Turgenyev legtöbbet
játszott
színművét keletkezésekor (1850) a cenzúra
nem engedte még könyvként sem
megjelenni, mivel lealacsonyító módon mutatta be
az orosz földbirtokos réteget,
alakjukat becsületsértő módon, vagy
kifigurázva ábrázolta. Az író ezek
után
elköltözött Franciaországba, sikereit is ott
aratta, és az Egy hónap falun csak
1879-ben került színpadra Oroszországban. A
színdarabot itthon Elbert János
fordításában láthatjuk.
A színmű
– korát megelőzve – a
lélektani darabok sorát indítja el a 19.
században. A szerelmi kapcsolatok
bonyolultságát – főként nőknél
– olyan pontossággal ábrázolja, hogy
százhetven
évvel később még mindig
lélegzetvisszafojtva nézzük a
fellángoló szerelem, a
féltékenység, az elterelés,
hazudozás, érzelmi bosszú elemeit, amelyek ma is
elevenen élnek érzelmi kapcsolatainkban.
Mészáros
Tibor rendezésében
a színpadi háttérként
szolgáló liget színei illusztrálják
a
színpadon történő eseményeket. A
zöld-sárga-barna változásai, a hozzá
kapcsolódó természeti hangok
illusztrálják a szereplők érzelmeit. A sok őszt
idéző levél jelenléte erősen hajaz a
Csehov-darabok gyakori díszletére, és a
történet amúgy is a Csehov-színdarabokat
juttatja eszünkbe [egy parafrázissal
azt is mondhatnánk, hogy Csehov Turgenyev
lelkivilágából lépett elő]. A
díszlet
bútor elemei szinte feleslegesek, akár ott sem
lennének. Jelentősége csak az üres
tükörnek, illetve a kellékként
funkcionáló papírsárkánynak van
(díszlet- és
jelmez: Ondraschek Péter).
A
történet is csehovi vonásokat
mutat. Natalja, az ostoba, nevetséges Iszlajev
földesúr felesége beleszeret a
fiatal tanítóba, Beljajevbe. A család
barátja, Rakityin viszont Nataljába
szerelmes, látványosan udvarol is neki, az asszony
játéknak vélve az udvarlást,
próbálja hárítani. Ezt a
társaság észre is veszi, Iszlajev anyja tohonya
fiát
cselekvésre szólítja fel, hisz mindezt az
önérzet nem tűrheti. Natalja –
érzelmeit titkolandó - nyilvánvaló
vetélytársát, a nevelt lány
Verocskát ki
akarja házasítani. Meg is jelenik Bolsincov
kérőként, rettenetesen komikus
figura, talán még nagyapja is lehetne a fiatal
Verocskának. A két nő jót nevet
e házasság létrejöttének távoli
gondolatán is, annyira képtelennek tűnik.
Csakhogy kiderül, Verocska Beljajevbe szerelmes, s talán
nem viszonzatlanul.
Natalja tetemre hívja a tanítót, árulja el,
van-e valami köztük. A férfi tagad,
és elutazását jelenti be. Na, ekkor kezdődik az
igazi harc a fiatal tanító
szerelméért. Rakityin megsértődik a
mellőzésért, Natalja bevallja, hogy
szerelmes, Verocska pedig rájön, hogy nevelőanyja csak
azért akarja férjhez
adni Bolsincovhoz, hogy megakadályozza a tanító
és az ő egymásra találását.
Beljajev búcsú nélkül elutazik, hiszen a
lány, akit szeret, hozzámegy az öreg
tatushoz elkeseredésében.
Mondhatnánk,
hogy ilyen szomorú
szerelmi kapcsolatok hálózták be a korabeli orosz
társadalmat, ha a dolgok nem
így működnének mind a mai napig hol
szerényebb, hol drasztikusabb változatban.
Efféle kapcsolatok léteznek a közelünkben is.
Turgenyev a jól felépített
cselekményben a szerelemre éhes női lélek
alakoskodását ábrázolta
kiválóan, és
a férj vakságát tette nevetségessé,
aki sem a gazdaságát nem vezeti jól, sem
feleségét nem tudja megbecsülni (a
cselédlánnyal kavarnak titokban), amolyan
igazi „felesleges ember”, az orosz irodalom legtöbbet
ábrázolt karaktere.
Spigelszkij orvos figurája is ellenszenves módon
nyilvánul meg, leendő
feleségét semmire sem becsüli, szolgaként
tartja majd otthon. Kiábrándító a
kártyázó társaság, az anyós
süket, visít, mint egy malac, amikor valakihez
beszél. Szinte mindenki csal a játékban. A
fiatalok pedig pórul járnak, esélyük
sincs arra, hogy valaha egy pár legyen belőlük.
A
színészi játék a rendezői
koncepciónak alárendelt. Marcz Fruzsina
(Natalja) lelki zavarodottsága határozza meg az
előadás fővonalát. Minden
rezdülését, bizonytalan válaszát
értjük, és sajnáljuk. A Verocskát
játszó Kovács Gyopár igazi
érzelmi bomba, a
kellő időben robban, és elsüllyeszt maga körül
mindent. Koltai-Nagy Balázst teljes
visszafogottság jellemzi a fiatal tanító
kulcsszerepében. A lehető legkésőbb
derül ki: tényleg szereti Verát.
Hálátlan Rakityinnak, a visszautasított
udvarlónak szerepe, Ruszina Szabolcs ezt
kellő önuralommal formálja meg. Hálás szerep
viszont a kiállhatatlan, süket
anyósé, akit Csapó Virág
remekül ad
elő, Sipos Imre igen szórakoztató
Spigelszkij orvosként, főként, amikor
kiábrándító udvarlásával
meghódítja a
férjhez menni nagyon akaró Lizavetát (Magyar
Éva). További szereplők: Sirkó
László
(Bolsincov), Fazakas Géza (Iszlajev), Venczli Zóra (Kátya), Lakatos
Máté (házitanító),
Koller Krisztián (inas), Varga Áron
(Kolja).
A
rendezés minden apróságra ügyel.
Szellemes az üres tükörrel való
játék, a két nő belenéz egymással
szemben, és
ugyanazt mondják a tükörben látottakról,
Bolsincov a szemünk láttára igazítja
csizmájában a kapcát, Beljajev
búcsúlevelét a házba befalazva olvassa fel,
és
még jó pár ironikus jelenet,
kiszólás, egyértelmű jelzés
szobalány és földesúr
közötti néma játékról. Filmes
eszközként a függönyre vetítve kerül
fel a darab
szerzője, címe, a szünet és a
„vége” felirat is cakkos keretbe téve. A zene
mindig a kellő időben és hangulatban szólal meg, hol
énekkel, hol gitáron
kísérve a jelenetet (zene: Drucker
Péter).
Rendezőasszisztens: Frigyesi Tünde. A
hatás nem marad el, a játék fergeteges
iróniája minden nézőt megkacagtat.
Bemutató:
2022. november 25.
Megtekintett
előadás: 2022. november 29.
Budapest,
2022. december 1.
Megjelent a Kláris 23/3. számában.
Földesdy Gabriella
