Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

SZERELMEK VÁROSA

Vígszínház

Az 1945-ben forgatott alapművet (Les enfants du paradis), amelyet a Szerelmek városa címmel fordítottak magyarra, sajnos nem láttam, de a vígszínházi adaptáció után érzem, akárhogy is, de meg kellene nézni. Nem azért, hogy centire összehasonlítsam a Vecsei H. Miklós által színpadra írt és ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett előadással, nem azért, hogy hasonlóságokat fedezzek fel, inkább a különbségek érdekelnek. Hetvenhat éve ért véget a II. világháború, az akkori film a béke kitörését, a rettenet utáni felszabadultságot bizonyosan magán viselte, de a 2021-es színház vajon mitől akar megszabadítani, ha minden cseppfolyós állapotban van a világban? Járvány, menekültválság, belháborúk, környezeti katasztrófák stb. A Vígszínház ünnepli saját magát, örül, hogy játszhat, és szemet-fület gyönyörködtet majd három és fél órán át úgy, hogy sem komoly, de még komolytalan mondanivalója sincs, néha még konkrét cselekményt sem érzünk a szemkápráztató látvány mögött.

Az előadásra leginkább a luxus revü műfaji megjelölés illik. Szereplői egy képzelt panoptikumból bújnak elő, virtuóz módon énekelnek (zeneszerző: Kovács Adrián), profi módon táncolnak (koreográfus: Bakó Gábor, asszisztense: Misik Renáta), a színpadi kavalkád olajozottan mozog, a technikai trükkök pedig remekül működnek (világítás: Csontos Balázs, berendezés: Hajdu Bence). Utóbbiak létrejöttét a bombasztikus díszlet teszi lehetővé (Pater Sparrow). Középen egy toronyszerű építmény áll, amely a Hotel Herminnek ad otthont, de ennek elforgatása révén el is tűnik, hogy a piros jelmezes zenekarnak adjon helyet, illetve a színház is valahogy elférjen az előtérben. A legfontosabb dolgok mégiscsak a színházban történnek.

Az legalább egyértelmű mindannyiunk számára, hogy Párizsban vagyunk, mert Párizs a szerelmek városa, a híres kultuszfilm forgatókönyvírója, Jacques Prévert ezt álmodta meg, s adta át a stafétát Marcel Carné rendezőnek. A híres filmet még a megszállás utolsó hónapjaiban forgatták, ezért tudott már 1945-ben megjelenni a mozikban. Míg a film az 1930/40-es évek Párizsát tükrözi, a Vígszínház előadása kortalan, illetve az utóbbi százötven évből ragad ki elemeket, keveri az időt és a teret, játszat régi és új zenét, mutat pantomimet és Othello-paródiát. Nem is csodálkozunk mindezen, az átíró Vecsei H. Miklós maga is elmondja, nincs igazi cselekmény, és valójában az előadás nem szól egy bizonyos történetről, de amit bemutat, azon nagyon remekül tudunk szórakozni.

Jerikó (Kőszegi Ákos) az első szereplő, akivel megismerkedünk. Ő lenne az ügyeletes beharangozó, aki megjósolja, mi fog történni a következő jelenetek során, ám közben saját nevén is bemutatkozik, majd hajléktalan szerepben látjuk, amint a bal sarokban levest kanalaz. A meleg leves illata lecsorog a nézőtér első soraiba is. Majd a teáter igazgatójával ismerkedünk (Hegedűs D. Géza), akit sosem látott furcsa ruházata és parókája, valamint modoros beszéde miatt fel sem ismerünk. Bemutatja színháza szereplőit, elsőként Báptisztot (Gyöngyösi Zoltán), a pantomim mesterét, ő egyenesen a Holdból jött le hozzánk, és Gáránszt (Radnay Csilla), akit éppen az emelőszerkezet a magasba húz fel, hogy kis ideig kultikus szoborként örvendeztesse közönségét. Közben Frederik Lö Metrö (Wunderlich József) színésznek jelentkezik, mert mindenképp színész akar lenni, bár eddig egy szerepet játszott mindössze: kilincs volt.

