Rendesen
azok közé a Shakespeare-darabok
közé
tartozik, amelyekkel a színházak nem tudnak mit kezdeni,
ezért ritkán láthatunk
belőle új rendezést. Macerás jelenetek, még
a műfaja is kérdéses. Én a
színművek közé sorolnám, a
színház a „dühös
vígjáték” elnevezést adta neki.
1603/1604 táján keletkezett, szerzőjének ekkorra
már kevés illúziója maradt az emberi
természet megjavítását, az erkölcs
„rohamos” javulását illetően. A
Vígszínházban most Nádasdy
Ádám
fordítását Rudolf Péter
rendezte, de
még ebből is vígszínházi változat
készült, amelyet Hársing Hilda
dramaturg és Rudolf Péter rendező-igazgató jegyez.
A Szeget
szeggel felfogható
„félresikerült” tragédiának is,
ugyanis a cselekmény számos pontja a tragikus
fordulat lehetőségét rejti magában. A
végzetes helyzetek a befejezésre
„jóra”
fordulnak, hőseink beeveznek a házasság
kipróbált kötelékeibe, mégis sok
kérdés
marad válaszolatlanul. Hiányérzetünket
bölcselkedésekkel űzzük el, hogy
megnyugodjunk.
Bécs
uralkodója, a Herceg, megundorodván a város
morális züllésétől, elmenekül, és
hatalmát átadja a feddhetetlen Angelónak. Mivel ő
maga nem tudta saját törvényeit
érvényesíteni, rábízza a
feltörekvő fiatalemberre, miközben ő maga
álruhában a
helyszínen marad, hogy szükség esetén
beavatkozzon. Szerzetesi álruhája jó
szolgálatot tesz, számos esetben vigaszt nyújt a
bebörtönzött Giuliettának, a
halálba menőknek, a kétségbeesett
apácajelöltnek, és hallgatja Lucio szitkait
az illegalitásba vonult Herceg viselt dolgairól.
Ám a tét sokkal nagyobb, mert
a mindenki által becsült Claudiót kell megmenteni
Angelo halálos ítéletétől.
Azért ítélik halálra, mert szerelme
gyermeket vár tőle, és még nem házasok.
Ezen
a ponton megbicsaklik a történet, hiszen még a
szigorú középkorban is elég
volt, ha a „vétkes” csábító
feleségül vette a megejtett lányt, a dolog el volt
intézve. Hiszen Claudio nem él házasságban,
nincs akadály. A dolog akkor válik
még cifrábbá, amikor Angelo épp ugyane bűnt
akarja elkövetni Claudio húgával,
Izabellával, aki ezzel a bátyját mentené.
(Kettős mérce – mostanában ezt így
hívjuk.) A cselekmény ezek után még
több csavarral tűzdelve halad a végkifejlet
felé. Igaz, hogy Claudio megmenekül, szerelme kiszabadul
és házasok lesznek, de
Angelo azzal bűnhődik mindössze, hogy az öt éve
elutasított menyasszonyát most
muszáj feleségül vennie. És Izabella? Lemond
az önként vállalt apácalétről,
hogy a Herceg felesége legyen? Talán igen.
Rudolf
Péter rendezése kicsit megfricskázta ezt a
kérdőjeles történetet. Khell Csörsz
díszlete egy cirkuszi
porondot imitál (el is hangzik a Hercegtől: Kezdődjék a
cirkusz!), ahol fiatal
közönség ül és végignézi az
előadást. A díszlet szerves része egy
óriási ovális
tükör, amibe két főhősünk gyakran belenéz,
hogy erőt merítsen belőle. A
szereplők pedig mutatványosok benne, azon igyekeznek, hogy
nekünk, a nézőtéren
szórakozást nyújtsanak. Kezdetben fel is vonulnak
a város kriminális alakjai,
prostik, stricik, naplopók, valamint Keféné, a
bordély kerítőnője. Velük
szemben pedig a rendfenntartó szervezet
„munkásai”, a parancsnokuk, és a
pótolhatatlan polgárőr: Könyök. Utóbbi
szövegét a dramaturgia elképesztő nyelvi
anomáliákkal töltötte meg, összekeverve a
hasonló kifejezéseket (proklamáció/provokáció;
ováció/ovuláció stb.). A
darab nyelvi közege egyébként is
minapi közbeszédünkhöz hasonlatos, semmint a
klasszikus irodalmi nyelvhez.
