Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

GYEREKEK

Rózsavölgyi Szalon

Lucy Kirkwood darabjának első részében kellemesen, de azért gyanús kapcsolatokat is sejtető módon ismerjük meg a szereplőket. Egy házaspár otthonában váratlanul megjelenik egy régi barát és munkatárs. A feleség van otthon, Hazel (Egri Márta), aki nem repes az örömtől, amikor meglátja a vendéget, Rose-t (Kiss Mari). A beszélgetésük során több régi és új probléma merül fel. Hivatalosan 38 éve járt erre Rose, de már mi is gyanítjuk, hogy az évek száma nem stimmel. Az is kiderül, hogy ez a ház a férj, Bill (Hegedűs D. Géza) unokatestvéréé. Akkor költöztek ide, amikor hatalmas víztömeg váratlanul ráömlött a településre a tengerről, és megrongálta a közelben levő atomerőművet, ahol ők mind a hárman dolgoztak annak idején mint atomerőmű mérnökök. A megrongálódott erőműben sugárzás szivárog, és ez a ház kívül van a tiltott zónán, míg a sajátjuk belülre esik. Hazel okosan, nyugdíjasnak megfelelően él. Jógázik, egészségesen étkezik. Minden szolgáltatás akadozik, bizonyos mértékig takarékosságra kényszerülnek. Rose vizet ad a fejfájós Hazelnek, és láthatóan jól tájékozódik egy olyan házban, ahol most van először. Hazel ebből tudja, hogy a gyanúja beigazolódott, nem 38 év telt el azóta, amióta Rose erre járt. Azt is tudja, hogy Rose csak egy ember miatt járhatott titkon vissza, és az Bill, mindig szerelmes volt a férjébe.

Megérkezik Bill, aki a régi házuknál tölti a napjait, gondozza a teheneiket, de a későbbi beszélgetésben kiderül, hogy tehenek már régen nincsenek, és Bill az eltemetésükkel van elfoglalva. A darab eddig tulajdonképpen egy régi szerelmi háromszög történetéről szól. Arról, hogy Rose nagyon szerette/szereti Billt, évenként találkoztak ebben a házban, ahol most vannak. Közben Hazelnek és Billnek négy gyereke született. Rose-nak nem lett gyereke, mert nem akart mástól, csak Billtől, és persze férjhez sem ment. Rose négy évvel ezelőtt eltűnt Bill számára is, mert rákos lett- és a kezelések kegyetlenül megviselték.

Bill látszatvidámsággal veszi körül a két nőt, ki akarja békíteni őket, de Hazel nem hajlik erre. Őt az érdekli, hogy miért tűnt most fel Rose, mit akarhat. És már minket, nézőket is roppantul érdekel ez. Hazel arra is gondol, hogy talán most már elveszi tőle Billt, és ezért az egész darabban negatívan viszonyul Rose-hoz. De ez nem valószínű, hiszen mindannyian – a tettetett vidámság ellenére – az élettől megviseltek. Hazelből a mostani nélkülözés és a sugárzás hatásának ismerete szinte aszkétát formált. Méltón akar élni a hátralévő időben. A sugárzás-ellenőrzővel Rose megméri Billt, aki persze magáról már régen tudja, hogy közeledik a vég. Rose élete borzalmas volt, és most a rák sorvasztja. Szó sem lehet itt új szerelemről!

Rose végül elárulja tervét, ami csak az ő ötlete, senki másé. Meg is indokolja, végigmondja a hangos és szilárd tiltás, tagadás ellenére. Valamikor ők hárman az erőmű megalkotásánál voltak jelen, minden részletét ismerik, mindenkinél jobban. Most olyanok foglalkoznak az erőmű kényszerű, végső leállításával, akik fiatalok, és tudjuk, az életüket kockáztatják, pedig vannak gyermekeik, családjuk. Ők hárman már végigélték az életüket, és különböző okokból közel jött hozzájuk a halál. Ha ők visszamennének az erőműbe, akkor a fiatalokat el lehetne küldeni, meg lehetne menteni őket, és az erőmű is biztonságosabban lenne lezárva, hiszen ők a létesítmény hibáit is ismerik. Elmondja Rose, hogy száz olyan emberrel beszélt, akik régen az erőműben dolgoztak, és tizennyolcan vállalkoztak arra, hogy társulnak, vállalják az önkéntes munkát.

