A kamaraest
egyetlen szereplője Fesztbaum Béla, aki
saját rendezésében
ad elő részleteket Molnár
Ferenc írásaiból, pontosabban
válogat a szerző
hírlapi cikkeiből, azokból, amelyeket mi, az ott ülő
közönség nem ismerünk.
Mert mi inkább a fergeteges vígjátékait
ismerjük, A Pál utcai fiúkat,
talán egy-két novellát, az Egy
haditudósító emlékeit az I.
világháborúról.
Hírlapíróként
kezdte? És később is fontos volt számára a
hírlapírás a színház mellett? Igen,
határozottan.
Molnár
kávéházi író volt, napjának
nagy részét a Centrál, a New York, vagy a Japán (és
még sok más) kávéházakban
töltötte, hasonlóan a korabeli
írókkal. Ez egy életforma volt. Nem is
azért jártak oda, hogy minden művüket
ott írják meg, inkább a társaság
miatt ültek be. Lehetett beszélgetni, ott
olvasták el a hírlapokat,
tájékozódtak bel- és külpolitikai
eseményekről.
Fontos hely volt. Írók, akik fél
életüket a kávéházban
élték le, mint pl.
Ambrus Zoltán, Ady Endre, Karinthy Frigyes, Szép Ernő,
Kosztolányi, Heltai és
Rejtő Jenő, Osvát Ernő. Molnár Ferenc a 20-as
évekig, aztán ugyanezt külföldön
folytatta, mind kevesebbet tartózkodott Pesten.
Fesztbaum
Béla már többször
bizonyította, hogy szerelmese a
Vígszínháznak, Molnár Ferencnek, aki első
számú
házi szerzője volt a régi
Vígszínháznak. Erről korábbi
rendezései (Monokli 2012, Pesti
Színház), valamint
Ditrói Mórról írt
monográfiája (Aki
Budapestet mulattatja, de
Kolozsvárról álmodik, 2017, Corvina) is
tanúskodik. Egymaga válogatta össze
a műveket, szerkesztette össze, sőt az est zenéjét
is ő szerezte. A
produkcióban a legfontosabb a miliő megteremtése volt. A
házi színpad parányi
színpadán elénk varázsolt egy
kávéházi sarkot kerek asztallal, Thonet-
székekkel, békebeli ruhafogassal, kiegészült
mindez egy háttámlás
zongoraszékkel és az úri szabóság
kabáttartó sablonjával, ugyanis a felső
ruházatot Fesztbaum erről a báburól
kölcsönzi (díszlet: Enyvvári
Péter). Mindig az adott jelenethez öltözik,
apró
kiegészítőket használ (boa, gyűrű, pajesz,
vezénylő pálca, toll, könyv),
megteremtve a szöveghez a hangulatot.
Miközben
elhangzanak Molnár
szövegei, amiket a háromtagú kamarazenekar
abszolút összhangban aláfest
(zongora, hegedű, cselló), nem a közlés tartalma
ragadja meg az ott ülő
közönséget, hanem a hiteles környezet, az
előadó öltözéke, mozgása, gesztusai,
arcmimikája. Ez az, amit Fesztbaum Béla nagyon tud. Egy
összekacsintás, egy
kézlegyintés, egy hamiskás mosoly, jellegzetes
mozdulat, alázatos meghajlás, a
szmoking és a frakk, ezek együttvéve teremtik meg a
molnári figurát.
A
hírlapi beszámolók között vannak
politikaiak, Andrássy miniszterelnök (?) botrányos
viselt dolgai, a korrupt
közélet, illetve a mindezen túltekintő pesti
kisember hangja szólal meg bennük.
A válogatás emlékezetes szelete a
lipótvárosi disznótorról
szóló három
felvonásos operaparódia, amelynek sajátos
előadásmódja ragadja meg
képzeletünket. Egy felkapaszkodott (parvenü) és
főként sznob házaspár saját
luxuslakásán rendezi meg a disznótort, amihez a
disznó előkészítése és
szokatlan leölése is hozzátartozik. Az
esemény taglalása ironikus stílusban
már-már kis abszurdnak tűnik így,
százhúsz évvel később.
A befejező
szám egy kabátról szól,
amelyet Pálfy Richárd (?) a
kávéházban hagy azzal, hogy majd holnap
érte jön.
De nem jön érte, mert másnap
öngyilkosságot követ el. A kabát
önálló életet
kezd élni, hímes tojásként
óvják, kefélik, kölcsönzik,
vigyáznak rá, hiszen
múltja van, ahogy nekünk is.
Az
előadás sármosnak mondható,
hiszen a monoklis, dandys, polgárpukkasztó
színdarab-gyáros Molnárt hozza
színpadra, eddig nem ismert oldalát mutatva meg. Ami
hiányzott az előadásból,
az az elhangzott írások keletkezésének
(megjelenésének) időpontja. Legalább az
évszám. Jobban visszakereshető lenne, és
köthetnénk az írást más korabeli
eseményhez.
A zenekar
tagjai: Termes Rita, Farkas Izsák,
Simkó-Várnagy
Mihály.
Bemutató:
2022. január 15. Az előadás eredetileg a
Rózsavölgyi Szalonban
jött létre 2016-ban.
Megtekintett
előadás: 2022. február 25.
Budapest,
2022. február 27.
Földesdy Gabriella