SZÍNHÁZ

KABARÉ

Vígszínház

Berlin, 1931, Weimari Köztársaság, még tart a gazdasági válság. Megérkezik Clifford Bradshaw (Brasch Bence), aki (most) ír születésű amerikai író. Christopher Isherwood, az angliai születésű amerikai író az Isten veled, Berlin! című, 1939-ben megjelent novelláskötetében írta meg átélt kalandjait. Könyvéből, címként használva annak legelső mondatát, I am a camera címen, 1951-ben írt darabot John Van Druten. A Broadway-n lezajlott bemutató nyolc Tony-díjat hozott. Ebből lett a Cabaret című musical 1966-ban, majd abból készült a nyolc Oscar-díjat elnyerő film 1972-ben.

A Vígszínházban a mostani, 16 éven felülieknek hirdetett változatában nem a Kit-Kat nevű melegbár, hanem a Kék Angyal nevű mulató vegyes törzsközönségével találkozunk. Mr. Bradshaw múltjára csak egy ráismerő férfi, Ludwig magatartása utal, egyébként férfi-nő szerelem áll a történet középpontjában. A melegeket, s így Bobbyt (Csapó Attila), a pincért is csak akkor vesszük észre, amikor az utcán – később – megverik őket.

Musical – tehát „nem dob fel”, bár az első néhány perc igazán „kedélyes” a Konferansziéval (Seress Zoltán), fekete harisnyakötőjével, hiányos öltözékében; de bút, bánatot aligha feledhetünk, hiszen ő maga sem felejt: minden idegszálával a kinti világban él. Ez egyértelművé válik, amikor később hirtelen berontva a mulatóba, nagy határozottsággal és erős indulattal kikapja, összeszedi és összegyűri a már aláírt vagy éppen aláírandó belépési nyilatkozatokat, természetesen a náci pártba. Ez azonban nem lesz akadálya annak, hogy rá nem sokkal átalakuljon a bár jellege, kinézete és főleg műsora, természetesen más közönség számára és részben más szereplőkkel, alkalmazottakkal. Néhányukkal nem sokra rá az írónk találkozik a sötét pályaudvaron vagy kocsmában, megveretése után bizonyára cseppet sem csodálkozik ezen.

Az Énekesnő, Sally Bowles, a Kék Angyal első számú vendégénekesnője (Szilágyi Csenge, a másik szereposztásban Dobó Enikő) olykor ábrándozik férjről, gyerekről, ez lenne számára a győzelem – egyik részről. Másik részről azonban az igazi és erősebb vágya az, hogy színésznő legyen, nem csak egy énekesnő egy bárban – ezért a bunda árából, amit egyik szeretőjétől, a gazdag, elegáns úrtól, az UFA producerétől (Dengyel Iván) kapott, elveteti a gyereket. Pedig élhetne békésen, családosan az íróval, akit – állítólag – szeret, és akitől talán a gyerek van, bár semmit nem tudunk a férfiról azon kívül, hogy ír származású, és alig van tapasztalata nőkkel, de Amerikából jött, oda is utazik vissza, magával vinné Sallyt is. A náciknak ő nem akar dolgozni. Előtte sok pénzért elhozott ugyan Párizsból egy bőröndöt a régi idők utórezgéseként a már náci Ernst Ludwignak (Horváth Szabolcs), feltehetően csempészáruval… de most szellemi munkát kívánnak tőle, amit már nem hajlandó vállalni. Ezért is verik meg… és utazik el, bár előbb még mindig Sallyt keresi, pedig a nőt így jellemezték azok, akik ismerték régebbről: „angolna”. Végül ugyanott találkoznak, ahol megismerkedtek: a pályaudvaron. A nő azonban nem utazik, ő már német, filmszerepet ígértek neki, nem hajlandó feladni az álmát, jöjjön bármi is. Sokan érzik-tudják, hogy ami jön, az nem „európai” embernek való… de a lány nem akar tudni róla.

Pedig az idős hölgy, Frëulein Schneider, panziótulajdonos (Igó Éva) igen egyértelműen tanácsolta nekik: menjenek el ebből az országból. Nem is tartja meg eljegyzését a szintén idős zsidó zöldség-gyümölcskereskedővel (Herr Schultz – Kern András), aki ezekben a nehéz időkben még ananászt is hoz neki ajándékba, de a hölgy joggal tart attól, hogy zsidó férje miatt elveszik szobakiadási engedélyét, és nem lesz miből megélnie. Abban nem bízhat, hogy a férfi el tudja majd tartani. Feladja álmát, a házasságot, azt, hogy nem marad egyedül. De már nem tud elmenni innen, túl idősnek érzi magát ehhez. Pedig egy rövid időre megfiatalodott, ő volt Júlia, a férfi Rómeó — de ennek örökre vége. Visszaadja az énekesnőnek és szerelmének az óriási kristály gyümölcsöstálat. (A feltűnő, óriási kristálytál feltehetően utalás is egyben a kristályéjszakára, azaz a novemberi pogromokra, a központilag megtervezett és irányított, országos zsidóellenes erőszakhullámra 1938. november 9–10-én.) A férfi pedig hamarosan pár utcával messzebb költözik, ne legyen problémája az asszonynak, akit valóban szeret. A nácik várható térhódításában és programjuk megvalósításában azonban nem hisz, a gyerekek éjszakai randalírozását, kirakatbetöréseit sem veszi komolyan, amolyan gyerekes csínynek véli.

