Ezúttal
kamaraszínpadi
adaptációként láthatunk két
Csehov-novellát, és egy jelenetet.
Anton
Pavlovics Csehov
három
művét: A medve, A
dohányzás ártalmasságáról
és a Leánykérés
című alkotásokat huszonöt évvel ezelőtt,
1997-ben
mutatta be először a társulat Vidnyánszky
Attila rendezésében,
Beregszászon. Az
előadás
sikere azóta is töretlen – nem
véletlenül.
Beregszászról 2013-ban került a Nemzetibe,
rendezőjének igazgatóvá való
kinevezésével egy időben. Azóta is műsoron van, ha
ritkán is. Fordította: Sík Endre.
Az
egyvégtében játszott három
egyfelvonásos azonos miliőben játszódik, a
történetek átfolynak egymásba, nincs
szünet a darabok között, amelyek
mindegyike a csehovi humor jellegzetességeit viseli
magán. Ez a humor
legtöbbször keserű, vitriolos, sőt időnként
vérfagyasztó. A kamaraszínpad
közepén egy függönnyel elkerített,
kisszobányi területen zajlik a játék,
karnyújtásnyira
az ott ülő közönségtől. Díszletként
egy terített asztal, pár szék és egy fogas
szolgál, valamint két „hordozható”
ablak, amely bemutatkozásra, vagy időnkénti
„elbújásra” szolgál a
színészeknek (díszlet és jelmez:
Balla Ildikó).
A
medve az
özvegy Popova asszony (Szűcs Nelli)
látszólagos gyászát és
erényes voltát kérdőjelezi meg a humor
eszközeivel. Férje halála óta annak
fényképét nézegeti gyakran,
látogatókat nem fogad. Feltehetően Lukával, az
inassal (Trill Zsolt) van közeli
kapcsolata, amit persze mások előtt titkol. Szmirnov (Varga
József) azonban betör az életébe,
és követeli, hogy fizesse
ki férje adósságát, mivel másnap
vagyonvesztés terhe mellett fizetnie kell a
banknak. Popova nem akar fizetni – főként azonnal nem -,
mivel nincs készpénze.
Ekkor Szmirnov leül és nem mozdul addig, amíg a
pénzt meg nem kapja. Az asszony
sértegeti, medvének nevezi a látogatót, aki
ezen nemhogy megsértődne, hanem
beleszerelmesedik az özvegybe. Az
adósságbehajtás udvarlásba torkollik, mikor
Luka, az inas belép a szobába, a veszekedő feleket
csókolózáson kapja rajta.
A
dohányzás ártalmasságáról (időnként
ártalmairól változatban szerepel
a
színlapon) kitűnő monológ, az előadó
egyénisége határozza meg, hogy az általa
megformált Nyuhint komikus vagy tragikomikus figuraként
adja elő. Trill Zsolt alakítása
inkább a főhős
elhülyülését adja elő nekünk, amely a sok
évtizedes kiszolgáltatottság miatt
jött létre. Felesége mindvégig
rabszolgaságban tartja férjét,
lányiskolát tart
fenn, amelynek teljes üzemeltetését Nyuhin
végzi, könyvel, tanítja az összes
tárgyat, előadásokat tart, sőt a ház
körüli munkákat is ő végzi. Közben
éhezik,
mert felesége urától az ételt is
sajnálja, csak a pénzt szedi be a
tanítványoktól. Nyuhin mindezt egy
jótékonysági előadás keretében
panaszolja
el, amit szintén a feleség parancsolt rá, de az
előadás témája (a dohányzás
káros volta) helyett saját
elnyomatásáról siránkozik.
Kabátját ledobja és
megtapossa - ez a lázadás maximuma - amikor megjelenik a
háttérben felesége,
rögtön meghunyászkodik, és a
dohányártalomról mond néhány
szót, vagyis
legteljesebb mértékben gyáva. Trill Zsolt
szerepét megtoldja azzal, hogy
zsebéből fényképeket vesz elő
lányairól (mindet Annának hívja), és
a
közönségnek mutogatja.
A
Leánykérés aknázza ki
legjobban a humor
lehetőségeit. Lomov (Tóth László),
ötvenéves földbirtokos átruccan Csubukov (Trill
Zsolt) birtokoshoz, hogy csúnyácska
lányát, Natalját (Orosz Melinda)
feleségül kérje. Lomov láthatóan
idegenkedik az
előnytelen kinézetű lánytól, nyilván a
pénzért vagy a földért veszi el. Az apa
boldogságban úszik, hogy végre
megkérték Natalja kezét, előhívja a
lányt, de
nem mondja meg neki, Lomov miért jött. Aztán
valahogy szóba sem kerül a
lánykérés, mert a két fél
összekülönbözik egy vitatott
földterületen,
mindketten magukénak tudják a kaszálót.
Natalja kidobja a férfit, még utána is
dobál valami magokat a kötényéből. Persze,
mikor megtudja, hogy feleségül
akarja venni a vendég, visszahívják, és
még a földterületről is képes
lemondani. Ám ekkor a vadászkutyákon vesznek
össze, kis híján megint kútba esik
a házasság. Végül az apa
közbelép, és kibékíti a feleket, hogy
pezsgővel
ünnepelhessék meg a lánykérés
örömét. A három szereplő közül Orosz
Melinda, a
csúnya, már vénkisasszonynak
számító Natalja szerepében igazán
nagyot alakít.
Három
remekmű kitűnő előadásban, szinte egyvégtében,
átmenet nélkül teszi élvezetessé
az egy és háromnegyed órányi
előadást.
Bemutató:
2013. október 6.
Megtekintett
előadás: 2022. december 28.
Budapest,
2022. december 30.
Földesdy Gabriella