Petőfi egyetlen befejezett
drámáját ritkán
játsszák. Sok baj volt vele. 1846 elején
benyújtotta a Nemzeti Színházhoz, ahol
el is fogadták, ám Petőfi méltatlannak tartotta,
hogy bérletben akarják
játszani, ezért visszavonta. Akkoriban a bérleten
kívüli játszás volt
megtisztelő, ez járt a külföldi szerzőknek és
az előkelő magyaroknak. Petőfi
ez utóbbiakhoz akart tartozni. Életében már
nem adták elő, de 1847 elején Emich
Gusztávnál megjelent nyomtatásban. Az
irodalomtörténetek később sem voltak jó
véleménnyel a drámáról, így
1883-ban került először színpadra Kolozsváron,
E.
Kovács Gyula, a színház akkori
sztárszínészének rendezésében.
Műfaji
meghatározása kis magyarázatra
szorul. Bár cselekménye egyértelműen 1130
körül játszódik, történelmi
színdarabként nem jegyzik. Nevezték romantikus
bosszúdrámának, sőt e francia
bosszúdrámák paródiájának is,
de lírai tragédiának úgyszintén.
Bírálták saját
korában szabadosnak tűnő nyelvezetét, amely sehogy sem
illett az Árpád-házi
királyok korába. A Shakespeare ihletés jutott
legtöbbször a kritikusok eszébe,
elsősorban a Lear király bolondja és
Sülülü hasonlósága, vagy a Titus
Andronicus véres jelenetei (ezek elképesztően
kegyetlenek, ezért ezt a
tragédiát nem is játsszák a
színházak) és a Tigris
és hiéna „családon belüli”
leszámolásai kapcsán.
Színpadra
valószínűleg a Petőfi 200
emlékév rendezvénysorozata
keretében került, a rendező Pataki András újragondolt
változatában. A
színpadi játék nem realista
jellemfejlődésként tárul elénk, hanem
költői látomásként követik
egymást a
jelenetek ütős hangszerek élő
játékának kíséretében
(zeneszerző és előadó: Horváth
Kornél). A jeleneteket
Petőfi-versek választják el egymástól, a
díszlet egy fából ácsolt
vázszerkezet,
amely kitölti a színpad ürességét
(tervező: Pataki
András és Katona Imre).
A jelmezek nem a 12. századi
ruhaviseleteket tükrözik, inkább viselőjük
lelkivilágát, vagy társadalmi
hovatartozását mutatják egy régebbi, de nem
körülhatárolt magyar történeti
korszakban (jelmeztervező: Gyarmathy
Ágnes).
Petőfi
drámája a féktelen hatalomvágyról
szól. A törvénytelen Borics (Ferencz
Bálint) anyját gyűlöli, mert nem jogosult a
magyar trónra. Predszlávát (Csapó
Virág) férje, Kálmán király űzte
el magától, mert hűtlenségen kapta rajta, az
asszony ugyanolyan hatalomvágyó,
mint fia, Borics, mindketten azon mesterkednek, mint juthatnak a
törvényesen
uralkodó II. Vak Béla király (Fazakas
Géza) helyére. Fontosak a mellékszálak
is, Judit, Borics felesége (Horváth Alexandra)
megszökik Milutinnal,
Predszláva testőrével (Varga-Huszti
Máté),
valamint Ilona, Vak Béla felesége (Szabó
Dorottya), ő a valódi uralkodó, férje
fogyatéka miatt. Nem is tagadja meg
szláv gyökereit, megrendezi és végrehajtja az
aradi mészárlást, amikor
hatvannyolc magyar urat mészároltat le, akik
vélhetően vagy valósan is részt
vettek férje megvakításában. Ez
utóbbi vonal csak szőrmentén van jelen a
drámában, az elégedetlenkedő magyar urak
megöletése jelzésszerűen kerül
bemutatásra (Pál Attila,
Körtvélyessy Zsolt, Koller Krisztián, Lakatos Máté).
A
történeti források mostohán bánnak e
korszak hatalmi harcainak kellő részletezésével. A
történeti regények és drámák
szerzői ezért szabadon bánnak az események
hézagaival. Így kerülnek be Petőfi
bosszúra éhes figurái, hatalomvágyó
szereplői közé Sámson (Hegedűs
Zoltán), aki sem volt szeretőjére, sem tőle
született
fiaira nincs tekintettel, mindenkit gyűlöl, fiát, Sault (Orth Péter) megöli, majd Predszláva
végez vele. (E mellékszálat a
történetírás nem igazolja.)
Így
a dráma végére ketten maradnak: Borics,
a tigris, illetve Predszláva, a hiéna …
A
dráma politikai vonulata ismerős lehet
számunkra. A trónkeresők és trónra igyekvők
minden korban megjelennek, csak a
módszerek változnak. A hatalom megszerzése a
cél, és nem az ország sorsának
jobbra fordítása. Borics tehetségtelen, mint
Galícia fejedelme, sőt, szép,
fiatal feleségét sem képes megőrizni, de minderről
nem akar tudomást venni,
nagyratörő célok hevítik. Anyja női módon
próbál hatalomra törni, csak a
másokat eszközként való
kihasználás elégíti ki vágyait. A
gyilkos indulat nem
lanyhul, hiába érkezik el az ország viszonylagos
békébe, mindig lesznek olyan
elégedetlenek, akik a legjobb uralkodót is meg
akarják dönteni.
A
négy felvonásos drámát erősen
meghúzták,
„színesítő” jelenet alig maradt, ezért
tudják szünet nélkül, hetven percben
játszani. A színészeknek néhány
percnyi jelenetekben kell az általuk ábrázolt
figurát hitelesen megformálni. A leghívebb
alakítás e tekintetben Csapó Virág
Predszlávája. Gonosz lényét fizikuma is
segíti, és hitelesen tud ellágyulni,
amikor kisebbik fiával, Saullal találkozik. Ferencz
Bálint a negatív főhős, Borics
megformálója, jó alakítás,
bár halványabb,
mint ahogy ezt maga a szerep megkívánja. Jól
teljesített Horváth Alexandra
(Judit), finom, légies, törékeny, tizenhat
évesen már asszony, ám boldogtalan
szörnyeteg férje mellett. Szabó Dorottya (Ilona)
határozott királynét alakít,
Orth Péter (Saul) a született áldozat, már az
első jelenetben tudjuk, hogy a
hatalmi harcokat nem éli túl.
Koreográfus:
Demcsák Ottó, szcenika: Szabó
Csaba, rendezőasszisztens: Frigyesi
Tünde. Segédtervezők: Árva
Nóra, R. Székely László.
Bemutató
előadás: 2022. április 29.
Megtekintett
előadás: 2022. május 12.
Budapest,
2022. május 14.
Megjelent
a Kláris 22/6. számában
Földesdy Gabriella
