Pozsgai
Zsolt
történelmi drámája a 16. század
végi Erdélybe visz bennünket.
Báthory Zsigmond fejedelemsége idején
ismerhetjük meg azt a bonyolult
külpolitikai helyzetet, amikor a térség két
nyomástól szenvedett: a török
folyamatos támadásától és a
Habsburgok kényszerítő erejétől. Nem
létezhetett
önálló erdélyi politika, mert nem volt
önálló hadsereg, amellyel egyiket vagy
másikat le tudták volna győzni, mindkét
elnyomást felszámolni pedig végképp
lehetetlenség lett volna.
A drámai
események
ugyan említést tesznek az égető külpolitikai
fordulatokról, a Prágában uralkodó
Rudolf császárnak való kötelező
megfelelésről, a törökkel vívott
harcokról,
Mihály vajda bekapcsolódásáról a
török elleni harcokba, mégis inkább a
székelyek kilátástalan sorsa és Zsigmond
házasságának gyötrő gondjairól
hallunk, látunk legtöbbet.
Báthory Zsigmond
fejedelemségének megítélése
elég változatos képet mutat. Fiatalon lett
erdélyi
fejedelem, nagybátyja, Báthory István –
lengyel királlyá választása után
(ekkor
Zsigmond még gyerek volt) – őt jelölte
utódának. Zsigmondot 1588-ban
nagykorúsítják, ekkortól fejedelem, de
uralkodása közben négyszer is lemond az
uralkodásról, majd száműzetésben hal meg
1613-ban, Prágában. Kiemelik azt,
hogy a törökkel bátran szembe mert szállni,
és győztes csatái voltak ellenük.
De sokat írnak különös
ambícióiról, miszerint a
pápától bíborosi (!) kinevezést
kért. Ezzel is összefügg az a tény, hogy Rudolf
unokahúgát, Habsburg Mária
Krisztinát vette feleségül, de vele
szűzházasságban élt, ezért lehetett
érvényteleníteni a házasságot (a
történetírás szerint a folytonos,
felesége
előtti megalázkodástól akart menekülni,
aminek oka férfierejének elvesztése
volt, ezért mind feleségéről, mind az
országról lemondott Rudolf javára
[Hóman-Szekfű III. k. 315-320.l.]).
Pozsgai Zsolt
drámájában
Zsigmondnak épp a Krisztinával való
házassági vitái, az elhálási
problémák, a
köztük lévő antagonisztikus ellentéteit
játszatja el a nézők előtt, megdöbbentő
szóbeli és tettlegességig menő veszekedések
kíséretében. Zsigmondot
kifejezetten vérnősző fenevad szerepben látjuk, nőket
megerőszakoló, szeretőket
tartó hazug, szavát nem tartó lump
férfinak, aki megkeseríti a körülötte
élők
helyzetét. Székely ellenfeleit lefejezteti, a nekik
visszaadott nemességet
érdekei érvényesülése után
ismételten visszavonja.
Nagy szerepet kapott
Bocskai István személye a drámában, ő
egyrészt Zsigmond nevelője (anyai
nagybátyja), talán még barátja,
tanácsadója is, aki ráadásul titkon
szerelmes
Krisztinába. A hercegnő ugyan visszautasítja, de ez lesz
később az alapja a köztük
támadó ellentétnek. A két székely
asszony is fontos szereplővé válik: a székely
özvegy Margit Krisztina vetélytársává
nő, szinte „testével” politizál,
Zsigmond jobbik énjét próbálja
előhívni népe szolgálatában, tragikus
sikertelenséggel. A másik asszony, szintén Margit,
Bocskai felesége, ő csak a
hercegasszony iránti féltékenysége miatt
méltatlankodik. Rudolf császárt a
jezsuita Carillo Atya képviseli, negatív szereplő,
úgyis, mint a katolikus
egyház meghosszabbított karja, Erdélyből
korábban kitiltott vallás és rend
képviselője, aki soha nem a magyar érdekeket
képviseli.
