SZÍNHÁZ

AZ IMPOSZTOR

József Attila Színház

Az imposztor, Spiró György drámája, mint tudjuk, Major Tamás számára készült (és bizonyos értelemben róla szól), de ezt ma már egyre kevesebben tudják értékelni. A bemutató időpontja 1983. október 28. volt. Azóta sok idő eltelt, most a József Attila Színházban kis változtatásokkal láthatjuk.

A szinte teljesen üres színpadra észrevétlenül betéved egy idősebb férfi városi öltözékben, utazótáskával (Benedek Miklós). Nézelődik, beszélget a díszletezővel (Chajnóczki Balázs, honlapon Lukács Dániel), a kellékessel (Kiss Gábor): igen, ez a vilnai lengyel színház, a városban csak itt beszélnek lengyelül, de már a csőd szélén áll. Tőlük tudunk meg szinte a legtöbbet a színház állapotról. A színházban – 1810-es évek második fele – premierre készülnek: aznap estére a nagy lengyel színészt, Bogusławskit várják, aki a Tartuffe főszerepét fogja játszani – ha eljön. Bogusławskit azonban két napja várják hiába, az igazgató (Nemcsák Károly) csak iszik bánatában, mint mondják.

A társulat közben nagy felhajtással próbálni kezd. Egyelőre a szövegüket sem tudják még, nem állt össze az előadás, ráadásul főszereplőjük sincs. Ekkor tudják meg, hogy a nagy színész mégis eljött, bár nehezen hiszik ezt el. Ismerni csak egy színésznő ismeri vagy 30, akár 50 évvel azelőttről. (Hrehorowiczówna: Vándor Éva.) A színészek mégis lelkesednek, de a nagyra tartott Mester kiábrándítóan viselkedik, az opera helyett a Tartuffe-öt csak hatalmas sztárgázsiért hajlandó eljátszani. Igaz, hogy ő fordította, de sohasem játszotta. Elkezdi tanulni szerepét, de folyton jön hozzá valaki, így feltárul előtte a társulat tagjainak élete. Rybak (Lábodi Ádám) drámaíró szeretne lenni, de tudja, hogy darabjait sohasem adnák elő. Kaminska, a „vilnai csillag” (Pikali Gerda) Varsóba menne az idős színésszel, de már nincs színháza Bogusławskinak. A színészek mind kiábrándultak: nincs Lengyelország, nincs miért játszani. Kiderül, hogy Bogusławski elszegényedett, vidéki vendégjátékokból él.

Végül elkezdődik a Tartuffe próbája, megismerjük a szereposztást, miközben Bogusławski a kapott pénzt számolja gondosan, oda sem figyelve.

A rövid idő ellenére Bogusławski folyton leállítja a próbát, és a jelenetek igen sajátos, de megalapozott értelmezésébe kezd. Eszerint Tartuffe és néma szolgája – akit az igazgató kihúzott – a titkosrendőrség emberei, Elmira nem szereti férjét, és Orgon a szeretethiány miatt hisz olyan vakon Tartuffe-ben. A Tartuffe-ből hallunk részleteket, ahogyan Bogusławski kéri, olykor az igazgató is beleszól. A társulat fellelkesedik, megérzik a valódi művészet mélységét, lényegét – de rögtön lelohad a lelkesedés, hiszen itt nem ez kell, nem így kell…úgy sem értik, így nem lesz sikerük. Az igazgató – és a színház – számára sokkal fontosabb a gubernátor (Kaszás Géza) szimpátiája, a dotáció, hogy anyagilag talpra állhasson a színház. Ezért az előadásban a királyi kegyelmet meghozó rendőrtiszt – akit éppen Rybak játszik – mögött a cár életnagyságú portréja fog megjelenni. Bogusławski nem szól semmit, csak jól megnézi a képet… szinte hátra hőköl észrevétlenül. Változtatni a szövegen amúgy sem lehet, minden szót ellenőrizni fognak. A fiatalember kedvetlensége is feltűnik Bogusławskinak. A beállított jelenet szerint a hajbókolás a kép előtt már teljesen ironikus. Bogusławski újra nyomatékosan követeli, hogy az előadás után azonnal elhajthasson, mert máshol van sürgős dolga… Erről készségesen biztosítják is.

Az utolsó felvonás előtt fogadás van a gubernátor páholyában. Tetszik neki az előadás, Bogusławski, és a hőn áhított nagyobb összegű dotációt is felajánlja a színháznak.

A színészek azonban maguk között felháborodottan állapítják meg, hogy Bogusławski semmit sem úgy játszik, ahogy a délelőtti próbán mutatta: Tartuffe-öt hagyományosan, egysíkú, gonosz képmutatónak ábrázolja, ezért jogosan hazug csalónak, imposztornak tartják a Mestert. A gubernátor is gyenge embernek gondolja Bogusławskit, ráadásul a színész nyomatékosan beárulja Rybakot, akinél, mint állítja, hosszú pengéjű kés van a ruhája alatt. A gubernátor természetesen azonnal utasítja a rendőrt, hogy „feltűnés nélkül” fogja el Rybakot.

Az előadás folytatódik, beállnak a jelenethez, hogy „imádhassák” a cárt, a követ azonban nem jelenik meg. A cár arcképe befordul, kínos csend – pánik tör ki a színpadon, Bogusławski azonban egy – egyébként rövid, és számunkra ma már nem is túl hatásos – zárómonológot „rögtönöz”: ebben magára büntetést, a házra a cár áldását kéri. A lengyel közönség a darab szerint azonban érzi az iróniát, mint utalnak rá, érezhető volt a nézőtérről a szimpátiájuk.

