Burleszk
és tragédia egy felvonásban
1959-ből, Hubay Miklóstól. A műfaji
megjelölés kissé furcsának tűnik, mert a
történet egy fikció a 19. század
közepéről, de sem kacagtató gúnydarabnak, sem
valódi tragédiának nem mondható.
Kitalált életkép a nagy francia zeneszerző
öregkorából, kb. száz évvel
későbbi
szemmel nézve a figurákat. Akár Márai
Sándor is írhatta volna, mert hasonlót ő
is írt Vendégjáték
Bolzanóban címmel
előbb regényként, majd színpadra
átdolgozva. A recept ugyanaz: egy híres férfi
a középpontban, aki egy különleges nőbe
szerelmes, ám vágya beteljesületlen
marad. A látszat egész mást mutat, mint amit a
valóság produkál. Márainál
Casanova, Hubaynál Hector Berlioz a kiszemelt híres hős.
A
történet 1864 szeptemberében egyetlen
este és egyetlen polgári (szalonban)
játszódik valahol, Lyon városában.
Özvegy
Fornier asszony, született Duboeuf Estella
szobalányával van otthon, és lányát,
vejét, lányunokáját várja. Ők
koncerten vannak, ahol Berlioz ad hangversenyt,
Estella saját jegyét átadta unokája
udvarlójának. Negyvennyolc évvel ezelőtt az
asszony, akkor még lányként találkozott
Hectorral, aki néhány évvel fiatalabb
nála. Az emlék a nagyapa présházába
vezet, de Estella már nem is emlékezik erre
a találkozásra, mindenesetre nem kívánja
látni a híressé vált zeneszerzőt. A
dolgok másként alakulnak, a család
hazaérkezik, majd az ablak alatt fáklyászene
szólal meg, a zenészek élén Berlioz
vezényel. Levelet intéz a ház
úrnőjéhez,
találkozni akar vele, ha nem, a Rhone folyóba öli
magát.
A
dramaturgia szabályai szerint lassan
eltűnnek a mellékszereplők a színről, a két
főszereplő négyszemközt eleveníti
fel a negyvennyolc évvel ezelőtt történteket.
Berlioz szenvedélyesen vall
szerelmet, és kéri Estellát, hogy most
öregségükre végre legyenek
egymáséi, ha
fiatalon nem lehettek. Elhárultak az akadályok, Estella
húsz éve özvegy, két
gyermeke felnőtt. Az asszony hallani sem akar ilyesmiről, előbb
özvegységének
ápolására hivatkozik, majd a
korkülönbségre, arra, hogy a világ
nevetségesnek
találná, hogy öregen találtak
egymásra. A kifogások hatástalanok, sőt,
még a
férfi tűzbe tett keze is hatástalan, bár Estella
szakszerűen kezeli és beköti a
sebet. A hatás akkor jön, amikor a férfi felfedi az
asszony titkát, azt, hogy
Estella ott a présházban valaki mást szeretett
akkor, és a kamasz Hectorra
ügyet sem vetett, ahogy most sem akarja, hogy jól
beszabályozott életét
megváltoztassa. Lelkileg azonban megrendül attól,
hogy a titok kezdettől fogva
nem titok, hiszen ennyi idő után itt van valaki, aki mindent
tud. A feltépett
seb kicsit „vérezni kezd”, majd ismét beheged.
Az
egyfelvonásost Rátóti Zoltán
rendezte, hagyományos enteriőrt kialakítva a
Kaszás
Attila Terem pici színpadán. Minden berendezési
tárgy a helyén van, korabeli
kellékekkel, kandallóban illúziót keltő
tűzzel (díszlet: Székely László).
Ugyancsak szépek és decensek a korabelinek tűnő
jelmezek, messziről valódiaknak tűnnek, a színek is
összhangban vannak (tervező: Tordai Hajnal).
Berlioz ismert
műveiből csak a Fantasztikus szimfónia legjellegzetesebb
részét (Dies irae) lehetett felismerni, a
többi
zenei betét Verebes Ernő érdeme.
