SZÍNHÁZ

SIRÁLY

Vígszínház

Megnézve az előadást, kissé zavarba jöttem. Így Czímer Józsefhez fordultam, aki idézi, mi jellemzi Csehov dramaturgiáját. Négy pontban Csehov dramaturgiájának alapelvei: 1. a dráma alapuljon teljes zűrzavaron, 2. a drámában minden szereplő legyen önálló jellem, 3. ne legyenek hosszadalmas részek, 4. a drámában állandó mozgás legyen. Mindez az előadásban megvolt. Nézzük hát tovább.

Czímer szerint a két fő szál a fiatalok sorsa, Nyináé (Márkus Luca) és Kosztyáé, azaz Trepljové (ifj. Vidnyánszky Attila), az előadásban ez már nem egészen így van, szinte nagyobb hangsúlyt kap anyja (Arkagyina – Nagy-Kálózy Eszter) és a már neves író (Trigorin – Stohl András), no meg Szorin szerepében Hegedűs D. Géza. Nem véletlenül.

Az előadás tehát Csehov – is, meg sok új-más mindenféle – is. A ténylegesen figyelemfelkeltő színpadi hatás részben akár betudható valóban annak is, hogy Kosztya mint huszonéves fiatal, természetesen újat akar, vagy szeretne. De anyja egy csaknem pszichopata „hisztérika”, ma azt mondanánk, a végtelenségig nárcisztikus, aki földig alázza a fiát, remekművet vár tőle huszonévesen, ami szerinte – bohózat kellene, hogy legyen (annyiban igaza van, hogy vígjátékot nehéz írni.) Az anya pofozkodási jelenete az íróval mellbevágó, taszító, a parókaeldugás (mindkettőjük parókája lekerül a fejükről) meg különösen kiábrándító (szándékosan, persze). Tekinthetjük persze iróniának is, Csehov után szabadon. A nagyjelenetüket követően (egy része szerencsére nem a szemünk előtt zajlik) mintha mi-sem-történt volna-mosolyú elvonulás (hiszen ez is „színház” Arkagyina számára – de egyben Trigorin számára is). És mindezt megkoronázza a színésznő kirívó fösvénysége.

Az előadás nehezen követhető, pontról pontra talán nem is kell. A hatást fokozza a háttérben gyakran látható fekete-fehér film, ahol megmutatják, minden-minden másképpen is történhetett volna, nagyobb szeretet egymás iránt a legkülönbözőbb felállásokban, a fiú első színdarabjának elismerése stb.

A rengeteg mozgást ellenpontozza például az író tériszonya, majd annak időleges eltűnése a szerelemtől? megittasulástól? – vagy például az olykor „vidéki unalmas” filozofálgatás, „házi” lottójátékkal is kiegészítve.

Számos történés oka nem derül ki, mert Csehov nem is mutatja meg: Trepljov miért lövi le a sirályt – „jobb dolgában”, azaz „csak”, miért pont sirályt – mert abból van sok a tónál, a lány miért nevezi magát sirálynak – talán mert a sirályt gondolja ragyogni. De amit Csehov nem írt meg, azt az előadás sem mondhatja meg nekünk.

4 felvonás két részben, 3 óra tiszta játékidő – a többféle-fajta füst, tűz, dinamika, mászás-ugrás, zaj és zene a fogyaszthatóság határán van. Valóban nem muszáj mindent érteni – de amit kellene, azt nem mindig értjük, sajnos. Ilyen Nyina vallomása a művészetről – Csehov szerint 2 év alatt a lány – inkább már asszony – gyerekszülésen-ápoláson-temetésen keresztül is képes felfedezni művészi hivatását a korábban vágyott ragyogás helyett: nem könnyű ezt így elképzelni. Bár, ha belegondolunk, mi is ez: vállalni a keresztet és tűrni – talán eljuthat eddig. Más kérdés, mennyiben és miben lehet/van igaza. Vagy ezt sem kell annyira komolyan venni, hiszen ez csak „komédia”? (A korábbi, Makai Imre-fordításában a műfajmegjelölés szimplán „színmű”).

Kosztya (azaz Trepljov) viselkedése jellegzetes, anyjához való viszonya a magatartására szinte teljesen választ ad. Híres emberek között hogyan érezheti egy, akár tehetséges fiú is magát nemcsak magányosnak, de akár „semmi”-nek (családi fotón láttam ilyet, neves emberek között egy szorongó kisfiút). Anyja pedig, mint a nárcisztikusok, nem is képes igazán szeretni. Ettől persze fia öngyilkossága nem törvényszerű, de aki hajlamos erre, annál sajnos előfordulhat, ha részben más okból is.

A többi szereplő is nagyon jó. Szorin szeretne élni, de sem irodalmár nem lett, sem nős ember, sem városlakó. (Ugyanakkor tisztes életét nem értékeli.) A neves író tele van kételyekkel, akkor boldog, amikor elkapja az írás szenvedélye, a kész könyv nem érdekli. (Akkor érzi jól magát, ha nem tudva semmiről, írhat – ma talán ezt flow-állapotnak neveznénk.) Nagyon is színházat játszik az életben, ebben jól összeillenek a „híres” színésznővel, nem is tudja végleg elhagyni…

Mása (Antóci Dorottya) reménytelenül szerelmes Trepljovba, végül szerelem nélkül férjhez megy máshoz, előtte jó sokat iszik éppen az íróval (hangsúlyt kap a nők zugivászata, valamint némi fogalmat alkothatunk, milyen is tud lenni a „híres” író). Később sem szereti a férjét (Medvegyenko – Ertl Zsombor), és nem érdekli a gyerekük sem. De egy másik nő is boldogtalan (Polina – Majsai-Nyilas Tünde), aki az 55 éves nőtlen orvost szereti (Dorn – Kőszegi Ákos), férjét (Samrajev – Méhes László) nem – itt is csak a kemény, elutasító indulatok villódzhatnak. Nem véletlen, hogy az orvos oly gyakran emlegeti a Valeriánát mint megoldást.

