Bertolt Brecht
közel száz éves
berobbanása óta (1928) szünet nélkül
színpadon van. Sikeres színpadi jelenléte
politikai rendszerektől független, epikus színháza,
elidegenített
játékmódelmélete, songos,
„üzenőtáblás” díszletei,
didaktikus szövegei
beépültek a megszokott színpadi kellékek
közé. Szóval Brechtet játszani kell!
De miért is? Úgy tűnik – látván az
újra és újra megjelenő Kurázsi
mamákat és Szecsuáni
jó embereket (időnként jólélek
címmel) évi rendszerességgel felbukkanni
valamelyik színház műsorán –
megszoktuk, szinte kötelező. Nyilván alkalmasak ezek a
darabok mai életünk
aktuális problémáit megvilágítani,
lehet üzenni a nézőnek döntéseit
megkönnyítendő, esetleg
állásfoglalásra késztetni valami jó
ügyben. Vagy mégse’?
Mácsai
Pál,
a 2021-es A szecsuáni jó ember
rendezője mintha egy képzeletbeli
kötelező listáról választotta volna ki
éppen ezt a Brechtet, hogy megrendezvén,
kihúzhassa onnan. Ez is megvolt. Az előadásban nem
találunk semmi ránk
vonatkozó tartalmat, élethelyzetet,
ajánlást, ami felkeltené
érdeklődésünket,
vagy magunkra tudnánk vonatkoztatni. Ebben persze nemcsak
Mácsai a hibás,
sajnos Brecht is. Az 1940-ben keletkezett
„példázata” (=műfaji megjelölés)
már
keletkezéskor sem volt releváns tartalmú.
Cselekménye kifejezetten mesterkélt,
erősen didaktikus, és megoldatlan a befejezés is.
Hiába „példázat”, nem tudunk
vele mit kezdeni. Az Örkény Színház azonban
hisz benne, mert az előadás
szórólapján egy Eörsi
István-idézetet
közöl, amiben az író, fordító
azon sopánkodik, hogy Brechtet nem szeretni
magyar nemzeti sajátosság. Mi magyarok a
népszínművet és az operettet kedveljük
[és nem Brechtet], jó, ha ezért
szégyelljük magunkat. (Pikáns oximoronnak
tekinthetjük Eörsitől azt az információt, hogy Örkény István [az író] didaktikus
pancsernek tartotta Brechtet.)
A
cselekmény helyszíne a
szegénységéről híres kínai
tartomány, Szecsuán. Ide szállnak le a
[kínai]
istenek, hogy jó embereket – akárcsak egyet is
– találjanak, ahol éjszakára
meghúzhatják magukat. Jó embert nem
találnak, csak szegényt. Végül Vang
vízárus
Sen Te prostituálthoz irányítja őket, aki
képes lemondani aznapi kuncsaftját,
és befogadja az isteneket. Jutalma mesés
pénzösszeg, amiből dohányboltot nyit.
Ezzel viszont meggyűlik a baja, ellepik a rokonok, a szomszédok,
és még az utca
népe is belőle akar élni, beköltöznek a boltba,
megeszik a hasznot. Sen Te
valóban jó ember, mindenkin akar segíteni, de őt
meg a háztulajdonosnő
szorongatja, ha nem tudja a bérletet fizetni.
Sen Te
közben Jang Szun pilótába
szeret belé, és ez motiválja a cselekmény
további fejleményeit. A lány
megszépül a pilóta iránti szerelmében,
a fiú viszont nem őszinte vele, csak a
pénze kellene neki. Az esküvő elmarad [az
érdekházasság mint a társadalmi
felfelé törekvés egyik módja még ma is
létező és virágzó jelenség. Ha a
felek
közül az egyik szerelmes, és a másik a
pénzét akarja, a dolog menthetetlenül
tragikus]. A szerelmes Sen Te csak úgy tud kimenekülni
szorongatott
helyzetéből, ha közben eljátssza saját nem
létező nagybácsiját, aki sikeres
üzletember. Dohánygyárat hoz létre, és
tulajdonosként kíméletlenül hajszolja a
munkásait. Vagyis utcalányként kedves és
szeretetre méltó, de gyárosként
ellenszenves kapitalista. Kettős lényét nem sokáig
tudja fenntartani, mert
terhessége hamar kiderül, kénytelen leleplezni
magát.