Vérfagyasztó a náci mozgalmi dallá váló érzelmes német népdal a holnapról, amit csillogó szemű gyerekek éppen úgy énekelnek nagyon-nagyon lelkesen, mint a szinte megőrült felnőttek. Mert amit látunk, azt valóban nevezhetjük simán őrületnek. Szinte egyik pillanatról a másikra alakulnak át kívül-belül ledér fiatal lányok, szórakozni vágyó urak még a mulatóban is karlendítéses, döngő léptű, a bárból kimasírozó nácikká. De hát nem azt próbálták megértetni az emberekkel még a tudósok is: miként válhat a jól kiszámított tömegpszichózis hatására az addig normális, hétköznapi emberekből gondolatnélküli, megfertőzött lelkű tömeg? Vajon a mi mozgalmi dalaink nem voltak kellően hatásosak?!

Az énekesnőről nem sokat tudunk meg, családjáról a mulatóban sem tud senki semmit, ő maga az édesapját említi olykor szinte áhítattal – de létezett egyáltalán? Szorongását, ziláltságát beleordítja a pályaudvaron a vonatok zajába. Nem is tudjuk: egyáltalán képes szeretni?

Mi mindent látunk-hallunk még? – erotikus(nak tűnő) énekeket és táncokat a bárban (koreográfus: Barta Dóra), ahol csak elvétve utalnak meleg férfira (pincér) vagy leszbikus lányokra. Itt férfi-nő kapcsolatokról szól minden: kikapós lányokról, akik feltehetően nem csak az itteni fellépésükből élnek. Mint ahogy a panzióban lakó fiatal lány (Frëulein Kost, konzumnő – Rudolf Szonja m.v., a másik szereposztásban Bach Kata) sem ingyen fogad vendégeket éjszaka. És egyre inkább katonaruhásakat, amíg el nem jut Himmlerig, az ígéretes katonatisztig. Ettől fogva egyértelmű a lány „vonzódása” a nácikhoz. Az elején még ledér ruhadarabok is eltűnnek a mulatóban, unalmas, mégis ijesztő egyenruhák váltják fel ezeket az undort és félelmet keltő náci karszalaggal. (Jelmez: Tihanyi Ildi.)

Már csak megborzongani tudunk, amikor végül az összezáródó függöny előtt halljuk a dalt a kétségbeesett Sallytől: az élet kabaré…

Játszanak még: Gilicze Márta (Madame Mirelle regényíró), Helga táncoslány (Rimár Izabella/Rudolf Szonja m.v.), Kovács Olivér fiatal politikus és a csengő hangú kisfiú (Chater Áron, Orbán Tamás, Rátkay Ábel, Orbán Hunor).

Berlini lakosok, a bár vendégei: Rátonyi Gábor, Szelényi Katalin, Viszt Attila.

Valamint: Adamovich Ferenc, Bálint Barna, Bársony Szandra, Biczó Anna, Birta Márton, Drahota Albert, Eöry Mónika, Fehér Laura, Hajdu Ádám, Harangozó Boglárka, Harmat Noémi, Kelemen Krisztián, Kiss Eszter, Koller Nikolett, Kolozsvári Ádám, Kondorosi Nikolett, Kuczora Ákos, Magyar Lili, Misik Renáta, Nagy Lili Anna, Ónodi Tibor, Orosz Gergő, Perger Mátyás, Szabó András, Szabó Renáta, Szakács Richárd, Tóth Arnold, Tóth Brigitta, Viola Péter.

Az előadás több helyen játszódik: a kopott és zajos pályaudvaron, az először élettel telt, majd egyre inkább elcsendesülő mulatóban, a kissé kopottas, bordóba öltöztetett panzió előterében és annak egyik szegényes szobájában, az utcasarkon… Valamennyi helyszín életszerű, a forgószínpad jól működik, megtetézve még a sokszor a magasban körbe-körbefutó kivilágított vonatmakettel. Díszlet: Cziegler Balázs.

Nagyon fontos az élő zenekar, itt persze nem lenge lányok: Balázs Tamás, Bali Gabriella, Bartek Zsolt, Betterman Jákob, Betterman Rebeka, Bodon Bence, Dörnyei Szabolcs, Gombár Anikó, Gyányi Tamás, Hlasznyi Ádám, Hosszú Kristóf, Hotzi Mátyás, Kéringer Dávid, Kiss-Varga Roberta Izabella, Kiss Vilmos Tibor, Kolozsvári Erik, Kovács Tamás, Kurucz Levente, Kutyifa Gergő, Losonci Luca, Mihályfi Márk, Rónai Gábor, Sándor Mátyás, Simonics Viktória, Standovár Mátyás, Szép András, Tóth Ágnes, Tiborcz Balázs László, Tubuly Roland, Zsótér Zita.

Zenei vezető, karmester: Mester Dávid. Kórus: Czigány Judit, Karányi Péter, Mráz Nikolett, Zajkás Boldizsár. A rendező munkatársa: Patkós Gergő. Koreográfus-asszisztens: Kiss Eszter. Világítás: Csontos Balázs. Dramaturg: Vörös Róbert. A dalszövegeket fordította Blum Tamás és Vörös Róbert.14

Rendező: Béres Attila.

Kőszínházi bemutató: 2021. október 9.

Megtekintett előadás: 2021. november 3.

Budapest, 2021. november 5.

Megjelent a Kláris 22/1. számában.

          

Györgypál Katalin