József Attila
Színház
– de bármelyik más színház –
számára nagy vállalkozás mind a
sokrétű tartalom,
mind a szereplők nagy számát tekintve a Régimódi
történet színre vitele. A József Attila
Színház nagyszerűen megoldotta a
feladatot minden téren – rendezés,
díszletezés és természetesen a
színészek
részéről.
A Régimódi
történet Szabó Magda
egyik legismertebb műve, és nem csak
családtörténet – van benne bőven az is, de
történelmi szemlélet, tehetség
kibontakozása, felszínre törése és
megfelelő
nevelés hiányában tévútra
kerülése, boldogságkeresés, nők helyzete,
elavult
szokások, nevelési elvek mind-mind helyet kaptak az
előadásban is.
A fordulatokban is
bővelkedő előadásból itt csak egy-egy epizódot
lehetne kiragadni. Ilyen a sánta
Gizella (Kovalik Ágnes) kiállása
Lenkéék válása mellett, hiszen ő
valóban szereti Majthényi Bélát (Blazsovszky
Ákos); fontos Lenke (Jablonczay
Lenke – Kónya Merlin Renáta)
csendes
megjegyzése, nem tehet arról, hogy teste nem képes
elfogadni ezt a férfit (frigiditás-téma);
vagy hogy az ifj. Hoffmann (ifjabb Hoffmann József – Lábodi Ádám) nem mer kiállni
Lenke mellett, félti az örökséget
(apja, idősebb Hoffer – Ujréti
László).
Természetesen
abszolút
főszereplő Rickl Mária (Molnár Zsuzsanna),
Lenke nagyanyja, aki csaknem folytonosan színpadon van; az egyik
oldalról túl
kemény asszony, nyilván kényszerűségből
– hiszen volt ő szerelmes, de mennyire,
ahogyan olykor utal erre –, hol szinte titokban ellágyul,
de ezt is nagyon
leplezi, pl. amikor kifejezetten elküldi Lenkét, hogy
független lehessen válása
után a városban. Lehet, hogy „csak”
kalmár-lány (vagyonos debreceni
kereskedőcsalád lánya), de a nagyos okos
„fajtából” női-férfi sors terén
is,
azonnal megsejti Lenke jövőjét az új
állásban, a városban. Emellett eredendően
taníttatta,
amennyire tőle telt. Lenke azonban igen hangsúlyosan mondja el
saját nevelési
elveit, ugyanakkor végül is hálás
Máriának.
Az
apácafőnöknő (Stillmungus Mária Margit)
hozzá
hasonlítva lágy, pedig mást várnánk
tőle. Korlátait azonban nem lépheti át. Szerinte
Lenke csak akkor lesz szabad, ha apáca lesz, ezen a
világon belül azonban kibontakozhat
akár írói-költői, akár zenei
téren. Annyira azonban mégsem ismeri Lenkét, hogy
a lány ezt nem vállalná, ez nem az ő útja.
Rickl Mária egy
dologban
alapvetően téved: fia, Kálmánka (Fekete
Gábor) iránti rajongása teljesen
tévútra viszi, hiába látja
Kálmánka
tehetségét a versírás terén,
mégis el tudja képzelni, hogy fia sikerrel elvégzi
a gráci, később legalább a budapesti Műegyetemet.
Emellett leendő menyét (Gacsáry
Emma – Kónya Merlin Renáta)
erkölcsileg megveti amiatt az egy bizonyos éjszaka miatt,
aminek gyümölcsét,
Lenkét is folytonosan megszégyeníti anyja
„bűne” miatt. Igaz, ha teheti, akkor
a többi gyerekét is leszólja, bírálja.
Sőt, tulajdonképpen mindenkit. A cseléd
pedig cseléd, az ő cselédje (Klári, mindenes
cseléd – Szabó Gabi), csak amikor
elmegy, kérdezi meg, szerette-e őt, vagy
szereti-e Gizellát, ahova elmegy. De Klári miért
is szerette volna a fösvény,
rideg asszonyt? Igaz, Gizellát sem szereti.
Bármennyire is
szinte
gyűlöli a férfiakat Mária, nem hisz már a
szerelemben, és részben érthető módon
csak a nehézségeket látja az életből, a
fiatalok, lányai, unokája mégis a
házasság, a szerelem mellett vannak; bár az is
igaz, hogy abban a korban (1900-as
évek eleje) ez volt a leginkább járható
út egy (nem teljesen szegény) lány
számára. Máriának pedig
nyilvánvalóan nagy tehetsége volt a
pénzügyek, kereskedelem
terén, de ezt csak azt követően tehette, miután
férje (Jablonczay Kálmán – Nemcsák
Károly) elherdálta a vagyon jó
részét, akit emiatt és más viselt dolgok
miatt is kitiltott a házból, és
fizetésért ő adott munkát neki. Ez
megalázó volt abban az időben még
különösen,
de Máriát eredendő fösvénysége miatt
sem szerethették.
Kálmán
egyetlen
esetben mégiscsak kiállt férji jogai mellett:
Kálmánka esküvőjét megtartatta a
teherbe esett lánnyal, nem utolsósorban azért,
mert saját unokájukról volt szó;
emellett ő tudatában volt a másik család, a
Gacsáryak társadalmi és anyagi helyzetének.