Izsák
Lili
díszlete és Benedek Mari jelmezei a
színpadi megjelenés végletekig
leegyszerűsített formáját
szolgálják. Raklapok
le- s fölépítése alkotja a
berendezést, olcsó rongyok, műbőrök és
orkánanyag
variálása alkotja a jelmezeket. Sui Ta egy kalappal
és kabáttal (no meg egy
nadrággal) lesz a kőszívű gyáros nagybácsi.
Nagy ötlet volt a zenét szolgáltató
Kákonyi Árpádot felrakni a
raklapok
tetejére, onnan szólaltatja meg a zenei
kíséretet (Zene: Paul Dessau,
dalszöveg: Eörsi
István).
Idézet a
szórólapról: Brecht nagy
hatású munkásságának
középpontjában egy eszmény áll: az
epikus színházé. Törekvése, hogy a
néző
érzelmi bevonódásának helyébe a
racionális önvizsgálatot állítsa.
Törekvésünk,
hogy kiderüljön, e kettő nem zárja ki
egymást.
Nos,
nézőként írom, hogy szívesen
képviselem
mindkét törekvést, ennek ellenére nem
fedeztem fel semmi útravalót az
előadásban, ami hozzám, vagy a mindenkor ott ülő
közönséghez szólna. Mácsai Pál
megrendezte, bemutatta, a főszerepet Tenki Rékával
eljátszatta. Passz.
A néző
végső soron mindig a
színészek játékába kapaszkodik.
Szereti kedvenceit előnyös szerepben,
helyzetben és jó formában látni. Tenki
Réka a kettős főszerepben nem tudott elragadni
játékával, megrázó
alakítást
csak a Pilótában való csalódás
érzékeltetésében nyújtott.
Utcalány és nagybácsi
nála nem váltak el élesen egymástól.
Nem tudott igazán kegyetlen lenni
kapitalistaként sem. Znamenák István
Vang vízárusként nagyszerű volt megint. Csak
karakterszerepeket játszik, és
mindig jó. Testhezálló szerep és
kiváló alakítás Dóra
Béláé Jang Szun, a pilóta
szerepében, egyedi alakítást láttunk
Bíró Krisztától, a
két botra
támaszkodó szipirtyó, Mi Csü
háztulajdonosnő megformálásában.
Helyén volt még Borsi-Balogh
Máté (Su Fu borbély) és Takács
Nóra Diána (Sin özvegyasszony),
csalódás volt a három isten helyett öt isten
„kvintett” fellépése (Csuja Imre,
Ficza István, Gálffi László,
Józsa Bettina, Pogány Judit), erőltetettnek, sőt
nevetségesnek tűnt
„jóember” keresésük. További
szereplők voltak: Csákányi Eszter,
Máthé Zsolt, Novkov Máté és a Securitysek csoportja.
A
szövegkönyvet Nemes Nagy Ágnes,
Térey János
és Kovács Krisztina fordításainak
felhasználásával Ari-Nagy Barbara
és Mácsai
Pál írta, dramaturg: Ari-Nagy Barbara, zenei
közreműködő: Horváth Ákos
(m.v.) és Kákonyi Árpád,
világítás: Baumgartner Sándor,
a
rendező munkatársa: Érdi Ariadne.
Bemutató
előadás: 2021. november 26.
Megtekintett
előadás: 2021. december 18.
Budapest,
2021. december 25.
Földedy Gabriella
