„Dühös
vígjáték”,
hirdeti a szórólap Shakespeare darabjának
műfajaként. Már ez is kissé
zavarba ejt. Milyen ez ilyen „dühös”
játék? Tűnődhetünk ezen már a bevezetőben,
különösen, hogy maga a darab is zavarba ejtő.
„Measure for measure” – eredeti
címe –, lehet „mindenkinek azt, ami megilleti, amit
érdemel”. De milyen
törvény, kinek az erkölcse szerint?
Természetesen, aki éppen uralkodik. Mert
nem egyféle az erkölcs, különösen nem
úgy általában, a világ
egészén. Indonéziában
éppen most tiltják be a házasságon
kívüli szexet. Ott azért adnak addig még
pár
évet, ami igen üdvös azoknak is, akik
netalántán, ne adj Isten, éppen már
terhesek,
bizonyíthatóan nem a
férjüktől.
Nálunk pedig (úgy értem, hazánkban) ez
abszolút elképzelhetetlen.
Bécsben
– ahol
elvileg játszódik a szövevényes
történet az 1600-as évek elején –
elvben szintén csak házasságban
lehet együtt lenni, így nyilván csak a
„törvényes” gyereket ismerik el – de
hiszen szegény „lelenc” gyerekek nálunk is
voltak még a háború előtt is, és ott
voltak a „szerencsétlen sorsú”
leányanyák. De más dolog egy évet ülni
érte
(Indonézia), és más dolog meghalni, csak
úgy, hirtelen kivégezni valakit olyan
dologért, amit tegnap még elnéztek. Csak mert a
Hercegnek, Bécs uralkodójának (Kőszegi Ákos)
úgy tetszett, hogy átadja
időlegesen a hatalmát egy feddhetetlen
férfiúnak (Angelo, a helytartó – Stohl
András) – aki persze nyilván
nem feddhetetlen, az ennyire feddhetetlennek ismert ember
általában vagy nem is
az, vagy a legváratlanabb pillanatban tör ki
szenvedélyesen… És persze a Herceg
sem feddhetetlen, távolról sem, mint ahogy némi
utalás történik az előadásban
holmi kerítőnő-bordélyházban
„dolgozó” lányok kapcsán, a Herceg
elejtett
megjegyzésében. Hogy is van ez? Ő magához
„emelné” a fiatal, apácának
készülő
lányt, még szerencse, hogy itt azért megjegyzi:
„még megbeszéljük”. Ki tudja.
Hazudni
nem bűn? Mekkorát lehet hazudni? Elhiteti a Herceg – vagy
akár mint Ludwig szerzetes
(pláne!), hogy a lány, Izabella (Márkus Luca)
bátyja (Claudio – Wunderlich József)
már meghalt. Mert így tudja
saját igazságát, erkölcsi
ítéletét
véghez vinni?
Nem
jó ítélni, különösen
nem fekete-fehéren. De mindezt árnyalataiban előadni
– nos, az már nehéz
feladat. Bemutatni a „feddhetetlen” férfiú
„vívódását” szerelme –
ugyan, csak hirtelen
fellángolt mély vágya –
beteljesítése vagy nem beteljesítése
terén… Miközben
nem vette el már vagy 5 éve menyasszonyát, mert
tengerbe veszett a lány hozománya.
(Mariann – Balázsovits Edit.)
Tényleg feddhetetlen volt? – ugyan
már. Ám a menyasszony sem makulátlan: Izabella
helyett ő töltött egy
„nászéjszakát” Angelóval. De
semmi
baj, a Herceg parancsára el kell vennie
Angelónak, így „minden meg van
bocsájtva”, nincs szégyen a lány
számára, nincs halálbüntetés
a férfi számára – amit maga kért
magára, megjegyzem, nem túl nagy
lelkesedéssel…
Van
olyan
magyarázat, hogy a Herceg csak azért adja át
időlegesen a hatalmát Angelónak,
hogy leleplezze. Ez sem egyértelmű, bár valóban
tudhatta, hogy Angelo otthagyta
menyasszonyát (jegyesét) az esküvő előtt. Vagy
próbára teheti bármi okból, de
annak sincs sok értelme itt… Mint ahogy az sem
vált világossá, miért akarta
elhitetni Izabellával, hogy Angelo becstelen ajánlata
csak próbatétel volt.
Kérdés maradhat az is, hogy Angelo mikorra várta
vissza Izabellát, hogy
elmondja döntését: bátyjának
kivégzése előtt, vagy netalán már
utána – miközben
a kegyelem megadása volt a tét…?
Igazi
hús-vér
figura Lucio (Ötvös András), aki a
csuhásnak (ti. az álruhás
Hercegnek) mindennek elmondja a Herceget, szemtől szembe persze
letagadja. Pontosan
megfogalmazza az emberiség fennmaradását
alapvetően biztosító feltételt, azaz a
gyerekszülést, ami, ugye, feltételez előbb bizonyos
dolgot. Hiteles érzelmeket
mutat Escalus (Seress Zoltán), aki
sajnálja Claudiót… de nem tud
segíteni rajta, beletörődik, hogy ki fogják
végezni.
