Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

HÁRMAN A PADON

Hatszín Teátrum

Aldo Nicolaj (1920—2004) olasz drámaíró rengeteg vígjátékot és monológot írt. E darabja „színmű”, meglehetősen tragikus igazság szerint. Ugyanakkor sok humort is felmutat, amit értékelünk is, de egészében inkább lehangoló, keserű. A rendezés (rendező: Göttinger Pál) és a színészi alakítások ezt nagyon pontosan, árnyaltan követik.

Amikor felmegy a függöny, egy padot látunk. Csak sejtjük, hogy a pad egy parkban van, bár mögötte szürke falat látunk. (Díszlet: Ondraschek Péter.) A padon idős férfi látványosan újságot olvas. Később derül ki, hogy már rosszul lát… Arra sétál bottal egy hasonlókorú idős férfi. Téblábol, végül megszólítja. Addig-addig próbálkozik, amíg szóba elegyednek. Egykorúak, 76 évesek. A „vasnemzedék”. Régebben a 76 év soknak számított, manapság már nem nagyon. Annyira sok semmiképpen sem, hogy egyáltalán semmi tevékenységük ne legyen még otthon sem. Magányosak. Amint az várható, napról napra beszélgetéseikben, ahogy barátokká válnak, egyre többet megtudnak egymásról, így mi is róluk. Dolgoztak, megbecsülték őket, család volt, részben van, mindegyik egyik gyerekénél lakik – kényszerűségből. Igazából nem érzi jól magát egyikük sem, fájó szívvel emlékeznek korábbi munkájukra, munkahelyükre, ahol számítottak, még a katonaságra is, pedig sok társuk meghalt akkor.

A cicáját kereső jókedélyű hölgy természetesen felvillanyozza őket, bár először kissé elutasítóak. Ránézésre magatartása, kedélye alapján a hölgy jóval fiatalabb náluk, élettörténete alapján nem biztos. Ő óvónő volt, és büszke egykori neveltjeire. Róla kevesebb dolog derül ki, inkább színt visz az előadásba, mi több, még féltékennyé is teszi őket, talán akaratán kívül is. Inkább egyikükhöz vonzódik, az udvariasabb Luigi La Pagliához (Benedek Miklós), amit később barátja, Libero Bocca (Gálvölgyi János) „megtorol”: amikor Luigi nem túl jó állapotban ücsörög a padon, bemeséli Ambrának (Egri Márta), hogy a férfi egy fiatal lánnyal volt, attól fáradt, de mindjárt rendbejön… pedig a másik az aggok házában töltötte a napokat, amíg a családja kirándulni ment a hétvégén, őt pedig nem merték egyedül hagyni.

Ahogy telik az idő, telnek a hetek, egyre inkább ragaszkodnak egymáshoz, közel igazi barátokká válnak. A morózusabb férfi, Libero ragaszkodása az erősebb: amikor a hétvégén nem jelentkezik a másik, valóban aggódik, megsértődik. Ám amikor kiderül, hogy Luigi az aggok házában (és nem idősek otthonában) töltötte a hétvégét, megváltozik a hangulata. Fenyegető rémként merül fel ez a lehetőség. Ám ővele sem bánnak túl kedvesen otthon, fia nem beszél vele, menye tartózkodó. Unokákról nem sok szó esik, pedig bizonyára fontosak számukra.

Ahogy erőre kapnak a barátságuktól, támogatják egymást magányukban, megszületik a nagy elhatározás is. Libero emlékeiben él még anyja egykori tengerparti háza, a tengerpart, a kisváros, az akkori polgármester, aki térdére ültette. A terv körvonalazódik: az eldugott pénzén elutaznak ők ketten oda, csak ők ketten, barátokként. Pénzük is lesz, persze, ha oda nem viszik a nyugdíjukat, majd dolgoznak… miközben ők maguk is érzik, mennyire illúzió csak mindez.

De más megoldást a változásra, az egyhangúság megtörésére nem látnak. Nem etetnek cicát, mint a nő, nem érdeklik őket mások gyerekei, nem kötnek, nem takarítanak saját lakásukban, mint a volt óvónő.  Hiszen „férfiak”.

Ambra is tud szökési tervükről, még el is búcsúznak egymástól, Luigi holmijai összepakolva várnak, hiszen őt aznap már az aggok házába akarják vinni. Talán éppen ez adta meg a „végső lökést” a szökés kivitelezéséhez, már a jegyük is megvan. Már készülnek, bár az unokák képe ellágyítja őket néhány percre, még üldögélnek egy kicsit a padjukon. És az addig derűsebb, egészségesebb férfi hirtelen ráhanyatlik barátjára — aki először el sem képes ezt hinni.  Nem éppen derűs befejezés.

Ruházatuk mindennek megfelelően elég elhanyagolt, mint akikkel valóban nem törődnek, még a gombot sem varrta fel egyikük menye. A hölgy ruhája azonban színes, kellemes, pasztell, jó ránézni. Ő persze még fodrászhoz is jár, hogy tipp-topp legyen, ha benézne hozzá valamelyik ismerőse. (Jelmez: Cselényi Nóra.)

Fordította: Sz. Nagy Magda. Plakát: Csáfordi László.

A rendező munkatársa: Skrabán Judit.

Producer: Orlai Tibor.

Ha ma itt körülnézünk, mit látunk? Mivel tudnak foglalkozni a nyugdíjba ment férfiak? Munkát kevesen tudnak vállalni, kivétel persze mindig van. Foglalkozhatnak hobbival, az alkotás, írás nincs korhoz kötve. A lakóhely, a köz ügyeivel való foglalkozás sem, sőt, fontos lenne, hogy ezzel is törődjenek, ha – tudnak. Igazából nem látunk jó megoldást, amit általánosítani lehetne. De talán nem is lehet, ez is annyira egyedi, mint mindenki más élete. Már ha komolyan és közelről vesszük szemügyre.

Bemutató előadás: 2021. december 16.

Megtekintett előadás: 2021. december 15.

Budapest, 2021. december 18.                     

  

 
                            Györgypál Katalin

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©