Időnként megüti fülünket néhány
jól ismert kifejezés (járvány,
háború, infláció, termál spa), vagy
egy-egy szereplő
pofátlan szemtelensége, durvasága, s nagyon itthon
érezzük magunkat.
Marad-e
valami, ami a látványon, mókás ki-
és beszólásokon kívül megmarad,
túlmutat a
szórakoztatás gyönyörein? Sajnos nem sok. Nem
könnyű az amúgy is
túldimenzionált történetbe belelátni
mai valóságunkat, és bölcselkedni a
mondanivalón, illetve kérdőjelekkel illetni a már
Shakespeare-nél sem
egyértelmű jelenségeket. Ami megszívlelendő
üzenet az előadásból, az inkább a
hatalmon lévőknek szól: érdemes a
szokásosnál gyakrabban tükörbe nézni
és
elgondolkodni, méltányos és igazságos-e
mindaz, amit teszek? Rendelkezem-e
önkritikával? Az üzenet másik fele talán
a notórius rágalmazókhoz szól, akik
felelőtlenül vagdalkoznak, bemártanak sokakat (Lucio
rágalmazó szavai), nekik
mindenképp jár büntetés. A többiek
büntetése nem súlyos, inkább lelki trauma,
nem testi szenvedés. Értjük.
A
leghálásabb színészi feladat Fesztbaum
Bélának jutott, aki teljesen átadta
magát az oktondi sültbolond rendőr
(Könyök) eljátszásának.
Hálás feladat Ötvös
Andrásé (Lucio) zabolátlan
fenegyerekként, vagy a tájszólásban
beszélő Kövesi Zsombor (Pompó)
szófogadó
striciként. Legnehezebb dolga Stohl
Andrásnak volt (Angelo), idegen is maradt tőle ez a
gonoszságra képes, ám
néha önmagát ostorozó figura.
Kevéssé magyarázható tudathasadás az
övé. Seress Zoltán (Escalus)
tétovázó
minisztere sem találja igazán helyét, ahogy Bölkény
Balázs (Parancsnok) sem, szinte szótlanul
játssza végig a „főrendőrt”.
Legjobban Balázsovits Edit (Mariann;
Keféné) találja fel magát a testre szabott
kettős szerepben, hasonlóan a
végletes két karaktert alakító Borbiczki
Ferenchez (szerzetes, hóhér). Kőszegi
Ákos szinte lubickol az eredetileg is két alakot
hozó Herceg
megformálásában, hisz szerepe nagy
részét szerzetesi álruhában játssza.
Jól is
bánik ezzel a „jutalomjátékkal”. Márkus
Luca (Izabella) erőteljes küzdéssel hozza a
mindvégig becsületét megőrző
húg figuráját, játéka meggyőző,
hiteles. Wunderlich
József (Claudio) legszebb jelenete, amikor bevallja
halálfélelmét kivégzése
előtt. További szereplők: Karácsonyi
Zoltán (Bernát, Habossy), Puzsa
Patrícia (Giulietta), Szántó
Balázs,
Krasznai Vilmos (e.h.), Kovács
Olivér (zsoldosok), Virágh Panna
(e.h.) (apáca, Brigitta).
Jelmez: Füzér
Anni, mozgás: Molnár
G. Nóra, zene: Wunderlich József,
világítás: Csontos Balázs,
Rendezőasszisztens: Skrabán Judit.
Bemutató
előadás: 2022. december 9.
Megtekintett
előadás: 2022. december
16.
Budapest, 2022. december
19.
Megjelent a Kláris 23/3. számában.
Földesdy
Gabriella