A
Herceg, hiába a
többiekétől eltérő bordó ruházata,
mégsem „a mesebeli”: eredendően gyengekezű,
nem képes rendet tartani, a törvényeket betartatni a
városban. A bordélyházak
sorsáról nem tudunk meg semmi véglegeset,
bár úgy tűnik, Keféné
(borbélytulajdonos
szintén Balázsovits Edit) és Pompó
(alkalmazottja – Kövesi Zsombor)
legalábbis egy darabig börtönben marad (az eredeti
darab nem ezzel végződik).
Csak
reméljük, hogy
végül a Herceg igazságosztása után
összeházasodhatnak Claudio és Giulietta (Puzsa
Patrícia), az előadásban a már
megszületett gyermekükkel. Claudio talán
még képes lesz boldog is lenni a halálra
való sikeres (?)
felkészülés-felkészítés
után.
A
Hercegnek is
maradhatnak azért kételyei –
Angelótól azt kéri, hogy szeresse a
feleségét, aki
jóravaló lány, ő gyóntatta mint
ál-szerzetes… Angelón nem látni túl
mély
érzelmeket.
Egészen
más szálat jelenít
meg Könyök, polgárőr (Fesztbaum Béla)
– annyira műveletlen, ami
már nem is lehet igaz, rengeteg idegen szót
abszolút rosszul használ, az
embereket általában tévesen ítéli
meg – szórakoztató a maga nemében, csak ne ő
lenne egyike az erkölcs fenntartóinak! (Iránban e
hónapban számolták fel az
erkölcsrendészetet…)
Még
nem szóltunk
Izabelláról igazából. Vitája
Angelóval, majd vitája a bátyjával.
Lelkét nem
adná oda, de testét sem, igaz, másért nem,
meddig szabad, mikor nem. Miközben
Angelo csaknem megerőszakolta már. Bátyja
érthetően (számunkra érthetően) élni
akar úgy, ahogyan lehet, ha húga ilyetén
önfeláldozása árán, akkor úgy.
A
végkifejlet közeledtével azt várnánk,
hogy a Herceg Izabella mellé áll és azonnal
leleplezi Angelót, amikor az persze tagad, de nem – előbb
még börtönbe is
vetteti Izabellát rágalmazásért. No
és Mariannt is, mintha nem tudná, hogy
valóban ő volt Angelóval éjszaka.
A
Hercegnek ott, a
város falánál még újra meg kell
jelennie szerzetesként, hogy elismerjék, mit
mondott és ígért „álruhás
uralkodóként” – de nem ő maga leplezi le
magát,
amikor jónak látja, mások teszik ezt meg vele.
Megoldás?
Az persze
lehetetlen. Igazságosztás a Herceg módján.
Mindenkinek, ami jár – őszerinte.
Igazi rendet tenni? Méltányos rendet?
Másféle törvényekkel? Mindez már egy
„másik történet” lenne. Nekünk
ezzel kell beérnünk.
Talán
ezért „dühös
vígjáték”. Dühből nem lehet
építkezni. Rámutatni alaphibákra igen. De
mire is?
„Ne tegyétek,
ti leányok!" (Arany János). Nehezen
hihető. Talán részben. A hatalom
túlkapásaira? Vagy gyengeségeire?
Egyáltalában
– a létére?
Nem is
tudom.
Számos
további
szereplő teszi teljesebbé az előadást: Parancsnok
– Bölkény Balázs,
Kaszáló, hóhér
– Borbiczky Ferenc, Bernát,
lecsukott bűnöző – Karácsonyi Zoltán,
a szerepek felsorolása
nélkül: Szántó Balázs,
Krasznai Vilmos e.h., Kovács Olivér,
Virágh Panna e.h., Illés Adrián.
A
díszlet igen
egyszerű, mozgalmassá teszik a gurítható
kisebb-nagyobb ládák, ülni is lehet
rájuk, de több ládába (dobozba) egy ember is
befér. Kisebb építmény jelzi a
börtönt, átjáró híd
hátrébb, gurulós székek is fontosak, a
hatalmat egy szintén
gurítható íróasztal jelzi. Nagy szerepet
kap, értelmezését tekintve is, egy
óriási ovális tükör, aki akar (?),
szembenézhet saját magával… A
nézőtérrel
szemben a színpad hátulján statiszták?
Fiatal nézők? – ülnek a nézőkkel
szemben, ezzel zártabb térré válik a
színpad. Lehet cirkusz is akár. Khell Csörsz
munkája.
Jelmez:
Füzér Anni. A jelmezek legtöbbje, az
említett bordó öltönyön és
paláston kívül (Herceg) mainak mondható.
Kivétel még a hóhér, a másik
szerzetes
és az apácák öltözéke. Az
apácanövendék (Izabella) tornacipője kissé
elüt… (Füzér Anni
munkája.)
Dramaturg:
Hársing Hilda, ő és Rudolf Péter,
aki
egyben a rendező is,
készítették a vígszínházi
változatot Nádasdy Ádám
fordításából
két részben, három órában
(szünettel).
Mozgás:
Molnár G. Nóra, zenei
munkatárs: Wunderlich József.
Bemutató:
2022.
december 9.
Megtekintett
előadás: 2022. december 16.
Budapest,
2022.
december 17.
Györgypál Katalin