Hubay
darabja nemcsak Berlioz reménytelen
utolsó szerelméről szól, sok minden
másról is. Szól a konvenciók
szükséges
levetkőzéséről, arról, hogy az idős nő
kifelé tartja a büszkeségét, de nagyon
is szereti, ha imádják, istenítik,
szenvedélyesen halmozzák el szeretettel.
Arról is szól, hogy sohasem késő ezt
megélni, az érzés kimutatása nem
szégyen,
inkább bátorság. Minél többet kapunk,
átélünk az életben, annál gazdagabbak
leszünk. Berlioz meg akarta szöktetni Estellát,
és feleségül venni. Nem
sikerült, mégis milyen fantasztikus volt kettejük
emlékezése a félévszázaddal
korábbi eseményekre.
Két
óriásszerep tölti ki az egyfelvonásost. Blaskó Péter egy vagány
Berliozt
játszik (ellentétben Sinkovits Imrével, aki
korábban egy elegáns, nagyvilági
figurát alakított). Hangjának tónusa az
egeket ostromolja, mozgása korát
meghaladóan fiatalos, fürge. Sziporkázik, igazi
jutalomjáték ez neki.
Estellaként Udvaros Dorottya
jeleskedik, aki az utóbbi időben mintha
szándékosan visszafogott lenne az
általa játszott szerepekben (ld. Az
ajtó
Emerenc figurája). Méla, olykor csodálkozó,
vagy sértett arckifejezéssel jelzi,
mit érez. A hangja mindig csendes, letisztult, de mindig
természetes, valódi,
nem pózol, nem affektál (ő is egész más,
mint régen a Tolnai Klári által
játszott figura, aki egy sokkal élénkebb, akaratos
és méltatlankodó asszonyt
alakított. Hubay kifejezetten Tolnainak írta a darabot,
aki erotikus, vonzó
szerepet kért az írótól).
A
mellékszereplők mindegyike külön
karaktert képvisel. Estella lánya Charlotte (Tóth
Auguszta) kiábrándítóan
hétköznapi nő, kihallgatja az
öregeket, most ébred rá, hogy milyen kevés
szerelmet kapott eddig életében, s
fellázad. Adolphe, a vő, (Tóth
László),
öntelt és hiú, parvenü a javából,
csak a karrier érdekli, na meg Berliozban is
csak az esetleges pénztermelő masinát látja (a
halála utáni jogdíjakra
gondolva). Loulou, a lányuk, Estella unokája (Csapó
Judit e. h.) pici szerepben is érezni lehet, hogy ő
inkább
hasonlít a nagymamához, mint sekélyes
anyjához. A szobalány (Ács Eszter)
a megírt szerepnél nagyobb
feladatot kap. A rendezés megfiatalította az eredetihez
képest (40-50
közöttiből 29 éves lett), és írtak
hozzá egy katona-szeretőt (Szabó
Sebestyén László), aki az
ezredkürtöt fújja a hadseregben
esténként, illetve
kulcsa van a házhoz, bármikor bejöhet a
szobalányhoz pásztorórára. Utóbbi
eseménnyel indít az előadás (dramaturg: Kulcsár
Edit). Ezzel a kis hamisítással, erotikus
kezdéssel mintha már előre
jeleznék, hogy valami hasonló megtörtént
már nagyon régen, nem éppen itt, ám a
házból valaki érintett lehet benne.
Mondhatnánk,
hogy áltörténelmi játékot
láttunk, egy halhatatlan francia zeneszerző romantikus
kitörését az eddig
elfojtott érzelmek kötelékéből. Mégis
inkább a sziporkázó intellektusú
írónak
szellemes, frappáns szalondarabját
élvezhettük másfél órán
át.
Rendezőasszisztens:
Herpai Rita.
Bemutató:
2022. szeptember 22. 09. 22.
Megtekintett
előadás: 2022. szeptember 20.
Budapest, 2022. szeptember 23.
Megjelent
a Kláris
23/1. számában.
Földesdy
Gabriella