Mostanság
Az imposztor a legtöbbet játszott Spiró színdarab.
Gyanítom, hogy
ennek oka nem a tartalmi, vagy politikai üzenet valamiféle
aktualitása lehet
(bár nem kizárt az sem). Inkább azt
feltételezem, lehetőséget nyújt
színészeknek extrém karakterek
megjelenítésére, egy nem akármilyen
sztárszerepre, valamint a színpadi
összjáték társulati
megvalósítására is. A
darabot ezúttal Bagó Bertalan
rendezte.
Az 1983-as
Katona-beli bemutató
elsősorban Major Tamásnak (1910–1986)
nyújtott lehetőséget önmaga
sztárolására. Életének utolsó
nagy szerepe volt ez,
amikor már rozzantan, szinte fél lábbal
játszotta el a nagy Boguslawski
főszerepét. Azóta számos nagyszerű előadás
született, a József Attila Színház a
mostani bemutatóra Benedek Miklóst
hívta
meg a főszerepre.
A
színdarab – amely sem nem komédia,
sem nem tragédia – tulajdonképpen
bravúrdarab, amely egy kiélezett politikai
helyzetben old meg egy erkölcsi problémát. És
ezt kurtán-furcsán, nagyrészt
ellentmondásosan hajtja végre. Az 1800-as évek
első harmadában vagyunk, amikor
Lengyelországot felosztották az oroszok és a
Habsburgok, a megszállók
uralkodtak és cenzúráztak. Boguslawski, a
lengyelek híres színésze Vilnába
utazik, ahol az ott élő lengyel kisebbség
számára a lengyelül elhangzó
drámák
eljátszása jelenti az anyanyelvi kultúrát.
A színház haldoklik dotáció
hiányában, az igazgató már nem
számít vendégjátékra, inkább
a bezárástól
retteg, amikor inkognitóban megérkezik Boguslawski,
és hajlandó beugrani az
aznap esti Tartuffe-be
címszereplőként.
A
játék felépítése briliáns
módon
hozza felszínre a lényeget. Fokozatosan
értjük meg, mire megy ki a játék. Az
első felvonás puszta ismerkedés a nagy lengyel
színésszel, a vilnai színház
színészeivel, rettegéseikkel, az
ínséggel, a megmaradás reményével.
Eközben
kicsit kételkedünk, lesz-e itt egyáltalán
esti előadás, ez a Boguslawski vajon
tényleg akkora tehetség, ahogy mondják, vagy egy
ripacs? És miért ilyen
anyagias, hogy sztárgázsit kér a nyomorgó
nemzettestvéreitől, akik alig kapnak
fizetést, és szűkölködnek.
Szélhámosnak tűnik megérkezésekor. A
második részben
a Tartuffe próbáját
látjuk, amikor a
vendég szőrözve értelmezi a darab belső
értékeit, a látensen benne lévő
viszonyokat, kioktatva a vilnai rendezőt és
színészeket: nem olvassák
figyelmesen Moliere szövegét. A harmadik felvonás
maga az élő esti előadás
jelmezben, gubernátorostól, és a sikerben,
mindenféle megdicsőülésben
bizakodva, fogadással egybekötve az utolsó
felvonás előtti szünetben. Ám a
befejezés óriási meglepetés mindenki
számára. A behódolás a cár
életnagyságú
festménye előtt elmarad, helyette Tartuffe
rögtönzött dicsőítő monológot ad
elő, ezzel végződik az előadás.
A
színészek, az igazgató nem értik a
történteket, Rybak, a befejezés kulcsfigurája
nem jelent meg a színpadon (ő
lett volna a cár hódolója), eltűnt a
színházból, és eltűnt a „Nagy
Kombinátor”
színész, Boguslawski is.Végül minden
tisztázódik a vilnaiak számára,
rájönnek,
hogy jól jártak ezzel a furcsa, hideg eleganciát,
okosságot mutató, pénzimádó
varsói színésszel, mert nemcsak jó
színész, mindent tud a színpadon, de még
rendbe is hozta a színház renoméját,
megkapják a várva várt dotációt,
működhetnek tovább. Tanulság több is van
Spiró darabjában, az egyik éppen az
lehet, hogy az igazán nagy színész valahol
emberként is minőségi kell legyen, még
akkor is, ha az igazság csak kerülő utakon, a
látszat ellenére tud érvényre
jutni. Ezt az üzenetet a mostani előadás és
rendezés igazán jól szolgálta.
Bagó
Bertalan rendezése a szövegre
figyel elsősorban, ezért díszlet is alig van, a
kötelező két páholyt
felállítják
a színpad két oldalán, és a három
elforgatható tükör is megvan, de
egyébként
üres a színpad (díszlet- és jelmeztervező: Vereckei
Rita). A játék egyedisége, hogy a Tartuffe-öt
Moliere korabeli mesterséges mozgással adják elő,
ezzel téve zárójelbe magát az
eredeti történetet.
A
rendezés nagyobbik része a
főszereplő, Benedek Miklós
egyéniségére épül.
Feszültséget hordoz lassú mozgása, nagy
szüneteket beiktató
megszólalásai, időnkénti tétova,
késleltetett válaszai, amelyek várakozást
keltenek. Boguslawski szerepének eljátszása egy
színészi karrier betetőzésének
számít, erre kapott most lehetőséget a
számos kitüntetéssel rendelkező Benedek
Miklós. Ezt a lehetőséget ki is használja,
élvezzük. Az utána következő
főszerep a Kazynski igazgatót játszó Nemcsák
Károlyé, aki hatalmas energiákat mozdít
meg, ráadásul nem tudunk
eltekinteni attól, hogy ő itt mintha dupla direktort (!)
alakítana, időnként
túl is játszva azt. A további szereplők
közül igen jó volt Lábodi
Ádám (Rybak) szenvedélyes
játékával, Zöld Csaba
(Rogowski) ironikusra vett Orgonjával, Vándor
Éva (Hrechorowiczóvna), öreg
színésznőt, Quintus Konrád
(Chodzko)
sértett kritikust adva. Pikali Gerda
(Kaminska) kissé sematikus volt a csábítási
jelenetben, Fila Balázs viszont tűpontosan
hozta a sokszor rémüldöző ügyelő
figuráját. További szereplők:
Horváth
Sebestyén Sándor (Kaminski), Szabó
Gabi (Skibinska), Ujréti László
(Skibinski), Kovalik Ágnes
(Pieknowska), Újvári Zoltán
(Niedzielski), Fekete Gábor (Damse), Kaszás Géza (Gubernátor), Chajnóczki Balázs (díszletező), Kiss Gábor
(kellékes), Molnár Zsuzsanna
(súgó).
Dramaturg: Szokolai Brigitta, rendezőasszisztens: Jámpa
Kriszta.
Bemutató
előadás: 2022. április 9.
Megtekintett
előadás: 2022. április 8.
Budapest,
2022. április 12.
Földesdy Gabriella
