Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

ZERGETÁNC

Magyar Udvari Kamaraszínház

Pozsgai Zsolt történelmi drámája a 16. század végi Erdélybe visz bennünket. Báthory Zsigmond fejedelemsége idején ismerhetjük meg azt a bonyolult külpolitikai helyzetet, amikor a térség két nyomástól szenvedett: a török folyamatos támadásától és a Habsburgok kényszerítő erejétől. Nem létezhetett önálló erdélyi politika, mert nem volt önálló hadsereg, amellyel egyiket vagy másikat le tudták volna győzni, mindkét elnyomást felszámolni pedig végképp lehetetlenség lett volna.

A drámai események ugyan említést tesznek az égető külpolitikai fordulatokról, a Prágában uralkodó Rudolf császárnak való kötelező megfelelésről, a törökkel vívott harcokról, Mihály vajda bekapcsolódásáról a török elleni harcokba, mégis inkább a székelyek kilátástalan sorsa és Zsigmond házasságának gyötrő gondjairól hallunk, látunk legtöbbet.

Báthory Zsigmond fejedelemségének megítélése elég változatos képet mutat. Fiatalon lett erdélyi fejedelem, nagybátyja, Báthory István – lengyel királlyá választása után (ekkor Zsigmond még gyerek volt)  őt jelölte utódának. Zsigmondot 1588-ban nagykorúsítják, ekkortól fejedelem, de uralkodása közben négyszer is lemond az uralkodásról, majd száműzetésben hal meg 1613-ban, Prágában. Kiemelik azt, hogy a törökkel bátran szembe mert szállni, és győztes csatái voltak ellenük. De sokat írnak különös ambícióiról, miszerint a pápától bíborosi (!) kinevezést kért. Ezzel is összefügg az a tény, hogy Rudolf unokahúgát, Habsburg Mária Krisztinát vette feleségül, de vele szűzházasságban élt, ezért lehetett érvényteleníteni a házasságot (a történetírás szerint a folytonos, felesége előtti megalázkodástól akart menekülni, aminek oka férfierejének elvesztése volt, ezért mind feleségéről, mind az országról lemondott Rudolf javára [Hóman-Szekfű III. k. 315-320.l.]).

Pozsgai Zsolt drámájában Zsigmondnak épp a Krisztinával való házassági vitái, az elhálási problémák, a köztük lévő antagonisztikus ellentéteit játszatja el a nézők előtt, megdöbbentő szóbeli és tettlegességig menő veszekedések kíséretében. Zsigmondot kifejezetten vérnősző fenevad szerepben látjuk, nőket megerőszakoló, szeretőket tartó hazug, szavát nem tartó lump férfinak, aki megkeseríti a körülötte élők helyzetét. Székely ellenfeleit lefejezteti, a nekik visszaadott nemességet érdekei érvényesülése után ismételten visszavonja.

Nagy szerepet kapott Bocskai István személye a drámában, ő egyrészt Zsigmond nevelője (anyai nagybátyja), talán még barátja, tanácsadója is, aki ráadásul titkon szerelmes Krisztinába. A hercegnő ugyan visszautasítja, de ez lesz később az alapja a köztük támadó ellentétnek. A két székely asszony is fontos szereplővé válik: a székely özvegy Margit Krisztina vetélytársává nő, szinte „testével” politizál, Zsigmond jobbik énjét próbálja előhívni népe szolgálatában, tragikus sikertelenséggel. A másik asszony, szintén Margit, Bocskai felesége, ő csak a hercegasszony iránti féltékenysége miatt méltatlankodik. Rudolf császárt a jezsuita Carillo Atya képviseli, negatív szereplő, úgyis, mint a katolikus egyház meghosszabbított karja, Erdélyből korábban kitiltott vallás és rend képviselője, aki soha nem a magyar érdekeket képviseli.