Azt azonban nem gondolta, feleségével ellentétben,
hogy a fia néhány év alatt
mindent elherdál, felesége, Emma pedig asszisztál
ehhez.
A négyéves
Kislenke (Tournecuillert Lili/Mogyoró Virág)
éppen
ezért is kerül hozzájuk: ezzel megszűnik az
„ok”, ami miatt szülei pénzt kérnek
tőlük folytonosan. Mária keménységét
mutatja azonban, hogy nem is állt
szándékában visszaadni a kislányt
szüleinek, amit persze nem közölt akkor.
Sok dologról nem
kaphatunk
információt, hiszen az már végképp
szétfeszítette volna az előadás kereteit.
Így
pl. nem ismerjük meg Margit (Kulcsár
Viktória) sorsának alakulását, vagy
Kálmánkáék későbbi
életét. Az viszont mellbevágó,
amikor 14 év után jelenik meg
„Kálmánka” apja temetésén,
és Lenke őt joggal
csak egy idegen úrnak, férfivendégnek
látja, akivel nincs mit beszélnie. 14 év
után hogyan is tekinthetne Lenke apjaként
Kálmánra?
Nagyon érdekes
és
jellemző, ahogyan Mária „társalog” a
lányaival, miféle lealacsonyító jelzőkkel
illeti őket, ennek nyomán meg a lányai is Lenkét.
Az apa, Kálmán nagyon is jól
látja, hogy Gizella jelleme (és esze) folytán
kiemelkedik közülük, később meg
természetesen Lenke, ha másképpen is: az
agyondresszírozott, folytonosan
megalázott (szeretetből vagy sem, az itt egyre megy) lány
csak a legvégső
esetben áll ki saját magáért, akkor viszont
egyértelműen és igazán (válása,
álláskeresése a főnöknőnél).
A történet
mélyén
azonban, megfogalmazatlanul ott húzódik a
tanulság, vagy akár következmény:
Mária lányai mind önállóakká
váltak, Gizella szerelemből férjhez megy, Lenke is
saját célját követi mind
állása, mind később Szabó Elekkel
kötött házassága
terén. A férfinak itt még csak a neve hangzik el.
A díszlet
egyszerű, a kő-jellegű,
faragott lábú hosszú asztal a szintén
faragott lábú padokkal és ülőkékkel,
amiket talán csak a bál idejére kell
eltávolítani. A háttér-függöny
színének
változásai kellő hangulatot biztosítanak az egyes
jeleneteknek. Díszlettervező: Horesnyi
Balázs.
A korabeli jelmezek
nagyon jók, kirívó kis Lenke
megérkezésekor a kislány kokott-ruhája,
ahogyan
Gizella megjegyzi; ez önmagában mutatja az eredetileg
jólnevelt, úri lány, Emma
megváltozását, Mária jól
érzékelte azonnal Emma jellemét. A női
öltözékek dekoratívak
a fiatal lányokon, és igen hangsúlyosan komorak,
szinte ünnepélyesek a két idősebb
hölgyön (Mária, ill. Emma nagyanyja – Fehér
Anna). A férfiaké különböző,
Kálmáné „falusias”,
Kálmánkáé laza, bohém.
Jelmeztervező: Papp Janó.
Két
részben, 3 órában
végig figyelnünk kell, nincs üresjárat, annyira
mozgalmas, hogy „muszáj nézni”.
Oldalt a zenészek (Gódor Erzsébet
és Ottlik Ádám) ülnek
kívül a színpadon,
egyikük, Ottlik bemondja, mikor hol vagyunk, hiszen olykor
éveket ugrik a
cselekmény. Mária a viszonylag fiatal nőből (felnőtt vagy
csaknem felnőtt gyerekei
vannak, Kálmánka még 18 év
körüli) korosabb, érettebb nővé
válik, talán
20, vagy valamivel még több év telik el. Lenke a 16
éves fiatal, megfélemlített
lányból válik céltudatos fiatal
nővé, amit szintén nem könnyű megmutatni.
Az előadás egy
óriási
állóképpel kezdődik, mint egy családi
tabló, később még két
állóképet
láthatunk. Számos mozzanat színesíti
még az előadást, természetesen ilyen a bál
(táncmester – Horváth Sebestyén
Sándor),
máskor is sok mozgás – Kálmánka
és a szobalány (Anett – Horváth
Csenge) „évődése” a
szállodában –, vagy több fiatal ad
egyszerre szerenádot Lenkének a bál után.
További szereplők:
Charitas nővér – Auksz Éva,
Aloysia
nővér – Jónás Andrea,
Apátplébános – Kiss Gábor,
Dudek Ferdinánd – Újvári
Zoltán, Orvos – Chajnóczki
Balázs, Koporsós – Botár
Endre, Stenzinger – Sinka Edina e.h.,
Lórika – Nagy Ferenc Levente e.h.,
Ács Lajos – Horváth Barnabás
Béla e.h., Bartók Bella
– Kucskár Kamilla e.h., Gerecz – Varga Levente János e.h., Halmi – Brunczlik Péter.
Dramaturg:
Szokolay Brigitta, zenei vezető: Kéménczy
Antal, koreográfus: Horváth
Ádám.
Rendezőasszisztens: Németh Dóra.
Rendezte: Hargitai
Iván.
Bemutató: 2022.
december 10.
Megtekintett
előadás: 2022. december 7.
Budapest, 2022. december
8.
Györgypál
Katalin
