Üres
színpad, baloldalt fekete
zongora. A néma csendben és ürességben
megszólal Bartók Allegro
barbaro c.
zongoradarabja a háttérből, technikai
bejátszásként. Ez a zenemű
végigkíséri az
egész produkciót. Bartók-zene és a
hozzákapcsolt tánc, ez az egyórás
produkció
központi gondolata.
Hallva a
zenét és látva a hozzá
rendelt táncot, Wagner híres
megállapítása jutott eszembe, amit Beethoven VII.
szimfóniájának negyedik tételét
hallva mondott: a tánc apoteózisa. Ez
utóbbihoz nem láttam koreografált táncot,
ám
biztosan van ilyen. A Kaleidoszkóp Bartók-zenéihez
rendelt táncsorozat konzseniális alkotás, az
egyórás előadás nézője
számára
megszűnik a külvilág, mert benne él a zene keltette
tánc bűvöletében.
Négy
fiatalember állt össze, hogy ez
a színesen kavargó gyors változások sora
létrejöjjön. Az Idéző 1.84
kortárs néptánc társulatot ifj.
Zsuráfszky Zoltán (Magyar Állami Népi
Együttes) és Tókos Attila (Magyar
Nemzeti
Táncegyüttes) hozta létre, mindketten
szólisták, az év táncosa címet is
elnyerték külön-külön. Amilyen
különleges az együttes neve, éppoly
különleges a
produkció, amit előadnak. A zene és tánc tiszteleg
Bartók zsenije előtt.
Hozzájuk kapcsolódik Szabó Marcell
zongoraművész, aki világosban és
sötétben egyaránt végigzongorázza a
teljes
produkciót fejből, még akkor is, amikor három
társa kihúzza alóla a hangszert.
Negyedikként Kiss- Balbinát Ádám
népművész társul velük,
népzenész,
leginkább hegedül, ha kell, táncol is.
Fekete
szerelésben lépnek fel, de
nem egyforma az öltözetük. A zongorista
öltönyéhez fekete csokornyakkendőt
hord, a hegedűs fekete nadrágjához csak egy fekete
mellény társul. A két táncos
öltözéke tökéletes ellentéte
egymásnak: Zsuráfszky mellényt, inget, nyakkendőt
visel, Tókos váltogatja felső öltözetét,
előbb csak zakót hord, aztán meztelen
felsőtesttel táncol, végül fekete trikó
járul a fekete nadrághoz. Tókos zakója
és egy kalap vándorol hármuk között.
A kezdő-
és a befejező egy-két perc
közös. Ül a négy fiatalember támla
nélküli széken, szemben a
közönséggel,
szuggerálja az ott ülőket, próbál kapcsolatot
teremteni. Felállnak, meghajolnak
külön-külön, majd egyenként,
különböző meghajlásokban, változó
kéz- és
lábmozdulatokkal. Tapsolunk, de mindig újból
kezdődik a meghajlás, egyre
gyorsul, mintha nem akarnák abbahagyni. Ekkor már
mindenki nevet, a
bemutatkozásnak vége. Elfoglalják helyüket, a
zenészek zenélnek, a táncosok
táncolnak. Pazarul, különböző
táncstílusokban, a két táncos
többször egymás
tükörképeit táncolja el, de látunk
legényest több változatban,
népdal-illusztrációt, szemet
gyönyörködtető fergetegest.
Elhangzanak
klasszikus, zongorára írt művek, hegedű duók
és népzenék. Bartók zenéje
egyaránt neoklasszikus és népi, egyszerre
épít az európai zenei hagyományokra
és a magyar gyökerekre, és megújítja
azt sajátos hangvétellel. Tiszteli a
hagyományt és megújul. Nemzeti szellem és
újítás egyszerre van jelen
zenéjében,
így az nemcsak keveseknek, hanem sokaknak, mindenkinek
szól. Ehhez méltóan
alkották meg a létrehozók sajátságos
hangjukon az aktuális
néptánc-színházi
bemutatójukat egy felvonásban,
körüljárva a nagyvárosi létünk
és a magyar
hagyományos kultúra viszonyait.
Az
együttes
hitvallása egyértelmű: „Színpadi
perspektívánk a magyar hagyomány
aktualizálása: a jövőbe lépni és a
múltat felemelni.” Ennek jegyében telt
el a lélekemelő előadás, amelynek végén
ismét szemben ült velünk a négy
fiatalember, hogy elbúcsúzzon. Felállnak,
meghajolnak, leülnek, meghajolnak,
ismét felállnak, majd különböző
formációkban köszönik meg a szűnni nem
akaró
tapsot.
Emlékezetes
egy óra
volt. Technikus és fénytervező: Patai Roland.
Az
előadás a MITEM
2022-es rendezvény utolsó bemutatója volt.
Megtekintett
előadás: 2022. május 8.
Budapest,
2022.
május 10.
Földesdy Gabriella
