Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

AZ IMPOSZTOR

József Attila Színház

Az imposztor, Spiró György drámája, mint tudjuk, Major Tamás számára készült (és bizonyos értelemben róla szól), de ezt ma már egyre kevesebben tudják értékelni. A bemutató időpontja 1983. október 28. volt. Azóta sok idő eltelt, most a József Attila Színházban kis változtatásokkal láthatjuk.

A szinte teljesen üres színpadra észrevétlenül betéved egy idősebb férfi városi öltözékben, utazótáskával (Benedek Miklós). Nézelődik, beszélget a díszletezővel (Chajnóczki Balázs, honlapon Lukács Dániel), a kellékessel (Kiss Gábor): igen, ez a vilnai lengyel színház, a városban csak itt beszélnek lengyelül, de már a csőd szélén áll. Tőlük tudunk meg szinte a legtöbbet a színház állapotról. A színházban – 1810-es évek második fele – premierre készülnek: aznap estére a nagy lengyel színészt, Bogusławskit várják, aki a Tartuffe főszerepét fogja játszani – ha eljön. Bogusławskit azonban két napja várják hiába, az igazgató (Nemcsák Károly) csak iszik bánatában, mint mondják.

A társulat közben nagy felhajtással próbálni kezd. Egyelőre a szövegüket sem tudják még, nem állt össze az előadás, ráadásul főszereplőjük sincs. Ekkor tudják meg, hogy a nagy színész mégis eljött, bár nehezen hiszik ezt el. Ismerni csak egy színésznő ismeri vagy 30, akár 50 évvel azelőttről. (Hrehorowiczówna: Vándor Éva.) A színészek mégis lelkesednek, de a nagyra tartott Mester kiábrándítóan viselkedik, az opera helyett a Tartuffe-öt csak hatalmas sztárgázsiért hajlandó eljátszani. Igaz, hogy ő fordította, de sohasem játszotta. Elkezdi tanulni szerepét, de folyton jön hozzá valaki, így feltárul előtte a társulat tagjainak élete. Rybak (Lábodi Ádám) drámaíró szeretne lenni, de tudja, hogy darabjait sohasem adnák elő. Kaminska, a „vilnai csillag” (Pikali Gerda) Varsóba menne az idős színésszel, de már nincs színháza Bogusławskinak. A színészek mind kiábrándultak: nincs Lengyelország, nincs miért játszani. Kiderül, hogy Bogusławski elszegényedett, vidéki vendégjátékokból él.

Végül elkezdődik a Tartuffe próbája, megismerjük a szereposztást, miközben Bogusławski a kapott pénzt számolja gondosan, oda sem figyelve.

A rövid idő ellenére Bogusławski folyton leállítja a próbát, és a jelenetek igen sajátos, de megalapozott értelmezésébe kezd. Eszerint Tartuffe és néma szolgája – akit az igazgató kihúzott – a titkosrendőrség emberei, Elmira nem szereti férjét, és Orgon a szeretethiány miatt hisz olyan vakon Tartuffe-ben. A Tartuffe-ből hallunk részleteket, ahogyan Bogusławski kéri, olykor az igazgató is beleszól. A társulat fellelkesedik, megérzik a valódi művészet mélységét, lényegét – de rögtön lelohad a lelkesedés, hiszen itt nem ez kell, nem így kell…úgy sem értik, így nem lesz sikerük. Az igazgató – és a színház – számára sokkal fontosabb a gubernátor (Kaszás Géza) szimpátiája, a dotáció, hogy anyagilag talpra állhasson a színház. Ezért az előadásban a királyi kegyelmet meghozó rendőrtiszt – akit éppen Rybak játszik – mögött a cár életnagyságú portréja fog megjelenni. Bogusławski nem szól semmit, csak jól megnézi a képet… szinte hátra hőköl észrevétlenül. Változtatni a szövegen amúgy sem lehet, minden szót ellenőrizni fognak. A fiatalember kedvetlensége is feltűnik Bogusławskinak. A beállított jelenet szerint a hajbókolás a kép előtt már teljesen ironikus. Bogusławski újra nyomatékosan követeli, hogy az előadás után azonnal elhajthasson, mert máshol van sürgős dolga… Erről készségesen biztosítják is.

Az utolsó felvonás előtt fogadás van a gubernátor páholyában. Tetszik neki az előadás, Bogusławski, és a hőn áhított nagyobb összegű dotációt is felajánlja a színháznak.

A színészek azonban maguk között felháborodottan állapítják meg, hogy Bogusławski semmit sem úgy játszik, ahogy a délelőtti próbán mutatta: Tartuffe-öt hagyományosan, egysíkú, gonosz képmutatónak ábrázolja, ezért jogosan hazug csalónak, imposztornak tartják a Mestert. A gubernátor is gyenge embernek gondolja Bogusławskit, ráadásul a színész nyomatékosan beárulja Rybakot, akinél, mint állítja, hosszú pengéjű kés van a ruhája alatt. A gubernátor természetesen azonnal utasítja a rendőrt, hogy „feltűnés nélkül” fogja el Rybakot.

Az előadás folytatódik, beállnak a jelenethez, hogy „imádhassák” a cárt, a követ azonban nem jelenik meg. A cár arcképe befordul, kínos csend – pánik tör ki a színpadon, Bogusławski azonban egy – egyébként rövid, és számunkra ma már nem is túl hatásos – zárómonológot „rögtönöz”: ebben magára büntetést, a házra a cár áldását kéri. A lengyel közönség a darab szerint azonban érzi az iróniát, mint utalnak rá, érezhető volt a nézőtérről a szimpátiájuk.

