Aldo Nicolaj (1920—2004)
olasz drámaíró rengeteg
vígjátékot és monológot írt.
E darabja „színmű”,
meglehetősen tragikus igazság szerint. Ugyanakkor sok humort is
felmutat, amit
értékelünk is, de egészében
inkább lehangoló, keserű. A rendezés (rendező: Göttinger
Pál) és a színészi
alakítások ezt nagyon pontosan, árnyaltan
követik.
Amikor felmegy a
függöny, egy padot látunk. Csak sejtjük, hogy a
pad egy parkban van, bár
mögötte szürke falat látunk. (Díszlet:
Ondraschek Péter.) A padon idős férfi
látványosan újságot olvas. Később
derül
ki, hogy már rosszul lát… Arra sétál
bottal egy hasonlókorú idős férfi.
Téblábol, végül megszólítja.
Addig-addig próbálkozik, amíg szóba
elegyednek.
Egykorúak, 76 évesek. A „vasnemzedék”.
Régebben a 76 év soknak számított,
manapság már nem nagyon. Annyira sok semmiképpen
sem, hogy egyáltalán semmi
tevékenységük ne legyen még otthon sem.
Magányosak. Amint az várható, napról
napra beszélgetéseikben, ahogy barátokká
válnak, egyre többet megtudnak egymásról,
így mi is róluk. Dolgoztak, megbecsülték
őket, család volt, részben van,
mindegyik egyik gyerekénél lakik –
kényszerűségből. Igazából nem érzi
jól magát
egyikük sem, fájó szívvel emlékeznek
korábbi munkájukra, munkahelyükre, ahol
számítottak, még a katonaságra is, pedig
sok társuk meghalt akkor.
A cicáját
kereső jókedélyű
hölgy természetesen felvillanyozza őket, bár
először kissé elutasítóak.
Ránézésre
magatartása, kedélye alapján a hölgy
jóval fiatalabb náluk, élettörténete
alapján nem biztos. Ő óvónő volt, és
büszke egykori neveltjeire. Róla kevesebb
dolog derül ki, inkább színt visz az
előadásba, mi több, még
féltékennyé is
teszi őket, talán akaratán kívül is.
Inkább egyikükhöz vonzódik, az udvariasabb
Luigi La Pagliához
(Benedek Miklós),
amit később barátja, Libero Bocca (Gálvölgyi
János) „megtorol”:
amikor Luigi nem túl jó
állapotban ücsörög a padon, bemeséli Ambrának (Egri
Márta), hogy a férfi egy fiatal lánnyal
volt, attól
fáradt, de mindjárt rendbejön… pedig a
másik az aggok házában töltötte a
napokat, amíg a családja kirándulni ment a
hétvégén, őt pedig nem merték egyedül
hagyni.
Ahogy telik az idő,
telnek
a hetek, egyre inkább ragaszkodnak egymáshoz, közel
igazi barátokká válnak. A
morózusabb férfi, Libero ragaszkodása az erősebb:
amikor a hétvégén nem
jelentkezik a másik, valóban aggódik,
megsértődik. Ám amikor kiderül, hogy Luigi
az aggok házában (és nem idősek otthonában)
töltötte a hétvégét, megváltozik
a
hangulata. Fenyegető rémként merül fel ez a
lehetőség. Ám ővele sem bánnak túl
kedvesen otthon, fia nem beszél vele, menye
tartózkodó. Unokákról nem sok szó
esik, pedig bizonyára fontosak számukra.
Ahogy erőre kapnak a
barátságuktól, támogatják
egymást magányukban, megszületik a nagy
elhatározás
is. Libero emlékeiben él még anyja egykori
tengerparti háza, a tengerpart, a
kisváros, az akkori polgármester, aki
térdére ültette. A terv körvonalazódik:
az eldugott pénzén elutaznak ők ketten oda, csak ők
ketten, barátokként. Pénzük
is lesz, persze, ha oda nem viszik a nyugdíjukat, majd
dolgoznak… miközben ők
maguk is érzik, mennyire illúzió csak mindez.
De más
megoldást a
változásra, az egyhangúság
megtörésére nem látnak. Nem etetnek
cicát, mint a
nő, nem érdeklik őket mások gyerekei, nem kötnek,
nem takarítanak saját
lakásukban, mint a volt óvónő.
Hiszen
„férfiak”.
Ambra is tud
szökési tervükről,
még el is búcsúznak egymástól, Luigi
holmijai összepakolva várnak, hiszen őt aznap
már az aggok házába akarják vinni.
Talán éppen ez adta meg a „végső
lökést” a
szökés kivitelezéséhez, már a
jegyük is megvan. Már készülnek, bár az
unokák
képe ellágyítja őket néhány percre,
még üldögélnek egy kicsit a padjukon. És
az
addig derűsebb, egészségesebb férfi hirtelen
ráhanyatlik barátjára — aki először
el sem képes ezt hinni. Nem
éppen derűs
befejezés.
Ruházatuk
mindennek
megfelelően elég elhanyagolt, mint akikkel valóban nem
törődnek, még a gombot
sem varrta fel egyikük menye. A hölgy ruhája
azonban színes, kellemes, pasztell, jó
ránézni. Ő persze még fodrászhoz is
jár, hogy tipp-topp legyen, ha benézne
hozzá valamelyik ismerőse. (Jelmez:
Cselényi Nóra.)
Fordította: Sz.
Nagy Magda. Plakát: Csáfordi László.
A rendező
munkatársa: Skrabán Judit.
Producer: Orlai
Tibor.
Ha ma itt
körülnézünk,
mit látunk? Mivel tudnak foglalkozni a nyugdíjba ment
férfiak? Munkát kevesen
tudnak vállalni, kivétel persze mindig van.
Foglalkozhatnak hobbival, az
alkotás, írás nincs korhoz kötve. A
lakóhely, a köz ügyeivel való
foglalkozás
sem, sőt, fontos lenne, hogy ezzel is törődjenek, ha –
tudnak. Igazából nem
látunk jó megoldást, amit
általánosítani lehetne. De talán nem is
lehet, ez is
annyira egyedi, mint mindenki más élete. Már ha
komolyan és közelről vesszük
szemügyre.
Bemutató
előadás: 2021. december 16.
Megtekintett előadás: 2021.
december
15.
Budapest, 2021. december 18.
Györgypál Katalin