És jönnek a többiek is, Nátáli (Waskovics Andrea), az igazgató lánya, Pier Fránszoá (Csapó Attila) és Eduárd Gróf (Hirtling István), ők ketten, és még Báptiszt és Frederik, mind a négyen szerelmesek Gáránszba, kérdés, ki lesz a nyertes közülük. A középső felvonásban azt látjuk, hogy leég a Hotel Hermin, de az igazgató szerint a színház égett le, a szereplők közül senki nem halt meg, mivel az utolsó felvonásban mindenki a színen van. Gáránsz és a Gróf külföldre utaztak együtt, Nátáli férjhez ment Báptiszthoz, és kisfiuk született. Gáránsz és a Gróf hat évvel később visszatérnek, hogy felkavarják az időközben lenyugodott kedélyeket. Ismét tombol a szerelem, a négy férfi megint harcba száll a csodanő kegyeiért, a helyzet megnyugtatóan ér véget. A színigazgató is elmondja utolsó nagy bölcsességét, miszerint az élet alapja a tiszta erkölcs.

E néhány mondat az előadás vezérfonaláról szinte semmiség a közben nyújtott látvány és zenei illusztráció összhatásához képest. Szinte percenként átfut egy motoros a színpadon, repülnek a színes girlandok, füst terjeng, Báptiszt pantomimes mozdulataival szétzúzza az öltöző, majd az egész színházi díszlet falait. A zenészek eközben keresztül-kasul szántják az elő-, majd a hátsó színpadot, a színpadi darab rendezője (Bölkény Balázs) hangszórón át ad utasításokat, a darabíró (Horváth Szabolcs) gitározik, a darab zeneszerzője (Dino Benjamin) prózai utasításokat ad az éppen ott lévőknek. A dinamika, a verbális humorra épített szöveg (ötpercenként elhangzik egy szellemes szójáték, mint pl. a fatális megjegyzéskor belengetnek egy fatálat középre, valaki a fogast keresi az öltözőben, erre az a válasz, hogy fogas kérdés stb.) dominál. A nézőtér tele tizen-, huszonévesekkel, akik nagy lelkesedéssel fogadják a poénokat, a látványt, a trükköket, a modern és tényleg jó zenét, mindez meghozza az átirat pillanatnyi (lehet, hogy hosszú távú) sikerét.

Az előadás valódi meglepetése és kiugró teljesítménye a harmincéves, mindössze három éve vígszínházi színész, Gyöngyösi Zoltán frenetikus teljesítménye. Sovány, létraszerű alkata, sima, szinte homorú arcberendezése pont megfelel a figurának, amelyet tökéletes illúzióval képes játszani. Hányaveti mozgása egy gumiembert láttat a nézővel, amikor testének esetlenségével bontja le, rombolja szét a díszletelemeket, majd a tárgyakat, oszlopokat, miközben ő maga nem sérül meg. Sokoldalú képességeiről győz meg bennünket Wunderlich József, Hegedűs D. Géza annyira újszerű színigazgatóként, még a hangját is elváltoztatja, hogy hiteles legyen a sznob és áligazságokat bőven ontó szerepében. Kitűnő Waskovics Andrea, Nátálija igazi, elfogulatlan naiva, távol a mesterkéltség legkisebb fokától is. Élvezhető volt Kőszegi Ákos, aki saját magát is fantasztikusan tudja adni, és Hirtling István szintén, idegenszerű, a nyelvet hibásan beszélő, akcentusos gróf szerepében. Radnay Csilla és Balázsovits Edit ezúttal kevesebb illúzióval tudták megoldani a feladatot.

(Zavaró tényezőnek tartom a francia nevek magyaros átírását. A fonetikus névírás nem probléma önmagában, azonban a nevek többségét nem úgy ejtjük, ahogy a színlap jelöli, hanem emígy: Bátiszt, Gáransz, Lö Metr, Franszoá). Az is lehet, hogy az elírás szándékos irónia, mindenesetre zavaró)

Zenei vezető, hangszerelés, karmester: Mester Dávid, dramaturg: Fabacsovics Lili, a rendező munkatársa: Szilágyi Brigitta, Patkós Gergő.

Bemutató előadás: 2021. szeptember 4.

Megtekintett előadás: 2021. október 12.

Budapest, 2021. október 16.

                            

          

Földesdy Gabriella

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©