Mit
nevezhetünk
kalandnak? Utazást, történést,
boldogságot… túl sok mindent. Márai
Sándor
színművében sem dönthetjük el. Kaland
maga az élet is…
De a boldogság is
sokféle lehet. (Tételezzük fel, hogy létezik,
nem csupán következmény, múló
érzés
stb.) Boldogság lehet egyetlen embernek élni, pontosabban
egyetlen ember iránt
érzett szerelemnek, de lehet az emberiség
egészének is tudományos munka,
kutatás végzésével, lemondva az
egyéni boldogságról. (A kettő együtt
valóban
lehetetlen?)
Minderre egyetlen nap
történéseiből választ adni nyilván
lehetetlen, kérdéseket feltenni annál
inkább.
Előttünk van
Kádár
Péter orvostanár (Quintus Konrád),
pályája csúcsán, elégedetten:
éppen aznap adtak kezébe egy új klinikát,
az ünnepségen még a miniszter úr is
ott volt, mint kiderül, és persze fiatal felesége is
mellette – Anna (Kovalik Ágnes),
legalábbis fizikailag. Anna
lélekben már régen messze járt. Ez
azonban nem igazán tűnt fel az őt imádó
férjnek, az sem, hogy felesége hónapok
óta egyre betegebb.
Anna betegsége
ugyanígy nem tűnt fel másik
imádójának, a kissé határozatlan
tanársegéd Zoltán
doktornak sem (Lábodi Ádám), aki
őrlődik a professzor úr iránt
érzett lojalitása és Anna iránt
érzett szerelme között, akivel éppen
szökni
készülnek másnap. Tisztességesen: majd csak
akkor költöznek össze, élnek
együtt, ha Anna már elvált férjétől,
és Zoltán doktor (keresztneve nincs is)
feleségül veszi. Zoltán doktornak a napok, hetek,
sőt hónapok óta való
titkolózása a professzor és a nála 7
évvel idősebb Dr. Pálos Eszter orvosnő,
korábbi szerelme előtt (Pikali Gerda)
belefér a tisztességbe. A
doktornő már hetek óta érzi Zoltán doktor
megváltozott viselkedését, de
magyarázatot nem kap rá.
Az orvostanár
Kádár
maga is őrlődik: valamikor az emberiség számára
végeztek kutatómunkát
évfolyamtársával,
Dr. Szekeressel (Újvári Zoltán),
aki az eltelt 25 évből 20 évet
csak a kutatásnak szentelt szegényesen, nehéz
körülmények között valahol
vidéken, miután csalódott
feleségében… és természetesen
éppen most jelenik meg
meglátogatni régi barátját, amikor az a
csúcson van, hátha folytathatják
megkezdett munkájukat. Kétszer találkoznak: első
találkozásnál Kádár doktor
még
nem tud semmit felesége tervéről (?),
betegségéről, ekkor úgy gondolja, neki
van igaza, a gyógyítás, a klinika, a
jólét (természetesen a II.
világháború
előtt játszódik, más
egészségügyi környezetben) adja meg
számára a boldogságot,
hogy segítsen embereken, és megadja
feleségének mindazt, amire szerinte Annának
szüksége van. Később kiderül, hogy ezt csak ő
gondolta így, Annának figyelemre,
másféle szeretetre lett volna szüksége. Anna
távozása után – egy röpke
öngyilkossági elgondolás után -- azonban
visszatér a kutatómunkához, mint
Szekeres tette, aki másodszor is eljön hozzá, a
pályaudvarról visszafordulva.
Kádár Péter akkor már a másiknak ad
igazat.
Zoltán dr.
