Csehov
három egyfelvonásos komédiáját a
Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház
előadásában láthattuk a Nemzeti
Színházban. Hiába telt el a bemutatója
óta
több, mint 9 év, számunkra friss volt, dinamikus,
kacagtató, mégis
elgondolkodtató mindhárom, és persze mindegyik
más okból.
Belépve
a nézőtérre, egy
négyzetes alapterületű, csipkefüggönnyel
körülvett kisebb tér áll, amely
látszólag lehatárolja a játékteret;
ez a kis tér azonban kinyílik hol az egyik,
hol a másik, vagy akár mindkét oldalra, a
függönyök féloldalasan felkötve, és
ajtóként szolgál hasonlóképpen az
egyik hátsó „szelet”. Ilyen módon a
díszlet
végig megtartja a csehovi-oroszos alaphangulatot. A
berendezés csalókán
egyszerű: az elülső függönyök mögött
eredetileg kétoldalt egy-egy hordozható
faállvány áll, amely akár ablak is lehet.
Ovális asztal, két párnázott szék,
egyszerűbb, fából készült alacsonyabb
szék. Vizeskancsó, pohár. Elöl, oldalt
pedig egy szokványos ruhafogas.
A
nyitóképben azonban
teáznak is, előkelő, úri módon. Valamennyien, akik
szerepelnek, bemutatják
egymást, ahogy illik, mi pedig aligha tudjuk mind megjegyezni.
Amit látunk,
kedélyes beszélgetés, felhangokkal. Kezdünk
máris figyelni.
A
vendégek ugyanis
eltávoznak, aki marad, a gyászruhás (de nem a
nálunk szokványos fekete
öltözékben) az özvegy: Popova, Jelena Ivanovna (Szűcs Nelli). Az asztalon a 7 hónapja elhunyt
férj fényképe, akit
nagyon-nagyon gyászol. Feltűnően, sóhajtozva, lemondva a
világi életről, a
halott szemére hányva, hányszor megcsalta őt
életében. A lakáj (Luka – Trill
Zsolt), aki itt talán nem annyira
vén, szívéből-lelkéből kiszolgálja,
tanácsokat ad, életre ösztönzi. Az úri
uzsonna mellett az özvegy bizony elfogadja a szalonnát is a
kenyérrel… Beront
egy idegen úr, izzadtan, porosan és főleg
dühösen, követelve a hiteltartozást,
amit még a férj intézett. Pénz
természetesen nincs a háznál, az ilyesmit az
intéző intézi, aki persze nincs ott. De a
szolgálók közül senki sincs a házban,
mind elment szamócát szedni, feltehetően az újabb
adag lekvár befőzéséhez.
Szmirnov, Grigorij Sztyepanovics, a hitelező (Varga
József) pedig nem tágít, nagy hangon
követeli a járandóságát,
miközben eldicsekszik a rengeteg
hódításával, és esze
ágában sincs távozni.
Feltűnően nincs.
Luka
fél tőle, egy időre el
is tűnik – az özvegy és a földbirtokos pedig
addig-addig vitatkozik fennhangon
és magából kikelve, az özvegy
végül annyira magára és hangjára
talál, amíg
egymásra nem találnak – „A MEDVE”
és az özvegy –, az időközben favillával
és
cséphadaróval visszaérkező Luka teljes
megdöbbenésére.
Némi
átrendezés a színpadon,
és máris előttünk áll fehér frakkban
– ami kissé gyűrött amúgy – Nyuhin, Ivan
Ivanovics, a zeneiskola tulajdonosnőjének a férje (Trill Zsolt), akire ráparancsolt a feleség,
hogy tartson
jótékonysági előadást most „A
DOHÁNYZÁS ÁRTALMAIRÓL”. Miközben
azonnal bevallja,
hogy ő maga is dohányzik. De bevall sok-sok mást is,
folyton azt lesve, nem
jön-e még a felesége. Mert fél tőle. Ő maga
is tanít az iskolában, de nincs
pénze, csak lányokat szült a felesége, akiket
viszont imád, különösen a
legidősebbet, Annát. Körbemutogatja Anna gyerekkori
foszlányos fényképeit is,
nem kis derültséget keltve. Egyre inkább
belelendül élettörténetének
mesélésébe, amiben szó sincs a
dohányzásról. 30 éve házasok, rajta
még az a
frakk van, amiben esküdött – végső
elkeseredésében le is veti magáról a
zakót,
meg is tapossa már-már lázadón –,
hogy aztán sürgősen és nehézkesen visszavegye
magára, hallván, hogy megérkezett a
felesége. Gyorsan visszavált a tudálékos
stílusra, befejezve keserűvé vált
monológját… Mi pedig derülnénk is, meg
nem
is.
Végül:
a LEÁNYKÉRÉS. Nem is
gondolhatunk másra, amikor megérkezik a vendég,
Lomov, Ivan Vasziljevics
szomszéd földbirtokos (Tóth
László)
fehér ünneplős öltönyében, kezében
feltűnő csokor vörös szegfűvel. A házigazda,
a szintén földbirtokos Csubukov (Trill
Zsolt) nincs elragadtatva a látogatástól,
biztosra veszi, hogy ismét
kölcsönkérni jött. Amikor nagy nehezen
kiderül, hogy lányát, Natalja
Sztyepanovnát (Orosz Melinda) jött
megkérni, abszolút átváltozik a túl
szívélyes leendő örömapává,
körberajongja
Lomovot, azt sem tudja, hogyan viselkedjen vele, hogy kellően kedves
legyen,
már túlzóan is. Natasa még nem tud
semmiről, mire apja hívására előkerül, apja
már nincs ott. A lány is azt gondolja, hogy a
szomszéd kölcsönkérni jött, bár
kissé túlöltözve. Lomov nagy nehezen belekezd a
lánykérésbe – de az első
mondatnál teljesen összevesznek egy földdarab
tulajdonjogán. Apja még rátesz a
tűzre – és Lomov elrohan. Ekkor derül ki, hogy
lánykérőbe jött, és Natalja
azonmód visszahívatja Lomovot. Nagy szerelem nincs
köztük, de Lomovnak,
ötvenévesen, ideje megházasodnia, Natalja pedig
nagyon szeretne végre férjhez
menni. A köténye két zsebében rejtőző
babszemeket sem zörgeti oly hevesen.
Lomov újrakezdi a lánykérést, most
már mindkét részről szelídebben –
amíg el
nem jutnak a második mondatig, a vadászatig és a
vadászkutyákig. Ismét áll a
bál, az apa ismét bekapcsolódik – de
legalább ő most már hamarabb magához tér,
és valamiképp lecsendesíti a vitatkozó
feleket, különösen, hogy Lomov időközben
elalél… Úgy tűnik, talán tényleg
lesz esküvő. Hogy a házasság meddig fog
tartani, azt csak sejteni lehet.
A három
egyfelvonásos után a
pezsgődurranás még a ráadás, hiszen
pár nap múlva Szilveszter.
Mi pedig
örülünk az ajándék
másfél órának, az őszinte, hiteles
humornak. Talán csendben elharapott néhány
orosz szó is elhangzik, hiszen mégicsak Csehov. De ez az
orosz-ukrán háború,
ugye…
Díszlet
és jelmez: Balla Ildikó. A sikeres
díszletről már
írtunk. A jelmezek igen jellemzőek, tökéletesen
megfelelnek a szerepeknek is.
Rendezte: Vidnyánszky Attila. Sík Endre
fordításában láthatjuk.
Bemutató:
2013. október 6.
Megtekintett
előadás: 2022. december 28.
Budapest,
2022. december 29.
Györgypál Katalin
