Csehov drámáit
jobban ismerjük, azt
hiszem, mint elbeszéléseit, melyek terjengősebben
tárják elénk a XIX: századi
orosz világot, abból sem a tehetősekét. Kiss
Csaba (1960, Marosvásárhely–)
az 1996-ban írt egyfelvonásos színművében
az író nyolc novellájából
sűrített
színjátékot, kerettörténettel. (A
fogadás, Ellenségek, Szerencse fia,
Általános műveltség, Sebészet, A diplomata,
Vesztett ügy, Regény nagybőgővel) Az ősbemutató
a győri Padlásszínházban volt
1997-ben.
A
kerettörténet
egyszerűnek tűnik: három szegény sorsú,
talán vándorszínész ballag Bikulin
báljára,
közben történeteket mesélnek ugyanarról
a nőről. Mert őt mindhárman ismerték,
mindhárman szerették, és talán
mindhárman másféleképpen
látták. De nemcsak
mesélnek, olykor kiszínezve, hanem szinte
észrevétlenül válnak az adott
elbeszélés szereplőivé, általában
bármiféle átöltözés
nélkül. És mi másodpercek
alatt követjük őket a játékban.
Ha mindehhez
hozzávesszük,
hogy a mostani játszóhely, a FÉM Arts&Cafe a
Váci utcában található (a
Gózon Gyula Kamaraszínház
átépítése miatt) – igen, abban a
bizonyos Váci utcában, az
előkelőben: egy kis ajtón lehet lemenni a hangulatos,
elegáns kávézóba, hátul
meghitt beugró szobával, könyvtárral
és akváriummal, az előtérből léphetünk
be
a kis színházterembe – talán máris
elgondolható, hogy több szempontból is
különleges előadást láthatunk. Csak
három férfi – hogyne, hiszen férfimese!
–, a nőt nagyon is megismerjük
képzeletben, de nem látjuk őt – és egy
csaknem üres színpad. Kell egy nagybőgő
tok, egy utazótáska, egy kottatartó – nagy
szerepe nincs –, és egy selyemkendő.
A színészek játékán múlik,
hogy ez a selyemkendő elénk varázsolja-e a nőt. Nos,
itt és most igen, és sok minden mást is.
Mi minden lehet egy
elég kidolgozatlan, darabos nagybőgő tok? Lehet ravatal. Lehet
száguldó cséza. Lehet
maga a nő, amikor két férfi tartja, mozgatja,
beszél helyette és arckifejezését
is helyettesíti. Nagyszerűen. És talán hangszer is
van benne.
A történetek
között
nem szükséges összefüggést keresni,
egyedül a nő alakja, említése, a férfiak
különféle
jellegű ismeretsége vele az összekötő kapocs.
Nyolc
történetet
(elbeszélést) kellene fellelnünk, de nem
szükséges számontartani. A kivégzés:
azt
gondolják többen, hogy az egyik férfi ölte meg
a nőt, ezért nem találják, a
férfit felakasztják, aztán kiderül, hogy
ártatlanul – és valahogy derűsre sikerül
a jelenet. (Csehov komédia-felfogása, mint tudjuk,
kissé sajátságos.) Fogadásból
15 évet tölt egyikük egy zárt helyen,
filozófiát olvas, zongorázni megtanul,
szótárakkal nyelvet tanul – és nem
sajnálja a 15 évet, ő teljes életet élt,
bejárta
a világot, és a pénz sem kell neki. És mit
csinált eközben a bankár, kérdezi
számon kérően attól, akivel fogadott? –
elvesztette a vagyonát, meg sem tudná
adni a pénzt, amiben fogadtak… ezen akár el lehet
gondolkodni. A többi történet
csak úgy „megtörténik”, egymás
után elbeszélve, amit a színészek
átélnek. Egyik
történetből csöppenünk bele a másikba,
rácsodálkozunk, hogy mik vannak,
próbáljuk követni, mi történik, de okot
nem kell keresni, ilyen az élet. A
történetek sorrendje sem fontos éppen ezért.
A nő megszökik,
azután
a másik férfitől is megszökik, végül
megszeret egy nincstelen fogorvost; a
gyermekét éppen elvesztett orvost elhívják
a beteg nőhöz – itt lép be a
nagybőgő mint száguldó cséza –, a nő
eközben megszökött, az orvosnak már
visszafelé
nem jut ló (közlekedési „eszköz”),
mert a férj elviszi üldözni a szökött
feleségét…
A halálosan szerelmes színészt kikosarazza a
bálványozott-imádott leány, mert
bevallja, hogy szegény, és várhatóan
szegény is marad. Hogyan lehet elmondani is,
meg nem is valakinek, hogy meghalt a felesége? A
folyóparton külön-külön
fürdőző nőnek és férfinak ellopják a
ruháit, meztelenül mihez is kezdenek? –
egymásba fonódó, vagy csak laza
történetek, egyikbe belekerülünk, máris
várjuk
a következőt, mint amikor novelláskötetet olvasva
habzsoljuk egyik novellát a másik
után.
Melyik történet a
kiszínezett,
mennyi az igaz belőlük, nem tudjuk meg, hiszen mindenki
mást élt meg, másként
éli meg az életet, másképpen látja,
Irinával pedig mindegyik más-más időpontban
találkozott, hogy azután el ne feledhesse élete
végéig. Egy biztos: Irina
Bikulina, Bikulin unokahúga nem hétköznapi nő
lehetett, hogy ekkora hatása volt
a férfiakra. Ezért sem fontos tudni, mely
novellákból valók a történetek.
Ennyire testközelből látni eleve is külön
élmény, a nézőtér nagyjából
60
személyes, a színészek nagyon közel
játszanak hozzánk. Csehov kissé
különös
világa is felszínre kerül mindeközben.
Összességében egyedi,
sajátos
eseményként is jellemezhetnénk,
sajátságos környezetben. A három, nagyon
eltérő
karakterű színész: Jura – Tűzkő Sándor,
Gyabkin – Stubnya Béla,
Aljosa – akinek olykor végképp „kicsi”
a színpad bő kabátjában – Kálid
Artúr.
Rendezte: Tasnádi
Csaba. Producer:
Szabó
Ágnes.
Látvány:
Auer Alexandra e.h., zenei munkatárs Fehérváry
Lilla,
rendezőasszisztens: Nagy Viktória.
Bemutató: 2022. február 1.
Megtekintett előadás: 2022.
február 2.
Budapest, 2022. február 4.
Györgypál Katalin