Mindezt megmutatni talán kicsit sok a 3 óra, olykor mintha egyes színészek saját örömükre (is) játszanának – de ez megbocsátható. Ilyen a többszöri jelenet a lovakkal, vannak-nincsenek-ki megy gyalog és miért.

Trepljov valóban szereti Nyinát, de sokféleképpen lehet szeretni. Érdekes, ahogyan négyféleképpen láthatjuk a fiú és a fiatal nő újbóli találkozását, miután Nyina mint már színésznő pár napra hazatért, amit a fiú nagyon várt, a fiatal nő eleve félt ettől – és Trepljov összeomlik, amikor Nyina, most már feltehetően örökre, elmegy. Pedig a fiatalember tehetsége kezd megmutatkozni, de ahogy az orvos világosan megfogalmazza nem is egyszer, ha a tehetségnek nincs iránya, akkor nagy baj lehet belőle.

A tehetség témája más okokból is a felszínen van: mennyire tehetséges a neves író (például Turgenyevnél kevésbé, gondolja magáról), mennyire tehetséges a színésznő (valamennyire), mennyire tehetséges Nyina (nyomokban, mondják). Csehov idejében fontos téma volt általában a zseniség (ki a lángész, őrült-e a lángész, ki az igazán tehetséges stb.). E kérdésekben az orvos igazsága (irányt kell szabni ennek) fontos kitétel volt akkor is.

Csehov nem akarja megmondani, hogyan kellene élni és mit kellene tenni, főleg nem „társadalmi szinten”, csak be akarja mutatni, ami van. Ezt a motívumot az előadásban kellően felerősíti a fiú kamerája, amit sűrűn használ is. De tudjuk, hogy ugyanazt többen többféleképpen látják. Kinek az igazsága a legvalószínűbb – nem biztos, hogy meg lehet mondani.

Mindezt pedig komédiaként kellene nézni Csehov szerint. Mennyire komédia a Sirály? Mennyire ironikus, mikor, hol? – ez váltakozik, feltehetően, sőt talán bizonyosan Csehov komédia-felfogása is sajátos. A Sirály legelső bemutatója megbukott, második bemutatója nagy sikert aratott – akkor sem volt könnyen emészthető, ma sem az. Ebben a rendezésben talán éppen a fogyaszthatóság, a jobb befogadás érdekében a fiatalok számára (is) van a sok külső hatás alkalmazása, a „modernség”.

Trepljov egyszerűsége a sok mozgás ellenére is megmutatkozik, ami nagyon jó, minden mozgásával együtt is mértéktartó. Talán már nem is akar kitűnni – csak éppen főbelövi magát. Azt sem látványosan, a lövést előbb a társaságban nem is akarják tudomásul venni: a dörrenést mindenáron az orvosi üvegcsék felrobbanásával magyarázzák.

És hogy feltétlenül Nyina „bájai”-nak látványa szükséges-e ahhoz, hogy Trigorinnal egymás bőrébe bújjanak, azt nem tudom, különösen, hogy az írónak talán csak a kalapja kerül le a fejéről.

Jelmez: Bánki Róza. Figyelemreméltók természetesen a színésznő színes öltözékei, ruhái, feltűnő cipője. Trepljov kopottas vidéki öltözete jobbra változik első keresete (írása megjelenése) után. A többieké fehér (íróé, olykor Nyináé az óriási fekete bakancsokkal) vagy szürke-fekete-fehér. Trigorin makulátlan fehér öltönye idővel – joggal – veszít „fényéből”, máskor a horgászöltözéke csizmástól szintén figyelemfelkeltő. Samrajev barnás bundáját (nyáron!) már nem is említem.

Díszlet: a színpadot az 1. részben a pianínó uralja, ami mozgatható, rá lehet ülni-feküdni-állni, játszani rajta mint hangszeren a legkevésbé sem, bár ha ráállnak, ráesnek, akkor persze szól; a 2. részben sokszor az óriási pamlag, amit fel lehet borítani, mögé ülni (olyankor is kamera veszi a szereplőket, mi szemből látjuk vetítve, érteni kevésbé lehet a szöveget), rá lehet feküdni-ülni stb. Az oldalt álló különös vastraverz is fontos, szolgálhat szobaként is, vagy aminek gondoljuk, fő, hogy magasan legyen, például az író tériszonyának megszűnését mutatva, vagy inkább illusztrálva. (Olykor valóban az irónia kerekedik felül.)

Az előadást tehát több szempontból is mindenképpen meg kell nézni. Most újrafordításban láthatjuk, ami Kozma András munkája; egyben ő a dramaturg is.

Rendezte: David Doiasvili (Tbiliszi, 1971–), ő a díszlettervező is. Dramaturg-konzultáns: Fabacsovics Lili.

Szcenikus: Juhász Zoltán, a rendező munkatársa: Efstratiadu Zoé.

Bemutató: 2021. december 17.

Megtekintett előadás: 2022. január 12.

Budapest, 2022. január 14. 

Megjelent a Kláris 22/3. számában.

 

 

Györgypál Katalin