A színészek most félnek a megtorlástól, de ez nem következik be. Még a dotációt is megkapja a színház, Rybakot azonban, miután véres, összeszabdalt ingben kiengedték, egy messzi kisvárosba helyezik írnoknak. Ő azonban nem is bánja, örül, hogy nem kellett hajbókolnia a képmás előtt.

Keresik Bogusławskit, de ő már messze jár. A színészek lassanként rájönnek, mit is tett az előadás „megmentésével” – és a „haza színészének” legendája újjászületik.

Nem játssza túl senki a szerepét, Bogusławski alakja így is kimagaslik – kivéve az „igazi” előadást, már amennyit látunk abból a Tartuffe-ből. A szünetben, a páholyban ő is hajlong a gubernátor előtt, de messze nem annyira, mint a szerencsétlen igazgató. (Hiszen komédiáról van szó!) Úgy tűnik, semmit nem tervelt ki előre, nem is tehette, hiszen ő is ott szembesült, pár órával az előadás előtt a cár – egyébként rémes – képmásával. De a napközben innen-onnan összeszedett információkból összeállhatott benne a terv: az ajándékba kapott tőr is ötletet adatott neki, és az, hogy elég besúgni, 1–2 napra bárkit bevisznek. A fiú ugyan berzenkedett a szerepétől, hogy a cárt kellene éljenezni, de ahhoz, hogy Bogusławski ennyire átfordítsa az előadás végét, a cár iránti saját mély ellenszenve, a másik oldalról szabadságszeretete is kellett. No és többszörösen biztosította magának, hogy előadás után azonnal elutazhasson, a gázsit már amúgy is előre felvette.

Az igazgató, mint megjegyzik róla, közepes tehetségű színész, igazgatónak sem kiváló, és ezt ő tudja is magáról, de mindenáron dotációra van szükségük – el is éri szívós hajlongással a gubernátor előtt.

Sok jó színésznő és színész játékát látjuk mint önálló karaktereket sok komikummal – összesen 20 szereplő jelenik meg az előadásban.

Érdekes lehet, hogy Rybak jóval csendesebb, mint Spirónál előírtan, nem akar cárképet vagdosni, nem akar semmit, csak utálja a szerepét. A mai viszonyok között talán nem annyira átütő a színész „monológja” a cárról, az egész helyzet a cár képével, mint akkor lehetett a lengyeleknél. Ezt hozzá kell képzelnünk. A fiú nem is bánja, hogy el kell mennie állásba, valahová messze – annyira nem köti le a színjátszás. Ugyanakkor el tudjuk képzelni, mekkora színész volt fénykorában Bogusławski, az addig szürke ember kiragyog, amikor fellelkesül. Este is valamennyire – ott, Vilniusban még ez is nagyszerű a jelek szerint, hiszen nagy a sikere – de már úgy játszik, ahogyan ez a közönség szereti. Lenézés lenne? Nem biztos, inkább a siker megszolgálása… Az azonban bizonyos, hogy a legtöbb (vagy valamennyi?) értékes darabnak többféle olvasata lehetséges/van. Így Az imposztornak is, hiszen kicsit máshol vannak itt a hangsúlyok, mint akár valamikor a Katonában, akár pl. a Jászai Mari Színház előadásában (Tatabánya). Itt nincs kirívó hangsúlya sem a művészet fontosságának, vagy a besúgásnak – mindez az élet szerves része… a vodkával együtt.

Az előadás 3 óra 10 perc körüli két szünettel, ahogy kell. Sok színész, teljes társulat – színház a színházban. Most is kérdés marad, ki kit ver át – a gubernátort a színész, de talán a társulat egészét is?

Amikor Bogusławski felragyog, megsejthetünk valamit: az érték mindenhol és mindig érték, kisvárosban éppúgy, mint a nagyobb helyeken. Pedig ezt gyakran elfelejtjük. A szabadságszeretet megmaradt, ha másban nem, abban, hogy nem kellett a cárt magasztalniuk, és a színház is fennmarad Vilniusban* a lengyel nyelv őrzőjeként.

Emellett sok drámai szál van: a házaspár, Skibińska (Szabó Gabi) és férje, Skibiński (Ujréti László), aki már nem tud lelkesedni semmiért, és a leginkább azt sajnálja, hogy nem lesz már gyermekük. Chodżko kritikus (Quintus Konrád) szintén nem találja helyét, igyekszik kiszolgálni az oroszokat – de végül őt is lefogják.

További szereplők: Rogowski Zöld Csaba, Kamiński Horváth Sebestyén Sándor, Pięknowska Kovalik Ágnes, Niedzielski Újvári Zoltán, Damse Fekete Gábor, Ügyelő Fila Balázs, Súgónő Molnár Zsuzsanna, aki egyben Rybakovot pátyolgatná, Titkárnő Jónás Andrea, Adjutáns Brunczlík Péter.

Díszlet-jelmez: Vereckei Rita, természetesen nagy mértékben eltér a vilnai színház színészeinek szokásos öltözete az esti előadás jelmezes szereplői öltözetétől.

Dramaturg: Szokolai Brigitta. Rendezőasszisztens: Jámpa Kriszta.

Rendezte: Bagó Bertalan.

–––

*1795-ben Lengyelország harmadik felosztásakor Vilnius az Orosz Birodalom részévé vált és a Vilnai kormányzóság központja lett.

 

 

Megtekintett előadás: 2022. április 7.

Bemutató: 2022. április 9.

Budapest, 2022. április 9.


Megjelent a Kláris 22/4. számában

                    Györgypál Katalin

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©