A színészek most félnek a megtorlástól, de ez nem következik be. Még a dotációt is megkapja a színház, Rybakot azonban, miután véres, összeszabdalt ingben kiengedték, egy messzi kisvárosba helyezik írnoknak. Ő azonban nem is bánja, örül, hogy nem kellett hajbókolnia a képmás előtt.

Keresik Bogusławskit, de ő már messze jár. A színészek lassanként rájönnek, mit is tett az előadás „megmentésével” – és a „haza színészének” legendája újjászületik.

Nem játssza túl senki a szerepét, Bogusławski alakja így is kimagaslik – kivéve az „igazi” előadást, már amennyit látunk abból a Tartuffe-ből. A szünetben, a páholyban ő is hajlong a gubernátor előtt, de messze nem annyira, mint a szerencsétlen igazgató. (Hiszen komédiáról van szó!) Úgy tűnik, semmit nem tervelt ki előre, nem is tehette, hiszen ő is ott szembesült, pár órával az előadás előtt a cár – egyébként rémes – képmásával. De a napközben innen-onnan összeszedett információkból összeállhatott benne a terv: az ajándékba kapott tőr is ötletet adatott neki, és az, hogy elég besúgni, 1–2 napra bárkit bevisznek. A fiú ugyan berzenkedett a szerepétől, hogy a cárt kellene éljenezni, de ahhoz, hogy Bogusławski ennyire átfordítsa az előadás végét, a cár iránti saját mély ellenszenve, a másik oldalról szabadságszeretete is kellett. No és többszörösen biztosította magának, hogy előadás után azonnal elutazhasson, a gázsit már amúgy is előre felvette.

Az igazgató, mint megjegyzik róla, közepes tehetségű színész, igazgatónak sem kiváló, és ezt ő tudja is magáról, de mindenáron dotációra van szükségük – el is éri szívós hajlongással a gubernátor előtt.

Sok jó színésznő és színész játékát látjuk mint önálló karaktereket sok komikummal – összesen 20 szereplő jelenik meg az előadásban.

Érdekes lehet, hogy Rybak jóval csendesebb, mint Spirónál előírtan, nem akar cárképet vagdosni, nem akar semmit, csak utálja a szerepét. A mai viszonyok között talán nem annyira átütő a színész „monológja” a cárról, az egész helyzet a cár képével, mint akkor lehetett a lengyeleknél. Ezt hozzá kell képzelnünk. A fiú nem is bánja, hogy el kell mennie állásba, valahová messze – annyira nem köti le a színjátszás. Ugyanakkor el tudjuk képzelni, mekkora színész volt fénykorában Bogusławski, az addig szürke ember kiragyog, amikor fellelkesül. Este is valamennyire – ott, Vilniusban még ez is nagyszerű a jelek szerint, hiszen nagy a sikere – de már úgy játszik, ahogyan ez a közönség szereti. Lenézés lenne? Nem biztos, inkább a siker megszolgálása… Az azonban bizonyos, hogy a legtöbb (vagy valamennyi?) értékes darabnak többféle olvasata lehetséges/van. Így Az imposztornak is, hiszen kicsit máshol vannak itt a hangsúlyok, mint akár valamikor a Katonában, akár pl. a Jászai Mari Színház előadásában (Tatabánya). Itt nincs kirívó hangsúlya sem a művészet fontosságának, vagy a besúgásnak – mindez az élet szerves része… a vodkával együtt.

Az előadás 3 óra 10 perc körüli két szünettel, ahogy kell. Sok színész, teljes társulat – színház a színházban. Most is kérdés marad, ki kit ver át – a gubernátort a színész, de talán a társulat egészét is?

Amikor Bogusławski felragyog, megsejthetünk valamit: az érték mindenhol és mindig érték, kisvárosban éppúgy, mint a nagyobb helyeken. Pedig ezt gyakran elfelejtjük. A szabadságszeretet megmaradt, ha másban nem, abban, hogy nem kellett a cárt magasztalniuk, és a színház is fennmarad Vilniusban^* a lengyel nyelv őrzőjeként.

Emellett sok drámai szál van: a házaspár, Skibińska (Szabó Gabi) és férje, Skibiński (Ujréti László), aki már nem tud lelkesedni semmiért, és a leginkább azt sajnálja, hogy nem lesz már gyermekük. Chodżko kritikus (Quintus Konrád) szintén nem találja helyét, igyekszik kiszolgálni az oroszokat – de végül őt is lefogják.

További szereplők: Rogowski – Zöld Csaba, Kamiński – Horváth Sebestyén Sándor, Pięknowska – Kovalik Ágnes, Niedzielski – Újvári Zoltán, Damse – Fekete Gábor, Ügyelő – Fila Balázs, Súgónő – Molnár Zsuzsanna, aki egyben Rybakovot pátyolgatná, Titkárnő – Jónás Andrea, Adjutáns – Brunczlík Péter.

Díszlet-jelmez: Vereckei Rita, természetesen nagy mértékben eltér a vilnai színház színészeinek szokásos öltözete az esti előadás jelmezes szereplői öltözetétől.

Dramaturg: Szokolai Brigitta. Rendezőasszisztens: Jámpa Kriszta.

Rendezte: Bagó Bertalan.

–––

^*1795-ben Lengyelország harmadik felosztásakor Vilnius az Orosz Birodalom részévé vált és a Vilnai kormányzóság központja lett.

 

 

Megtekintett előadás: 2022. április 7.

Bemutató: 2022. április 9.

Budapest, 2022. április 9.

Megjelent a Kláris 22/4. számában

                    Györgypál Katalin