Lucy
Kirkwood
darabjának első részében
kellemesen, de azért gyanús kapcsolatokat is sejtető
módon ismerjük meg a
szereplőket. Egy házaspár otthonában
váratlanul megjelenik egy régi barát és
munkatárs. A feleség van otthon, Hazel (Egri
Márta), aki nem repes az örömtől, amikor
meglátja a vendéget, Rose-t (Kiss Mari).
A beszélgetésük során több
régi és új probléma merül fel.
Hivatalosan 38 éve járt erre Rose, de már mi is
gyanítjuk, hogy az évek száma nem stimmel. Az is
kiderül, hogy ez a ház a férj,
Bill (Hegedűs D. Géza)
unokatestvéréé. Akkor költöztek ide,
amikor hatalmas víztömeg váratlanul
ráömlött a településre a tengerről,
és megrongálta a közelben levő
atomerőművet, ahol ők mind a hárman dolgoztak annak
idején mint atomerőmű
mérnökök. A megrongálódott erőműben
sugárzás szivárog, és ez a ház
kívül van a
tiltott zónán, míg a sajátjuk belülre
esik. Hazel okosan, nyugdíjasnak
megfelelően él. Jógázik,
egészségesen étkezik. Minden
szolgáltatás akadozik,
bizonyos mértékig takarékosságra
kényszerülnek. Rose vizet ad a fejfájós
Hazelnek, és láthatóan jól
tájékozódik egy olyan házban, ahol most van
először.
Hazel ebből tudja, hogy a gyanúja beigazolódott, nem 38
év telt el azóta,
amióta Rose erre járt. Azt is tudja, hogy Rose csak egy
ember miatt járhatott
titkon vissza, és az Bill, mindig szerelmes volt a
férjébe.
Megérkezik
Bill, aki a régi házuknál tölti a napjait,
gondozza a teheneiket, de a későbbi
beszélgetésben kiderül, hogy tehenek már
régen nincsenek, és Bill az
eltemetésükkel van elfoglalva. A darab eddig
tulajdonképpen egy régi szerelmi
háromszög történetéről szól.
Arról, hogy Rose nagyon szerette/szereti Billt,
évenként találkoztak ebben a házban, ahol
most vannak. Közben Hazelnek és
Billnek négy gyereke született. Rose-nak nem lett gyereke,
mert nem akart
mástól, csak Billtől, és persze férjhez sem
ment. Rose négy évvel ezelőtt
eltűnt Bill számára is, mert rákos lett- és
a kezelések kegyetlenül
megviselték.
Bill
látszatvidámsággal veszi körül a
két nőt, ki akarja békíteni őket, de Hazel nem
hajlik erre. Őt az érdekli, hogy miért tűnt most fel
Rose, mit akarhat. És már
minket, nézőket is roppantul érdekel ez. Hazel arra is
gondol, hogy talán most
már elveszi tőle Billt, és ezért az egész
darabban negatívan viszonyul
Rose-hoz. De ez nem valószínű, hiszen mindannyian –
a tettetett vidámság
ellenére – az élettől megviseltek. Hazelből a
mostani nélkülözés és a
sugárzás
hatásának ismerete szinte aszkétát
formált. Méltón akar élni a
hátralévő
időben. A sugárzás-ellenőrzővel Rose megméri
Billt, aki persze magáról már
régen tudja, hogy közeledik a vég. Rose élete
borzalmas volt, és most a rák
sorvasztja. Szó sem lehet itt új szerelemről!
Rose
végül elárulja tervét, ami csak az ő
ötlete, senki másé. Meg is indokolja,
végigmondja a hangos és szilárd tiltás,
tagadás ellenére. Valamikor ők hárman
az erőmű megalkotásánál voltak jelen, minden
részletét ismerik, mindenkinél
jobban. Most olyanok foglalkoznak az erőmű kényszerű,
végső leállításával, akik
fiatalok, és tudjuk, az életüket
kockáztatják, pedig vannak gyermekeik,
családjuk. Ők hárman már
végigélték az életüket, és
különböző okokból közel
jött hozzájuk a halál. Ha ők visszamennének
az erőműbe, akkor a fiatalokat el
lehetne küldeni, meg lehetne menteni őket, és az erőmű is
biztonságosabban
lenne lezárva, hiszen ők a létesítmény
hibáit is ismerik. Elmondja Rose, hogy
száz olyan emberrel beszélt, akik régen az
erőműben dolgoztak, és tizennyolcan
vállalkoztak arra, hogy társulnak,
vállalják az önkéntes munkát.
