunk szemlélő
kívülállók, a rendezés, ezen
belül a színészi játék
zömében annyira szuggesztív – elsősorban
természetesen
Gruse, a II. részben Azdak és Gruse –, hogy nem
maradhatunk kívül a játékon.
Ettől még részben Brecht, de több is, hiszen az
érzelmek felerősítésével még
hangsúlyosabbá válik az anyaság (az
élet fenntartása), az igazság, ami sohasem
csak egyetlen lehet, az emberek és jellemük
sokfélesége. Szimon, a katona,
visszatérve előbb elutasítja Grusét, megtudva,
hogy férjnél van, gyereket nevel
– megismerve az igazságot, teljes szívéből
fogadja el Grusét és a gyereket.
Sokfélék a parasztok is. Brechtre utal azonban a
„mai” titkárnő megjelenése,
vagy a már említett három sirató,
pontosabban a szereposztás szerint Vendég.
Díszlet: hátul végigvonuló híd, ami
számos célt szolgál. Feltűnő egy nagyméretű
kép egy pufók angyalkával, a kép előbb a
háttérben áll, a bíró
ítélkezései
során előrébb kerül. A híd alatt hatalmas
zajjal működtethetőek a nehéz fa
tolóajtók, melyekkel
nyithatók-zárhatók az emelvény alatti
kisebb terek.
A jelmezek
sokféleségét
pedig szinte lehetetlen lenne sorolni, annyiféle
öltözék sorakozik szemünk
előtt, nagy vonalakban követve a grúz népi
motívumokat is. Díszlet- és
jelmeztervező maga a rendező.
Mint
általában az igaz
érzelmeket keltő előadások, agyunkat az előadást
követő órák, napok
dolgoztatják meg. Hiszen mégiscsak Brecht darabját
látjuk, egészen különös,
kiváló rendezésben. Avtandil
Varszimasvili
grúz rendező a grúz színházi élet
kiemelkedő alakja, a Tbilisziben működő
Gribojedov Állami Színház művészeti
vezetője és a saját alapítású
Liberty
Theatre igazgatója. Az előadásban Brecht
„drámai példázata a
jóságról” élővé
válik, a legenda megelevenedik előttünk. Dramaturg: Kozma András, rendezőasszisztens: Kernács
Péter.
Mindehhez
pedig mindegyik,
szintén kiváló színész,
beleértve Szarvas Józsefet, Szűcs Nellit és
másokat,
minden lehetőséget megad Katona Kingának és Trill
Zsoltnak, hogy kimagasló játékukkal
együtt vigyék sikerre az előadást. Időtartama 3
óra 15 perc, korábbi kezdése
(18 óra) feltehetően hozzájárult ahhoz, hogy senki
nem a hazajutás problémáira
gondolt közben. Az Ukrajnából menekülő
asszonyokat a gyerekekkel azonban nehéz
lenne figyelmen kívül hagyni…
Bemutató
és megtekintett előadás: 2023. január 7.
Budapest,
2023. január 9.
Megjelent a Kláris 23/4. számában.
Györgypál
Katalin
