Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

ÜVEGFIGURÁK

Nemzeti Színház – Gobbi Hilda Színpad

Tennessee Williams (1911–1983) drámája ugyan az 1930-as évek egyik észak-amerikai kisvárosában játszódik, ezt a környezet, életvitel, kellékek is alátámasztják, mégsem kötődik szervesen egy konkrét korszakhoz. Lehántva róla az esetlegességeket, egy családi problematika örök emberi problémáit rejti.

A később híressé váló drámaírónak az Üvegfigurák volt az első – nyomtatásban is megjelent – drámája (1944), sokak szerint számos önéletrajzi vonást tartalmaz. Williams hasonló családi környezetből indult el, és lett később sikeres, befutott amerikai író.

A darab központi alakja Tom Wingfield (Berettyán Sándor), a csonka család egyetlen férfi tagja, ő meséli el a történetet. A cselekmény idején apja már tizenhat éve elhagyta családját, nem ad hírt magáról. Anyja, Amanda (Söptei Andrea) nem képes ellátni magát és két felnőtt gyermekét, nem dolgozik, fiának, Tomnak keresetéből élnek. Laura, Tom nővére (Ács Eszter) „kis testi hibával”, ám ennél sokkal nagyobb lelki problémákkal él, nagy szeretettel gyűjtögeti a törékeny üvegfigurákat. A csonka családot Amandának kellene szeretetben összefogni, de erre az asszony képtelen. Magát minden felelősség alól felmentve próbálja gyerekeit révbe juttatni. Fiát szorgalomra, és unalmas munkájának feltétlen megbecsülésére buzdítja, holott Tom tehetséges, titokban verseket ír, és kitörni készül az elviselhetetlen munka és az anyai követelőzés szorításai alól.

Amanda erőfeszítésének középpontjában lánya sorsának egyengetése áll. Beíratja titkárnői tanfolyamra, óriási a csalódás, hogy Laura az első kudarc után otthagyja az iskolát, de nem szól anyjának a kimaradásról. A lány önbizalom-hiányos, félénk, szorong, alig képes kapcsolatot teremteni. Így aztán a következő „kármentési akció” is kudarcba fullad. Tom egyik kollégáját hívják meg vacsorára, hogy Laurának udvarlót (sőt reménybeli leendő férjet) szerezzenek, de Jim O’Connor (Herczegh Péter), akivel Laura korábban egyazon iskolába járt, udvariasan kimenekül a neki állított csapdából.

Eirik Stubo norvég rendezőnek ez már a második vendégrendezése a Nemzetiben. Stubo nem tartozik a divatos avantgárd rendezők közé, inkább a klasszikus értékek irányában rendez saját hazájában és külföldön is. Csehov drámáinak pszichologizálását tartja követendő példának, ennek hatása felfedezhető rendezéseiben, így a MITEM-en szereplő Amerikai Elektra (2017), Egy nyári éj Svédországban (2019) című előadásokban, valamint az Euripidész Médeia-rendezésében (Nemzeti Színház 2019), és a mostani Üvegfigurákban is. A darabbeli csonka család otthonának belső tereit egy kiüresedett térben helyezi el, hidegség, távolságtartás, űr érzékelhető, amelyben senki nem érzi jól magát, az óriási fizikai távolságok a lelkieket is kifejezik (díszlet: Ondraschek Péter). Mindössze egy kanapé és egy íróasztal írógéppel szolgál díszletként. Az üveggyűjtemény törékeny volta egyben a kapcsolatok törékenységét is szimbolizálja. Szomorú és rideg minden, a kellemesnek induló vacsorát pedig egy videóról látjuk a háttérfalon, de azt is inkább csak jelzésszerűen. Mészáros Zsófia jelmezei nem feltűnőek, Tom ruhája hanyag és lezser, Jimé elegáns, Lauráé decens, kislányos, egyedül Amanda fehér délutáni öltözete jelzi, hogy az anya gondolkodása kirívó, nem illik a helyzethez.

Az előadás - annak ellenére, hogy konkrét - hozzánk, mai nézőkhöz is szól, közvetít üzenetet, hisz tudjuk, hogy a család szétesése áthatja mai életünket, nyomasztja mindennapjainkat. A szomorúsággal teli játék mégsem tud lebilincselő, érdekfeszítő lenni. Szorongás és a kilátástalanság hat át mindent, ez a hangulat átjárja a nézőteret is, és a szereplők sajnálatán, a helyzet reménytelenségének konkrét érzékelésén túl nem ragad meg bennünket.

Ezen az érzésen még a színészek játéka sem lendíti túl az előadást a holtponton. Mintha minden színész eleve lemondott volna egy nagyobb ívről, egy kimozdulásról, összességében mégis mindenki hiteles alakítást nyújt.  Söptei Andrea játékában az anyai korlátoltság nem gonoszságból, hanem a figura szűklátókörű mivoltából ered. Berettyán Sándor magabiztos, életunt alakot hoz, akinek elege van abból, hogy áldozatot hozzon hosszú távon anyjáért és nővéréért. Játéka flegma és kiábrándult a szerep minden pillanatában. Alakításából nem hiányzik a szeretet irántuk, de már az elején érezni, a helyzetével hamarosan szakítani fog. Ács Eszter Laura szerepében visszafogott, mozgása, beszéde a minimumra korlátozódik, tétova tekintet, szomorúság árad belőle. Eleve vesztes. Herczegh Péter a vendégfiú kellemes szerepében lubickol, és akkor sem válik ellenszenvessé, amikor visszautasítja a Laurával lehetséges tartós kapcsolatot.

Dramaturg: Ölveczky Cecília, rendezőasszisztens: Kernács Péter.

Bemutató: 2021. december 16.

Megtekintett előadás: 2022. március 14.

Budapest, 2022. március 18.

                       Földesdy Gabriella

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©