Lírai mellékszálnak, idilli betétnek tűnik a címadó plusz tartalom: a kősziklákon ugráló hím zergék úgy udvarolnak a nőstényeknek, hogy körbetáncolják őket, kegyeiket így nyerik el a párzásra. Az emberi kapcsolatokban a körbetáncolt nő csak pillanatnyi felvillanás lehet, sokszor a férfit táncolják körbe, hogy eredményt érjen el egy asszony.

Erdély 16. századvégi történetét képtelenség egy alig háromórás drámában felmutatni, a szerzőnek sem ez lehetett a szándéka. A lelki- és idegbeteg Báthory Zsigmond életéből kihasított egy szeletet, és megtöltötte olyan erotikus – illetve szexuális – tartalmakkal, amelyek közel állnak a mai nézőhöz. Középpontba állította a Grazból jött Habsburg hercegnő feleséget, akiből egy morálisan korrekt, sőt a magyar problémákat is kezelni tudó emberbarát, empatikus figurát csinált, ezzel példaértékűvé téve mindazokat, akik idegenként vállalják a magyarság problémáját, mivel érzelmileg azonosulni tudnak vele. A magyar történelemnek, irodalomnak, művészeteknek számos idegenből származó alakja van, akik sorsközösséget vállaltak velünk, pedig felmenőik, vagy még maguk is idegen ország állampolgárai voltak eredetileg. A Habsburg Mária Krisztina alakja ezt a vonzódást példázza. Mindez egy végletekig kiélezett politikai helyzetben, amely tulajdonképpen megoldhatatlan.

Kálló Béla rendezése egy színpadi sakkjátszmát imitál. Kockás padlólap, közepes oszlopokon állnak a hatalmas sakkfigurák, amelyeket maguk a színészek mozgatnak menet közben. Az ötlet eredetinek tűnik, bár a sakkfigurák mozgatása nem teszi érdekesebbé a jeleneteket. Nélkülük is világos, ki ad sakkot kinek, végül hogyan dőlnek el a figurák, már nem érdemes felállítani őket. Viszont igen jók a korabeli viseletet imitáló jelmezek, a sötét tónusú színek, főként a sok fekete, bordó, a barna szín árnyalatai a korszak sötét felhőit, tragikus élethelyzeteit érzékeltetik (díszlet és jelmez: Papp Janó).

Az Udvari Kamaraszínház ismét egy válságos történelmi helyzetet vitt színre, amely árnyaltan mutatja be a döntések hátterét, azok soktényezős voltát és azt, hogy ezek között milyen nehéz egyensúlyozni. Fontosak az áthallások a jelenbe, a mindenkori történelem politikusai számára ezek mindig kihívások.

Kiemelkedő színészi játék tanúi vagyunk. Boros Ádám (Zsigmond) „őrülési” jelenetei, lelki és akarati válságai megrázó hatással vannak a nézőre. Stelly Zsófia, a józan Krisztina hercegnő, szinte felizgult állapotban játssza végig a női főszerepet, minden jelenetben a maximumot akarja nyújtani, időnként túllépi a természetes beszéd határait, kissé modorossá válik, ám ez csak árnyalatnyi felhő az alakításon. Mészáros Árpád (Bocskai) meggyőző alakítás, mozgása magasságából eredően kissé merev, Tóth Zsuzsi (Maylád Margit) az egyik legjobb alakítás, fájdalma, megtörtsége emlékezetes pillanatokat teremt. Krizsik Alfonz (Király Albert, Öreg) két figurában is jeleskedik, Kákonyi Tibor (Genga) sokszor fizikai bravúrral oldja meg szerepét. További szereplők: Dóczy Péter (Carillo), Pap Katalin (Bocskai felesége), Csomor Csilla (főhercegasszony).

Dramaturg: Szigeti Réka, koreográfus: Varga Krisztina, zenéjét szerezte és csellón közreműködik: Ábrahám Máté.

Megtekintett előadás: 2021. október 11.

Budapest, 2021. október 13.

Megjelent a Kláris 22/1. számában.

Földesdy Gabriella

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©