élete sem
lesz felhőtlen. Kádár Péter csak azért
kezdi megvizsgálni a feleségét
„orvosilag”,
mert kiderül, Zoltán már megvizsgálta,
és altatókat írt fel neki. Kádár a
röntgen alapján is azonnal látja, hogy
felesége menthetetlen. Természetesen,
tapasztalt orvosként nem mutat érzelmet, szeme sem
rebben, a nőnek nem szól
semmit. Ha addig Zoltán azért ment volna el, mert Anna
miatt úgy érezte, nem
tehet mást, most már a professzor parancsára
utazik nem is külön, hanem az asszonnyal,
hamarosan már csak ápolni… mert
Kádár Péter elengedi a feleségét, ha
itt már
boldogtalan, és menni, utazni akar. Hiszen ő már előző
naptól fogva tudta, hogy
Anna el akar utazni, véletlenül ő vette át az
asszony útlevelét és vonatjegyét.
De elhangzik egy, a felszínen nem túl hangsúlyos
mondata, amit Zoltánnak mond
később a professzor: nem akarja látni a
feleségét betegen, halálos ágyán,
csak
így, és utoljára, amikor Anna még
közel egészségesnek látszik. Halálos
ágyán tehát
lássa majd csak Zoltán. Minden költséget a
professzor fizet majd,
természetesen. Ő már örökre
elbúcsúzott Annától. (Vagy az
ábrándképtől, akiről
azt hitte, hogy szereti – ezt már csak én teszem
hozzá.)
Itt marad tehát
magányosan az orvosnő, aki csak a munkával,
gyógyítással.nem érzi teljesnek az
életét. És itt marad az Asszisztens(nő) is (Molnár
Zsuzsanna),
akit kielégít a csak-munka – igaz, ő már
jóval idősebb, mint dr. Pálos Eszter…
ő szereti ezt az életet. (Számára talán ez
lehet a kaland.)
Sok
feszültség kerül
felszínre az előadásban. Az egyik ilyen szál,
amíg lassan világossá válik a
professzor számára Anna és Zoltán
kapcsolata (amely csak plátói), a másik
szál
természetesen Szekeres és Kádár
nézeteinek, világlátásának,
céljainak ütközése.
Pici humort
(fricskát?)
is találunk: az Újságíró (Zöld
Csaba), aki a sokadik cikket
akarja megírni az orvostanárról, éppen azt
a Szekeres doktort keresi Kádár
múltjából, akivel fél órán
át együtt várakozott Kádárra.
Folytatása ennek nem
lesz.
Kétségkívül
kamaradarab,
jó helyen van a Stúdióban, bár kevés
számú közönség láthatja
egyszerre. Ezen
azonban sok előadás megtartása segíthet.
Szcenikus: Derdák
Roland. A színen végig a professzor
rendelőjében vagyunk, elöl középen
egy fehér lepedővel letakart vizsgálóágy,
egyik oldalon a rendelőben szokásos
kartotékszekrény, íróasztal
villanyírógéppel, háttérben a
röntgengép hatalmas
kivetítővel; másik oldalon ajtó, székek.
Mivel a játszótér a nézőtér előtt
teljes szélességű, nehéz díszletezni.
Jelmeztervező: Bozóki
Mara, elegáns és orvosi
öltözékek váltakoznak az előadás menete
szerint,
mértékkel.
Dramaturg: Szokolai
Brigitta, videótervező: Maruscsák Dávid.
Rendezőasszisztens: Czipó
Gabriella. Rendező: Kiss Csaba.
Az egyik legnehezebb
jelenet talán éppen a zárójelenet:
Kádárnak, orvosi kötelességét
teljesítendő,
kórlapot kell felvetetnie az asszisztensnővel
Annáról, mint bármelyik más
betegről, későbbre… A betegnek nem fáj semmije,
köhög, 6 hónapja rosszul
alszik, lefogyott, kedvetlen. A végső diagnózist nem
mondja ki hangosan, de
látjuk, három betűt ír le az asszisztensnő az
írógépen, talán az akkor
rettegett és ma is még sok esetben
gyógyíthatatlan tbc-ét...
„Jó”
megoldást pedig
felesleges keresnünk. Az életben sincs mindig jó
megoldás.
Bemutató
előadás: 2022. október 7.
Megtekintett
előadás: 2022. november 19.
Budapest, 2022. november
21.
Megjelent a Kláris 23/3. számában.
Györgypál Katalin