Lírai
mellékszálnak,
idilli betétnek tűnik a címadó plusz tartalom: a
kősziklákon ugráló hím zergék
úgy udvarolnak a nőstényeknek, hogy
körbetáncolják őket, kegyeiket így nyerik
el a párzásra. Az emberi kapcsolatokban a
körbetáncolt nő csak pillanatnyi
felvillanás lehet, sokszor a férfit
táncolják körbe, hogy eredményt érjen
el
egy asszony.
Erdély 16.
századvégi
történetét képtelenség egy alig
háromórás drámában felmutatni, a
szerzőnek sem
ez lehetett a szándéka. A lelki- és idegbeteg
Báthory Zsigmond életéből
kihasított egy szeletet, és megtöltötte olyan
erotikus – illetve szexuális –
tartalmakkal, amelyek közel állnak a mai
nézőhöz. Középpontba állította a
Grazból jött Habsburg hercegnő feleséget, akiből egy
morálisan korrekt, sőt a
magyar problémákat is kezelni tudó
emberbarát, empatikus figurát csinált, ezzel
példaértékűvé téve mindazokat, akik
idegenként vállalják a magyarság
problémáját, mivel érzelmileg azonosulni
tudnak vele. A magyar történelemnek,
irodalomnak, művészeteknek számos idegenből
származó alakja van, akik
sorsközösséget vállaltak velünk, pedig
felmenőik, vagy még maguk is idegen
ország állampolgárai voltak eredetileg. A Habsburg
Mária Krisztina alakja ezt a
vonzódást példázza. Mindez egy
végletekig kiélezett politikai helyzetben, amely
tulajdonképpen megoldhatatlan.
Kálló
Béla
rendezése egy színpadi sakkjátszmát
imitál. Kockás
padlólap, közepes oszlopokon állnak a hatalmas
sakkfigurák, amelyeket maguk a
színészek mozgatnak menet közben. Az ötlet
eredetinek tűnik, bár a sakkfigurák
mozgatása nem teszi érdekesebbé a jeleneteket.
Nélkülük is világos, ki ad
sakkot kinek, végül hogyan dőlnek el a figurák,
már nem érdemes felállítani
őket. Viszont igen jók a korabeli viseletet
imitáló jelmezek, a sötét
tónusú
színek, főként a sok fekete, bordó, a barna
szín árnyalatai a korszak sötét
felhőit, tragikus élethelyzeteit érzékeltetik
(díszlet és jelmez: Papp Janó).
Az
Udvari Kamaraszínház ismét egy
válságos történelmi
helyzetet vitt színre, amely árnyaltan mutatja be a
döntések hátterét, azok
soktényezős voltát és azt, hogy ezek
között milyen nehéz egyensúlyozni.
Fontosak az áthallások a jelenbe, a mindenkori
történelem politikusai számára
ezek mindig kihívások.
Kiemelkedő
színészi
játék tanúi vagyunk. Boros
Ádám
(Zsigmond) „őrülési” jelenetei, lelki és
akarati válságai megrázó hatással
vannak a nézőre. Stelly Zsófia, a
józan Krisztina hercegnő, szinte felizgult állapotban
játssza végig a női
főszerepet, minden jelenetben a maximumot akarja nyújtani,
időnként túllépi a
természetes beszéd határait, kissé
modorossá válik, ám ez csak árnyalatnyi
felhő az alakításon. Mészáros
Árpád
(Bocskai) meggyőző alakítás, mozgása
magasságából eredően kissé merev, Tóth Zsuzsi (Maylád Margit) az egyik
legjobb alakítás, fájdalma,
megtörtsége emlékezetes pillanatokat teremt. Krizsik Alfonz (Király Albert, Öreg)
két
figurában is jeleskedik, Kákonyi Tibor
(Genga) sokszor fizikai bravúrral oldja meg szerepét.
További szereplők: Dóczy Péter
(Carillo), Pap Katalin (Bocskai
felesége), Csomor Csilla
(főhercegasszony).
Dramaturg: Szigeti
Réka, koreográfus: Varga Krisztina,
zenéjét szerezte és
csellón közreműködik: Ábrahám
Máté.
Megtekintett előadás:
2021. október 11.
Budapest, 2021.
október 13.
Megjelent a Kláris 22/1.
számában.
Földesdy Gabriella