Egy
örökérvényű, könnyed, csipkelődő, de
azért karmolásokkal teli szerelmi
háromszög-történetből egy nagyon is időszerű
komoly probléma bontakozik ki: a
felelősség a jövőért, felelősség a
múltért. Azt már mindenki tudja, hogy az
elmúlt évtizedek során saját (vélt)
kényelmünkért mélyen beletúrtunk a
természet rendjébe, és egyáltalán
nem foglalkoztunk azzal, hogy milyen
következményekre számíthatunk.
Szándékosan használtam a
„beletúrtunk”
kifejezést az elfogadottabb „beavatkoztunk” helyett,
mert a beletúrtunk jobban kifejezi
meggondolatlanságunkat. Két út áll
előttünk. Az egyik, hogy beledugjuk a
fejünket a homokba és megvárjuk ebben az
állapotban, míg eltűnik a homok, és a
fejünk is. A másik lehet, hogy hiábavaló, de
méltóbb ember mivoltunkhoz.
Megpróbáljuk a felelősség
érzésével megkeresni a siker
reményében a jobbítás
lehetőségét. Erről a második útról
beszél Rose. Bill biztosan csatlakozik,
Hasel tiltakozik, de az ablakon keresztül Bill-lel együtt
nézzük, hogy a két nő
egymást átölelve várja a taxit, amely elviszi
mindhármukat az erőműbe.
A
darab nem vízió, nem egy, a jövőben esetleg
megtörténő eseményről szól, amit a
szerző talált ki. Tudjuk, hogy Japánban évekkel
ezelőtt történt atomerőmű
baleset hasonlóan zajlott le, és a
szivárgások megszüntetésében
szintén idősek
vettek részt. A három örökre
összekapcsolódó ember arra szolgál a
darabban,
hogy eltávolodjon a dokumentumjelleg
hidegségétől,
szikárságától. Hogy tudjuk, aki a
felelősség tudatától vezetve bemegy a
sérült
erőműbe, vagyis a biztos halálba mások
életét menteni, annak is van élete,
saját története, érzelmei, sikerei és
sikertelenségei, örömei, bánatai.
A
Rózsavölgyi Szalon kicsi színpadán, a
teát, kávét, limonádét
iszogató közönség
számára sikerült megint egy kiváló
kamaradarabot bemutatni. Rendezte: Ujj
Mészáros Károly filmrendező,
forgatókönyvíró; a Liza, a
rókatündér
a legismertebb filmje, ami eddig 14 díjat hozott el
különböző filmes
fórumokról. A nem szokásos történetek
foglalkoztatják, és ő maga is hasonlókat
ír, rendez. Ez a kamaradarab valószínűleg
különösségével ragadta meg. A
látványtervező Enyvvári Péter
jól
ismeri a kicsi színpadot, sok tapasztalatot sikerült
összegyűjteni az itteni
előadások berendezése során. Pici helyen egy
egész lakás úgy, hogy a három
felnőtt színész is elférjen. A jelmeztervezőnek (Kárpáti Enikő) most is, máskor is az
a feladata, hogy segítse a
nézőket abban, hogy véleményt alkossanak a
szereplőkről, elfelejtve azt a
szólás, hogy nem a ruha teszi az embert. Most is
megállapíthattuk, hogy bizony
a ruha árulkodik, jellemzi a tulajdonosát. Hazel
szigorú, drapp és Rose hanyag
nadrágja az övvel, bakancsa stb. megvilágítja
a két nő különbségét. Ehhez
társult még Bill elhasznált munkaruhája.
Nem
látunk gyerekeket a színpadon, de minden percben
tudatják velünk, hogy értük
van minden. A szerelem szüli őket, vagy gátolja a
születésüket. Övék a jövő. Ha
eddig nem is tettük, de most már tudnunk kell, hogy amikor
a jövőért
felelősséget érzünk, akkor a gyerekek
életét akarjuk biztosítani. Amikor mind a
hárman elindulnak az erőműbe, akkor már nem csak egy
gyerekért teszik ezt,
hanem mind azokért, akik ezután fognak megszületni.
Bemutató:
2022. március 31.
Budapest,
2022. június 18.
Tóth Attiláné