Egy örökérvényű, könnyed, csipkelődő, de azért karmolásokkal teli szerelmi háromszög-történetből egy nagyon is időszerű komoly probléma bontakozik ki: a felelősség a jövőért, felelősség a múltért. Azt már mindenki tudja, hogy az elmúlt évtizedek során saját (vélt) kényelmünkért mélyen beletúrtunk a természet rendjébe, és egyáltalán nem foglalkoztunk azzal, hogy milyen következményekre számíthatunk. Szándékosan használtam a „beletúrtunk” kifejezést az elfogadottabb „beavatkoztunk” helyett, mert a beletúrtunk jobban kifejezi meggondolatlanságunkat. Két út áll előttünk. Az egyik, hogy beledugjuk a fejünket a homokba és megvárjuk ebben az állapotban, míg eltűnik a homok, és a fejünk is. A másik lehet, hogy hiábavaló, de méltóbb ember mivoltunkhoz. Megpróbáljuk a felelősség érzésével megkeresni a siker reményében a jobbítás lehetőségét. Erről a második útról beszél Rose. Bill biztosan csatlakozik, Hasel tiltakozik, de az ablakon keresztül Bill-lel együtt nézzük, hogy a két nő egymást átölelve várja a taxit, amely elviszi mindhármukat az erőműbe.

A darab nem vízió, nem egy, a jövőben esetleg megtörténő eseményről szól, amit a szerző talált ki. Tudjuk, hogy Japánban évekkel ezelőtt történt atomerőmű baleset hasonlóan zajlott le, és a szivárgások megszüntetésében szintén idősek vettek részt. A három örökre összekapcsolódó ember arra szolgál a darabban, hogy eltávolodjon a dokumentumjelleg hidegségétől, szikárságától. Hogy tudjuk, aki a felelősség tudatától vezetve bemegy a sérült erőműbe, vagyis a biztos halálba mások életét menteni, annak is van élete, saját története, érzelmei, sikerei és sikertelenségei, örömei, bánatai.

A Rózsavölgyi Szalon kicsi színpadán, a teát, kávét, limonádét iszogató közönség számára sikerült megint egy kiváló kamaradarabot bemutatni. Rendezte: Ujj Mészáros Károly filmrendező, forgatókönyvíró; a Liza, a rókatündér a legismertebb filmje, ami eddig 14 díjat hozott el különböző filmes fórumokról. A nem szokásos történetek foglalkoztatják, és ő maga is hasonlókat ír, rendez. Ez a kamaradarab valószínűleg különösségével ragadta meg. A látványtervező Enyvvári Péter jól ismeri a kicsi színpadot, sok tapasztalatot sikerült összegyűjteni az itteni előadások berendezése során. Pici helyen egy egész lakás úgy, hogy a három felnőtt színész is elférjen. A jelmeztervezőnek (Kárpáti Enikő) most is, máskor is az a feladata, hogy segítse a nézőket abban, hogy véleményt alkossanak a szereplőkről, elfelejtve azt a szólás, hogy nem a ruha teszi az embert. Most is megállapíthattuk, hogy bizony a ruha árulkodik, jellemzi a tulajdonosát. Hazel szigorú, drapp és Rose hanyag nadrágja az övvel, bakancsa stb. megvilágítja a két nő különbségét. Ehhez társult még Bill elhasznált munkaruhája.

Nem látunk gyerekeket a színpadon, de minden percben tudatják velünk, hogy értük van minden. A szerelem szüli őket, vagy gátolja a születésüket. Övék a jövő. Ha eddig nem is tettük, de most már tudnunk kell, hogy amikor a jövőért felelősséget érzünk, akkor a gyerekek életét akarjuk biztosítani. Amikor mind a hárman elindulnak az erőműbe, akkor már nem csak egy gyerekért teszik ezt, hanem mind azokért, akik ezután fognak megszületni.

Bemutató: 2022. március 31.

Budapest, 2022. június 18.

Tóth Attiláné

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©